Rayman Jungle Run villámteszt

  • Írta: Ca$h
  • 2012. október 14.
  • iphone, rayman jungle run, villámteszt
Link másolása
A Rayman Origins döbbenetes sikere után a készítők úgy döntöttek, hogy kedvenc mobilunkon keresztül lehúznak minket – rajongókat – még egy kis pénzmaggal. Lássuk hát, hogy valóban ezt tették-e velünk, vagy a termék esetlegesen megéri az árát?

Kezdjük rögtön talán azzal a ténnyel, hogy a játék a „kombó”-kategóriába tartozik, tehát egyszerre működik iPhone-on és iPaden is, akik rendelkeznek mindkettő csodaherkentyűvel, pontosan tudják, hogy még mindig akad jó pár olyan játék vagy program, amit külön-külön meg kell venni mindkettőre a készítők pénzéhsége miatt. Szóval különösen örülni szoktunk azoknak a termékeknek, amik az árban mindkettő konverziót tartalmazzák.


Ennek köszönhetően a grafika egészen elképesztően gyönyörű lett, ami nem is csoda, hiszen gondoljunk csak bele, milyen a felbontása az iPad3-nak, és ez hogyan fog kinézni a kisebb képernyős telefonunkon, még akkor is, ha az esetlegesen majd iPhone 5 lesz (aminek picivel nagyobb lett a képernyője). Szóval miután ledöbbentünk a hihetetlen látványtól, akár bele is vethetnénk magunkat a platformozás gyönyöreibe.


Főhősünk természetesen Rayman – ki gondolta volna? – aki nagyon, de komolyan, irtózatosan siet valahova – hogy hova, azt mindenkinek a perverz fantáziájára bíznám, s mindezt olyan szinten teszi, hogy tulajdonképpen rohan, meg sem áll, maximum csak pár pillanatra, hogy felszedje egy-egy repkedő haverját. Nekünk csak annyi dolgunk lesz, hogy a képernyő megfelelő időben való érintésével ugorjunk egy jó nagyot, majd még egyet, majd újra egyet. Igen ez kissé primitívnek tűnhet első hallásra, pedig a valóság ennél sokkal bonyolultabb. Ugyanis igaz, hogy emberünk magától fut előre, meg sem áll, de mi az ugrás erejével, magasságával és időzítésével elég komolyan bele tudunk szólni a történésekbe. Olyan szinten, hogy a legtöbb alkalommal Ray csúfos halálát kell végignéznünk, amivel tulajdonképpen el is érkeztünk a játék egyetlen fájó pontjához. A cím ugyanis klasszikusan a trial & error kategóriába tartozik, avagy a játékidő olyan 75%-a azzal fog eltelni, hogy meghalunk és meghalunk és meghalunk és újra meg újra, végül kívülről fújjuk majd a pályát, és végül teljesítjük azt. Legalábbis ez lenne a cél, hogy hibátlanok legyünk, mert ekkor tudjuk összeszedni a Halál összes fogát, amivel belépőt nyerhetünk a szupertitkos Holtak Földje pályákra. Na, ezek aztán tényleg nagyon nagy tökösséget igényelnek, de nem kell pánikba esni, hiszen teljesíthetőek lesznek, mint mindegyik a játékban. A kérdés csak az, hogy mennyire vagyunk kitartóak és türelmesek.


Ahogyan haladunk előre a „sztoriban” – mert az ugye nincsen neki –, egyre több képességgel fogunk rendelkezni. Első körben csak ugrani tudunk, majd később már a fülünket propellerként használva késleltethetjük a zuhanásunkat, majd falra is tudunk mászni, végül pedig már az öklünket is használni tudjuk. Ez a négy képesség jelenti az összes pályacsomagot, amiken sajnos nagyon hamar végig tudunk rohanni, főleg ha nem törekszünk tökéletességre ugyebár. Én már csak abban reménykedem, hogy, mint minden iOS-játéknál, itt is várhatóak lesznek jó kis ingyenes frissítések, újabb pályákkal és képességekkel megspékelve a játékélményt.


A Rayman Jungle Run sajnos a kicsit drágább árkategóriába tartozik, de én úgy érzem, hogy gyönyörű grafikája, remek játékélménye és a kőkemény kihívások miatt bőven megéri azt az összeget! Rajongóknak kötelező vétel, ahogyan a platformozás szerelmeseinek is.

9.
9.
Racsni1987
#8: Nem gondoltam volna hogy Cash-nek van ilyen oldala, többi stuff-taghoz képest egészen "csöndes" és a "dolgokat elviselő személy".
8.
8.
Csabee86
#7: Miért kell így leosztani a másikat, Ráadásul az olvasót? És szerintem most neki van igaza, mivel a könnyen és a rövid két teljesen különböző jelentéssel bíró szó.
7.
7.
Ca$h
#6: Mert rövid te szerencsétlen! IQ tablettát bevetted?
6.
6.
markoci555
pozitívum igazi kihívás; negatívum könnyen végig lehet játszani... az igen
5.
5.
BrendOoN
#4: Google Play-en fent van 700 forintért.
4.
4.
MoRT2195
#2: Ez engem is érdekelne, hogy androidra nem kapható, vagy nem lesz kapható?
3.
3.
Mikeee
Ha legalább olyan jó lesz mint az Origins PC-n, akkor minden almásnak kötelező vétel!
2.
2.
captain planet
kedvenc mobilunkon keresztül?
engem kiraz a hideg az almas kutyuktol...
androidra nem jelenik meg estleg?
1.
1.
Yanez
Fasza,fasza,de engem ez a full érintôképernyôs irányitás sose tudott elvarázsolni,lekötni hosszabb idôre.Viszont annak,aki hozzászokott ez most kihagyhatatlan.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...