Killzone 3 PS3

A Guerilla által fejlesztett Killzone harmadik része tovább folytatja a nem mindennapi történetet.
1292117580

Video Game Awards 2010 LIVEBLOG

Kicsit megkésve ugyan, de itt vagyunk a Spike TV házi rendezvényén, ami nem csupán az év játékairól fog szólni, hanem egy halom játékbejelentéssel is kecsegtet. Minden eddiginél markánsabb felhozatal ígérkezik, szóval szemből csipát kitörölni, lássuk miért fogunk sóvárogni az elkövetkezendő hónapokban.
1291730400

Kooperatív mód a Killzone 3-ban?

Elképzelhető, hogy a korábbi híresztelésekkel ellentétben a Guerilla srácainak mégis sikerül megvalósítaniuk a kooperatív módot, ami azt hiszem, abszolút teljessé tenné a Killzone harmadik részét. Ezen kívül kaptunk tízpercnyi tévéről felvett játékmenet videót is, egy hatalmas bossharccal.
1291208419

Killzone 3 - újabb gyűjtői kiadás az európaiaknak

A korábban nyilvánosságra hozott Helghast Edition az USA mellett Európában is meg fog jelenni, de az anyakontinens rajongóinak másféle gyűjtői kiadással is kedveskedik majd a Sony. Elsősorban azoknak, akiknek nincs annyira eleresztve pénztárcájuk, persze ettől még kívánatos lesz ez a csomag is.
1290589226

Több mint ötven 3D-s játék érkezik PS3-ra

A Sony Computer Entertainment Europe stúdióigazgatója szerint a 3D-re többen kíváncsiak, mint bárki gondolta volna, a PlayStation 3-ra már több mint 50 olyan játék készül, amelyik támogatja a térbeli megjelenítést is. Úgy látszik, a Sony-nak megérte a zászlójára tűzni az új technológiai trendet.
1289921748

Erősebb történet a Killzone 3-ban

A Killzone akcióban mindig is erős volt, de a történet valahol inkább csak meghúzódott a háttérben. A Guerrilla Games ezen szeretne változtatni a harmadik részben, s igyekeznek majd tényleg az előtérbe tolni a sztorit, hamarosan kiderül, mekkora sikerrel.
1288882838

Killzone 3 béta játékmenet - az összes térképen

25 percen át leshetünk bele azon szerencsés felhasználók csatározásaiba, akik már javában tolhatják a Killzone 3 multiplayer bétáját. Az előjelek szerint a Guerilla jól vizsgázott, hihetetlen külcsínnel és gyors akcióval megáldott epizódnak néz ki a PS3 legjobbnak ígérkező FPS-e.
1288350000

Bemutatkozik a Killzone 3 - Helghast Edition

A Killzone 3 - Helghast Edition az igazi fanatikusoknak készül, telipakolva mindenféle földi jóval, és egy ennek megfelelő árcédulával az oldalán. Nem véletlenül hívják a csomagot Helghast kiadásnak: egy marhanagy helghast sisak képezi a pakk fő vonzerejét, de van itt más is.
1288260034

Killzone 3 - dübörögjön a multiplayer!

A Gametrailers jóvoltából négy, egyenként két-három perces gameplay felvételt kaptunk a Killzone 3 többjátékos módjáról. A videók ugyan csak az alfaverziót prezentálják, viszont már az is remekül fest, sőt nem csak szép, de pörgős és adrenalindús is, ami egy jó multis játék esetében elengedhetetlen szempont.
1286606900

Killzone 3 béta csak a PSN Plus felhasználóinak

A Sony bejelentette, hogy büntetős FPS-ük többjátékos mókájának bétaverziójába kizárólag a fizetős PSN-felhasználók tekinthetnek bele - viszont nekik is gyorsnak kell lenniük, mivel csak az első 10 ezer jelentkező férhet hozzá.
1285614792

PlayStation Move puska-kiegészítő érkezik

Joggal örülhetünk az ICON cég által gyártott PS3 Move Battle Rifle kiegészítőnek, hiszen ebből nyugodtan következtethetünk arra, hogy a lövöldözős játékokban is tetemes részt vállal majd a jövőben a Sony mozgásérzékelős kontrollerje.