The Inpatient teszt

  • Írta: fojesz
  • 2018. február 5.
Habár az Until Dawn legtöbb rejtélyéről lehullott a lepel a játék végére, néhány kérdés megválaszolatlanul maradt. A PlayStation VR-exkluzív The Inpatient hivatott elmesélni az előzményeket.

Az Until Dawn a 2015-ös év egyik legnagyobb meglepetése volt számomra, még a kedvenceim közé is befért az év végén. A hányatott sorsú projekt ugyan semmi forradalmit nem hozott magával, a játékosok döntéseire és ügyességére építkező játékmenetet közel tökélyre fejlesztették a Supermassive srácai, mindezt pedig pazar grafikával és egy olyan B-kategóriás tinihorrorokat idéző történettel fejelték meg, amiket a gimis házibulik másnap reggelén néztünk, mert még dolgozott bennünk az a három sör, ami miatt rettenetesen bátornak éreztük magunkat.

Azonban hiába várjuk tűkön ülve a folytatást, úgy tűnik, a készítők kísérletezéssel töltik az idejüket. Az Until Dawn is egy, a PlayStation Move képességeire aktívan támaszkodó projektként indult, a Supermassive pedig azóta is az új élmények nyomában jár, és csak PlayStation VR- és PlayLink-játékokat fejlesztett az elmúlt években. Az Until Dawn-rajongóknak jobb híján az asset-újrahasznosításként értelmezhető Rush of Blooddal kellett beérniük, most pedig itt a szintén VR-exkluzív The Inpatient, amely egy előzménytörténettel enyhítené a várakozás fájdalmait.

1952-t írunk, a Blackwood-szanatóriumban ébredünk egy kerekesszékben ülve. Hogy kik vagyunk és miért kerültünk oda, az nem világos, hősünknek ugyanis amnéziája van, és Bragg professzor terápiája is csak mérsékelt eredményeket hoz - arctalan karakterekre, villanásokra emlékszünk csupán. A kezelés ideje alatt bezárva tartanak, válaszok helyett csak újabb kérdéseket kapunk, miközben rémálmok és hallucinációk gyötörnek minket, a folyosóról furcsa zajok szűrődnek be, és a paranoiás szobatársunk is hihetetlen történetekkel tömi a fejünket. Aligha meglepő, hogy amikor beüt a baj, magunk sem tudjuk eldönteni: az elménk játszik velünk, vagy valami tényleg nem stimmel az intézménnyel?

A The Inpatient és az Until Dawn története között jó hatvan év telt el, aminek az elméleti előnye az, hogy nem feltétlenül kell ismernünk a 2015-ös játékot ahhoz, hogy élvezzük az újat. Ne legyen kétségünk azonban afelől, hogy így az igazi az élmény: a The Inpatient erőssége az, hogy dugig van az alapjátékkal kapcsolatos utalásokkal, amiket persze nem feltétlenül tolnak az orrunk elé, úgy kell őket felfedeznünk a szanatóriumban barangolva. A játékot egy ültő helyünkben végig tudjuk játszani, és jó esély van rá, hogy a kétórás játékidő alatt kihagyunk valamit, de ez legyen a legnagyobb bajunk, a The Inpatientnek megvannak az eszközei arra, hogy újrajátszásra sarkalljon minket.

A játékmenet nyomokban az Until Dawnt idézi ugyanis, és bár az eltérő platform alapvetően más megközelítést igényelt a srácoktól, a kulcselemként funkcionáló pillangóhatás-rendszert átemelték ide is. A The Inpatient során időről-időre olyan döntési helyzetekbe kerülünk, ahol a választásunk befolyásolja az eseményeket, így minden esély megvan arra, hogy a második végigjátszás során más élményben lesz részünk. Azt persze nem tudjuk előre, hogy mikor érkezünk kritikus elágazás elé a forgatókönyvben, és az is jellemző, hogy a jó és rossz opció helyett két rossz közül kell választanunk egy olyat, amit kevésbé érzünk neccesnek.

Innentől kezdve azonban mindent a VR-szemüvegekhez igazítottak a készítők, elfelejthetjük az ízületgyilkos gombnyomogatást és a teátrális kamerabeállításokat, és egy belső nézetű horrorjátékban kell helytállnunk. A játék komótosabban halad előre, mint megszokhattuk, fel-alá járkálunk a szobánkban és a szanatóriumban, szóba elegyedünk a szobatársunkkal és az ápolókkal, és megfogdossuk a kezünk ügyébe akadó tárgyakat. Az Until Dawnhoz hasonlóan a The Inpatient is lehetőséget ad egy is felfedezésre, a kutakodásunk során érdekes sztorirészletekre bukkanhatunk, amelyek segítenek megérteni, hogy hová is csöppentünk.

Habár a The Inpatient igyekszik rendszeresen ránk ijeszteni, a játék első fele inkább a kalandjátékos vonalat erősíti, a horrorelemek csak később nyernek teret maguknak, és ekkor indulnak be az események is. Nem állítanám, hogy a Supermassive olyan horrorélményt tett le az asztalra, aminek a zsáner történelemkönyvében lenne a helye, egy VR-szemüveggel a fején mégis az az érzése az embernek, hogy mindegy is, mennyire sablonos egy-egy jelenet (és mennyire elavult a grafika), garantált a vonalkódos alsónadrág. A fejlesztők igyekeztek rágyúrni az immerzív élményre, a The Inpatient közben a PlayStation Move használata ajánlott, és érdemes bekapcsolni a hangfelismerést is, hogy a párbeszédeknél mi magunk cseverészhessünk.

Nagy kár, hogy az irányítás nem sikerült épp hibátlanra. A játékban teljes mértékben mi irányítjuk a karakterünket, VR-ban pedig ha ezen ponton félremegy valami, az alaposan rányomhatja a bélyegét a játékélményre, hiszen akár émelyítő is lehet: esetünkben a forgás DualShock 4-gyel és PlayStation Move-val sem igazán kényelmes, és csak az ment a helyzeten, hogy a The Inpatientben sosem kell gyorsan reagálnunk, van időnk bénázni vele. Sajnos néhány bug is ront az összképen, nem egyszer fordult elő velem, hogy hirtelen 180 fokot fordított rajtam a játék, és bár erre dedikált gombja is van a programnak, egyébként sem használtam, hogy a helyén maradjon az ebédem.

A nagyobb probléma az, hogy a The Inpatient játékélménye nagyon messze van attól a minőségtől, amit az Until Dawn képvisel. A forgatókönyv egész egyszerűen közelébe sem ér a 2015-ös elődnek, hiányoznak belőle az igazán frappáns fordulatok, és ezt attól függetlenül mondom, hogy az előző rész sztoriját jól ismerem, ezért nyilván sejtettem, hova fut ki az egész. A kétórás játékidő miatt persze meg volt kötve a fejlesztők keze, és így a kritikus elágazásokból is jóval kevesebb fért a játékba, viszont annál inkább sajnálatos, hogy még ezek sem ütnek akkorát, a döntéseink alig-alig járnak következményekkel.

Hiába minden ígérete, a The Inpatient nem az a játék, ami miatt fejvesztve rohanunk majd PlayStation VR-t vásárolni - még Until Dawn-rajongóként sem. A Supermassive nem tudta megismételni a nagyszerű alapjáték bravúrját, és csak egy középszerű VR-horrort tudott villantani, amit legfeljebb egy leárazás alkalmával érdemes bezsákolni.

A The Inpatient kizárólag PlayStation VR-ral játszható - a PlayStation Move használata opcionális.

3.
fojesz
#2: Csak VR-ral játszható.
2.
spikee576
#1: Szia vr nelkul nemlehet iranyitani sehogy,joyal se???-Az until dawnt imadtam es errol se szeretnek lemaradni de meg nincs vr szettem.
1.
Stg1012
Az irányítás nem az igazi? Kövezzetek meg, de move kontrollerrel ilyen jó irányítást még nem láttam.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...