Command & Conquer: Red Alert 3 - Uprising

Az Red Alert folytatását rengetegen várták szerte a világon, így nem meglepő, hogy szerkesztőségünk oszlopos tagjai is messiásként tekintettek a híres Command & Conquer legfrissebb tagjára. A tavalyi megjelenést követően azonban megoszlottak a vélemények köztünk is. A rajongók része hatalmasat csalódott, és az Electronic Arts fejlesztőit szidva visszavonult, de voltak akiknek bejött, vagy elfogadták az újításokat, és nyugodt szívvel állították, hogy egy jó produktummal lettünk tavaly gazdagabbak.
Utóbbiak közé sorolnám magamat, hiszen az eredeti sorozat nagy rajongójaként képes voltam átlátni azokon a kellemetlen hibákon és változtatásokon, melyek nem igazán tetszettek a játékosoknak. Remélhetőleg a hamarosan érkező kiegészítővel csiszolnak a jelenlegi állapotán a programnak és a fejlesztések ezúttal csak a javára válnak a tavaszi megjelenés alkalmával.

A Felkelő Nap Országának felemelkedése

Az alapjátékban a Szovjetunió romokban hevert és a végső vereség elkerülhetetlen volt. Európa nagy részét már visszafoglalták a Szövetségesek és most Moszkva felé indultak meg csapataikkal, hogy végső csapást mérjenek a megszállók parancsnokságára. Ekkor a szovjetek az utolsó pillanatban visszatértek a múltba  hogy a szövetséges erőket segítő Albert Einsteint megöljék, mielőtt tudását a harci technológiákban kamatoztatni tudja.


A jelenbe visszatérve, örömmel tapasztalják, hogy fordult a kocka és most ők tapossák ellenségeik házai előtt a gyepet, ám ekkor keletről egy ez idáig békésen nyugvó oroszlán támadja meg mindkét felet. Megszületett a Felkelő Nap Birodalma, mely az alapjáték új, harmadik játszható oldala volt. A vörösök mondhatni tehetetlenek a megszállókkal szemben, hiszen technológiában sokkal fejeltebbek a betolakodók. Nukleáris fegyvereiktől már régen könnyes búcsút vehettek, hiszen Einstein nélkül az atombomba sem készült el soha.


Hosszú hadjáratok során a szövetséges erők végül győzedelmeskednek mind a Szovjetunió, mind a Felkelő Nap Birodalmával szemben és a csábos Tanya és Eva randira hívja parancsnokukat, azaz a játékost. Ám mielőtt igazán belemerülhetnénk eme két kebelcsodába, új riasztást kapunk, miszerint a két legyőzöttnek hitt ellenségünk új erőre kapva próbálja visszafoglalni jogosnak hitt területeiket. Meglepetésünkre sokkal erősebb és fejlettebb seregekkel találjuk magunkat szembe, mint korábban, melyeket egy rejtélyes Futuretech nevű cég „adományozott" ellenfeleinknek.  Ezáltal a feladat, tehát lényegében adott. Verjük le a felkeléseket világszerte, majd fogjuk el a rejtélyes szervezetet, mely fegyverekkel látja el a világot.


Titánok harca 2, avagy nekem miért nincs nagy egységem?

Sokakban felmerülhetett ez a kérdés, miután az eredeti részben láthattuk mozgás közben a távol keletiek hatalmas robot szamuráját, mely fél képernyőt elfoglalt, ám megépítése sokáig tartott és csupán hadjáratok alatt használhattuk. De az idő minden alkalommal teljes mértékben megtérült ilyenkor, hiszen a robot szinte elpusztíthatatlan és mindent megsemmisít körzetében.


Szegény szövetségesek és szovjetek, ilyenkor felhúzva a nyúlcipőt iszkoltak a hatalmas bestia elől, ám nem sokáig! A kiegészítőben mindegyik fél kap egy új építhető monstrumot, melyet utána rászabadíthat ellenfele bázisára. Ezekből csupán pár darab lesz építhető, drágák lesznek és felépítésük sok időt fog igénybe venni, ám már maga a látvány kárpótolni fog minket.


A Grinder lesz a vörösök új játéka, mely egy hatalmas tank, amely se lőni nem képes, se szállítani, se építeni, se javítani. Egyedüli képessége csupán a mozgás lesz. Ez hogyan teszi ezt a járművet a legerősebbé a játékban? Úgy, hogy a tank méretének és hatalmas borotvaéles forgó pengéinek köszönhetően azonnal elpusztít bármit, ami a közelébe ér. Egyedül a légierőnek lesz valami esélye a hatalmas hadigépezet ellen, hiszen a levegőbe nem tud majd támadni.


A bombázó hölgyekkel ellátott szövetségesek meglepő módon még egy bombázót kapnak a kötelékükbe. Természetesen itt nem hölgyről van szó, hanem a Harbringer repülőről, mely hihetetlen tűzerejével és teleportálási képességével biztosan az egek ura lesz, amint megépül valamelyik reptéren. Sajnálatos módon a Felkelő Nap Birodalmának népei a vereséggel együtt elvesztették hercegük három fejű szamuráj robotját, ám most új technológiai fortélyokat alkalmazva hozták létre a Giga-erődöt. Ez a masina lesz utóbbi két behemót Jokere, hiszen mindkettőnek korábbi képességeit ötvözi, így könnyedén tudjuk a szinte bevehetetlen vízi erődöt, egy ismételt gombnyomás utána lebegő, halálos lézersugarakat köpdöső fejjé alakítani. Egyetlen gyengesége sebességében rejlik, hiszen erőd formában mozdíthatatlan és lebegésre váltva is csupán nagyon lassan tud vánszorogni a csatatereken.


Iskolás lány akció közben

A keletiek hőse Yuriko, aki Tanya és Natasha képességei mellett eléggé kilógott a C&C univerzumból, emiatt a mai napig sokan le szeretnék őt cserélni a jelenlegi játékban. Ehhez képest az EA-nak más tervei vannak, mivel a kiegészítőben az alap három új hadjárat mellett lesz egy negyedik is, melyben egyedül ezt a karaktert kell végigvezetnünk és fejlesztenünk. A kampányban megismerhetjük Yuriko háttérsztoriját és a titkos laborból való menekülését, ahol kísérleteztek különös pszichés képességeivel, mellyel embereket és tankokat is egyetlen gondolatával darabokra tud tépni.


A másik újdonsága a gammának a korábban Generals: Zero Hour nevű kiegészítőben látott, ám itt továbbfejlesztett Kihívás mód, melyben kiválasztva kedvenc parancsnokunkat, hódíthatjuk meg a világot 50 pályán keresztül. Természetesen minden választott sereg egyedi képességekkel vagy egységekkel fog rendelkezni, így az újrajátszhatósági ráta a magasba szökhet a játék eme pontján.


Tavasszal mindenre fény derül


Külön megjegyezném, hogy szinte ez lesz az első EA kiegészítő, mely nem fog megjelenni dobozos verzióban. Tehát senki ne menjen kérdezgetni kedvenc játékboltjába, hiszen csupán digitális formában lehet majd beszerezni a programot az EA Store és a Direct2Drive rendszerén keresztül. A Steam is szóba került, ám a Valve-val még folynak a tárgyalások.


A megjelenésig már csak pár hét van hátra - én izgatottan várom a programot, főleg a játékmódokban tett változásaival kapcsolatban. Nem várok azonban hú de sokat a kiegészítőtől, hiszen amiket ez idáig olvastatok biztosan benne lesz a csomagban, és új, meglepő, és forradalmi dolgok nem fognak már belekerülni. Ám bizton remélem, hogy egy jó kiegészítővel fog bővülni a már ismert C&C univerzum.

8.
8.
Daks
bizony, termekeny volt a februar :)
7.
7.
Mast3rmind
6: He, he remek megfigyelés. Ez annak tudható be, hogy a cikk megírása és megjelenése előtt temérdek sok idő telt el.



Röviden: a rengeteg megjelent kritika miatt az előzetesek egy kicsit háttérbe szorulnak. Nem csoda, így ha sajnos idő zavarban van a kedves olvasó és mi is, hiszen nem tudunk ilyenkor teljesen objektív és pontos dátumot említeni :. Bocsi, ha ez valakit megtévesztett.
6.
6.
zedclans
Nem akarok tolakodó lenni, de nem már csak pár nap van hátra a megjelenésig? A cikkben pár hónapról van szó, a trailerben és a online boltokban pedig március 12. van kiírva.
5.
5.
Mast3rmind
Nem csak szétroppant, hanem darabokra szed. A Watchmen című filmben megismert Dr. Manhattan-re nagyon hasonlít ilyen szinten. :)
4.
4.
Chavez
Ez a Yuriko odavág majd:D

Tiszta Alma. Gondolattal egy tankot szétroppnthat? :D
3.
3.
Mast3rmind
1: Az lehetséges, de én csupán a szuper egységekről számoltam be. Az "új" egységet, azért nem említettem, mert általában minden C&C játék gyarapodik egy tucattal. :)



A Future Tech nem a szövetségesek beszállítója, hanem mindenkié. A háttérben meghúzódva a sztorit és az embereket ők irányították. Szerintem lehet a kiegészítővel az EA már az új részt esetleg kiegészítőt készíti elő, így elő. Lásd, mint anno a Red Alert 2 kiegészítőjében egy régi arc lett a harmadik ellenfél (Yuri).
2.
2.
koffein
jók a csajok, fognám mindet
1.
1.
Torque
Szép kis előzetes, de 2 apróságot azért javítani kéne, az első, és ez piztos, a szövetségesek és a japánok 3, illetve a Szovietek 4 új egységet kapnak (ahogy elnéztem végre lessz erőeggyensúj). A másik, a Future Tech nem a szövetségesek legfőbb beszállítója?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...