Yakuza 0 teszt

Már-már hagyomány, hogy a Sega éveken át váratja a nyugati Yakuza-rajongókat. A Yakuza 5 például három év után jelent meg nálunk, a helyzet pikantériáját pedig az adja, hogy PS3-exkluzív címként 2015-ben futott be, amikor már csak elvétve érkezett játék a platformra. Sebaj, a japánok most láthatóan összekapták magukat, a Yakuza 0-ra csak két évet vártunk, idén nyáron várható az első rész remake-je, jövőre pedig a hatodik résszel is játszhatunk. Így talán a sorozatról alkotott kép is tisztul valamennyit, és a hardcore fanatikusokon kívül mások is felfigyelnek az érdemeire. A Yakuzát ugyanis felesleges beskatulyázni, ez nem a “japán GTA”: annál jóval filmszerűbb tud lenni, máskor pedig annyira videojáték, hogy talán szokatlannak is tűnhet.

A Yakuza 0 egy előzménytörténet, a nyolcvanas évek végén járunk, és a sorozat kezdete előtti történésekbe enged betekintést. A Yakuza két kulcsfontosságú karaktere, Kazuma Kiryu és Goro Majima múltjába áshatjuk bele magunkat, és közben a japán alvilág ügyeibe is jócskán belefolyunk. A sztori szerint valójában Kiryu és Majima sem jakuza már, azonban míg előbbi önként vállalta a száműzetést a klánból, hogy tisztázhassa magát és mentorát egy gyilkosság alól, utóbbi büntetésből kénytelen civilként élni az életét, és arra hajt, hogy valahogy visszanyerje családja bizalmát. A szálak az alvilág legnagyobb háborújában érnek össze, aminek a tétje egy apró foghíjtelek Kamurochóban: aki ezt meg tudja szerezni, egy busás városfejlesztési projektnek néz elébe, és így óriási hatalomra tesz szert.

A sztori nemcsak a rajongókat kényezteti, de az újoncok számára is maximálisan követhető, ebben persze az is közrejátszik, hogy a Yakuza imád mesélni: nem ritka, hogy tíz-tizenöt percig pörögnek az átvezetők, miközben röpködnek a nevek, az események és a részletek. A kisfilmek egy része félelmetesen aprólékos, a fejlesztők hihetetlenül gondosan dolgozták ki az arcmimikákat, odafigyeltek a zenékre, a beállításokra és a párbeszédek is tartalmasak - nem túlzás azt állítani, hogy filmélményben lesz részed. Ráadásul nem spóroltak az erőszakkal, levágott kisujjak és örömlányok hegyei bizonyítják, hogy a Yakuza 0 rászolgált a tizennyolcas karikára.

Ez az aprólékosság máshol is tetten érhető, a Yakuza 0 kiváló képet fest a nyolcvanas évek Tokiójáról és Oszakájáról, a kulturális kirándulás pedig az alvilági élet bemutatásával lesz teljes. A neonfényben úszó utcákon pezseg az élet, a részeg fiatalok között bandák járőröznek peckesen, és figyelik a területükre tévedő rosszfiúkat. Boltok és éttermek váltják egymást, a szórakoznivágyók pedig karaoke-bárokban, játéktermekben és kaszinókban üthetik el az időt. Habár a Yakuza 0 városrészeiben szabadon kószálhatsz, ezek a játszóterek kisebbek ahhoz képest, amit napjaink nyitott világú akciójátékai kínálnak; itt a sűrűségre mentek rá a készítők, van úgy, hogy fel kellene húzni a nyúlcipőt, de nem megy, mert beleszaladunk valakibe, vagy feltartanak minket.

A történet során felváltva irányítjuk a két főszereplőt, és változatos küldetések hajtják előre a sztorit. Persze kikerülhetetlenek a “menj ide-menj oda” feladatok, és bunyóba is elég sokszor keveredünk majd, azonban a fejlesztők igyekeztek feldobni, érdekessé és sokszor viccessé tenni a körítést. A sztori elején például az a feladatunk, hogy információt szerezzünk néhány hajléktalantól, azok viszont csak akkor hajlandók megszólalni, ha meghívjuk őket egy potya piára. Természetesen mindegyikük másra vágyik, úgyhogy kénytelenek leszünk tenni egy túrát a környező boltokban, hogy szóra bírhassuk őket…

Játék közben hamar kiderül, hogy a Yakuza 0 mennyire kétoldalú: a filmszerű átvezetők és a súlyos párbeszédek ellenére a játék nagyon nem veszi komolyan magát, és ez teszi lehetővé, hogy játékmenet tekintetében elrugaszkodhasson a földtől és igazán szórakoztató lehessen. Bár a főküldetések is adnak ebből egy kis ízelítőt, de akkor jársz jól, ha nemcsak ezekre koncentrálsz, inkább elmerülsz a melléktevékenységekben és az őrült minijátékokban. A fejlesztők felkészültek, és remekül vizsgáztak: én közel tíz óra környékén döbbentem rá, hogy még mindig a második fejezetnél járok, pedig haladni kellene a teszteléssel…

Ott csúsztam el, hogy egyszerűen mindent ki szerettem volna próbálni, ami szembejött, és amikor azt hittem, hogy a környéken mindent felfedeztem, belefutottam egy karakterbe, aki elmesélte az életét, és segítséget kért tőlem. Ezeket a kis melléksztorikat élveztem a legjobban, egyik-másik konkrétan annyira szürreális, hogy nem hittem el. Szerintem még nem fordult elő olyan a játéktörténelemben, hogy egy botcsinálta dominát kellett megtanítanunk arra, hogyan elégítse ki a vendégeit, de olyan is előfordult, hogy filmproducernek kellett beugranom, és szaknyelven folyó párbeszédekben bizonyítanom a rátermettségemet. Nagyon sok fura mesével hoz majd össze a játék, a szerencsétlenkedő rockzenekar mellett még egy kisfiút is kisegítünk, akinek ellopják a videojátékát.

A tartalmat a számtalan minijáték teszi teljessé, ezekbe lényegében végtelen mennyiségű időt lehet beletenni. A játékterem, a kaszinó és a karaoke-bár nem csupán hangulati elemként jelenik meg a játékban, te is betérhetsz ide a küldetések között, hogy mókázz egy kicsit. A játékteremben Sega-klasszikusokkal nyomulhatsz, a karaoke-bárban és a diszkóban egy ritmusjáték segítségével szórakoztathatod a közönséget a hangoddal vagy a táncoddal, baseballozhatsz vagy bowlingozhatsz, később pedig saját bizniszbe is belevághatsz. Jellemző, hogy ezek a minijátékok olyan gonddal lettek megtervezve, hogy némelyikük önálló címként is megállná a helyét: lehet saját távirányítós autónk, amivel aztán versenybe szállhatunk; a legjobb, hogy az autót részletesen testreszabhatjuk és fejleszthetjük is. Elég, ha az egyik minijáték beakad, máris elment rá az estéd…

Amikor nem minijátékokkal ütjük el az időt, vagy ide-oda rohangálunk, hogy megbeszéljünk valakivel valami nagyon fontosat, harcolni fogunk. A Yakuza 0 egy beat ‘em up, ennek megfelelően a nettó bunyót részesítjük előnyben. A játék újdonsága, hogy karakterenként három-három különböző verekedési stílus között váltogathatunk attól függően, hogy gyorsabbak szeretnénk lenni, vagy keményebbek. Ha gyorsabbak vagyunk, gyengébbet ütünk, ellenkező esetben pedig épp, hogy lelassulunk. Amennyiben akadálytalanul visszük be a kombókat, és ügyesen eloldalazunk a támadások elől, látványosabb és persze hatékonyabb mozdulatokat is előcsalhatunk hőseinkből: a földre került ellenfelek fejét például diszkréten a padlóba kenhetjük, hogy ne nagyon mocorogjon többet.

A küzdelem közben a tereptárgyakat is felkaphatjuk, adott esetben pedig fegyvert is adhatunk a srácok kezébe. Fontos, hogy ezek egytől-egyig elhasználódnak, tehát csak korlátozott ideig használhatjuk őket - ezek közül egyedül Majima baseballütője a kivétel, amivel az egyik harci stílusában kötetlenül ápolhatja a rosszfiúkat. Ha fegyver nélkül maradunk, így jártunk, de annyi baj legyen: mivel a Yakuza 0-ban csak kezelhető mennyiségű ellenféllel akaszthatod össze a bajszodat egyszerre, lesz rá mód, hogy taktikázz egy kicsit, és úgy helyezkedj, hogy előbb a pisztolyos nehézfiúkat vond ki a forgalomból. Persze ez sem életbiztosítás: érdemes sűrűn látogatni a boltokat, ahol bevásárolhatunk az életerőt javító szerekből, a bunyó után pedig irány az étterem, az étel itt is életmentő. Mármint szó szerint.

A pénz miatt nem kell aggódnod, a Yakuza 0 más játékokhoz képest bőkezűen osztja a jófajta jent, pár óra, és milliókkal a zsebedben rohangálsz majd. A pénzből fejlesztheted a karaktereidet, új képességeket vásárolhatsz, és a statokat is javíthatod. Kiyru és Majima mindegyik harci stílusa külön fejlődési “fát” kapott, amivel kedvedre szöszölhetsz. A fejlődés ellenőrzésére Mr. Shakedown felbukkanása a legjobb eszköz: a marcona verőember a város réme, a játék elején lényegében legyőzhetetlen, később azonban egyre hatékonyabban szállhatsz szembe vele. Ez is afféle minijáték, mert ha Shakedown győz, az összes pénzed lenyúlja, úgyhogy az első órákban inkább azzal leszel elfoglalva, hogyan menekülj el előle…

A Yakuza 0 furcsa lehet a legtöbb játékos számára, de valójában nem nehéz megbarátkozni vele. Arra nem árt felkészülni azonban, hogy az előadásmód némileg más, mint amit általában megszoktunk. A már említett animációk csak az átvezetők egy részét teszik ki, a többségük jóval puritánabb, sokszor pedig szinkront sem kapunk melléjük, mindössze feliratozzák nekünk a párbeszédeket. Apropó, szinkron: a Sega nem szöszölt az angolul beszélő színészek összevadászásával és a hanganyag újbóli felmondásával, a Yakuza 0 csak és kizárólag japán szinkronnal és angol felirattal tud szolgálni.

Ez persze nem feltétlenül baj, sőt, nem is sorolnám a negatívumok közé. Az jobban zavart, hogy a Yakuza 0 technikai oldalról meglehetősen vegyes képet mutat, és rengeteg elavult megoldást vonultat fel. Ahogy említettem, a bejárható terület nagysága közel sincs akkora, mint a hasonszőrű játékokban, ehhez képest a megjelenése jóval elmarad azokétól. A karaktermodellek, a tereptárgyak és úgy általában a környezet kidolgozottsága bőven hagy kívánnivalót maga után, ráadásul a játék durván sok láthatatlan falat állít elénk - nemcsak a város szélén, de adott esetben egy-egy sikátort vagy lépcsőt is így zártak el előlünk a készítők. Habár a Yakuza 0 utcái tele vannak élettel, a beleélésen rendkívül sokat rontanak ezek az otromba mesterséges korlátok.

A Yakuza 0 mindettől függetlenül nagyon jó játék, ha rajongó vagy, akkor azért, ha pedig nem ismered a sorozatot, de megnéznéd közelebbről is, akkor meg azért vágj bele. Vannak furcsaságai, de az új rész mindent megtesz, hogy az újoncok kedvében járjon.

A Yakuza 0 kizárólag PlayStation 4-re jelent meg.

Kapcsolódó cikk

• Like a Dragon / Yakuza gyorstalpaló