Everybody's Gone to the Rapture teszt

Valamilyen szörnyű természeti katasztrófát, háborút, az élénkebb fantáziával rendelkező emberek pedig akár zombitámadást képzelnek maguk elé az apokalipszis szó hallatán. Videojátékokban ritka, hogy a témának az emberi oldalát dolgoznák fel, így kíváncsi voltam nagyon, hogy a The Chinese Room mit tudott összehozni. Az Everybody’s Gone to the Rapure a csapat előző játékaihoz hasonlóan egy FPS-be oltott kalandjáték, vagy, ahogy mostanában csúfolják ezeket a címeket, egy sétaszimulátor. Az interakció minimális, de ez nem jelenti azt, hogy unalmas lenne, csak az akció helyett inkább a történet és a látvány kerül előtérbe.

A játék egy angliai faluban játszódik, Yaughtonban, melyet nagyrészt szabadon járhatunk be. A kis közösségben mindenki ismer mindenkit, így a világvége-sztori mellett egy szappanoperába is belecsöppenünk. A The Chinese Room remek munkát végzett a karakterek megalkotásával, hiszen ritkán látni ennyire hihető személyiségeket videojátékban. Az öt főszereplőn kívül mindenkinek megvan a maga múltja és jelenkori drámája, és a játék befejezése után úgy érezzük majd magunkat, mintha mi is ehhez a közösséghez tartoznánk.

A történetet egyfajta „árnyjátékokon” át ismerhetjük meg, azaz nem látjuk a karaktereket, csak a fényből összerakott – egyébként igen látványos – sziluettjeiket. Beszélgetni, interakcióba lépni nem tudunk, így csak külső szemlélőként élhetjük újra Yaughton végnapjait. A szinkronszínészek nagyon jó munkát végeztek, így az embert annak ellenére is magával ragadják az események, hogy egyetlen arcot sem látunk játék közben.

A sztorit az öt szereplő saját történetén keresztül ismerhetjük meg. Őket nem mi irányítjuk, de az adott fejezeten belül a hozzájuk kapcsolódó árnyjátékokat megnézhetjük. Mivel a játék helyszíne szabadon bejárható, ezeket a történetdarabkákat tetszőleges sorrendben is felkereshetjük, de érdemes inkább az úton izgő-mozgó fénygömböt követni, mivel segítségével időrendi sorrendben haladhatunk.

A felfedezés miatt a látvány és a környezet fontos eleme a játéknak. Szerencsére a fejlesztőknek sikerült egy nagyon jó motort beszerezniük: az Everybody’s Gone to the Rapure alatt a CryEngine működik. A grafika ennek megfelelően lehengerlő és rendkívül részletes. A kisváros szinte összes épületébe benézhetünk és sehol sem fogunk elhanyagolt tereptárgyakkal találkozni. A fényeffektek a történet szempontjából fontos szerepet töltenek be, így ezek különösen jól sikerültek. A játék zenéje a grafikához hasonlóan szintén jó, a dallamok fülbemászóak, fejezetenként változnak, a drámai pillanatoknál pedig nagyban hozzájárulnak a hangulathoz.

Tudom, hogy műfaji adottság ezekben a kalandjátékokban, hogy kevés az interakció, de az Everybody’s Gone to the Rapure-ben még a szokásosnál is kevesebb lehetőségünk van. Azon kívül, hogy sétálgatunk, ajtókat nyitunk és meghallgatunk pár rádiót, semmit nem tudunk csinálni a játékban. Persze nem vártam akciót, de örültem volna, ha például jobban körülnézetünk a házakban, valahogy úgy, ahogy a Gone Home-ban. Futni csak valami elképesztően lassan tudunk, közelítésre pedig nincs lehetőség, pedig néhol jól jött volna.

A játék nemrég jelent meg PC-re és egyelőre akad még egy-két technikai probléma. Többen teljesítményingadozásra panaszkodnak erősebb gépeken, a grafikai beállításokat pedig hajlamos elfelejteni a program (ezzel a buggal én is találkoztam). Nem a PC-s kiadás különlegessége, de a mentési rendszer is elég idegesítőre sikerült. A játék automatikusan ment bizonyos pontokon, de annyira követhetetlenül, hogy akár 1-2 óra haladásunk is elveszhet, ha rosszkor nyomunk a kilépés gombra.

Ha szereted a történet-orientált játékokat, akkor az Everybody’s Gone to the Rapure-re mindenképp érdemes rálesned. Nem szabad azonban elfelejteni sétaszimulátor mivoltát, ugyanis a kevés interakció és a lassú korzózás néhol különösen idegőrlő tud leni. Nagyon örültem volna, ha több tárgyat megfogdoshatunk, vagy legalább pár puzzle-lel feldobják a koncepciót. A 20 eurós ára ezért a pár órás sétálgatásért pedig egyelőre soknak tűnik, még akkor is, ha a történetre és Yaughton lakóira sokáig emlékezni fogok.

Az Everybody's Gone to the Rapture PS4-re és PC-re jelent meg. Mi az utóbbi változatot teszteltük.