Dying Light: The Beast - 1 millióan tették már kívánságlistájukra

  • Írta: Luchiano
  • 2024. november 12.
  • Hír
Link másolása
Még nem derült ki, hogy mikor jelenik majd meg a játék, de az eddigi információ elegendő volt arra, hogy egy szép számú rajongó fejezze ki érdeklődését a folytatás iránt.

A készítő Techland stúdió jelentette be, hogy az idei Gamescomon bemutatkozó játékukra nagy az érdeklődés. Nyár óta már több, mint 1 millióan jelezték, hogy szeretnék majd megvenni a az alkotást, a Dying Light-sorozat esetén ez egy új rekord.

A Beast alnéven futó folytatás egy teljes értékű rész lesz, amiben Kyle Crane visszatér a poszt-apokaliptikus világba. 13 évvel az első rész után játszódik majd a kaland és ezúttal egy külvárosi környezetben kell a túlélésért küzdeni. Visszatérnek a járművek, mint közlekedési eszközök a változatosabb felfedezés érdekében, és ezúttal a főszereplő extra, állatias képességekkel fog rendelkezni, amivel még brutálisabb vérengzést csaphat. A széria rendezője, Tymon Smektala nyilatkozatában megköszönte a rajongók bizalmát és biztosított mindenkit, hogy meg fogják hálálni azt, egy felejthetetlen játékélményt alkotva.

A Dying Light: The Beast PC-re, Xbox Series X/S-re és PlayStation 5-re fog várhatóan megjelenni, a pontos dátumot még nem hozták nyilvánosságra.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...