Éjjeli Vérfarkas filmkritika

Link másolása
Az MCU egy Disney+-os, egyórás halloweeni különkiadással próbál új utakat keresni és elszakadni a franchise bevett formulájától. A klasszikus Universal-horrorok megidézése valóban véres és brutális, de csak Marvel-mércével.

Azok, akik a laikusoknál, valamint a hétvégi mozinézőknél egy fokkal jobban otthon vannak a Marvel Moziverzumban (nem is kell messzire menni, manapság gyakorlatilag az ötéves óvodástól kezdve a nyolcvanéves kisnyugdíjasig bezárólag minden második ember képregényszakértő), nagyon jól tudják, hogy a szakemberek, az ultimate boss Kevin Feige producerrel az élen az egyre inkább ugyanarra a kaptafára épülő szuperhősfilmek és tévésorozatok mellett időnként igyekeznek kimozdulni a megszokott komfortzónájukból. Néha-néha más irányokat jelölnek ki a 2008 óta gondosan és precízen építgetett világuk számára, vagy legalábbis egy kicsit új árnyalatokkal színesítik azt. Maximálisan értelemszerű ez az álláspont, hiszen több mint harminc projekttel a hátuk mögött nem adhatják a közönségnek mindig ugyanazt, ugyanúgy, és amilyen hálátlan népek a rajongók, még a rendre papírformaszerűen érkező kritikai elismerés és anyagi siker ellenére sem lehet tudni, hogy a fanok mikor unnak rá arra a bevett formulára, amit addig kérdés nélkül két pofára zabáltak.

Ennek a gondolatmenetnek köszönhetően születtek meg az olyan, az MCU-n belül abszolút friss irányvonalat képviselő produktumok, mint a WandaVízió, az Örökkévalók, vagy a Doctor Strange az őrület multiverzumában – és emiatt tettek látogatást az MCU-ban olyan, a szuperhős műfajtól első blikkre totál idegen zsánerek, mint az old-school sitcom, a művészfilmes beütéssel operáló, minimalista, melankolikus karakterdráma, és a véres, ijesztő horror. Hogy a nagy mellénnyel hangoztatott új ösvények és bátor kísérletezések mennyire fedik a valóságot, az már más kérdés: mert a fent említett alkotások bármennyire is zsonglőrködtek a műfajokkal, képtelenek voltak megtagadni önmagukat, és előbb-utóbb elkerülhetetlenül tipikus, hagyományos Marvel-cuccokká váltak, azok minden előnyeivel és hátrányaival együtt. És máris itt van Feige-ék következő, a halloweeni időszakra belőtt, határokat feszegető durranása, az Éjjeli Vérfarkas, amely a fentebb felsorolt társaihoz hasonlóan szintén friss vért szeretne pumpálni a franchise vénájába, és amelynek képében "az egy lépést előre, kettőt hátra" elv, illetve a koncepcióhoz képest irreálisan hatalmas ambíciók okán a Marvel Studios bátortalan biztonsági játékainak egy újabb képviselőjét üdvözölhetjük.

Pedig ez a sztori aztán tényleg tökéletes lehetőség lett volna a kiugráshoz. Az Éjjeli Vérfarkas egy kevésbé ismert képregényt, a Werewolf by Nightot adaptálja egy durván egyórás, Disney+-exkluzív különkiadássá, egyúttal félig-meddig tisztességes emléket állít a Universal stúdió klasszikus horrorfilmjeinek, amelyek csak úgy nem mellesleg annak idején, a mozgóképes történelemben elsőként kezdték el azt a fajta univerzumépítést (Drakulával, Frankeinsteinnel és a Farkasemberrel), amit aztán a Marvel is átvett, majd pedig tökélyre fejlesztett. A harmincas-negyvenes évek Hollywoodját legalább annyira meghatározták ezek a szörnyfilmek és a bennük játszó akkori szupersztárok (Lugosi Béla, Boris Karloff, Lon Chaney Jr.), mint a westernek, a gengszterfilmek és a musicalek. És bár világuk egyáltalán nem volt annyira összefüggő, mint a Marvelé, az alapokat ők fektették le, és ennek nyomán az Éjjeli Vérfarkast akár még egy stílusosan és alázatosan megfogalmazott szerelmeslevélnek is fel lehet fogni.

Így a film tematikai és stilisztikai szempontból is mindent ennek a tiszteletadásnak rendel alá: a fekete-fehér képi világ ízig-vérig a klasszikus Universal-horrorokat is meghatározó német expresszionista irányzatot idézi, a fülbemászó, ódon zene is remekül megteremti az autentikus, szörnyfilmes hangulatot (nem hiába, Michael Giacchino szerzeménye, aki egyébként a rendezői székben is ült), az akciójelenetek pedig az MCU-hoz képest meglepően véresek és brutálisak. A történet szép ívet ír le, egységes, kerek, lezárt egészet alkot, nincsenek elvarratlan szálak, legfeljebb a jövőre nézve potenciális karakterpályák, melyeket a továbbiakban lehet még hova építeni/folytatni, és az eredeti képregényeket nem ismerők számára még egy-két váratlan meglepetés és fordulat is akad. Alapvetően tehát nem rossz az Éjjeli Vérfarkas, jó, hogy egy kicsit megpróbáltak elszakadni a bevett Marvel-formulától, és a filmnek a régi, klasszikus stílus is egészen jól áll.

És most jön a nagy de! Mert szó se róla, elméletben nagyon is vonzóan hangoznak az „MCU”, „szörnyfilm”, „véres horror” címkék együtt, ugyanakkor nem árt megjegyezni, hogy utóbbi kettő kategóriát csak az átlag Marvel-mérce miatt lehet rásütni – ha elvonatkoztatok a frencsájztól és annak kockázatkerülő elemeitől, és kizárólag a horrort, mint zsánert nézem, akkor már fájdalmasan megalkuvó, ha nem egyenesen nevetséges a végeredmény. Egy levágott kezen, vagy azon a jeleneten, amikor a főhős átalakulása után lekaszál egy komplett kommandós hadosztályt, csak azok hökkennek meg, akik eddig még egyetlen horrorfilmet sem láttak, ráadásul utóbbinál a kamerát is rendesen összemaszatolják vérrel, hogy még csak véletlenül se lássuk a lényeget – a fekete-fehér képi világ amúgy remek táptalajt biztosít a „gore”-hoz. Ha ez nem lenne elég, a frencsájzra jellemző elemek is úton-útfélen kizökkentenek a megidézni kívánt hangulatból.

Mert természetesen most sem bírták ki a szokásos marveles ökörködések nélkül: a vicces, vagy inkább annak szánt beszólások, az abszolút kortárs párbeszédek és figurák, no meg a jelenkori filmipart meghatározó és lassan már tényleg maga alá temető szánalmas szerencsétlenkedések (kőfal berobbantása egy bombával) egy átlagos Marvel-produkcióban szódával talán még elmennek (mondjuk manapság már azok is hadilábon állnak vele), ezzel a koncepcióval viszont teljesen összeegyeztethetetlen az egész. Ennyire még sosem lógott ki a lóláb. A fanoknak nyilván tetszeni fog, a többiek viszont csámcsoghatnak a feldobott, de le nem csapott labdákon (a nagy dirrel-durral beharangozott szörnyvadászat lényegében semmi – bár ha még azt is bele rakják, lehet, hogy kétórás lett volna a film), a kihagyhatatlan és humoros szörnyön (Man-Thing önmagában garantálja a szokásos cukiságfaktort), valamint azon, hogy az Éjjeli Vérfarkas lényegében egy tipikus Marvel-film, csak fekete-fehér szűrővel és halvány horrorelemekkel.

Ha nagyon szőrősszívű akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy az Éjjeli Vérfarkas körülbelül annyira classic szörnyfilm, mint amennyire a Doctor Strange az őrület multiverzumában volt véres horror. Meg azt is, hogy attól függetlenül, hogy tetszett, szerintem Kevin Feige-ék inkább hagyják a fenébe a kísérletezést, mert egyszerűen látszik, hogy nem megy nekik. Ez így, ebben a formában, ilyen felfogással, ennyire röghöz kötötten eleve bukásra van ítélve. Összességében jó-jó, de még mindig töketlen. De inkább elengedem a dolgot: az Éjjeli Vérfarkas a helyén kezelve egyszeri, üde, kellemes egyórás szórakozás, Marvel módra – többet nem érdemes várni tőle.

Gamekapocs értékelés: 7.0

Rendező: Michael Giacchino
Producer: Leeann Stonebreaker
Forgatókönyv: Heather Quinn, Peter Cameron
Szereplők: Gael Garcia Bernal, Laura Donnelly, Harrier Sansom Harris
Zene: Michael Giacchino
Operatőr: Zoe White
Vágó: Jeffrey Ford
Gyártó: Marvel Studios
Forgalmazó: Disney Platform Distribution
Eredeti premier: 2022. október 7.
Hazai premier: 2022. október 7.

3.
3.
sasncore
#2: Ez a lényeg, retro.. Csak egy tisztelgés a rég múlt éra fölött.
2.
2.
Extol
Ez úgy üszkve száz éve lett volna emészthető
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...