Hitman bétateszt

  • Írta: zoenn
  • 2016. február 23.
47-es ügynök legújabb ámokfutása egyfajta tisztelgés a legelső Hitman előtt, még akkor is, ha a modernizálás valamennyi áldozattal jár. Az új Hitman legalább jobban megdolgoztatja az agyunkat, mint az Absolution.

Nem mondom, hogy könnyű dolga volt a dán IO Interactive-nak. Az Absolution enyhén szólva sem nyerte el a rajongók tetszését, és a lopakodós zsánerhez sem tudott hozzátenni, így a sorozat a Blood Money óta egy helyben toporgott. És míg szeretett ügynökünk a mozivásznakon borzolta a kedélyeket, addig sem pihent a műfaj, elvégre egy olyan címmel gazdagodtunk tavaly ősszel, mint a Metal Gear Solid 5: The Phantom Pain, amit egy csapásra mérföldkőnek kiáltottunk ki. Hiába tért vissza a nagy öreg, egy ilyen mezőnyben könnyen alulmaradhat.

Mint azt a játék címe is mutatja, a Hitman egyfajta reboot, ugyanakkor a történet ott folytatódik, ahol bő három éve abbamaradt. Az előrendelőknek (és a sajtónak) szánt zárt bétából persze nem derül ki, hogy merre ível kopasz bérgyilkosunk sztorija, elvégre csak a két részre osztott prológust zongorázhatjuk végig benne. A bevezetés csupán egy rövid kóstoló, amely nagyvonalakban bemutatja, hogy mi vár ránk az epizódokra szabdalt teljes verzióban, de az alig 90 perces játékidő és a viszonylag kis pályák ellenére sem kell megijedni: még így is sokkal több szabadságunk lesz, mint a széria előző darabjában összesen, és ezt a két küldetést többször is végigjátszhattuk más-más módon. Ennél jobb ajánlólevél nem is kell, van egy olyan érzésem, hogy az IO ezúttal tanult a hibákból.

A történet eleje húsz évvel korábban kezdődik. Az első pálya Ausztráliában, Sydney-ben játszódik, majd ellátogatunk Kubába, egy repülőgéphangárba is. Míg az első szinten a készítők végigvezetik a játékost (a célpontot csak kétféleképpen ölhetjük meg), addig a karib-tengeri szigetországban már teljesen szabad kezet kapunk. Ez egyfajta visszatekintés, kiderül belőle, hogy 47-es ügynök miként vált az ICA bérgyilkosává - a kvóta megszerzéséhez éles körülmények között kell vizsgát tennie. Itt találkozunk elsőként a segítőnkkel, Diana Burnwooddal, aki később hasznos társunk lesz a megbízásaink során.

Már az első negyedóra után nyilvánvalóvá válik, hogy az új (régi?) koncepció tényleg megállja a helyét. Ha csak most ismerkedsz a sorozattal, akkor minden jó tanács ellenére tucatszor fogod újra tölteni ezt a két árva pályát is. A veteránok pedig tényleg elégedettek lehetnek, ismét lehet hosszan tervezni, álruhát ölteni, kicselezni az ellenfeleket, többféleképpen likvidálni az áldozatunkat, és ami a legfontosabb: mindezeket egy valóban nyitott pályán tehetjük meg. Sajna a bétában a terep még nem túl nagy, de ez végül is csak a prológus. Néhány utasítás ugyan megjelenik a képernyőn, de ezeket ki is kapcsolhatjuk, ahogyan a HUD más értesítéseit, vagy a térképet is. Rajtad múlik, hogy mennyi segítségre hagyatkozol, az elején még ajánlott néhány tippet megfogadnod, utána csak az ösztöneidben érdemes bíznod, úgy a sikerélmény és a pályavégi pontszám is nagyobb lesz.

Az új Hitmanben is a legfontosabb, hogy a célpontunk közelébe férkőzzünk, ehhez pedig álruhák kellenek. Az ausztrál pálya elején még csak egy dokkmunkás szerkóban nyomulunk, és hamar rádöbbenünk, hogy a kikötőben veszteglő hajó felső szintjére már tényleg csak az őrök juthatnak be, vagy az a néhány pincér és szakács, aki a jacht személyzetéhez tartozik. Ha álruhában tömegben a hozzánk hasonlóak körében maradunk, akkor a lebukás esélye is kisebb lesz, persze a fegyveresek még így is kellően szemfülesek ahhoz, hogy kiszúrják az oda nem illő egyéneket. Főleg a biztonsági főnök, ő mindig tudni fogja, hogy nem az ő alkalmazottja vagy, és a szakács is ismer minden egyes lóti-futit. Ez pedig feltűnően sokszor előfordul majd, ha pedig borul a bili, a túlerő hamar végez velünk, nem érdemes leállni harcolni, és fedezék mögül lövöldözni, ez már nem az Absolution. A játékban megannyi rendszer dolgozik a háttérben, mindennek oka van, egy nem jól elrejtett hulla már komoly gyanakvást eredményez, egy rossz helyen elővett pisztoly pedig megállíthatatlan pánikrohamhoz vezet a civilek körében.

A megfigyelés a legfontosabb eszközünk, nem pedig a zongorahúr. Az NPC-ktől elcsípett beszélgetésekből rengeteg hasznos infó kiderül a célpontunkról, és arról, miként tudunk legkönnyebben egy szobába kerülni vele. Például az egyik műkereskedő arról beszél a másiknak, hogy hamarosan találkozója lesz a kiszemeltünkkel – mi ez, ha nem egy jó álca? Ettől függetlenül a játék nem kínálja fel tálcán a lehetőségeket (legalábbis a kubai pályán nem), ha nyitott szemmel jársz és hallgatózol, rengeteg ígéretes ötlet körvonalazódik benned. Ha pedig már a préda a közeledben van, rajtad múlik, hogy szimplán lelövöd, belefojtod a WC-csészébe, megmérgezed a kajáját, vagy felrobbantod. Persze a cél az, hogy az adott pályán alattomosan csak a célpontunkkal végezzünk, de miért ne lehetne kísérletezni?

Szóval a játékmenet inkább agyjátékra hegyeződik ki, semmint az akcióra. Jó néhány opcionálisan teljesíthető kihívás is akad a küldetések közben. Nem kell nagy dolgokra gondolni: a „törj szét valaki fején egy lámpát” elég könnyen abszolválható, és igazából arra szolgál, hogy változatosabban öljünk, persze csak akkor, ha ez a cél. Egy biztos, a Hitman nem engedi, hogy elvessz benne, bár ezt lehet, hogy a korai, kisebb pályák miatt éreztem így, de egyszer sem fordult elő velem az, hogy vakon kóboroltam a terepen, olyasvalakit keresve, aki majd közelebb visz a feladatomhoz. Mindig előre gondolkodtam, és tanultam a jelekből.

Amiről érdemes még írni, az a mesterséges intelligencia. A játék itt érezhető fejlődésen ment keresztül, korántsem olyan agyhalott ellenfelekkel kerülünk össze, mint az Absolutionben. Ha például a testőrök öltönyében feszítünk, nem tanácsos közel merészkedni a „kollégákhoz”, mert feltűnik nekik, hogy nem közülük valók vagyunk. Hiába vág remek pókerarcot 47-es, a szemkontaktust nem éri meg erőltetni, ha rosszul mozdulunk, túl hangosak vagyunk, vagy esetleg görnyedten sunnyogunk, az már nagyon árulkodó, ami biztos fel fog tűnni a rosszarcúaknak. És bármennyire is megnyugtató érzés, nem érdemes fegyverrel a kézben lófrálni, de ezt úgyis tudja mindenki. Az M.I. tehát hitelesen reagál a cselekedeteinkre, szívósan küzd és ugyan még mindig képes furcsaságokra, a pozitívumok vannak túlsúlyban.

A játék technológiai oldala még nincs a toppon, PlayStation 4-en a sűrűbb jeleneteknél a framerate érezhetően leesett, emellett fizikával kapcsolatos bugokba is sűrűn belebotlottam, tehát van még mit csiszolni a kódon. A Glacier 2 engine számomra kicsit kopottasnak és sterilnek tűnt, egyedül a karaktermodellek és a fények azok, amik tényleg a jelenlegi generációra emlékeztetnek.

Amit láttam a Hitmanből, az mindenképp biztató. Az IO visszatért a gyökerekhez, ez nem vitás, az egyelőre szűkös pályák dacára a lehetőségek száma impozáns, többféle taktika is sikerre vezet, és az M.I. is piszok okos. Ha a végleges játék levetkőzi a béta kötöttségeit, nagyobbak lesznek a szintek, és ha a szavatosnak ígért Contracts mód is jól vizsgázik, akkor a Hitman végre a régi fényében tündökölhet. Kicsit félek az epizodikus megjelenéstől is, remélem, megéri majd minden hónapban zsebbe nyúlni az új küldetésekért. Jelenleg még sok a kérdőjel, így még nem mernék egy szezonbérletbe beruházni.

A bétát PlayStation 4-en teszteltük. A Hitman első epizódja, az Intro Pack március 11-én érkezik PC-re, Xbox One-ra és PS4-re. A 15 dolláros csomag csak a prológust és a párizsi küldetést tartalmazza, a további helyszínek havonta érkeznek, egyenként 10 dollárért. A teljes, dobozos változat ősszel kerül boltokba.

Kapcsolódó cikkek

3.
3.
Hardy
Végig néztem TheVR-os srácokkal a bétát, hát engem nem annyira fogott meg. Én havonta biztos nem költenék rá. :D
1.
1.
Tr4nCe
Számomra nagyon várós. Bár nem fogom az elején megvenni, inkább kivárok még pár epizódot és utána döntök, hogy megérte e várni rá. Hiányzik egy igazi lopakodós 47-es, főleg ha az AI is rendben lesz.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...