Éppenséggel a Batman-sorozatot is jó volt végigjátszani, de aki ettől várta a Telltale feltámadását, biztosan csalódni fog. Pedig ígéretekből ezúttal jutott bőven, ahogy azt az első epizód alapján írt beszámolóban említettem, a fejlesztőcsapat több aprósággal is igyekezett feldobni az évek óta nyüstölt formuláját. Kevés sikerrel: a kezdetben jópofának tűnő minijátékok nem meglepő módon nagyon hamar kifulladnak, arra pedig mindenképpen alkalmatlanok, hogy kompenzálják a játékmenet és a csatasorba állított technológia alapvető hiányosságait.

Ami miatt a rajongóknak érdemes végignyomkodni a Batmant, az a sztori, annál is inkább, mert a Telltale írói sokkal jobban elrugaszkodtak a klasszikus Denevérember-recepttől, mint arra számítani lehetett. A főszerepet persze Bruce Wayne és Batman kapta, és nyilvánvaló, hogy a jóért küzdünk majd; nappal milliárdosként támogatjuk a Gotham megtisztítására vállalkozó Harvey Dentet a polgármesteri választáson, éjjel pedig maszkot és köpönyeget veszünk, hogy némileg hatékonyabb módszerekkel szerezzünk érvényt a meglátásainknak. A Telltale srácai aztán körülbelül az első fél óra után felrúgják a kötelező kereteket, mikor gyanússá válik, hogy a Wayne-família a látszattal ellentétben a város első számú maffiacsaládja...

Ennél jobban semmi sem szimbolizálhatná, hogy az írók valóban hozzá mertek nyúlni a Batman-univerzumhoz. Habár a játékban több ismerős karakter is beköszön, valójában olyan érzésünk támad, mintha most találkoznánk először; egy-két kivétellel ezeket a szereplőket remekül értelmezték újra a Telltale-nél, érdemes is mindenkivel tiszta lappal kezdeni, és félretenni azokat az érzéseket, amelyeket a korábbi képregények, a filmek vagy a játékok tápláltak belénk. Új arcok is bemutatkoznak persze, köztük egy új főgonosz, hőseinket pedig kiváló színészgárda szólaltatja meg, az élükön Troy Bakerrel és - ha a népszerűséget vesszük - a női kiadásának megfelelő Laura Bailey-vel.

Mindehhez tisztességes forgatókönyv dukál, a Batman: The Telltale Series kellemes tempót diktál, nem igazán találkozni üresjárattal benne. Az öt epizód egyesével is karakteres, mindegyik emlékezetes marad, a készítők ügyesen rakosgatták egymás után a harcolós, nyomozós és beszélgetős jeleneteket, és úgy játszottak a helyszínekkel, hogy a végeredmény kellően változatos legyen. A fejezetvégi cliffhangerek ülnek, az évad könnyedén ledarálható egyben, amiben persze a nettó nyolcórás játékidő is segít.

Külön örültem, hogy az első epizódban tapasztaltak ellenére a szerepek nincsenek olyan feketén-fehéren leosztva Bruce és Batman között. Mivel a játék 90 százalékban a klasszikus Telltale-receptet követi, és párbeszédekből és QTE-jelenetekből áll, adná magát, hogy a beszélgetések Bruce-ra, az akciójelenetek pedig Batmanre maradjanak, azonban ennél szerencsére komplikáltabb a helyzet. Miután a döntéseink elméletben befolyásolják, hogy milyen kép alakul ki a közvéleményben a besározott milliárdosról és az álarcos jótevőről, egyes esetekben arról is mi határozhatunk, hogy melyik alteregónkkal igyekszünk végére járni a dolgoknak.

Habár ahogy elmerülünk a sztoriban, a döntési helyzetek is nehezebbé válnak, általában elmondható, hogy azok most is csak komfortzónán belül hatnak ki a történésekre. Igen, a feleleteinket még úgy-ahogy lereagálják az NPC-k, és megváltoztathatunk egy-egy jelenetet, de hosszabb távon nem érdemes komolyabb eltérésekre számítani, a történet a jól bejáratott mederben csorog tovább. Különösen kiábrándító, hogy a QTE-jelenetek rendkívül megengedőek, két-három rossz gombnyomás még nem feltétlenül a világ vége, általában akkor jöhet csak az újratöltés, ha sokat, vagy épen egy kritikus pillanatban hibázunk.

Sajnos a Batman: The Telltale Series játékmenete amúgy sem túlzottan intenzív, a fejlesztőknek még a nyomozós-tervezős jelenetekkel sem sikerült feldobniuk, pedig kiválóan passzolnának a Batman-hangulathoz. Amikor ténylegesen is szabad kezet kapunk Bruce vagy Batman irányítása felett, általában nyomok után kutatunk, majd azokat párosítjuk és így okoskodunk tovább az ügyben. Máskor egy kiadós támadást kell megterveznünk, és a Telltale játékaiból ismerős Kódexet is a Denevérbarlang számítógépébe dugták a srácok. A probléma az, hogy ezek a minijátékok annyira fapadosak játékmechanikailag, hogy legfeljebb az első alkalommal igazán szórakoztatóak; aki valódi point & click élményre vágyik, ne itt keresgéljen.

Az igazi fájó pont azonban még mindig a játék motorja. Az ígéreteknek megfelelően frissítettek rajta a készítők, és valóban érezni a különbséget, azonban hiába operál részletesebb textúrákkal és jobb effektekkel a játék, ne legyenek illúzióid: a cukormáz mögött még mindig nincs kraft. A cel-shaded technika ugyan ápol és eltakar, de a borzasztóan gyatra animációk ellen nem használ; a csiga módjára csoszogó és sután forduló karakterek még mindig ki tudnak kergetni a világból, a párbeszédeket pedig a bruttó három fázisból álló mimika tudja megölni. A képernyőn még mindig csak pár karakter szerepel egyelőre, és más objektumból sincs sok, összességében azt gondolom, hogy a látvány nem fejlődött arányosan a gépigény növekedésével.

Nagy kár, hogy ennyire kilóg a lóláb, mert a dizájn, a zene és a sztori hozza a Batman-hangulatot. Ha szereted a DC hősét és a Telltale-játékokat sem unod még, megéri befizetni a sorozatra - az első epizód úgyis ingyenes, egy próbával pedig még senki nem vesztett semmit. A fejlesztőknek viszont muszáj lenne most már alapvető változtatásokon gondolkodni, ráférne egy alapos vérfrissítés a receptjükre.

A Batman: The Telltale Series PC-re, PS3-ra, PS4-re, Xbox 360-ra, Xbox One-ra és mobilokra jelent meg. A játékot az ASUS ROG Tytan CG8580 gamer konfigurációján játszottuk végig, melyet az ASUS Magyarország biztosított számunkra.