Battlefield: Bad Company 2

Folytatódik a Battlefield: Bad Company - úgy néz ki, a második rész sem sikerül rosszul!

Újra letarolta a hazai mezőnyt az Assassin's Creed

Az Assassin's Creed: Brotherhood múlt héten megjelent PC-s verziója óriásit húzott a Ubisoft sikerjátékának hazai eladásain - bizony, valahol még mindig megőrülnek a számítógépes játékokért. A francia kiadó ráadásul triplán örülhet, elvégre a sorozat másik két része is ott figyel a legjobbak között.

Három BAFTA-díjat is kapott a Heavy Rain

A Brit Filmakadémia kiosztotta a tavalyi év legjobb játékainak járó díjakat, valamint Peter Molyneux is megkapta a maga életműdíját - idén már másodszor. A díjátadó abszolút győztese a Heavy Rain, amely filmszerűségének hála három trófeát is bezsebelhetett, de a legjobb játék a Mass Effect 2 lett.

2010 legjobb játékai a magyar eladások alapján

Megérkezett a tavalyi játékeladások összegzése, most kiderül, mit kedveltek a magyar vásárlók 2010 folyamán. Nagy meglepetésekre persze ne számítsatok, itthon is a szokásos slágercímek voltak a legkeresettebb játékok, az új címeknek vért izzadva kellett megküzdeniük az előkelőbb helyekért.

Második helyen nyitott itthon a Bulletstorm

A magyar játékosoknak is bejött a People Can Fly és Cliffy B legújabb agymenése, a Bulletstorm kapásból a második helyen nyitott itthon. Bár a játék kétségkívül remekül sikerült, arra kíváncsiak lennénk, hányan döntöttek a pár ezressel drágább Epic Edition mellett a Gears of War 3 bétalehetőség miatt.

GDC 2011: Díjazták az audio-munkálatokat is

Kilencedik alkalommal osztotta ki a játékok hangzásvilágáért járó elismeréseket a Game Audio Network Guild (G.A.N.G.) az idei GDC-n. Ahogy a nonprofit cég elnöke, Paul Lipson elmondta, a 2010-es év olyan magasra tette a mércét minőség terén, hogy lehetetlen volt előre megjósolni, ki nyer.

GDC 2011: Tarolt a Red Dead Redemption

San Franciscoban nemcsak a tömény szakmai megbeszéléseké a terep, hanem átadták a Game Developers Choice Awards díjait is, melyek ismét az iparág krémjének véleményét tükrözik. A buli házigazdája a Double Fine színeiben tündöklő Tim Schafer volt, a nagy nyertes a Rockstar tavalyi gyöngyszeme lett.

Harmadik helyen nyitott itthon a Killzone 3

Megjelenése után azonnal a hazai toplista harmadik helyén nyitott a Killzone 3, a PS3-exkluzív címnek egyedül a World of Warcraft előfizetői kártyával és a FIFA 11-gyel nem sikerült megbirkóznia. Közben - ahogy az várható volt - a Test Drive Unlimited 2 alaposan visszacsúszott.

Első helyen nyitott itthon a Test Drive Unlimited 2

Bár várakozásainkhoz képest kissé alul teljesített, a Test Drive Unlimited második részére rengetegen voltak kíváncsiak itt, Magyarországon is. A játék kapásból az összesített toplista élén nyitott, ezzel pedig maga mögé utasította a World of Warcraftot és a FIFA-t is.

A legfrissebb hazai játékeladási toplisták

Tiszavirág életű volt a Dead Space 2 uralkodása, mert bár a Visceral horrorjátéka még mindig népszerű a hazai vásárlók körében, a World of Warcraft előfizetői kártya - a változatosság kedvéért - hamar visszavette a vezetést. A dobogó harmadik fokára a Kinect Sports állhatott fel.

Az élen nyitott itthon a Dead Space 2

Ahogy megjelent, máris átvette a vezetést a hazai játékeladási toplistákon a Dead Space második része. Mi egyáltalán nem csodálkozunk ezen, a játék nagyon jól sikerült, azon viszont annál inkább meglepődtünk, hogy Xbox 360-on a Kinect Sportsot nem sikerült megelőznie.