Dragon Quest Builders teszt

  • Írta: zoenn
  • 2018. február 8.
A Square Enix egyik leghíresebb sorozatának Minecraftra hajazó vadhajtása végre bevette a Nintendo Switch-et is. Az RPG-mechanika megmaradt, és az ütős narratívának hála a céltalan építkezések kora lejárt.

A Dragon Quest-sorozat már 71 millió eladott példánnyal büszkélkedhet, ezzel egyike a legnépszerűbb japán frencsájzoknak - hiába nem tudott olyan népszerűségre szert tenni nyugaton, mint a riválisok. A Square Enix meglátta a potenciált a Minecrafttal berobbant építkezős sandbox műfajban is, és erre húzta fel a Dragon Quest Builderst. Az első verzió 2016 októberében jelent meg PS4-re és Vitára (illetve Japánban PS3-ra is), idén februárban pedig a Nintendo hibridkonzolján is üdvözölhetjük a címet - mindez tökéletes apropó arra, hogy leteszteljük a jobb sorsra érdemes játékot.

A Minecraft mára megkerülhetetlen jelenséggé vált a videojátékok között. A Mojang sikerén felbuzdulva egymás után jöttek a trónkövetelők, utat vágva a túlélőjátékok dömpingje előtt. A virtuális legózás milliók fantáziáját mozgatta meg. A Square Enix viszont egyszerű ötlettel emelte a tétet: a JRPG-k évtizedek óta tökéletesre csiszolt jellegzetességeit ötvözte a Minecraft játékmenetével, és így egyszerre két tábort is megszólíthat. Az arányok kimondottan fontosak, a mérlegnek egyik irányba sem szabad kimozdulnia. Az átláthatatlan, túlzásba vitt építkezés még a legkitartóbb szerepjátékosokat is elriasztaná. Mindez fordítva is igaz: a túl sok japán ripacskodás, a rengeteg karakter és a nehezen követhető sztori megfertőzné a kötetlen játékmenetet. Szerencsére egyik sem jellemző a Dragon Quest Buildersre.

Helyszínünk ezúttal is Alefgard, egy valaha szebb napokat látott birodalom, ahol évtizedekkel korábban egy hős alulmaradt a gonosz Dragonlorddal szemben (milyen elcsépelt név ez?), a világ a sötétségbe süllyedt, a vadont szörnyek lakják, és ugyan maradtak túlélők, de elvesztettek egy fontos emberi tudást: az építkezés képességét. Így aztán a méltóságteljes települések romossá váltak, a polgárok pedig alvászavarral küszködnek, mert elfelejtettek ágyat barkácsolni. Ahogy az lenni szokott, amnéziás hősünk egy hosszan tartó álomból ébred fel egy barlang mélyén, de ne várd azt, hogy dicső harcos lesz belőle, aki kardélre hány mindenkit: nem, sokkal fontosabb szerep jutott neki. Ő az egyetlen széles e földön, aki ért az építéshez. Ezért aztán a küldetésünk adott: helyre kell állítanunk Alefgardot, és újra melegséget hozni az emberek szívébe.

Szóval elég gyorsan ott találjuk magunkat az első régióban, ahol csak fák, zöldes puszták és néhány szikla van. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a játék magunkra hagyna, egy láthatatlan barát segítségével mindig tudjuk, mit kell tenni az adott pillanatban. Kezdetben nem árt, ha felhúzzuk kezdetleges otthonunkat. A szükséges nyersanyagot - földrögöket, botokat, köveket - a szomszédos vadonból szerezzük be, majd hozzáláthatunk a romos falak kijavításához. Miután a ház áll, berendezzük: tüzet gyújtunk és ágyat fabrikálunk, ahol álomra hajthatjuk a fejünket. Munkánknak hamar híre megy a környéken, és hamarosan társra lelünk, míg a többi lakossal a közeli vidéken való kalandozás során futhatunk össze.

A sztori nem lép túl az elcsépelt témákon, de határozottan jól áll ennek a könnyed játéknak. A poénok egyszerűek, az NPC-k motivációja pedig gyermeteg, de a tempó szinte tökéletes. Pont akkor lép előre egyet, amikor beleunnánk a kalapálásba, így az érdeklődésünk megmarad. Ha éles szemmel járunk a világban, akkor számos titokra deríthetünk fényt, és ott bukkanunk érdekes szereplőkbe, ahol nem is várnánk. Nyilván nagyobb dózisokban megfeküdheti a gyomrunkat, de a handheld üzemmódban, egy-két órára a Dragon Quest Builders remekül kiszolgálja az igényeinket.

Idővel egyre több házat húzunk fel az új jövevényeknek, és hosszú játékórák után már komplett többszintes várossá alakulunk. Az épületek minőségén is folyamatosan javítunk, ahogy a berendezési tárgyak sem lesznek mindig puritánok. Az új felhasználható tárgyakért és tervrajzokért persze egyre messzebbre távolodunk el bázisunktól. De megéri! Az új nyersanyagok, új craftolható dolgokat jelentenek. A tenger partján állva messzi szigetek tűnnek fel, bizony, más régiókba is ellátogathatunk, ha egyszer a fejlettségünk olyan szintre lép, ahol már teleportációs kapukat is építhetünk.

Lakosaink persze nem ülnek naphosszat a babérjaikon, és csak küldetésekkel halmoznak bennünket. Éjszaka fenevadak ostromolják a települést, így a harcból is kiveszik a részüket. Napközben kérdés nélkül nekiállnak ők is bányászni vagy termelni. Nekünk, a hősünknek csak az alkotói munka jut. Ha raktárakat építünk minden házhoz, akkor ott tárolhatjuk a fontosabb cuccokat, nem kell a vadon közepén eldobnunk a többletet. Persze a munkához élelem kell, az a pár gyümölcs, amit kezdetben szedhetünk, nem ad sok tápértéket, így idővel bonyolultabb ételeket is készíthetünk. A kalóriabevitel nem csupán a harcban elveszett életerőt pótolja, de segít regenerálódni a kimerítő csákányozás után.

Alefgard pedig tényleg hatalmas, ráadásul jól áll neki a voxeles grafika, pont annyira szögletes, hogy ne váljon zavaróvá. A régiók mindegyike különbözik, más és más alapanyagok, színek és hangulatok dominálnak. A felfedezés azonban nem veszélytelen, útközben számos szörnyetegbe botlunk, csontvázak, skorpiók, elementális lények törnek az életünkre. Néhányukkal csak akkor húzhatunk ujjat, ha megfelelő páncéllal és fegyverrel rendelkezünk, ehhez azonban ércek kellenek és kohók, valamint kovácsműhely is – máris megvan az újabb cél!

A harcrendszer roppant egyszerű, kicsivel több mélység nem ártott volna. Üsd addig a szörnyet, amíg meg nem fekszik, közben pedig ne menj túl közel, nehogy megcsapjon! Alkalmanként feltölthetünk egy erősebb támadást, így az gyorsabban megfekteti a delikvenst – de ennyi a lényeg. A győzelem után nincs jelentős loot, ebben a játékban tényleg neked kell mindent megteremtened, amire szükséged van – ezzel nem tudod megkerülni a hosszabb folyamatot. Az összecsapásokban nem sok kihívás van, ha meghalnánk, akkor sincs baj, a városunkban éledünk újjá, és ha visszatérünk bukásunk helyszínére, még az elvesztett tárgyainkat is felszedhetjük. 

Némileg bonyolultabb a főellenségek legyőzése. Minden fejezet végén egy hatalmas szörnyet kell likvidálnunk, amihez már ritka összetevőkből felépülő fegyver és védelem szükséges, ám ha idáig eljutunk, bizonyára lesz nálunk minden. Ez azonban még nem garancia a sikerre, a bossokat csak fifikás taktikával, többszöri próbálkozás után gyűrhetjük le – pont úgy, ahogy a fejlesztők elképzelik. Időigényes? Igen, de mivel a kudarcnak nincs súlya, így a mérgelődésünk is mulandó. A jutalmat itt már nem mérik szűken, ha a behemót megfeküdt, akkor automatikusan új támadásokat tanulunk tőlük.

A port igényes lett, mind kézi, mind dokkolt üzemmódban 720p-ben fut Switch-en, és a framerate is legtöbbször 60 fps, csak a sűrűbb városokban esik le egy picit, nem feltűnően. A gesztusvezérlés kimaradt a szórásból, nem is éreztem hiányát, viszont ezen a platformon némi exkluzív tartalomnak is örülhetünk: egy hűséges tigrisnek, aki hátasként szolgál és a harcokból is kiveszi a részét. Emellett néhány exkluzív tárgy is üti a markunkat, illetve saját építményeinket feltölthetjük a Terra Incognita módban, a közösség legnagyobb örömére. Mások alkotásait is letölthetjük, kiegészíthetjük ezzel-azzal, így ha van egy online barátunk, a közös munkáról sem kell lemondanunk. A régiek viszont megmaradtak: a kamerakezelés továbbra sem tud mit kezdeni a szűk kazamatákkal, illetve az amúgy fülbemászó zenék is ismétlődők – nem ártott volna néhány plusz dallam az új verzióba.

A Dragon Quest Builders két éve sajnos eltűnt a radar alatt, pedig abszolút megérdemli a figyelmünket. Nem pusztán bájos, de még okos is: keretbe foglalja és célt ad a szabad építkezésnek, amely nyakon tudja ragadni a sandbox játékokat távolról figyelő játékosokat is. Habár minden ötletet láttunk már korábban, mégis frissen hatnak, mert itt bizony erős kötelék épül köztünk és a városunk között. Van értelme csinosítani, megvédeni és fejleszteni, így tényleg fontosnak érzed magad. Ha nagyon pongyolán fogalmaznék, azt írnám, a Square Enix megmutatta, hogyan kell igazi sztorimódot csinálni a Minecrafthoz, s ehhez nem kell beáldozni a szabadságot, mint a Telltale játékában. Ha ez nem lenne elég, a felszín alatt egy teljesen korrekt JRPG is lapul, könnyen tanulható, tradicionális mechanikával és érdekes világgal. Minden a pótlás mellett szól.

A Dragon Quest Builders PS4-re és Vitára már elérhető, a Nintendo Switch-változat február 9-én jelenik meg - mi ez utóbbit teszteltük.

2.
kamgecam
Anno ps4 -en szarrá játszottam, alig lehetett hallani róla hogy megjelent pedig az egyik legjobb sony exkluzív cím volt. Swichre még tökéletesebb a handhold funkció miatt. Szuper játék.
1.
RangerFox
Az ilyen játékok nagyon jól mutatnak Switchen (meg Vitán is jó volt ez a játék mondjuk). Nagyon addiktívak és szórakoztatóak. Több 100 órát el lehet bennük szöszölni, mégis olyan egyszerűnek, gyerekesnek néznek ki.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...