Microsoft Flight Simulator - mi volt, és mi lesz?

  • Írta: gorien
  • 2020. december 18.
  • Videó
Link másolása
A Microsoft Flight Simulator csapata blogbejegyzésben összesítette, mit ért el eddig a játék, és mire számítsunk a jövőben. A számokkal tömött, érdekes infógrafika mellé egy Xbox Series X-en rögzített videót is kaptunk.

A Microsoft Flight Simulator fejlesztőcsapata blogbejegyzésben tekintett vissza a repülőgépszimulátor eddigi sikereire, és villantotta fel, mit várhatunk még a játéktól. Az újdonságok közül a legközelebbi a december 22-én befutó frissítés, ami nemcsak a korábban beígért VR-támogatást hozza magával, de a valósidejű havazást és a valósághű jégsapkákat is.

A következő újdonság olyan, amit a The Game Awardson már lelepleztek. 2021 nyarán jön az Xbox Series X/S-re szánt változat, ehhez most a fentebb látható, Series X konzolon rögzített videót is mellékelték. Emellett három nagyobb frissítést terveznek a jövő évre, illetve négy-öt kisebb World Update-et.

Az elért eredményeket tekintve a Microsoft Flight Simulator már kétmillió pilótát tudhat a botkormányánál – ez a szám szeptember óta duplázódott meg. A játékosok 50 millió alkalom alatt 3,5 milliárd mérföldet repültek, de a játék a Twitchen is népszerű, ahol összesen majdnem 10 millió órán át nézték az emberek.

12.
12.
#11: Eddig is úgy volt mindennek az evolúciója, hogy a kevésbé *erősek* elestek, míg a talpra esettek fennmaradtak. Nos ez után sem lesz ez másképp, mindegy, ki mit képzel.
11.
11.
crytek
#10: Szerintem semmivel nem vagyok rosszabb mint pl a 30 ezerért megvett Szájberpunk tulajok akik most tönkrebasszák a céget a sirámaikkal és kérik vissza a pénzüket a debilek mert vakon vettek valamit... és ez csak egy példa...
10.
10.
delphijos
#8: Az érdekel hogy van-e még olyan mint Te ? Nyugi, nincs. :)
9.
9.
#8: "Ebből mennyi adott érte nem 1$-os game pass árat?"

Pont annyi, mint ahány előfizetett az Office 365-re. Matek tanár vagy, haver?
8.
8.
crytek
#7: Érdekesség csupán, sok embert érdekelnek ezek az infok. Engem biztosan jobban mint ez az adatokkal teli lószar kép...

Ez olyan mint amikor a Forzáról írják már 12 millióan játszottak vele...ki a szart érdekel? Ebből mennyi adott érte nem 1$-os game pass árat? Engem az érdekel..
7.
7.
Bluverkill
#2: Mi értelme lenne eladási számokat közölni? Eleve pl a SOT-ból közöltek. 2 éves játék egy hónao alatt 1 millió eladot példány számot könyvelhetet el. Steam Spy szerint inkább már több mint 2 millió. De egyébként ha akarod tudni a Controlnál már a Remedy a 2 millió eladott példány számot büszkén kiírta...szóval nem kell azt gondolni hogy a MS ne keresne pénzt...
6.
6.
hoaw
#2: Tök mindegy, mert ennyit úgysem adnál egy játékért sem, mint amennyiért adják.
5.
5.
belaman
#2: gondolom, azért is hisztizel, hogy a Gorenje nem közli, mennyi hűtőt adtak el a héten...
4.
4.
Gerzson95
Minden egyes vásárlót 100%-ig megérdemelnek. Szép munka srácok. :)
3.
3.
#2: Nem lesz, mert van saját szakértőjük és üzleti tervük - hiába jobb náluk bármelyik netes kommentelő e téren.
2.
2.
crytek
MS .....eladási adatunk bezzeg soha nem lesz
1.
1.
0Hagyma0
Mennyire lettek javítva a glitches hibák? Mennyire lett optimalizálva?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...