Új fajok is kerülhetnek még a Baldur's Gate III-ba

  • Írta: pandaril
  • 2023. december 15.
  • Hír
Link másolása
A fejlesztők nem zárkóznak el a lehetőségtől, hogy többek között új játszható fajokat is hozzáadjanak a játékhoz, a játék egyik rendezője szerint még rengeteg ötletük van a játékhoz, és nem végeztek annak frissítésével.

A Larian RPG-je idén augusztusban lépett ki a korai hozzáférésből, és letarolta először a PC-s játékosokat, majd a PlayStation 5-ön is diadal menetbe kezdett, végül pedig a The Game Awardson nemcsak a legtöbb díjat hozta el, hanem megjelent Xbox Series X/S konzolokra is. A fejlesztők azonban úgy nyilatkoztak, hogy még közel sem végeztek a játékkal.

Adam Smith egy livestream alkalmával beszélt a fejlesztés körüli kreatív munka részleteiről. Elmondása szerint rengeteg dolgot kihagytak az augusztusi megjelenés alkalmával, ami megítélésük szerint nem passzolt a játék történetéhez vagy a kampány hangulatához, azonban ezeket az ötleteket nem kukázták végérvényesen. Az új fajok ötletétől sem zárkózik el a stúdió, hisz az 1.0-s verzióval is két új játszható faj, a félork és a dragonborn került be a játékba.

Egyelőre azonban nem a tartalmi frissítések kapnak prioritást, hisz a friss Xbox-verzió kapcsán egy igen komoly probléma merült fel, lévén a játék nem csak hajlamos az összeomlásra, de ilyenkor a mentéseink is törlődhetnek. Reméljük, hogy az ilyen hibák kiküszöbölését követően a Larian végre arra fókuszálhat, hogy ezeket a parkolópályára helyezett tartalmakat elhozza végre a játékba.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...