Kontroller-alkatrészeket árul a Microsoft

  • Írta: pandaril
  • 2023. augusztus 3.
  • Hardver
Link másolása
Amellett, hogy cserealkatrészeket vehetünk a kontrollerünkhöz, a cég teljes dokumentációt ígér, az oktató videókat pedig el is készítették a felhasználók számára, hogy maguk javíthassák meg a saját eszközüket.

A Microsoft egy érdekes kettős játékot játszik. Egyrészt tagja annak a lobbi csoportnak, amely ellenzi, hogy a felhasználók és vásárlók legálisan, saját maguk javíthassák meg eszközeiket (Entertainment Software Association, ESA), ugyanakkor most egy elég egyértelmű lépéssel a másik oldal felé húz.

Ugyanis lehetővé tették, hogy bárki rendelhessen tőlük cserealkatrészt az Xbox Series X/S alapkontrollerhez vagy pedig a Xbox Elite Wireless Controller Series 2-höz. Alkatrészként megvásárolható a kontroller lelkét jelentő panel, teljes gombkészlet (a sima kontroller esetében az analóg karok is benne vannak), vagy az eszköz borítása is.

A cég dokumentációt is ígér a javítás lépéseiről, de ha a fentihez hasonló videós tutorialt kapunk, az talán még jobb. Akár megpróbálkozunk a házi javítással, akár nem, minden esetre örvendetes, hogy a gyártó részéről a lehetőség adott hozzá.

2.
2.
markoci555
nem alkatrészeket kéne árulni, meg pizza szagú kontrollereket, hanem normálisan meg kéne tervezni, és nem a drfit problémákról beszélek, gyors keresés után üzenem ezt a linket azoknak a hülyéknek, akik azt hiszik egyedi a problémám, miközben "design flaw" van

https://www.techspot.com/news/88834-microsoft-acknowledges-unresponsiveness-problem-new-xbox-controllers-working.html

a régi linket nem találtam, ahol a faszikám rámutat miért is történik, és egymaga ad tippet arra, hogyan lehetne elkerülni full egyszerűen, pcb szinten

köszönjük ennek a kis mikrovállalkozásnak, a Microsoftnak, hogy a pofánkba ****nak
1.
1.
Doomsayer
Fura dolog az, hogy ha valakinek, mondjuk az emberiség 99%-ának egy stick drift a problémája, akkor

1: Csak Series kontrollerekzhez van alkatrész, de a One-hoz, ami már driftelhet ennyi idő után, ahhoz juszt nincs
2: a stick potméter, amit cserélni kéne drift esetén, nem kapható külön, csak az alaplap+motor pakkban van benne
3: Az alaplap+stick úgyfent nem kapható külön, csak ugye motorral
4: Ami 35$ és még a posta sincs rajta, ami minimum 10$, ha nem több
5: Azt a végén eljutsz oda, hogy megszerelheted magadnak az új kontrolleredet pont annyi pénzért, amennyiért a boltban árulják őket tizenkét-ezer féle színben és még várhatsz a postára is.

Mert ha most azzal rukkolnának elő, hogy olcsón javítható a legyen a stick drift, akkor okés. Csakhogy totál nem azzal rukkoltak elő. Az az igazság, hogy a sok cégnek nem csak arcozni kéne a környezetvédelemről, meg ilyen green-washing-eket csinálni, mint ez, vagy a repohár a koncerteken, hanem eleve úgy kéne gyártani a kacatokat, hogy az elhasználódásra hajlamos dolgokat könnyen lehessen cserélni. Mondjuk a Sony pro kontrollere már könnyen cserélhető stick-ekkel dolgozik, úgyhogy lehetne követni a példájukat mindenkinek *eyeballing nintendo* ... miközben nem olyan alkatrészt kéne hozzá üzleti érdekből gyártani, hogy fél év alatt elpusztuljon.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...