Shaq Fu: A Legend Reborn teszt

  • Írta: szlav
  • 2018. július 3.
A játékvilág csodája, hogy 24 év után ismét megjelenhetett egy Shaq Fu-játék. A Legend Reborn ugyan sokkal szórakoztatóbb, mint az elődje, de az biztos, hogy az utókor nem emiatt fog emlékezni az egykori NBA-szupersztárra.

1994-ben jelent meg a Shaq Fu, mely a mai napig a világ egyik legpocsékabb játékaként él a köztudatban, megbocsáthatatlan lett volna tehát, ha a legendás kosaras ilyen silány örökséget hagy maga után a gamer világban. A csorbát a Shaq Fu: A Legend Reborn hivatott kiköszörülni, amely klasszikus beat ’em up játékmenetet és egy halom poénnal teleszőtt történetet ígér. 2014 márciusában egy Indiegogo-kampánnyal gyűjtöttek pénzt a projekt megvalósítására, pár év hallgatás után pedig most végül újjászületett a legenda. Lássuk tehát, hogy mit kapunk a pénzünkért!

Shaquille egy átlagos kínai árvaként nőtt fel. Csecsemőként egy téglákkal teletömött zsákban a tengerbe hajították, de szerencsére a közeli halászfalu egyik fiatal asszonya megmentette őt a biztos haláltól. Kisgyerekként a szokásokhoz illően gyári munkás lett, testben és lélekben is eggyé vált Hunglow népével. Hatalmas mérete miatt azonban társai folyton kinevették őt, így Ye-Ye, a vén kung-fu mester a szárnyai alá vette őt.

Az ifjú Shaq hatalmas harcos lett, de továbbra is egyszerű, szegényes életet élt utcai riksás fiúként. Egy napon azonban szörnyű sötétség szállt a kis kínai falura – démoni celebek lepték el a vidéket azzal a gonosz céllal, hogy elbutítsák a védtelen embereket. Shaquille tehát útra kel, hogy szembe szálljon a romlott hírességekkel, s közben fényt derítsen saját titokzatos múltjára.

A játék az első pillanattól kezdve nyilvánvalóvá teszi, hogy a klasszikus „kiválasztott” felütést itt egy percig sem kell komolyan venni, és nem árt a polkorrektséget is egyből kihajítani az ablakon. A szándékosan klisés, de folyamatos poénokkal bombázó sztori rendszeresen rájátszik az ázsiai, illetve fekete sztereotípiákra, és egyáltalán nem fél az alpári, péniszméregetős viccektől sem. Aki viszont nem kap szélütést az efféle humortól, az egy meglepően szórakoztató történetet kap.

A 3D brawler játékmenetet sűrűn váltják a rajzolt átvezetők, amiket nézni mindig öröm – akár egy rövidfilmként is simán elmennének ezek a jelenetek. Kezdetben féltem, hogy a felvezetés után kevesebb ilyen sztoriponttal találkozhatunk majd, de szerencsére a játék a teljes hossza alatt elég bőkezűen szórja a poénos klipeket. Ez pedig nem is nagy baj, ugyanis maga a harc a kellő körítés nélkül hamar unalomba fulladna. A rövid, két és fél, maximum háromórás történet épp annyi ideig tart, hogy a hangulat, az utalások, no meg a megállás nélkül zúduló poénok fenntartsák az érdeklődést. Többször éreztem úgy, hogy csupán a következő átvezetőt várva haladok előre a játékban - az pedig sokat elmond egy bunyós játékról, ha a videók viszik el a hátukon. 

Egy minden extrát nélkülöző beat ’em up iparosmunkát kapunk: önmagában nincs vele túl sok gond, korrektül hozza a klasszikus Streets of Rage-formulát, de az biztos, hogy nem a hatalmas mechanikai újítások miatt fogunk rá emlékezni. Egy szimpla egygombos kombót kapunk, amit látványos rúgásokkal, vagy egy területi támadással tudunk megspékelni. Néha az ellenfelek fegyvereit is kézbe kaphatjuk, de ezek mind egyforma funkciót látnak el. Ezzel szemben viszont minden pályán van egy rakás használható tereptárgy, amik jócskán megkönnyítik a bunyót és felfrissítik a zsánerből adódó monotonitást. Nagyritkán felvehetünk egy-egy power-upot is, ilyenkor Shaq dízelenergiát kap, vagy éppen élő kaktusszá változik. Kellemes variációt jelentenek ezek, kár, hogy kevés van belőlük.

A rosszfiúkra nemigen lehet panasz: habár minden pályán megtaláljuk a gyengébb, nagydarab, vagy távolsági kaptafára készült ellenfeleket, minden fejezetben újabb képességekkel és kinézettel térnek majd vissza. Lesznek itt Los Angeles-i pózerek, démoni ninják, de még vakációzó német fasiszták is – Shaq pedig annak rendje és módja szerint szétcsap mindenki között. A későbbi pályákon nem ritka, hogy egyszerre több tucat ellenfél támadjon ránk, s a játék javára szóljon, hogy ilyen esetekben sem találkoztam framerate-zuhanással. 

A háromdimenziós sidescroller-pályák márpedig zsúfolásig vannak törhető tereptárgyakkal, és habár sokkal jobban állt volna neki az átvezetőkben is látható rajzolt grafika, így sem panaszkodhatok a látványvilágra. A pályák hátterei változatosak és igényesek, a karakterekről pedig ugyan nem zengenék ódákat, de azért hozzák a várt színvonalat. Érdemes megemlíteni a soundtracket is, egészen fülbemászó a játék főtémája, amit nem más, mint maga a nagyember, Shaquille O’Neal rappelt fel.

Az összesen hat fejezet során elszórva találkozhatunk néhány bossharccal is, akik habár álnév alatt futnak, mégis kiköpötten hasonlítanak az olyan hírességekre, mint Paris Hilton, Justin Bieber, vagy Mel Gibson. Egy ponton még egy bizonyos kerek fenekű celebhölgy hátsó felét is szét kell rúgnunk. Sajnos azonban hiába a jópofa felvezetés minden főnökharc előtt, a megvalósítás mindig faék egyszerűségű. Minden boss két, legfeljebb három támadást használ Shaquille ellen, amit egy kis ugrabugrálással, szinte minden fifikát nélkülözve elkerülhetünk. 

Kár, hogy a játékért felelős Big Deez Productions nem tette meg azokat az extra lépéseket, amivel talán egy kicsit maradandóbbá tehették volna az új Shaq-Fut. Hiába gyűjtjük minden elfenekelt rosszfiú után az érméket, az így megszerzett összeg csupán pontszám marad. Simán elfért volna ide egy upgrade vagy item shop, esetleg néhány feloldható fegyver, vagy kosztüm. El lehetne képzelni egy kooperatív módot is, vagy egy-két challenge pályát, ezek hiányában viszont nem valószínű, hogy bármi késztetést érezzünk arra, hogy ismét elindítsuk Az a Legend Rebornt. A játékhoz már érkeztek és várhatók is még DLC-tartalmak, és a lezárás is hagy helyet a folytatásnak. Van még tehát esély rá, hogy idővel jobban kikupálódik Shaquille O’Neal kalandja.

A jelenlegi állás szerint azonban a Shaq Fu: A Legend Reborn több sebből vérzik. Az egyetlen játékmód alig három óra alatt kifullad, a harcok középszerűek, így csak a jelentősen megosztó poénok és az átvezető animációk adnak neki lelket. Ez azonban minden jóindulattal is kevés ahhoz, hogy megindokolják a húszeurós árat.

A Shaq Fu: A Legend Reborn PlayStation 4, Xbox One, Nintendo Switch, valamint PC platformokon jelent meg. Mi az utóbbin teszteltük.

5.
ted_tris
A Golden axe a kiraly ebben a stilusban.
4.
Ooorky
#3: Azok de jók voltak. Anno lakótárssal egy billentyűzeten osztozva toltuk végig őket.
De a legjobb a 2 D&D volt, rendesen lehetett benne varázsolni, szinteket lépni, cuccokat szerezni. Aztán ha meghaltál kaptál újra egy 1. szintű kalandozót.
Na meg a Metal Slug széria is örök klasszikus.
3.
FrankBlack
Na ne már, ez nagyon gáz. Legalábbis nekem nem tetszik. Inkább megyek továbbra is a régi jól bevált kedvenc side-scrolling beat em up játékaimmal a MAME-n: Vendetta, Punisher, Final Fight, Cadillacs & dinosaurs
2.
Nothing
"Shaquille egy átlagos kínai árvaként nőtt fel..."

Oké, majd küldök a cuccaimért.
1.
maktub
"Minden intrikát nélkülöző játékmenet"

???
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...