Megjelenési dátumot kapott az NBA The Run

  • Írta: pandaril
  • 2026. május 13.
  • Megjelenés
Link másolása
Bár a pálya most az utcán lesz, a labdáért vívott harc nem lesz enyhébb, sőt! Végre megjelenési dátumot kapott az indie kosaras játék, amelyben több ismerős sztárjátékos is helyet kapott.

Bár a sportjátékok alapvetően nagy kiadók és stúdiók terepének számítanak, újra és újra érkezik egy-egy alkotás kisebb, indie csapatoktól is. Ilyen az NBA The Run is, amelyről tavaly hallhattunk először részletesen, áprilisban pedig már a megjelenés hónapja is biztossá vált. Most pedig befutott a játék pontos megjelenési dátuma is.

Az utcán a 3v3-as meccseket összesen 35 választható játékossal zavarhatjuk majd le, legtöbbjük NBA legenda lesz, a játékhoz pedig három játékmód is elérhető lesz. Nagy hangsúlyt kap a személyre szabás is, a fejlesztők azonban azt ígérték meg, hogy nem lesznek különféle pack-ek. A shopban azt vesszük meg, amit akarunk, és semmi sem lesz zsákbamacska. Az NBA The Run 2026. június 9-én érkezik PC-re, Xbox Series X/S-re és PlayStation 5-re.

1.
1.
DarkLord
Kaptam meghívást a tesztre, tegnap játszottam vele...hát ez gyenge móka sajnos. Az egy dolog, hogy a játékban mindenki össze-vissza csinál mindent, se passz se összjáték semmi. De maga a jmegalkotott átékosok mozgása sem tetszett , azt kell mondani, hogy ennél a több, mint 20 éves NBA Street 2 körökkel jobb mindenben. Jó volt, hogy kipróbálhattam, mert amúgy kinézetre elég becsapós a játék, mert azért ha az ember csak nézi azt mondja, hmmm okésnak tűnik a dolog, de játszva már abszolút mást mutat az egész. Dobálgattam, mert az online részét bár erre lett kitalálva a teszt alatt szinte mindenegyes játék alatt kidobott a meccsből. Jó ez betudható a teszt jellegnek, de ez így nem sokat ért, hamar megis untam , hogy állandóan kidobott, majd újraindult a játék. Most ilyen tournament volt, ahol 3vs3-ba lehetett nyomni, ahol mindenki élő ember volt és volt egy olyan játékmód, hogy 3vs3, de 1-1 ember irányította a saját csapatát. Végülis a második, azért jobb, mert ott nincs az a nagy káosz, hogy mindenki futkozik össze-vissza és passz csak, akkor van, amikor bekell dobni egy kosár után az alapról a lasztit :D Én rengeteget játszok kosárlabdás játékokkal, főleg ugye 2K, de ez nem nyerte el a tetszésemet.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...