Killzone: Mercenary teszt

  • Írta: Sunny
  • 2013. december 6.
  • killzone: mercenary, teszt, vita
A háború. A háború sosem változik. Az emberek viszont igen. A lelkes hazafiakból, akik szemében a családtagjaik iránti szeretet csillog, lassan kialszik a fény. Elhalványul az emberi oldaluk.

A mellettük becsapódó lövedékek és robbanások zaja elnyomja bennük szeretteik szavait... üresség, az a rohadt üresség széttépi a lelküket, és ami marad belőle már nem táplálja a testet és a szellemet. Nincsenek nappalok, megszűntek az éjszakák, a háború örökkévalóságnak tűnik. Nem nézhetsz vissza, nem kérdőjelezheted meg a parancsot, és feletteseid hibájáért olykor az életeddel fizetsz. Zsoldosként viszont megválaszthatod a végzeted!


Mi is ezt az utat választottuk. Elhatároltuk magunkat a felszínes politikai és katonai vezetőktől, többé nem bízzuk az életünket mások döntésére. A főszereplő Arran Danner nem egyszer megjárta már a pokol negyedik körét, ami a pénz rabjainak van fenntartva és eddig mindig visszatért onnan. Vett egy mély levegőt, lemosta testéről ellenségei, elesett bajtársai vérét, és várta a következő megbízást. Társa Ivanoff, és főnöke Anders Benoit a családja, mert a háborúban másra nem számíthatsz. A társaid a testvéreid, vér a véredből, akik meghalnának érted, ahogy te is az életedet adnád értük. A Killzone Mercenary pedig tökéletesen átadja ezt a fajta életérzést. Kezdetekben nincs moralizálás, nincs magasztos cél, nem azért vonulunk harcba, hogy az emberiség utolsó reményeként megmentsük a világot a pusztulástól... itt csak a pénz és a társad iránti hűség számít. A megbízónk busás összeget fizet nekünk, hogy végrehajtsuk a legkülönfélébb, szinte már öngyilkos küldetéseket. Ahol egy épeszű ember már a jelentkezési űrlapot is egy kiadós röhögés kíséretében tépi darabokra, ott mi csak annyit kérdezünk, hogy élve vagy halva akarják-e a célszemélyt! 


Same shit, different day.

A játék során Danner bőrébe bújva megtapasztaljuk, milyen elveszíteni valakit, aki közel áll hozzánk, milyen látni, ahogy az utolsó leheletével is minket véd, miközben mi menekülünk és hátra se nézünk. Menekülésünket egy hatalmas robbanás zaja szakítja meg... vége. Egyedül maradtunk. A bennünk tátongó ürességet pedig valami egészen más tölti ki, harag, gyűlölet, undor magunktól. Jobban kellett volna figyelni, száztíz százalék helyett ezret kellett volna nyújtanunk, de ezen már nem lehet szépíteni, ezt a történetet nem lehet újraírni. Az életben nincs restart. Meg kell tanulnunk együtt élni a hibáinkkal, bár feledni nem tudjuk őket, arra egy életre megtanítanak, hogy minden tettednek következménye van, amikre a szívedet borító sebhelyek örökké emlékeztetni fognak. De Danner nem adja fel, nem olyan fából faragták. Évekkel később ismét részt veszünk az ISA oldalán a Helgan elleni harcban. A küldés egyszerű: kimenekíteni a Vekta nagykövetet és családját, akik a nagykövetségen fogságba estek.  A történések most is tragikus fordulatot vettek, csak a nagykövet fiát sikerült megmenteni. Azonban innen indul csak be igazán a történet. Olyan dolgok derülnek ki a fiúról, amikről még a legrosszabb rémálmában sem mert volna álmodni. Úgy tűnik, az egyetlen túlélő jelenti a legnagyobb fenyegetést egy egész civilizációra. Ugyanis, a fiúba van kódolva egy biológiai fegyver, amivel az egész háború egy szemvillanás alatt véget érhet. Innentől pedig megindul a hajsza utánunk és az oltalmazott gyermek után. A történet olyan magas fordulatszámra kapcsol, hogy csak kapkodjuk a fejünket! Lesz itt árulás, pálfordulás és minden ami egy igényes sci-fi akció megszállottat boldog mosolyra fakaszt játék közben. 

Pénz, fegyver, hatalom

Egy, és többjátékos módban is pénzt kapunk az ölésekért, és a küldetések teljesítéséért, amit később a feketepiacon tudunk elkölteni. Rengeteg fegyver, páncél és egyéb eszköz vár megvételre, amik csak egy célt szolgálnak: a hatékonyabb előrehaladást. Ezeket küldetések közben is szabadon variálhatjuk a pályákon elszórt ellenőrzőpontokon. Egy nagyon okos húzással a készítők megoldották, hogy a megszerzett pénz, és a feloldott felszerelések szinkronban vannak az egy, és többjátékos módban. Tehát az sem fog hátrányból indulni, aki több tíz óra egyjátékos élmény után szeretne belekóstolni a multi örömeibe, hiszen minden felszerelését viszi magával. Okos!



Take cover!

A történetet a Mercenary összesen kilenc küldetésen keresztül meséli el nekünk. Mindezt egy rövid, de annál intenzívebb kampányba sűrítve. Természetesen egyből a legnehezebb szinten álltam neki az egyjátékos módnak, hogy egy kicsit bemelegítsek a parádés multiplayerre (erről majd később) és nem kellett csalódnom! Ami legelőször feltűnt, hogy az irányítás tökéletesen kézre áll. Belesimul a kezedbe a Sony csodás kis masinája, minden teljesen természetesnek hat. Fel sem tűnik az egyszeri (sőt még a gyakorlott tesztelőnek sem), hogy mínusz két triggerrel állunk ki a Helgastok végeláthatatlan seregével szemben. Mivel a Vita volt a célplatform, természetesen a készítők teljes mértékben kiaknázták az érintőképernyő nyújtotta plusz lehetőségeket. Személy szerint én sosem voltam nagy rajongója a kevert irányításnak, ez nem egy mobil játék, használjuk már azokat a nyamvadt gombokat ha lehetőség van rá. Ám szerencsére itt semmi sincs ránk kényszerítve! Ha nincs kedvünk két tárazás és torok átvágás között a Vita képernyőjét tapicskolni, hogy felvegyünk egy tár lőszert a megölt ellenfelektől, akkor szinte mindent át tudunk variálni a gombokra és D padra. Ez pedig egy nagyon okos és felhasználóbarát megoldás volt a fejlesztőktől. Itt még bizony nem ér véget az ajnározás, ugyanis a Mercenary engedékeny, megbocsájtó, és hűséges társ. Engedi, hogy Te válaszd meg a stílusod, ráadásul az esetek nyolcvan százalékában nem kényszerít olyan szituációkba, amik nem illenek a játékstílusodhoz. Mire gondolok? Arra, hogy minden küldetés elején kiválaszthatod a neked megfelelő felszerelést, ami illik a játékstílusodhoz. Ha egy szar nap után nyakig páncélban egy rakétavetővel és gépágyúval akarod irtani a férgesét megteheted, amikor csak akarod. Azonban, ha inkább a lopakodás áll közel a szívedhez, mint jómagamnak, akkor fogod a hangtompítós gépkarabélyt, kiválasztod a könnyű páncélt, amiben szinte hang nélkül suhansz az árnyékban, és Sam Fishert is megszégyenítő módon tudsz végiglopakodni a küldetéseken! Így, a nagyjából hat órás egyjátékos mód sokkal többnek tűnik, ugyanis a játék van annyira jó, hogy többször is nekifussunk egy-egy szakasznak különböző taktikákat kipróbálva. Én nem egyszer újratöltöttem a checkpointokat, hogy megnézzem milyen szituációk tudnak kialakulni annak megfelelően, hogy milyen stílusban játszom, erre bizony nagyon kevés játéknál éreztem késztetést az utóbbi években. Ezért pedig, egy baromi nagy piros pont jár a Killzone: Mercenary-nak. Újrajátszhatóságból csillagos ötöst érdemel! 


Multiplayer

Most pedig el is érkeztünk a Mercenary legjobb részéhez, a többjátékos módhoz! A szemfüles játékosok már a megjelenés előtt kipróbálhattak egy korai béta verziót a többjátékos mókából és mit ne mondjak, a megjelenésre szinte tökéletesre csiszolták a srácok a multit! Összesen nyolc marokkatona mérheti össze a tudását három játékmódban, és ami szinte hihetetlen egy handheld játék esetében, de többségben baromi nagy, és szerteágazó pályákon történik mindez. Mert ez a játék nem arról szól, hogy kiállsz a térre, ész nélkül lősz mindenre, ami él és mozog - igen rád gondolok te hulladék Call of Duty Declassified! Itt nagyon okosan meg kell gondolni, hogy milyen fegyvert, és Vanguardot választunk magunknak a meccsek elején. Szerencsére az összes játékstílust támogatja a játék. Ha a távcsöves puskákat favorizálod, biztosan találni fogsz több olyan pontot is a pályákon, ahonnan nagyon jó rátekintésed nyílik az alattad zajló harcokra, ez ugyanígy igaz a sunnyogós géppisztolyos játékosokra, mint a taktikusan gépkarabélyokkal operáló (és amputáló) taktikus harcosokra. Minden épkézláb megmozdulásunkért pénzt szerzünk, amiből a meccsek után új fegyvereket, páncélokat és egyéb kiegészítőket vehetünk magunknak, csakúgy mint az egyjátékos módban. Sajnos játékmódok tekintetében nem voltak túl bőkezűek a fejlesztők. A sima mindenki-mindenki ellen (Mercenary Wafrare) és a csapatos (Guerrilla Warfare) összecsapásokon kívül viszont van egy játékmód, amit a legnagyobb HD konzolos multi címek is megirigyelhetnének! A Warzone-ban több kitűzött célt kell teljesítenünk a meccs végéig. Nézzünk egy példát: elkezdődik a küldetés, a parancs szerint minél több ellenfelet kell likvidálnunk, ám ezt pár perc múlva leváltja a légi utánpótlási kapszulák megszerzése, majd folytatja az ellenfelek kifaggatása, amihez először a földre kell vinnünk a mocskot, hogy kihallgathassuk, ha lelőjük nem kap érte pontot a csapatunk. Ehhez pedig nagyon komoly csapatjátékra lesz szükségünk. Hekkelés és kihallgatás közben teljesen védtelenek vagyunk. Ha képtelen vagy összedolgozni másokkal, és nem tudod elfogadni, hogy nem te vagy az első, nem te lősz le mindenkit, ész nélkül rohangálsz a pályán, akkor ezt a játékmódot sürgősen felejtsd el, ez a felnőttek szórakozása. Megtanít arra, amit a mai játékok próbálnak elfeledtetni velünk: nem vagy egyszemélyes kommandó, nem vagy félisten egy M4-essel a kezedben, a társaid segítsége, és segítése nélkül csak egy porszem vagy a háborúban. Nagy eséllyel az a pillanat fog beleégni a retinádba, ahogy egy Helgast penge hasítja át a mellkasodat, és darabokra tépi a szíved, onnantól pedig jön az örök sötétség. Lépj ki, menj vissza Call of Duty-zni, mert ez nem neked való. Sajnos nincs rózsa tövis nélkül, így a Killzone multija sem tökéletes. Nem egyszer előfordult, hogy (a magam nevében beszélve, 25 megás nettel) szétkapcsol a játék, lassú internetkapcsolatra hivatkozva. Ha barátokkal csatlakozunk be meccsekbe, akkor általában az ellenfél csapatába teszi a cimboránkat a játék, holott a csapatfelosztás ezt nem indokolná meg.

Élharcos!

A játék egy bizonyos pontjától beszerezhetőek lesznek a feketepiacról az úgynevezett Vanguardok. Ezek a legkülönfélébb high tech katonai fegyverek, amiket bizonyos időközönként tudunk aktiválni, és rendszerint baromi sokáig tart, mire visszatöltődik a hozzájuk szükséges energia. Viszont megéri rájuk várni, hiszen olyan segítségekről van szó, mint a légi támogatás, ideiglenes láthatatlanság, kivetülő erőtér, ami felfogja a felénk kilőtt töltényeket, vagy éppen egy távvezérelt drón, amivel észrevétlenül likvidálhatunk, akár egy egész csapatnyi ellenséget is. A Vanguardokat természetesen a többjátékos módban is segítségül hívhatjuk.



Beautiful Warfare

Azonban, mit sem ér egy tripla A kategóriás játék 2013-ban földbedöngölő grafika nélkül!? "Nagyon is sokat, te tudatlan!" kiáltanak be a hátsó sorokból az Amiga-n nevelkedett veteránok, és bizony igazuk van. Arról vitatkozhatunk, hogy sajnos, vagy nem, de a jelenlegi generáció által kinevelt, főképp fiatal játékosok nem értékelnek egy olyan játékot, ami nem kényezteti őket vizuálisan. Szerencsére ilyen téren sem kell szégyenkezni az új Killzone-nak, sőt! Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a Mercenary az eddig megjelent legszebb kézikonzolos játék! Az alapok adottak voltak, a fejlesztők a Killzone 3 motorját használták fel, és dolgozták át keményen ahhoz, hogy létrehozzák ezt a szinte élő-lélegző, háború által darabokra szaggatott világot. A szétbombázott, több száz méter magas épületekből még kicsapnak a lángok, a sűrűn gomolygó éjfekete füst a felhők alját nyaldossa, ezzel mutatva az égieknek mi történt a földi paradicsomban. A mellettünk lobogó tűz megvilágítja a gépkarabélyunk addig árnyékban rejtőző elemeit, de nincs időnk gyönyörködni a látványban, észrevettek! A ravasz meghúzása, és a csőből kicsapó torkolattűz között csak tizedmásodpercek telnek el, az első két töltény a lábán találja el a Helgast katonát. A nagyon jól programozott találati modellnek köszönhetően térdre rogy, mi pedig fedezékbe húzódunk, tárazás helyett átváltunk a mesterlövész puskánkra és megadjuk a kegyelemdöfést. Az elképzelhetetlenül nagy kaliberű töltény a becsapódás hatására játszi könnyedséggel tépi le ellenfelünk fejét, a vére pedig beteríti a padlót... Egész egyszerűen lemászik a játék a Vita képernyőjéről, gyönyörű kontrasztos színek, felfoghatatlanul magas felbontású textúrák, a hangulatot borongósba fordító sejtelmes köd, HD konzol szintű fény-árnyék effektek... egész egyszerűen mindent megadtak nekünk a fejlesztők, hogy még a kis képernyő ellenére is úgy érezzük ott vagyunk a játékban. A beleélés szinte tökéletes, ha fogékony vagy a nyomasztó, posztapokaliptikus hangulatra. Vizuális szempontból tehát nem könnyű fogást találni a programon, hacsak nem azt, hogy olykor bizony megszenved a megjelenítéssel a hardver és a nagyobb összecsapásoknál érezhetően leesik a képfrissítés. Azonban, szerencsére ez nem olyan mértékű, és legfőképpen nem olyan gyakori, hogy tartósan zavarja a játékost. A dögös grafikához pedig dobhártyaszaggató hangeffektek párosulnak. Minden lövés, robbanás, vagy csak a lépteink zaja is pont úgy szól, ahogy azt elvárjuk. Természetesen a hangeffektek alkalmazkodnak a környezethez, tehát teljesen más hangja van egy fegyvernek nyílt téren, mint egy szűk járatban. A fegyverek ropogása egy jó fülhallgatóval élvezve orgazmusra készteti a fülünket, bámulatos mit hoztak össze ilyen téren a srácok! Sajnos a zenékről nem tudok ennyire magasztosan beszélni. Valójában ha megszakadnék sem tudnék felidézni magamban egy dallamot a játékból. 


Verdict

Mindent összegezve egy baromi jó kis játékot kapunk a pénzünkért. Nagyon fontos megemlíteni viszont, hogy az értékelésnél minden programot a saját kategóriájában kell értékelni. Kézikonzolon a Killzone Mercenary egy páratlan gyöngyszem a jelenlegi felhozatalban. Végre megmutatta mindenkinek, hogy igenis fel lehet nőni a HDTV-re kötött nagytestvérekhez, ha elég energia, szeretet, és hozzáértés párosul a fejlesztők zsebébe nyomott pénz mellé. Ezt a játékot nem szabad, hogy a név adja el, mert a Mercenary hálás szerető. Minden vele töltött órát, napot, vagy hetet többszörösen meghálál, olyan élményekkel gazdagít (főleg többjátékos módban), amikre még évek múlva is szívesen fogsz visszaemlékezni. Én is így teszek, soha nem fogom elfelejteni Bash barátommal közösen lenyomott online meccseket. A hordozható Killzone minden kisebb hibája ellenére, egy olyan üstökös a Vita szegényes játékpalettáján, ami soha nem fog földre hullni. Reménysugárként tekintettünk rá a megjelenés előtt, és nem cáfolt rá a rajongókra. Reményt adott a Vita tulajdonosoknak, és lehetőséget adott nekem, hogy bekerüljek a Gamekapocs csapatába. Remélem mindenkinek tetszett az első tesztem az oldalon, és nem fog vita (hah) kialakulni a CoD-os utalások miatt, hiszen mindkettő remek játék, de az egy pörgős reflexshooter, ez pedig egy taktikus, megfontolt, lassabb léptékű alkotás, és köszönik, nagyon jól megférnek egymás mellett.

 

Kapcsolódó cikk

15.
Searcher
Hello Sunny, frankó kis teszt lett, remélem a GameKapocs csapata vagy ezért, vagy a leendő tesztjeidért megfizet, és nem csak megveregeti a vállad, mert látszik, sok munkád van benne! ;-)

A Killzone Mercenary-val kapcsolatban szinte mindenben egyetértek, nekem is ez az egyik kedvenc PS Vita játékom (az Uncharted után), viszont azért a sztorija... hát khm... szerintem elég sablonos és összecsapott, mint minden Killzone-nál egyébként. Nem a sztorik miatt szeretjük a Killzone-okat, na! :D Ok, hogy van benne haver halála, meg néhány meglepő (pál)fordulat, de a karakterek jellemfejlődése, meg egyáltalán az egész történeti struktúra borzasztóan gyenge lábakon áll. A főszereplő pedig annyira semmilyen, jellegtelen, nevemsenki figura, hogy az már fájt. Ettől függetlenül minden más miatt nálam is az egyik etalon Vita játék a Mercenary.
14.
kristof97
Még egy 15,6" os monitoron is egész jól néz ki, hát milyen lesz majd azon a "kis" 5"-os képernyőn? :D
13.
Sunny
Köszönöm mindenkinek. Örülök, hogy elnyerte a tetszéseteket az írásom! :)
12.
amadeusz gyermeke
#11: A teszt kiváló grat. Egy killzone fanatikustól mint én nagy szó.
11.
amadeusz gyermeke
Matrepic. killzone forever!!!!!
10.
Sunny
#9: Ezt dobta a Google fordító, amikor rányomtam egy ukrán tesztre :)

Viccet félretéve, számomra ez az egy mondat adja vissza legjobban a háború szörnyűségeit. Ha tovább olvasod a tesztet, szerintem meg fogod érteni, hogy miért ezzel a mondattal kezdtem a cikket.
9.
Yetikee
Miért kellett Fallout-os idézettel kezdeni ? :D az a védjegye: P
8.
Numero Koron
Jó teszt!!
Kicsit féltem az egyoldalú vélemény nyilvánítástól, a CoD miatt de a végén lévő lezárással egyet értek!
Én csak annyit mondok nekem tetszett a teszted! Így tovább! :)
7.
kristof97
#6: Akkor viszont felmerül bennem a kérdés, hogy miért akar egy ember 100+ ezerért telefont venni? :) Mert netezésre és munkára ott van a windows tablet például.
6.
gyerecske
#5: Általában nem is játékra szoktak telefont venni szerintem. :-)
5.
kristof97
#3: Én is így vagyok vele. Nagyon esélyes, hogy egy PS Vita (wifi) + 16gb memókártya és KZ:M csomagra beruházok (a játék digitális). Ehhez veszek egy starter kit-et és kész. :D Már nagyon szeretnék egy hordozható gépet, amin rendesen lehet játszani. Az érintőképernyős telefon (akár 4-5"nál is), ahol 2 ujjal kitakarod a képernyő legalább 1/3 részét, az nem játékra való (és 100k felett van egy erős hardverű teló).
4.
RangerFox
Erre a tesztre vártam! Köszönöm! :) Nekem majd a Jézuska fogja elhozni a játékot. xD
3.
EBR2000
Jó teszt. Szerintem nagy érv a psv mellé. Tervezem a kézikonzollal együt a beszerzését!
2.
KeXxX
#1: Ne, ne jöjjön PS3-ra, maradjon csak PSVita exkluzív. (Nem, nem azért mondom mert nem tetszik) Legyen már a Vitának is exkluzív címe, mert így soha a büdös életben nem fogják megvenni a a konzolt ha kapható lenne a játék PS3-ra, mert akkor.. "minek PSV ha van PS3-am és erre is megvehetem?" - tenné fel valaki ezt a kérdést.
1.
DON GONDOCS
Ez a rész jöhetne ps3-ra is, mert elég jól néz ki.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...