Hivatalos: Szárnyas fejvadász-sorozat készül az Amazonnál

  • Írta: fojesz
  • 2022. szeptember 18.
  • Cooltúra
Link másolása
Korábban már több alkalommal is pletykáltak arról, hogy élőszereplős sorozatként folytatódhatna a Blade Runner - ezt a hírt a héten hivatalosan is megerősítették.

Az Amazon hivatalosan is bejelentette, hogy készül a Blade Runner 2099 (Szárnyas fejvadász 2099), amely élőszereplős formában folytatná Ridley Scott klasszikusát. Ahogy azt a címe is sejteti, a története ötven évvel később játszódik, mint a Denis Villeneuve-féle, 2017-es mozié. Arról nincs hír, hogy a korábbi filmek színészei közül bárki visszatérne majd a sorozatban.

A Blade Runner 2099-ről sokat lehetett hallani korábban, Ridley Scott - aki ezúttal producerként tevékenykedik majd - konkrétan megerősítette, hogy dolgoznak a projekten, és azt is pletykálták már, hogy az Amazonra tarthat a folytatás. Ez utóbbi most bizonyosságot nyert, ahogy az is, hogy a showrunneri teendőkért Silka Luisa (Tündöklő lányok) felel, a Szárnyas fejvadász 2049-et író Michael Green pedig producer lesz Scott mellett. Az írói csapatban Tom Spezialy (A hátrahagyottak) már biztosan részt vesz, de a produceri feladatokból ő is vállal majd.

Premierdátumot egyelőre nem kaptunk.

1.
1.
markoci555
Silka Luisa filmjeit nem ismerem, de A hátrahagyottak nagyon bejött, még valami normális is kisülhet ebből
viszont nem tudom mit akarnak ekkora 50 éves ugrással, gondolom nem akartak bajlódni azzal, hogy a második film történéseit folytassák
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...