Batman: The Telltale Series bemutató

  • Írta: fojesz
  • 2016. augusztus 14.
Link másolása
Habár a Telltale most sem mert hozzányúlni az alapokhoz, el kell ismerni, rég tömött már annyi újítást egy játékába, mint most. Végigjátszottuk a Batman-sorozat első felvonását.

Jó négy éve annak, hogy a kaliforniai fejlesztőcsapat összerakta a tuti receptet, az újgenerációs kalandjátékok sorát erősítő interaktív filmét, amire erőlködés nélkül lehet ráhúzni bármilyen licencelt univerzumot; a The Walking Deadet, a The Wolf Among Ust, a Game of Thronest, a Borderlandset vagy akár a Minecraftet. Habár a Telltale-nél jellemzően jó történeteket dobnak össze, és a grafikai stílussal is ügyesen játszanak a dizájnereik, mára általános rajongói véleménnyé vált, hogy ideje lenne frissíteni picit az alapokon. És mit adott nekünk a Batman? Nos, a rossz hír az, hogy nem forgat fel fenekestül semmit, de legalább hallgattak a visszajelzésekre a fejlesztők, és újítottak annyit, hogy megérje odafigyelni rá.

 

Történetünk főszereplője Bruce Wayne, az árvaként felcseperedett milliárdos, aki a hétköznapjait azzal tölti, hogy mindenféle nemes ügyben vállal szerepet, mert így talán sikerül kitörnie az unatkozó playboy skatulyájából. Most éppen Harvey Dent kampányát segíti, a derék ügyész ugyanis kitalálta, szeretne Gotham polgármestere lenni, a korrupt Hamilton Hill elleni küzdelemben pedig mindenképpen jól jön, ha a város legbefolyásosabb családja is a pártját fogja. Bruce-t azonban hamar sarokba szorítják, kiderül, hogy Harvey is hajlandó kompromisszumra a hatalomért cserébe, így hősünk első feladata az lesz, hogy szembenézzen Gotham legveszélyesebb maffiafőnökével, Carmine Falcone-val, aki nyilvánvalóan cseppet sem örül annak, ha nemet mondanak neki.

Akárhogy is, a találkozó után nem sokkal kipattan a sajtóban, hogy a Wayne-család és Falcone üzletel, és különösen furcsa, hogy az újságok évtizedes bizonyítékokat szereztek az együttműködésről, ami már a rendőrség figyelmét sem kerülhette el. Bruce nem teljesen érti a helyzetet, azt gyanítja, Harvey-t akarják háttérbe szorítani az ő lejáratásán keresztül. Így hát nyomozásba kezd, hogy kiderítse az igazságot, és szerencsére nincsen egyedül a bajban. Éjjelente Batmanként repdes Gotham felhőkarcolói között, és hogy is fogalmazzak… hatékonyabb eszközökkel igyekszik megoldani a rejtélyt.

A Batman-sorozat ötrészes, és ha minden igaz, még idén véget ér. Ennek megfelelően a Realm of Shadows alcímű epizódból nem sok minden derül ki, bevezetőnek viszont nem rossz, megismerjük a főbb szereplőket, hozzászokunk a történetmesélés ritmusához, és a stáblista előtti cliffhanger is van annyira ütős, hogy tűkön ülve várjuk utána a folytatást. A legérdekesebb mégis a Telltale hozzáállása a Batman-univezumhoz: noha már a fenti sorokból is kitűnhet, hogy egy-egy klasszikus toposzt megtartott, szerencsére nem ragaszkodik szolgai módon a korábbi Batman-történetekhez. A Batman: The Telltale Series kicsit más lesz, mint a korábbi képregények, filmek vagy játékok, de jól is van ez így: egy adaptációnál fontos a hozzáadott érték, márpedig a srácok kifejezetten érdekesen fogtak meg egy-egy szereplőt, és az alapfelálláson is változtattak picit, ami mindenképpen biztató előjel a továbbiakra nézve.

A két legfontosabb karakter persze Bruce és Batman, és nem véletlenül választom szét őket: teljesen egyértelmű, hogy a fejlesztők két külön karakterként kezelik őket, egészen más helyzetekbe kerülnek, ami természetesen a játékmeneten is érezteti a hatását. Bruce-nak a civil életben kell helytállnia, és lényegében a családja hírnevét kockáztatva kell lavíroznia a jó és rossz között, míg Batman esetében arról dönthetünk, hogy mennyire erősítjük meg a vele kapcsolatos sztereotípiákat, illetve mennyire bánunk keményen az ellenfeleinkkel. Elvégre Batman sosem öl, de ez nem jelenti azt, hogy egy-két kar ne törhetne el néha…

Nem olyan egyszerű döntést hozni, magam is meglepődtem, hogy sokszor az utolsó pillanatig vártam a gombnyomással, de azért is izgalmasabb Batmannel játszani, mert nyilvánvalóan neki jutott több az akcióból. QTE-jelenetek egész sorozatán kell majd átrágnunk magunkat, megfelelő időzítéssel és precizitással kell csapkodnunk az akció- és iránygombokat, hogy rendet rakjunk az ellenfeleink között. Persze a harcok közel sem olyan dinamikusak, mint egy akciójátékban, de legalább jól megkoreografáltak. Itt a legnagyobb problémát inkább az jelenti, hogy a játék rendkívül megengedő: a Telltale játékai sosem a nehézségükről voltak híresek, nagyon ügyetlennek kell lenni és több gombot is mellé kell nyomnunk ahhoz, hogy meghaljunk. Különösen kiábrándító, hogy ha kihagyunk, az animáció ugyanúgy fut tovább, mintha mi sem történt volna, ráadásul a jelenetvégi befejező mozdulatokat, amit elméletileg az ügyességünk révén hívhatunk elő, mindenképpen megkapjuk, akkor is, ha végig döcögünk.

Érdekesebb újdonság ezért, hogy Batmannel két minijátékon is végigroboghatunk, és ezek bizony remekül állnak a karakterének. Egyik alkalommal meg kell terveznünk egy hosszabb támadássorozatot, méghozzá úgy, hogy felmérjük a terepet, és kitaláljuk, hogyan végezzünk az őrökkel, máskor pedig a rendelkezésre álló nyomokat kell összekapcsolnunk, és megfejtenünk egy bűnügyet. A hardcore kalandjátékosok persze biztosan könnyesre röhögik magukat rajtuk, és tény, nem is túl bonyolultak, színesítésnek viszont nem utolsók, és a játék ritmusát sem törik meg, viszonylag hamar túl lehet jutni rajtuk.

Bruce jelenetei kevésbé kraftosabbak, de nem azért, mert többnyire párbeszédekből állnak. Sőt! Azt hiszem, itt rúgta a legnagyobb luftot a Telltale, ebben a sztoriban ugyanis jóval több lehetőség bújik meg, mint amit a srácok kihasználtak. A Wayne-család elleni ármánykodás és Falcone nem várt bejelentkezése kiváló terepe lehetett volna a nehéz döntési helyzeteknek, ehelyett a párbeszédek javarészt “jó”, “rossz” vagy “vicces” válaszlehetőséget kínálnak fel. Mindez azért is érthetetlen, mert a Game of Thronesban brillíroztak az írók, szó szerint leizzasztotta a játékost egy-két kérdés - itt ilyen nem volt.

Ezek után nyilván az egyik fő újításként beharangozott multiplayer is veszít az értékéből, ennek ellenére jópofa ötlet a Crowd Play bevezetése. Az opcionális játékmódban más játékosok is szavazhatnak a döntési helyzetekben, a szavazataik aztán beállítástól függően kötelező vagy statisztikajelleggel éreztetik a hatásukat a játékban. A Crowd Play azonban egyelőre nem több, mint házibuli-kiegészítő, tömegek ugyanis nemigen használhatják: kicsit olyan, mintha a Telltale-nek a bejelentés után jutott volna eszébe, hogy bár a streamek feldobására kiváló lenne a multi, a Twitch és a többi szolgáltatás késleltetése élvezhetetlenné teszi a mókát.

A Batmant azért is várták sokan, mert ezúttal tényleg frissített a játék motorján a Telltale. A csapat eddig rendre a grafikai stílusra hagyatkozott, hogy leplezze az engine hiányosságait, a képregényeket és az akvarelleket mímelő látvány is alkalmas volt erre a feladatra, azonban így is egyre jobban lehetett érezni, hogy a Telltale-játékok grafikája felett bizony eljárt az idő. A Batman érezhetően szebb lett a korábbi próbálkozásokhoz képest, már az első látnivalók is bizonyították, hogy ha maradtak is a kaptafánál, ezúttal több részlettel dolgoztak a fejlesztők. Szépséghibája azért így is van a dolognak, az animációk még mindig kiábrándítóan gyatrák, és azt sem árt figyelembe venni, hogy a fejlesztés a teljesítményre is hatással van: a játék gépigénye nőtt, és nem is sikerült 100 százalékosan optimalizálni a programot.

Technikailag tehát továbbra sem tökéletes, és akadt néhány nyilvánvaló mellényúlása is a fejlesztőknek, a hibái ellenére a Batman: The Telltale Series mégis kellemesen indított: a történet érdekes, a színészi játék és zenei aláfestés teljesen rendben van, és többnyire az újítások is ülnek. Ha kedveled a Batmant vagy a Telltale játékait, érdemes adni neki egy esélyt, magam is izgatottan várom, hogyan bonyolódik tovább Bruce Wayne élete. Ami pedig a pontszámot illeti, azt majd a szezon végén osztjuk ki, akkor visszatérünk egy újabb cikk erejéig, és kiértékeljük a teljes évadot.

A Batman: The Telltale Series PC-re, PS3-ra, PS4-re, Xbox 360-ra, Xbox One-ra és mobilokra jelent meg. A játékot az ASUS ROG Tytan CG8580 gamer konfigurációján próbáltuk ki, melyet az ASUS Magyarország biztosított számunkra.

Kapcsolódó cikk

3.
3.
dcba
Miert nem tudjak egyben kiadni a jatekot, a francnak kell ez az epizodikus baromsag. Ha kint lenne egyben, akkor tuti megvennem, de igy inkabb bevarom az egeszet es valoszinu addigra mar kapni is fog egy jo kis learazast is, holott en akar a teljes arat is fizettem volna szivesen, ha megkapom egyben. De ezeknek a barmoknak mindent darabokban kell kiadni.
1.
1.
leviske
Én arra leszek nagyon kíváncsi, hogy a GoT irányba indulnak-e a döntések súlyával kapcsolatban. Mert ez esetben nem foglalkozok vele. A TWAU sem adott sok beleszólást a fő történetbe, de minimális hatása azért csak volt a meghozott döntéseknek.

Ezzel szemben a GoT-ban már csak annyi értelme volt a döntéseknek, hogy milyen szöveget szeretnénk hallani a karakterünktől két, biztos képsor között.

Ilyen élményre meg nemhogy pénzt, de időt se látom értelmét szánni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...