A CD Projekt RED designere, Maciej Szczesnik kijelentette: amennyiben a kalózok fel szeretnék törni a The Witcher 3-at, akkor könnyű dolguk lesz, úgysem tehetnek ellene semmit. A Kotakunak adott interjújában a fejlesztő elhintette, hogy a korábbi rossz tapasztalataik alapján mindenféle úton-módon szabadulni szeretnének a DRM-védelemtől.
A döntés persze a kalózkodásnak kedvez. Szczesnik szerint ez természetesen rossz, de a csapat a lehető legjobb felhasználói élmény mellett tette le a voksát, s ebbe nem férnek bele a szigorú online megkötések. Éppen ezért hatványozottan is megéri támogatni a fejlesztőket.
Ezzel egy időben a CD Projekt RED alapítója, Marcin Iwinski az Edge magazinnak elmondta, hogy ha a The Witcher 3-at egyszerre adnák ki a jelenlegi és a következő generációs platformokon, az rossz ötlet lenne. A játék világa olyan nagy - nagyobb, mint a Skyrimé -, hogy egyszerűen nem futna a jelenlegi konzolokon, csak jelentős megkötések árán. Ha a stúdiónak lett volna lehetősége még pár évig tapasztalatot gyűjteni a PS3-as és Xbox 360-as fejlesztést illetően, akkor lehet, hogy másképp alakult volna a dolog. De erre egyszerűen nem volt módjuk.
Éppen ezért jelenik meg a The Witcher 3 kizárólag next-gen platformokra. A "PC egy non-stop next-gen", ami egy klassz dolog Iwinski szerint, soha nem volt róla szó, hogy a számítógépeket kihagyják. Bár az iparágnak jót tett volna a "cross-gen" megjelenés, a játékosoknak már kevésbé.
Ez tetszik!
Örülök, hogy teljes mértékben a játékra koncentrálnak,és remélem úgy is sikerül nekik,ahogy azt elképzelték!?
/off
Megvettem az előző két részt is, ezt is meg fogom venni előbb-utóbb. DRM-es játékot általában elvből nem veszek, nem szeretem ha kémkednek utánam, vagy beleugatnak mikor vagy hogyan játszom egy játékkal.
Piszok jó sorozat :)
Amit a ezek a sracok müvelnek, az egyszerüen csodalatos. Hozzak a remek jatekokat, több tiz oranyi jatekidövel, elkepesztö minösegben, idiota kompromisszumok nelkül ugy, hogy mindenkit figyelembe vesznek.
Az evtized fejlesztöi cimet megkaptak a Bethesda melle tölem. Es ugy nez ki, csak ketten maradnak...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.