Anno 1800 PC

Visszatér a múltba az Anno-sorozat.

A heti játékmegjelenések és filmpremierek

Ezen a héten számos port lát majd napvilágot, de természetesen új címek is érkeznek. Filmek terén az Adam Driver főszereplésével készült 65 fog megjelenni, de a sorozatrajongóknak is találhatnak magunknak néznivalót.

Egy hétig lesz ingyenes az Anno 1800

Még ebben a hónapban tartanak egy ingyenes hetet a Ubisoft történelmi stratégiai játékában. Március 16. és 23. között játszhatunk vele, viszont nem csak PC-n.

Az Anno 1800 idén márciusban kapja meg a konzolos változatát

A Ubisoft bejelentette, hogy az Anno 1800 végre áthajózhat konzolos platformokra is, miután 2019 tavaszán már nagy sikert aratott PC-n.

Visszatérnek a Steamre a Ubisoft játékai

A Ubisoft PC-s játékai jövő hónaptól újból megtalálhatóak lesznek a Steamen. Kezdésnek három ismert névvel térnek vissza, többek között az Assassin's Creed: Valhallával.

Anno 1800 - érkezik a konzolos változat

A viktoriánus kor műkedvelői örülhetnek, a Ubisoft ugyanis bejelentette, hogy már készül az Anno 1800 újgenerációs konzolokra és Amazon Lunára szánt átirata.

Futottak még a Ubisoft Forward műsorán

A legfontosabb bejelentésekről már külön beszámoltunk, a Ubisoft Forward azonban rengeteg kisebb érdekességet is hozott. Lássuk, mit mutatott még a tegnap esti műsor!

Milyen játékokra számíthatunk a Ubisoft Forwardon?

A nyári forgatagtól kissé leszakadva a héten végre a Ubisoft is megtartja a maga önálló játékbemutatóját. A franciák azt is elárulták, hogy milyen bejelentésekre számíthatnak a műsor nézői.

Megérkezett az AMD FidelityFX Super Resolution

Az ígéreteknek megfelelően a minap élesedett az AMD válasza az NVIDIA DLSS technológiájára, és már hét játékban is letesztelhető a FidelityFX Super Resolution felskálázási eljárás.

Ingyen játszható a hétvégén az Anno 1800

Az Anno 1800 néhány éve visszatért a sorozat történelmibb vonulatához, és az ipari forradalom idején kellett bizonyítanunk menedzserképességeinket. A Ubisoft a legújabb szezon ünnepléseként, ingyenes játékra várja hétvégén az érdeklődőket.

2019 legjobb játékai - szerintetek

Tavaly is szavazást indítottunk, hogy megválaszthassátok a 2019-es év játékait. Tizennyolc kategóriában voksolhattatok, lássuk, hogy mely címek voltak a kedvenceitek!