Game of Thrones: E5 - A Nest of Vipers teszt

  • Írta: fojesz
  • 2015. augusztus 21.
  • episode 5, game of thrones, pc, teszt
Link másolása
A Trónok harca-tévésorozatnál ökölszabály, hogy az évad utolsó előtti epizódja a legjobb rész. A Telltale most érkezett el ide, sajnos azonban csak átlagos teljesítményre futotta tőlük.

Figyelem! Mivel egyre nehezebb kikerülni a korábbi részek spoilereit, én meg sem fogom próbálni, úgyhogy innentől csak saját felelősségre olvass tovább!

Azzal talán a legtöbben egyetértenek, hogy a Telltale-féle Game of Thrones-sorozatban semmi olyan nincs, ami miatt megérte elnyújtani az első évadot. Az egy dolog, hogy a történet vége még mindig alig látszik, de az is biztos, hogy az eddigi epizódok jócskán meg voltak tömve töltelékjelenetekkel, amin egy szigorúbb vágó segíthetett volna, és akkor talán nem lenne ennyire ingadozó a széria minősége. Akárhogy is, foglalkozzunk azzal, amink van, nézzük, hogyan sikerült az ötödik epizód!

Nem volt törvényszerű, hogy a Telltale sorozatának utolsó előtti epizódja is olyan felfogásban készül majd, mint az HBO-nál, de azt hiszem, kijelenthető, hogy igyekeztek a srácok rájátszani erre a párhuzamra. Nem csak az alcím különösen vészjósló, de az előzetes is olyan szorult helyzeteket ígért, hogy csak kamilláztunk körbe-körbe. Ashernek egy küzdőveremben kell bizonyítania, hogy elnyerje egy csapatnyi harcos kegyét, Mirát Cersei kényszeríti egy olyan kínos párbeszédbe, hogy abból lehetetlen jól kijönni, Garedék olyan messze járnak már északon, hogy nehéz nem összefutni a Másokkal, míg Ramsay azzal járatja csúcsra a perverzióját, hogy megmondja Rodriknak: neki mindegy, hogy a Forresterek vagy a Whitehillek győznek, de az egyik család pusztuljon el.

Nekem mindez ígéretes indításnak tűnt, a végeredményt viszont teljesen átlagosnak találtam. Mármint a sorozat eddigi részeihez mérve: kétségtelen, hogy jobb lett, mint a kissé lapos második és negyedik epizód, viszont nem is tetszett annyira, mint az első és a harmadik. A Telltale nem vállalt túl sokat, hiába keveri kalamajkába valamennyi főszereplőjét, a legtöbb jelenet különösebb csattanó nélkül zajlik le, nincs meg az az érzése a játékosnak, hogy ő itt most befejezett valamit, túl van valami olyasmin, ami miatt elégedett lehetne.

Sőt úgy általában, a teljes sorozatról elmondható, hogy az sem érzékelhető túl látványosan, hogy a játékos irányítaná az eseményeket. Ugye jó Telltale-játékhoz méltó módon mindegyik epizódban akad néhány döntési helyzet, ahol a választásod számíthat a későbbiekben, illetve elvileg a szereplők is emlékeznek a cselekedeteidre, mindezek ellenére a legtöbbször mégsem te sakkozol, csak a körítésről gondoskodsz az előre megírt, kulcsfontosságú események mellé. Oké, van egy-két jól behatárolható történés, amiről tudod, hogy miattad történtek meg, illetve az epizód végén is lesz egy jelenet, amivel valószínűleg elég jelentősen befolyásolod majd a befejezést, de összességében a karakterek tehetetlensége jellemző - amit a sztori nyilván alátámaszt, csak épp nem ezt vártuk a játéktól. Az epizód befejezését amúgy én a magam részéről kifejezetten elcsépeltnek tartottam, annyira nem győzött meg.

A rész tempója kellemes, a játékmenet változatos - már amennyire változatosan lehet kombinálni a párbeszédeket és a QTE-jeleneteket. Bizony, játékmenet terén ez az epizód sem hozott sok újat, beszélgetésből akciójelenetbe, akciójelenetből beszélgetésbe lépünk majd. A párbeszédek során most sem lesz túl sok időnk agyalni a válaszunkon, az idő gyorsan ketyeg, ha nem felelünk, vagy rosszul felelünk, nincs visszaút. Ugyanígy, a QTE-jeleneteknél is kell egy kis gyorsaság, értelemszerűen a reflexeinkre hagyatkozva kell ütnünk, vágnunk és kitérnünk a minket ért támadások elől.

Kíváncsian várom a befejező epizódot, igaz, csodában egyáltalán nem reménykedem, az a hajó már elúszott. Egyrészt van bennem egy alap csalódottság, mert a széria minősége tényleg ingadozott, akadt néhány kellemes pillanata, amit nem tudtak újra és újra megugorni a készítők, ezért pedig joggal lehetünk mérgesek; másrészt nagyon-nagyon meglepne, ha a srácok előrukkolnánk valami igazán frappáns megoldással, ami így a széria végén felrázná a dolgokat. És végül, valahol mélyen abban is kételkedem, hogy a történések ütős befejezéssel érhetnének majd véget - de ne legyen igazam!

A Game of Thrones ötödik epizódját az ASUS ROG Tytan CG8580 gamer konfigurációján teszteltük, melyet az ASUS Magyarország biztosított számunkra.

3.
3.
Instict99
a végén nagy dontést kellett hozni
2.
2.
Benjoo
Személy szerint nagyon szeretem a sorozatot illetve magát az univerzumot, de a játékot kicsit laposnak találtam a Telltale többi játékához képest. Noha egyáltalán nem rossz, de számomra sokkal felejthetőbbre és kiszámíthatóbbra sikeredett a Tales from the Borderlands vagy számomra etalon The Wolf Among Ushoz képest.
1.
1.
Szerintem jó a befejezés, de valóban, én is kicsit erőltetettnek tartottam. Eközben mégis tökéletesen jellemző a sorozatra, két ugyanannyira rossz döntés közül kellett kiválasztanunk a szerintünk kifizetődőbbet.

Szerintem annyira nem ingázott az évad, a sorozatban is voltak akciómentesebb részek, persze ez nem mentség. A második rész tényleg a gyengébb volt, de én messze nem tartottam rossznak, akárcsak a negyediket se, sőt. Azért én bízom még abban, hogy a nagyon ütős indítás mellé kapunk egy ugyanolyan lezárást is.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...