Angry Birds Go! teszt

  • Írta: InGen
  • 2014. január 22.
A háború sok pénzbe kerül. Pedig amíg a madarak a disznók ellen harcoltak, nem költöttünk ennyit. Úgy látszik, az autóverseny még több pénzbe kerül, a madaraknak pedig nagy a bendőjük.

Egy ideje már ott lógott a levegőben a kérdés: vajon meddig folytatódhat az Angry Birds sikere? A Bad Piggies, valamint az egymillió különböző további Angry Birds-változat után úgy tűnt, gyakorlatilag a végtelenségig. Éppen ezért örültem én is, amikor a Rovio bejelentette, hogy a madarak ismét műfajt ugranak, és ezúttal az egyik legnépszerűbb konzolos játékstílust hódítják meg: a kart racinget. Így született meg az Angry Birds Go!, ami alapvetően igyekszik bevetni mindent, amitől a sorozat sikeressé vált, azonban mégis csúnyán elbukik.


Pedig nem kellett volna neki, az első percek, sőt, az első egy-két óra is nagyon izgalmas és élvezetes. Az Angry Birds Go! örökölte a sorozatra jellemző színes, vidám színvilágot, a grafika kiváló, a framerate a Tegra 4-es Asus Transformeren röccenésmentes. Ehhez hasonlóan tökéletesen eltalálták a készítők az irányítást is. Kétféle metódus közül válaszhatunk: vagy a kütyünk döntögetésével kormányzunk, vagy a képernyőre helyezett gombokkal. Mindkettő remekül működik, főként azért, mert a jobbra-balra kanyarodáson kívül semmi más dolgunk nem lesz, hiszen sem gyorsítani, sem fékezni nem fogunk. A klasszikus Angry Birds-játékok mintájára a pálya elején kilőnek minket egy csúzliból, aztán hajrá.


Szóval első ránézésre az  Angry Birds Go! olyan, amilyennek egy szórakoztató, agykikapcsoló kart racing játéknak lennie kell. Aztán sajnos sorra érkeznek a kiábrándító dolgok, melyek leginkább egy dologról tanúskodnak: a Rovio bizony nagyon kapzsivá vált az elmúlt időszakban, és már csak az érdekli, hogy lehúzzon a játékosairól minden pénzt. Először is, a versenyek során érméket és kristályokat gyűjthetünk, melyek közül az utóbbiakat megvehetjük valós pénzért is, és átválthatjuk őket érmékre, ha arra lenne szükségünk.


Márpedig a játék mindent megtesz annak érdekében, hogy úgy érezzük, szükségünk van rá. Madaraink ugyanis néhány verseny után "elfáradnak", és nem hajlandók tovább versenyezni, így egy újabb madárra kell váltanunk, amíg az is el nem fárad. Ilyenkor dönthetünk úgy, hogy megvárjuk, míg kipihenik magukat (kábé fél óra), vagy kristályokkal felfrissíthetjük őket. Ha pedig éppen nincs elég kristályunk, akkor irány a bolt, költsük csak a pénzünket! Így tehát gyakorlatilag a játék pont azokat bünteti, akik sok időt szeretnének rászánni. Aztán persze ott van a járgányunk tuningolása, amire mindenképp szükségünk lesz, ugyanis nem mehetünk át a következő pályára, amíg nem értünk el vele egy szintet. Ismét két lehetőségünk van: vagy grindolunk, mint az ökör, vagy meglátogatjuk a boltot és tovább költjük a pénzünket.


Márpedig a grindolás még úgy is hamar leépítette a lelkemet, hogy annak idején végigvittem a Dragon Quest VIII-at. Ugyanis egy pályát kell vég nélkül csinálnunk, és hiába van ötféle stílusú verseny, ugyanott végigmenni harminchatszor annyira nem poén. De oké, megoldottuk, elköltöttük a maradék pénzünket, vagy kifarmoltuk a fejlesztéseket, és végre tovább lépnénk a következő világba, hogy átéljünk már valami változatosságot is azóta, hogy feltelepítettük ezt a rettenetet. Örömünk azonban egészen addig fog tartani, amíg meg nem tapasztaljuk, hogy a rommá tuningolt kartunkat nem használhatjuk az új világban, kezdhetünk mindent elölről. Ha fizettem volna a kristályokért, azt hiszem kicsit ideges lennék.


De, ha azt hittétek, hogy másra már nem lehet költeni egy ilyen egyszerű játékban, akkor tévedtetek. Minden kart racing alapját képezik ugyanis a felvehető power-upok. Na most az Angry Birds Go!-ban ezek nem felvehetők, hanem minden madár alapból rendelkezik eggyel, amit versenyenként többször is elsüthetünk... ha fizetünk! Mert ingyen csak egyszer lőhetjük el, nehogymár' azt higgyük, hogy a Rovio csapata kommunistákból áll, hogy csak úgy a játékos előjogának tekintik az olyan apróságokat, mint a teljesen alapvető játékmenet-elemek.


Összegzésként tehát elmondhatom, hogy az Angry Birds Go! kiválóan összefoglalja mindazt, ami miatt gyűlölöm a casual- és mobiljátékokat. Egy rettenetes pénzlehúzás, ami kizárólag arra épül, hogy gyanútlan gyerekek véletlenül elköltsék apuci hitelkártya-keretét. Az egyik legrosszabb példa a mikrotranzakciós fizetési modellre, amit valaha láttam... pedig játszottam a Guardians of Middle-Earth-szel! Kerüljétek.


Az Angry Birds Go!-t az ASUS Transformer Pad TF701T készülékén teszteltük, melyet az ASUS Magyarország biztosított számunkra.

62.
Ooorky
#56: Attól, hogy minden játék tele van baszva nem jelenti azt, hogy el kellene nézni.
Gyökér, szemét módon próbálják lehúzni a játékosokat, ezért igen is kapja meg az 1-2 pontot az értékelésre (Nem ajánlott), mert az már a tűrhetetlent kezdi súrolni, hogy néhány mobil-os játékra több pénzt kell költeni, mint egy komoly F2P MMO-ra.
Én pl. 3 hónapja játszok a Simpsons Tapped Out-tal, nem költöttem rá egy fillért se, mégse korlátoz le a játék...
Angry Birds Go meg 10 percig volt fent, mert egyből tolta a pofámba, hogy EZTVEDDMEG!
61.
Ca$h
#60: Nem jó, nem jóóóóó ... még ekkor is igaza van! :))))
60.
tupaccc
58. lemaradt az utolsó pont:
- ha már a főnöknek annyira nincs igaza, hogy még a vak is látja, jön a kínos visszavonulás, és hallgatás :-D
59.
Ca$h
58.
hakydakillah
56. Tökéletes, egyetértek én is :-) Ha mobilszemmel nézem, nem a konzolos szívemmel, akkor ez a játék elég jópofa lett. Engem is a bossok elleni harc inspirál + hogy level up után hogy fog kinézni a verdám. Nemrég vettem új telót, így most tesztelgettem néhány játékot. Eddig rengeteget töröltem irányítás, vagy tranzakciók miatt. Ez az második olyan játék, ami kicsit lekötött, mert jópofa, jól irányítható.

Ingenre látom még mindig illik ez a hasonlat:
http://gungldekor.hu/userfiles/Image/humoros/legfontosabb%20szabalyok%20lila.jpg

:-D
57.
Ca$h
#56: Ott a pont ... köszönöm ... Two Thumbs Up! (Y) (Y)
56.
tupaccc
43. szerintem Te most olyan emberrel kötekedsz, aki évente egyszer játszik ilyesmivel, és egyáltalán nincs képben a változásokkal. A teszthez párosítva a hozzászólásait nekem most már csak az jön le, hogy „Felb@szódtam a mikrotranzakciókra, ezért lepontozom a játékot.“ Pedig sajnos nagyjából egy éve durvult el a helyzet enyire ilyen téren. Hiába a sok jópofa játék, tranzakicók visszafognak. Szóval vagy költesz, vagy tovább tart minden – ott a Real Racing 3, GT Racing 2. Hülyére vannak pumpálva tranzakciókkal, mégis azt kell nézni milyen a játék. És grafikában, irányításban bitang jók. Akkor azokra is 1pontot dobnál?
Ingen szerintem ezzel a rendszerrel nincs teljesen tisztában, mert ha csak ezt a játékot nézzük kategóriájában messze kitűnik az összes semmitmondó kart közül – grafikában a csúcson van, irányítása kényelmes + engem a folyamatosan inspirál a fejlesztés, hogy kihívhasd csatázni a bosst – brutál, de a régi NFS blacklist ugrik be róla :-D Egyedüli külön hibája a fékezés hiánya.

A tesztelést szerintem legközelebb ne olyannak adjátok aki konzol/pc világához méri az androidos/Ios játékokat, mert neki ilyen alapon minden szar lesz. Teljesen más világ.
54.
Ca$h
#53: És a fáradalmas kutató munkának, könyvoldalak ezreinek a szomorú áldozata lett ez a igencsak kellemesre, meglepően jóra sikeredett kis AB cart játék, ami semmivel se durvább F2P szempontból, mint bármelyik másik sikercím a piacon ... jól van InGen, megbocsájtjuk, de csak azért, mert a Rovio magasról szarik erre az országra, nem belőlünk gazdagodtak meg az már egyszer biztos ... mert szerintem max két ember volt itthon (az egyik én vagyok) aki megvette idáig az összes részt iPhone-ra és iPadre is, pedig nem kicsit tartottam igazságtalannak a külön portok kellemetlen tényét. Szerencsére a AB SW2 már kombó cím lett, tehát egyaránt megy telefonon és tableten is, egyszer kell fizetni érte. Jupiiiiiiiiiii! :)
53.
InGen
#51: Ilyesmiből írom a mesterdiplomámat, szóval kutatok a témában, lehet majd egy cikk keretein belül be tudok számolni néhány dologról.

Bár a téma valójában inkább a különböző fizetési modellek hatására létrejövő szociológiai törések lesznek (a játékok közösségein belül), de valójában a szánalmas, elkurvult retek mobilfejlesztők által alkalmazott, félreértelmezetten használt f2p modell adta az ihletet az egészhez :)
52.
Ca$h
#51: Randall: ott a pont, maximálisan igazad van, én is ezt írtam korábban, de ennéla játéknál koránt sem olyan durva a helyzet, mint amilyennek le lett írva, mit szólna InGen egy Dungeon Hunter 4-hez?

InGen: hogy valamiben egyet értsünk, Angry Joe is a mother fuckin' god, kedvencem az Aliens: Colonial Marines teszt ... elképesztő a faszi!

http://www.youtube.com/watch?v=UGX2WE4QUw8

Nézzétek meg, sírni fogtok!
51.
randall13
#49: Mondjuk ebből jó cikk lehetne, hogy miért ilyen elkurvult a mobiljátékpiac. ;)
50.
InGen
#46: Joe-t nagyon szeretem, kritikusan áll hozzá, rendkívüli éleslátással tud rámutatni dolgokra, teljesen igaza van. Nem véletlenül a legjobb youtube-os játékkritikus :)

Fojesz jól összefoglalta ezt egy beszélgetésünkben: amíg a mobilos fejlesztők nem nőnek fel, és nem tanulják meg rendesen használni a free-to-play üzleti modellt, addig lezüllesztik és értéktelenné teszik az egész piacot.
49.
randall13
#41: Fuck yeah admin szájkarate xD Egyébként most InGennek adok igazat. Ő abszolút viszonylatban tekint a játékra, te pedig Ca$h, másokhoz viszonyítod. De ez olyan mint ma a politikai pártok: nincs jó választás, csak kevésbé szar. A pókeres példánál maradva; a blöffölés bár hozzátartozik a játékhoz, de nem vesz el annak értékéből, továbbra is megmaradnak az EGYENLŐ ESÉLYEK. Míg az elcseszett miktrotranzakciókkal gyakorlatilag szembeköpik a fair play fogalmát. Nem tudom, te mit szólnál ahhoz, ha holnap az lenne az új szabály a pókerben is, hogy az ászokért előbb ki kell fizetned egy bizonyos összeget készpénzben.
A gond ott kezdődik a mobilos játékokkal, hogy a semmitérő garázsfejlesztők ebből várják a hirtelen meggazdagodást. Jó példának ott a dota, lol, warthunder. Csináltak egy jó játékot, de ahelyett hogy minden szarért pénzt kérnének, ingyen adják a fair playhez szükséges felszereléseket és csak az olyan extrákért kell elővenni a bankkártyát, mint a kinézet módosítása és hasonlók. Mi lett az eredménye? Balanszolt játékok, több millió játékossal, sok-sok haszonnal. Az egyetlen akadálya hogy ez mobilokon is megvalósuljon, a kapzsi köcsög fejlesztők hozzáállása.
48.
Ca$h
#45: Végül pedig TE, aki profi teszternek tartod magad NEM teheted meg, hogy gyűlöletből pontozz, ahhoz már túl profi oldal a GK!!!
47.
Ca$h
#45: De ... én értem, te viszont még mindig nem értesz engem. Velem az a helyzet, hogy több mint 6 éve játszom iOS játékokkal, nagyon szeretem őket, most is kb. 50 db van az iPademen, tudom mire számíthatok. Nekem sokkal jobban tetszik az a modell, hogy ingyen leszedek bármilyen játékot és vagy elvagyok vele vásárlások nélkül egy ideig, vagy ha nagyon tetszik ráköltök minimális összegeket. Minthogy megveszem húzos 40-60 dolláros áron, lutri alapon, esetlegesen teszteket olvasva előtte, vagy a címben, a készítőkben bízva, és előfordulhat, hogy jól megszívom.

Én azt megértem, hogy neked ez nem tetszik és minden jogod megvan ahhoz, hogy haragudj emiatt, de ahhoz nincsen jogod, hogy magát a játékot lehúzd. Mert neked aki ritkán tolja ezekkel felháborítónak, játszhatatlannak tűnhet ez az egész, de a célközönségnek aki NEM te vagy, ez egy nagyon jó kis játék. ÉS NEM PONTOS, mert két pontos játék lesz kb. a Rambo ami hamarosan megjelenik, de NEM EZ. Pontosan itt van a baj, hogy nem a megfelelő ember tesztelte ezt a játékot ... ennyi. Én is befejeztem.
46.
Ooorky
Pedig InGen-nek nagyon igaza van.
Maga a játék önmagában lehet nem lenne 2 pont, de az az undorító üzleti modell amit megtestesít, ráadásul egy felfuttatott márkanévvel párosítva... A mobilos piac úgy ahogy van egy nagy ku*** sz*** kezd hasonlítani.

Angry Joe karácsonyi epizódja is ezzel foglalkozott:
http://www.youtube.com/watch?v=w_AgjWkNGew
45.
InGen
#43: Nagyon nem érted, hogy mi a baj, úgyhogy zárjuk le :)
44.
InGen
#41: Te nem érted továbbra sem, hogy nem az in-app purchase-szel van gond, hanem annak használatával, mivel ez a játék alapvető játékelemeket zár el előled, ha nem fizetsz, és szándékosan lassítja a továbbhaladásod is, tehát marhára nem játszható "remekül". Az, hogy te már megszoktad ezt, az sajnos nem egy jó dolog, és pont azért készülhetnek még ilyen játékok.

Így továbbra sem állja meg egyik példád se a helyét, ráadásul továbbra is demagóg módon hozol be olyan dolgokat, aminek köze sincs ehhez az egészhez.
43.
Ca$h
#40: Még egy utolsó példa ... a HALO: Spartan Assault is szar játék, mert adót kellett fizetni érte a 15 dollár felet, sőt mi több vannak fegyverek amiket meg lehet venni benne valódi pénzért? Vagy a Dead Space 3 is az? Mert voltak benne valódi pénzért vásárolható pakkok? Vagy a játékokhoz kiadott DLC-k is szarok? Mert lehúzásnak lehúzás, de ettől még nem lesz rosszabb egy játék ... max a készítői férgek, nem gondolod?
42.
randall13
#23: A Revolt egész jó telefonon is.
41.
Ca$h
#40: Még egyszer utoljára, jó lassan, hátha megérted, végülis lassan felnőtt ember vagy te is, nem az a kis hülye 12 éves pöcs akivel dolgozni kezdtem ... Vannak szabályok, a szabályokat nem mi alkotjuk, mert nem mi találtuk ki az adott kategóriát, besorolást. A pókerben marha igazságtalan dolog a blöffölés, emiatt elvesztheted az összes pénzed. De elfogadod mert ez a szabály. XBox Live-on fizetned kell az online játékért, elfogadod, mert ez a szabály, mióta bevezették a dollárt adót kell fizetned, de miért, hiszen amikor még pontok voltak nem kellett, de most már igen, tehát elfogadod. Az iOS játékokon belül van-volt-lesz in-app Purchase, ha tetszik ha nem, ettől még egy CÍM, ami a KATEGÓRIÁBA tartozik és megfelel a szabályoknak nem lesz rosszabb játék. Csak akkor ha visszaélnek a szabályokkal és játszhatatlanná teszik, lásd. Dungeon Hunter 4. Az hogy te ehhez nem vagy hozzászokva, mert három évente egyszer tesztelsz iOS játékot, még nem jogosít fel arra, hogy hirtelen felindulásból, haragból 2 pontot adjál rá, ezzel félrevezetve egy csomó olvasót, aki vakon hisz neked, és mindez igazából CSAK az in-app purchase miatt, ami mindig is van-volt-lesz az iOS játékoknál, addig amíg ilyen olcsók vagy ingyenes végképp TUTI. Mert ez a játék igenis remekül játszható anélkül, hogy egy fillért is költenél rá ...
40.
InGen
#39: Ne haragudj, de hogy szerinted az iOS játékokat "így találták ki" és "mindig ilyenek voltak" egy legitim magyarázat, és hogy ezt nekem valamiért kritikátlanul el kell fogadnom...

... nos, részemről ez nem működőképes, sajnálom :)
39.
Ca$h
#38: Nem ... te kevered a szezont a fazonnal, mert a pókernél minden esélyed megvan arra, hogy elveszítsd minden pénzedet, a hülye blöffölési szabály miatt. Az iOS játékoknál is van egy ilyen szabály, olcsón vagy ingyen veszed, de a játékon belül szinte mindig van vásárlási lehetőség. Azt, hogy mennyire jó egy játék az határozza meg, hogy lehet-e pénz nélkül játszani vagy sem. Tehát vannak szabályok, az hogy ez neked nem tetszik még nem képzi kritika tárgyát, mert a kategóriának vannak jellemzői, mert az iOS játékokat ÍGY TALÁLTÁK ki, mindig is ilyenek voltak, egyre inkább ilyenek lesznek. Mert mindenki pénzt akar keresni azzal, hogy alkotott valamit. És ez még mindig jobb, mintha 40-50-60 dollárokba kerülnének, mint mondjuk a konzolos játékok ... Neked meg az a dolgod, hogy egy címet, az adott kategórián belül értékelj, kritizálj, nem pedig te hozod létre az adott stílust ... nem tudom mikor toltad utoljára az Angry Birds-öt, de már az első részhez is vannak vásárolható extrák, amikkel SOKKAL könnyebb megcsinálni a pályákat ... erről ennyit, tudom milyen begyöpösödött, meggyőzhetetlen, karakterhuszár vagy, szóval részemről be is fejeztem. Majd a közelgő GK rádióban szanaszét oltom az arcod, ebben biztos lehetsz! :))))
38.
InGen
#36: Kevered a szezont a faszommal :) A te példád akkor lenne helytálló, ha a pókerben csak a lapok negyedét kapnád meg, a többiért fizetned kéne. És utána minden osztás után is fizetni kéne.

Ami pedig szar, azt nem kell megszokni, főleg nem egy kritikusnak. Emiatt az apologéta hozzáállás miatt értéktelen a legtöbb kritika.

Egy casual player aki egész életében Angry Birdszel játszik heti egyszer 15 percet, lehet megszokja, de én nem, mert én pontosan tudom, milyen egy jó játék, és milyen egy jó fizetési modell. És ez a retek Go! egyik sem.
37.
Ca$h
#34: Jah ... még valami, ha egy valóban undorító példát akarsz felhozni erre a rendszerre akkor az a Dungeon Hunter 4. Elképesztő játék, csak úgy sugározza magából a minőséget, komolyan vetekszik a Diablo III-al, és mindez iPhone-on, iPaden, BESZARÁS. DE! És itt van egy kurva nagy DE. Kb. 1,5 óra után olyan ellenfeleket dob ki neked a gép, akik egy ütéssel levernek. Nem tudsz mit tenni, vásárolnod kell valódi pénzért valami jó fegyvert. Megtettem ... beleraktam pénzt, végül is nem kellett olyan sokat, 5-10 dollárt megér nekem egy jó játék. Erre mit történt? További 1,5 óra múlva már az atom oppos kardom se ért lószart se, mert ugyanúgy lecsaptak. NA EZ UNDORÍTÓ. Ezzel lehet pedálozni ...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...