Sacred Citadel teszt

  • Írta: Ford Fairlane
  • 2013. június 8.
  • Sacred Citadel, teszt, x360
Gyülekeznek a baljós, sötét fellegek Ancaria egén, az Ashen birodalom förtelmes grimmoc-seregei pedig végső rohamra indulnak a kontinens szívében tornyosuló Szent Fellegvár ellen.

A Sacred-jogokat jelenleg birtokló Deep Silver érdekes húzásra szánta rá magát. Amíg a Keen Games boszorkánykonyhájában készülget a népszerű Diablo-klón idén, de még meg nem nevezett időpontban megjelenő harmadik része, addig egy másik fejlesztőcégtől, a svéd Southend Interactive-tól berendelt egy meglehetősen más jellegű előzményjátékot is, hogy csillapítsa a várakozó tömegek türelmetlenségét. A nemrég Xbox 360-ra, PlayStation 3-ra és Windowsra kigördült végeredmény alapvetően egy egyszerűbb, jobbra haladós, szerepjátékos elemekkel gazdagon fűszerezett verekedős anyag lett, ami szinte szolgai módon másolja a Golden Axe minden elemét, mely tény persze nem feltétlenül negatívum, tekinthetünk rá akár nem hivatalos remake-ként is. A játékmenet kétdimenziós, támadni igazán csak oldalra tudunk, de a terepnek van némi mélysége, így több síkban folyhat a vérbő hirigelés. Noha az első helyszín mást ígér, szétverhető tereptárgyak, megmászható platformok, átugorható szakadékok és effélék csak nagy ritkán, mutatóba fordulnak elő, nem teszik próbára az ügyességünket.

A történetíróknak sem kell sikítva menekülniük az irodalmi Nobel-díj elől, a játék fekete alapon sötét pacák mutogatása közben avat be minket a háttérsztori rejtelmeibe. Ekképp tudjuk meg, hogy a Seraphim faj letette a fegyvert, és visszavonult a címben is említett fellegvár gyomrába meditálni. Ezzel párhuzamosan az ősi ellenségük, az Ashen birodalom kicombosodott, és egyre több határt meghódítva menetelni kezdett a vár felé. A gonosz végső diadala előtt már csak egy akadály maradt, a várkapu, amit egyetlen istentelen teremtmény, a csak e célra létrehozott Gatebreaker törhet be, ő is csupán két elveszett, mágikus ereklye segítségével. A cuccok felkutatására segítségül hívták a zöld, orkszerű, drabális grimmoc fajt, amit a nem túl intelligens, de annál erőszakosabb Grimmoc Mama kommandíroz, mindent szanaszét törve-zúzva, felégetett falvakat hagyva maga után. Hőseink a politika fertőjétől távol tartva magukat teljesen független, hipszterkörökben divatos idegen szóval élve „indie” kalandorként működnek, éppen jóleső italozással próbálják kipihenni a legutóbbi balhéjukat egy félreeső kocsma mélyén, amikor a zajos szerzetek a feje tetejére állítják a kócerájt. Bud Spencerhez hasonlatosan ettől azért kissé már dühbe gurulnak, visszavágnak, és itt kapjuk meg az irányítást, kezdetben a grimmocok aprításán túl különösebb cél nélkül.

A Sega kultjátékával szemben itt négy karaktertípus közül választhatunk, a leglényegesebb különbségük az ipszilonnal előcsalogatható másodlagos támadásukban csíphető fülön. A nagydarab Safiri harcos lényegében csak közelharcra alkalmas, viszont annál nagyobbat sóz az ellen kobakjára. Ancariai vándor barátunk az íjával gyorsan soroz, ráadásul a tegezéből soha nem fogy ki a nyílvessző. A hölgyek táborát erősíti a Seraphim mágus, aki a jelek szerint nem akart begubózni a társaival, ő tűzlabdákat dobál, melyek kicsit lassabbnak, ugyanakkor nagyobbat sebzőnek tűnnek, mint a vándor nyilai. A Khukuri sámánt szintén nőből gyúrták, kissé zakkant, és a botjából villámokat szór, ez annyiban speciális támadás, hogy rövidebben is elsüthetjük vele, de hosszabban töltve fel is erősíthetjük, ha közben nem sebeznek minket, ugyanakkor a teljes töltést nem tartogathatjuk, a bot hamar szélnek ereszti a szikrázó gömböt. Az utóbbi három figurával természetesen rá is kell fordulnunk a nem ritkán villámgyors ellenfelekre, így a biztonságosabbnak tűnő távoli támadás előnye el is veszik, persze nem rosszabbak, ugyanakkor nem is jobbak a harcosnál, szimpátia és preferált harcmodor alapján bármelyiket választhatjuk.

Az elsődleges támadást az iksz gombbal hívhatjuk elő, ha ezt rapid módon bökdössük, a kezünkben levő dupla karddal, baltával vagy buzogánnyal meglepő sebességgel agyalhatjuk az utunkba kerülő szerencsétleneket. Amikor az erőcsíkot feltöltjük, a B segítségével még egy speciális attakkal fegyelmezhetünk, ez a harcos esetén is képes több távoli célpontot komolyabban sebezni, de a feltétele miatt ritkán alkalmazható, célszerű nagyobb ellenfelekre vagy zűrösebb helyzetekre tartogatni. A bal analóg karos alapmozgás meglehetősen lomha, szerencsére ezt a lehetőségek elég széles palettája ellensúlyozza az ugrástól (A) a blokkoláson (LT) és gyorsításon (RT) keresztül a bármilyen irányba gurulásig (jobb kar). A jobb létre szenderült monszták jellemzően pénzérméket hagyományoznak ránk, ritkább esetben energiát növelő ételt, vagy más hasznos dolgot.

A szerepjátékos örökség szellemében a mészárlásért tapasztalati pont formájában kapunk jutalmat, ezt az energiacsíkunk feletti kék sávban követhetjük nyomon. Amint betelik, szintet lépünk, és két pontot feloszthatunk a támadás, védekezés, ügyesség vagy erő tulajdonságaink között. Az elvétve található vagy városokban vásárolható kristályok, páncélok és fegyverek is ezeket módosítják, utóbbiak nem ritkán plusz mágikus sebzéssel is megkínálják az ellent, ez érkezhet tűz, jég, villám vagy egy azonosíthatatlan (talán föld őselemet képviselő) zöld levél képében. Gyűjthetünk vagy vehetünk löttyöket is, de nehezítésként mindegyikből egyszerre három lehet csak nálunk, ezeket harc közben a hozzájuk rendelt iránygombokkal nyakalhatjuk be. A vörös természetesen az energiánkat tölti teljesen vissza, vagyis valahol a hagyományos extra életet is megtestesíti, a sárgával a speciális támadáshoz szükséges erőkockákat növelhetjük, a kék pedig a dühöt szimbolizálja, ezzel átmenetileg nagyobbat sebző berserker módba léphetünk.

Lényegében ennyi van a Sacred Citadelben. A négy alap fejezet öt-öt kötelező és néhol egy nehezebb fakultatív pályát tartalmaz, illetve a nulladik napon 400 Microsoft pontért megvásárolhatóvá vált a plusz egy fejezetet feloldó Jungle Hunt DLC is. A szakaszok nem túl hosszúak, de ez elsősorban attól függ, hogy mekkora az erőfölényünk, ha csak alig-alig karcolgatjuk a szörnyeket, persze egy arénában is elpiszmoghatunk hosszú percekig. A Golden Axe hatása mellesleg a zenei témában is megfigyelhető, és ahogy számítottam rá, néhány felmálházott óriáslény és steampunk tank irányítását is átvehetjük az ellenfeleinktől. Összességében nem rossz móka, pláne multiban, de újdonságot és változatosságot ne várjon tőle senki, leginkább az efféle klasszikus játékok szerelmeseit kötheti le jobban.

7.
DBJoe
#3:igazad van.Főleg multiplayer-ben van káosz.
6.
DON GONDOCS
Mondjuk vitára jó lenne ez a játék
5.
DON GONDOCS
Szerintem korrekt játék, de mostmár jöhet a Sacred 3
4.
Qmi05
#2: 2,5 inkább csak :)
3.
giga321
Nagyobb káoszban gyakran elveszik a figuránk az ellenfelek között és mögött *

Bitch please

http://d24w6bsrhbeh9d.cloudfront.net/photo/6689587_460s.jpg
2.
Cuppak
Ez a játék max 3 pontot érdemel szerintem.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...