Elkésett klasszikus a The Last Guardian?

  • Írta: zoenn
  • 2016. október 21.
Évek óta nagy a felhajtás Fumito Ueda új játéka körül, de még mindig nem tudjuk, miről is szól pontosan. Hosszú ideig csend honolt körülötte, mígnem a PS4-es újrabejelentés után elérhető közelségbe került a The Last Guardian,

Hihetetlen, de igaz: az Ico és a Shadow of the Colossus szellemi örökösét még a 2009-es E3-on jelentette be PS3-ra a Team Ico csapata, noha munkálatok már két évvel korábban elkezdődtek. Az ambiciózus projektbe azonban beletört a csapat bicskája, így a 2011-es megjelenés tarthatatlan lett, pedig a Sony Worldwide Studios techgurui is besegítettek Uedáéknak. Elsősorban technológiai gondok akadtak, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az előző generációs konzol hardvere kevésnek bizonyult a háttérben zajló komplex folyamatok kiszámításához. Minden, amit akkor láttunk, csupán scriptelt játékmenet volt, a legrosszabb pedig, hogy a rajongók erről semmit nem tudtak. Félmondatos információkat kommunikált a cég, csúszás jött csúszás után - egyszerűen nem láttuk, mikor lesz belőle kész program.  

Végül a kiadó úgy döntött 2012-ben, hogy az akkor még be nem jelentett PS4-re ülteti át a The Last Guardiant, ami nem ment simán. A designer és a kreatív csapata közben kivált Sony Japan Studióból és egy új brigádot alapított GenDesign néven: feladatuk immáron az, hogy igazi játékot faragjanak a The Last Guardianból, a technikai oldalt pedig meghagyták az előző stúdiónak. Így jutottunk el a 2015-ös E3-ig, amikor végre újra bemutatták a címet, és bár hasonlóan festett, mint a hat évvel ezelőtti verzió, tudjuk, a változást a háttérfolyamatokban kell keresnünk.

Az alapok

A játék egy fiatal fiú történetét meséli el, hősünk egy letűnt kor romvárosában ébred fel, miután valaki elrabolta őt. Hamar összetalálkozik egy hatalmas sebesült lénnyel, amely leginkább egy griffmadár és egy kutya keverékének tűnik – ő Trico. Meg kell tanulniuk bízni egymásban, és össze kell dolgozniuk annak érdekében, hogy megtalálják az utat vissza a civilizációba. Ha lecsupaszítjuk a The Last Guardiant, akkor egy külső nézőpontot használó platformjátékot kapunk, melyben különféle fejtörőket oldunk meg. De ez csak a felszín, ennél sokkal mélyebb élményben lesz részünk, egyfajta spirituális utazáson vehetünk részt. A készítők előző játékait ismerve ez nem is olyan nagy meglepetés.

A város csak kezdetben tűnik elhagyatottnak, ugyanis Őrzőknek hívott árnyéklények rejtőznek mindenhol, akiket el kell kerülnünk, vagy valamilyen módon le kell győznünk. Erre egyedül semmi esélyünk sincs, ám a hatalmas mitikus lénnyel közösen már könnyebben megy majd a dolog. A játék kulcsfontosságú mozzanata, hogy olyan kapcsolatot építsünk ki a lénnyel, ami gyümölcsöző lehet mindkettőnknek. A bizalom kiépítése azonban hosszú és fáradságos munka. Tricóra sebesülten találunk rá, lándzsák lógnak ki a hátából, érthető, hogy mindenkivel ellenségesen viselkedik. Miután ellátjuk a sebét, a lény hálából kijuttat minket a börtönként szolgáló barlangból – ez az első lépés a barátság felé.

Apró termetéből kifolyólag hősünk nem egy akrobata, a masszív szakadékokat sem tudja átugorni. Mentségére szóljon, képes mászni, ha biztos fogást talál a falakon, tárgyakat cipelhet és interakcióba léphet különböző kapcsolókkal és más környezeti elemekkel. Repertoárja ebben ki is merül, még szerencse, hogy Trico puszta mérete lehetővé teszi, hogy olyan helyekre is eljussunk a segítségével, ahová egyedül képtelenek lennénk. Felmászhatunk rá, hogy a fejéről vagy a farkáról elrugaszkodjunk, máskor pedig Trico a szájába kapja a grabancunkat és áthajít bennünket egy távoli pontra. Gyakran a pontos időzítésen múlik a siker, a fejtörőkből mindketten aktívan kiveszik a részüket, és a két karakter erősségeiből és gyengeségeiből előnyt kovácsolhatunk.

A kötelék kiépítése

Nem árt figyelni arra, hogy Trico voltaképpen egy vadállat, amit nem lehet olyan könnyen megszelídíteni. A reakcióira, mozdulataira mindig figyelnünk kell, aktuális kedélyállapotát a szeme tükrözi. Ha a lény dühös, szeme lilán izzik, ha épp óvatosan vizsgál valamit, akkor sárga. A siker kulcsa a kettejük közti kommunikációban rejlik, ám mivel nem ugyanazt a nyelvet beszélik, ezért csak nonverbális eszközökkel tudathatjuk a lénnyel, hogy mit is szeretnénk. Trico odahívására külön gomb, a kör szolgál.

Kezdetben Trico makacskodik, nehezen adja be a derekát, és ha épp nem a megfelelő pillanatban kérjük valamire, akkor hoppon maradunk. A játék elején egy fényes pajzsot szerzünk, ami ha hozzáér Trico farkához, villámcsapást okoz, de a fenyítés nemigen célravezető. A békés eszközök már annál inkább, a türelem és egymás megértése vezet sikerre a játékban. A The Last Guardian legnagyobb kihívása nem a fejtörők nehézségében rejlik, hanem abban, hogy együtt tudjunk működni Tricóval. Később, a megannyi átélt élmény hatására szoros kapcsolat alakul ki a két szereplőben, a platformrészek abszolválása sokkal gyorsabban és könnyebben végbemegy. A nyaktörő pillanatokban az idő lelassul, és a zene felélénkül – ezek nem előre letárolt jelenetek lesznek, hanem a cselekedeteinkhez igazodnak. Jó párszor a nyakunkban fog dobogni a szívünk.

Trico egy élő, lélegző állat, ami remekül átjön a játékból. Beleszimatol a levegőbe és nagyon kíváncsi. Ha valamilyen érdekes pontra mutatunk, a lény odasiet, de nem mindig érti elsőre, mit szeretnénk mondani neki. A Trico viselkedéséért felelős mesterséges intelligencia idővel átalakul, tanulékonyabb lesz, hallgatni fog ránk, de az elején nem kevés hajtépésben lesz részünk, az tuti.

Az elvárások változtak, a játék nem

Ígéretesnek tűnnek a fentebb leírtak, ám az elhúzódó fejlesztési időt nem lehet figyelmen kívül hagyni. A koncepció nemigen változott hét év alatt, csupán a technológiát igazították úgy-ahogy hozzá. A bizonytalanság sem tett jót az elvárásoknak, a nagy kérdés az, hogy egy eredetileg az előző generációra szánt alkotás vajon manapság is megállja a helyét? Ez igazából csak tőlünk függ. Bármennyire is erőteljes mondanivalóval és narratívával vértezték fel a The Last Guardiant, nem szabad elfelejteni, hogy a mechanika kissé idejétmúlt. Nem tudni, mennyire tudja lekötni a nagyérdeműt Trico babusgatása és a továbbjutást jelentő pontok megtalálása.

A legutóbbi gameplay videók alapján a játék tempója lassú. Sokat kell agyalunk a fejtörők megoldásán, ha továbbjutunk egy új területre, el kell érnünk, hogy Trico is kövessen bennünket. Hiába lehengerlő a környezet és okosak a rejtvények (melyek nem ritkán több rétegűek), amikor kényelmetlennek érezzük a főhős irányítását. Erről több kolléga számolt be a kiállított demók alapján. Egyszerűen a fiú nehézkesen követi a mozgásunkat, ráadásul a platformok közötti ugrálás is elég pontatlan. A leírások szerint hiába nyomunk le egy gombot, előfordul, hogy hősünk nem a kívánt irányba mozdul el, hanem egy közeli korláton kezd el mászni. Ilyen figyelmetlenségek egy 2016-os konzol-exkluzív címben megbocsáthatatlanok. Persze mondhatjátok azt is, hogy a végleges verzióban finomítanak az irányításon, de slusszpoénként itt hagynám: egy szeptemberi demó alapján született tapasztalatokról van szó.

Sokszor igen kevés esélyünk lesz felkelteni hibrid lényünk figyelmét. Mint egy igazi kutya, Trico is azt csinálja, amit akar, és nem hajlandó hallgatni a parancsainkra, ami a dizájn része, kérdés, hogy mennyire tudják megszokni a játékosok. A pályák átláthatósága sem az igazi, lévén a kamerakezelés eléggé esetlen, beakad vagy váratlanul elfordul és így tovább. Manapság már hozzászoktunk, hogy a mozgás és a kamera szimbiózisban van egymással, na, a jelek szerint a The Last Guardiannal nem így lesz. Olyan az egész, mintha egy két generációval korábbi konzoljátékkal, egy letűnt kor modern lenyomatával játszanánk. 

Nem emésztjük meg könnyen

A The Last Guardian legnagyobb erénye az lesz, hogy jóleső empátiát érzünk majd a két szereplő irányába. A komor, már-már misztikus hangulat teljesen átjárja a játékot, és mivel a művészi stílus nem változott a bejelentés óta – e szempontból abszolút erőteljes alkotással lesz gondunk. Viszont ennyi év távlatából is rengeteg a kérdőjel a játék körül, nem tudni pontosan, mit tartogatnak a későbbi szintek, és mi lesz a történet konklúziója.  Az eddigi beszámolókra hivatkozva a rejtvények és a platformrészek érdes élei könnyen felsérthetik a kezünket, és nem kevés frusztrációt fognak okozni – játékként a The Last Guardian kissé bicegősnek tűnik. Azonban ha a szépség és az érzelmi töltet feledteti mindezt velünk, Uedáék egy újabb klasszikussal bővíthetik repertoárjukat. Megosztó lesz, én előre szóltam.

A The Last Guardian december 6-án jelenik meg kizárólag PlayStation 4-re.

Kapcsolódó cikkek

15.
KopyAti
Várom már, hogy felvegyem az a torna Trico-t!
14.
Gora
Sajnos nekem nem volt szerencsém sem az ICO-hoz sem a SOTC-hoz, de egy két videót megnéztem és nekem tetszettek. Most már van hozzá konzolom csak az ára kissé borsos mint minden újabb címnek. Azért ha odáig jutok, biztos kipróbálom ha már az előző kettőről lecsúsztam (legalábbis egyenlőre).
12.
Eddie Krueger
#11: Jelen. Igazság szerint, csak meg tudtam bocsátani a hibáit addig, amíg végigtolom. És még inkább igazság szerint valószínáleg csak azért, mert nem vagyunk nagyon túltöltve Aliens játékokkal, szóval annak kell örülni, ami van.
11.
Giggsy
#10: Az minden játéknál úgy van. Lefogadom, hogy akadt, akiknek a Colonial Marines is tetszett.
10.
latis666
#9: Vagy esetleg lesz akinek tetszik és lesz akinek nem.
9.
Angelwing
Két dolog lehetséges, vagy egy igazi gyöngyszem lesz a játék vagy hatalmas bukta lesz belőle. Kiváncsian várom hogy mi sül ki ebből.
8.
NECROSMOKE
Jonak tunik, csak nem ertem, hogy mi a lenyege ennek a jateknak. Lesznek bossok? Vagy csak sima A-bol B-be eljutni platformerezes puzzle-val spekelve?
7.
PaprikaJancsi
#6: Pont ezt akartam én is mondani, hogy külön kéne őket értékelni. Ne az legyen minden tesztelő fejében, hogy ,,ezt vártuk ennyi ideig", ,,ezt igérgették", meg hasonlók.
6.
felegyi
#4: Nem kell itt bosszúból értékelni/boncolni a játékot, bár lenne benne valami... késett eleget, őszintén én nem voltam anno sem elájulva tőle így teljesen hidegen hagy. A lényeg hogy mit hoztak ki belőle ennyi idő alatt, azért azóta technikailag sok játék fent van a top-on, majd kiderül hogy mit nyújt...
5.
DON GONDOCS
Én ennek a játéknak a trailere miatt IS vettem ps3-at mevoltam győződve hogy ez lesz a világ legjobb játéka.
4.
PaprikaJancsi
#3: Külön kéne értékelni a játékot/fejlesztőket. Ígérgetés, hazugságok, kamu gameplayek...stb. Egy ilyen fejlesztő az én szemeben egy nagy nulla.
3.
DarkLord
A trollok biztos azonnal rácuppannak úgy, hogy nem is próbálják ki, hanem amit a neten látnak belőle. "Jajj némmá ez tíz éve is elavult lett vóna má!" Akik szapulni fogják, azoknak a 90% tuti nem is fogja megvenni, csak a netről néz valamit aztán menő lesz attól, hogy ő is beáll a sok hülye mellé és osztja az észt majd.
2.
kamgecam
Az Ico-nál és a Shadow of the Colossus-nál is miután elcsendesült a vihar megmaradtak az érdemei sőt a játékok igazi klasszikussá váltak mára a józan vélemények szerint.A The Last Guardian-nak is megvan erre az esélye.
Ez nem ubi meg a többi agyonhájpol kiadó.Ueda eddig csak maradandót tett le az asztalra.Aztán persze meglátjuk,majd amikor a kezeink közé kaparintjuk.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...