Conan Exiles teszt

Néhány évvel ezelőtt tartott a túlélőműfaj igazi virágzása, egyre több alkotás épített a játékos kiszolgáltatottságára, az élelemszerzés, a craftolás és az építkezés szentháromságára. Ezek nagy része szépen eltűnt a süllyesztőben, soha nem lábalt ki a korai hozzáférésből, s csak néhány cím maradt meg a köztudatban. Az ARK: Survival Evolved, a Rust és a nemrégiben megjelent The Forest lett a zsáner uralkodója, de ezek is 4-5 évig formálódtak az Early Access-státuszban, mire elnyerték végleges formájukat. És ami a legfontosabb, stabil közösséget építettek ki maguk köré. A Funcom a Conan Exilesszal tört ugyanilyen babérokra, a különbség annyi, hogy rövid ideig, csupán egy évig volt korai hozzáférésben.

Ez pedig nagyon meglátszik rajta. Az Early Access nagyon is fontos egy ilyen kaliberű játék esetében. Nem csupán arra szolgál, hogy a stúdió pénzt szerezzen a fejlesztés befejezéséhez, sokkal fontosabb, hogy a produktum a közösség visszajelzései alapján hibamentes és kiegyensúlyozott legyen. A Conan Exiles PS4-en olyan, mintha egy korai béta lenne. A terep puritán, a textúrák alacsony felbontásúak, az animációk és a karaktermodellek természetellenesek, és még szaggat is a játék. Lehet, hogy a PC-n más a helyzet, de amellett, hogy a játékmenet kegyetlenül szigorú, nem biztos, hogy ezeket a kompromisszumokat a játékosok többsége bevállalja.

Már a játék eleje is tökéletesen szimbolizálja a barbár témát. A keresztre feszített hősünk a sivatag közepén várja a halált, a feszületen csüngve alkothatjuk meg karakterünk kinézetét. Több rassz közül választhatunk, lehetünk férfiak vagy nők, többféle arctípus és testalkat áll a rendelkezésünkre, de még a nemi szervünk méreteit is megalkothatjuk. Egy izmos, színes bőrű nomád, tekintélyt parancsoló, hatalmas doronggal a lábai közt izgalmas avatárnak tűnik. Sajnos nincs sok értelme annak, hogy a Funcom srácai részletesen lemodellezték a pénisz fizikáját, hiszen pár órán belül úgyis készítünk magunknak nadrágot növényekből, így utána méreteink már rejtve maradnak mindenki előtt. A választott vallás már fontosabb, hasznos bónuszokat adhat, ha már van némi elképzelésünk a karakterünk jövőbeli vérmérsékletéről.

Szenvedésünk azonban nem tart sokáig, hamarosan feltűnik a színen Conan, a híres barbár, aki szabadon enged minket, megitat, és elmondja, hogy nagy tettekre vagyunk hivatottak. Majd otthagy minket meztelenül a sivatagban egy ígérettel, miszerint később újra találkozunk. Kezdetben tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érezzük magunkat, főleg, hogy a játék semmilyen útmutatást nem ad, hogy mit kéne tenni, és ez később is így marad. Minden fontos tennivalóra magunknak kell rájönnünk, mi adunk célt a hitvány életünknek. Szóval nem árt, ha ruhát és fegyvert eszkábálunk magunknak. A felvehető nyersanyagokat (növényszárak, levelek, kövek, csontok, faágak) sem jelzi a játék, ha nem állunk oda melléjük és nem nyomkodjuk a betakarítás gombját, még azt hihetnénk, hogy ezek csak a pálya statikus díszei.

Pont ezért csapott le az első jöttment útonálló a közeli oázisban. Nem tudtam, hogy a sivatagi romok között és fás ligetekben serényen gyűjtögetnünk kell mindaddig, míg fel nem bukkan az első ellenséges létforma. Ajánlott még egy hevenyészett alvóhelyet is felhúzni a termékeny terep közelében, mivel aludni és menteni csak itt tudunk. A craftolható tárgyak és struktúrák listáját csak a nehezen kezelhető menüből tudjuk kiolvasni a szükséges összetevőkkel együtt. Ha megvan, mit szeretnénk craftolni, a HUD-on már feltüntetik, mit kell gyűjtenünk hozzá, ami nagy segítség. Ha megvan a fontos kőcsákány, már neki is eshetünk az élelemforrást jelentő kisebb lények levadászásának. A belőlük nyerhető hús azonnali fogyasztásra nem alkalmas, így tűzhelyet is készítenünk kell. Kitartással és szorgalommal annyi tapasztalati pontot szerezhetünk, ami után végre nekieshetünk a fosztogató banditáknak is, persze csak egyenként, elcsalva őket a társaitól.

A játék világa tényleg hatalmas. A meleg déli végektől észak felé haladva fokozatosan átalakul a táj, egyre több lesz a növény, sűrű erdők és sziklás szurdokok váltják egymást, míg elérjük a fagyos északot. A sivatag központja a Névtelen Város, ahol egy letűnt ősi faj tudásával is megismerkedhetünk. A Conan Exiles nem adagolja bő kézzel a lore-t, de sikerül kihámozni, hogy a frakcióknak egyedi céljaik vannak, a többféle vallás mindenhová beette magát. Utunk során többféle állattal és teremtménnyel összefutunk, hiénák, szarvasok, orrszarvúak, krokodilok, impek, óriáspókok élik a mindennapos életüket, melyek kiváló nyersanyag- és élelemforrások. A farkasok, csontvázgyíkok, mamutok, elkek, denevérdémonok már sokkal veszélyesebbek, de a régiók eldugott zugaiban legendákból ismerős lények várnak arra, hogy a naiv kalandorok a csapdájukba sétáljanak.

A kezdeti órák tehát nagyon fontosak, még akkor is, ha a Conan Exiles nem kesztyűs kézzel bánik velünk. Szintlépéskor fejleszthetjük alaptulajdonságainkat (erő, kitartás, egészség, pontosság, terhelés, túlélés és így tovább), és ami a legfőbb, idővel még több cucc tervrajzát ismerjük meg. A tudáspontok elköltésével vagy a felfedezett tárgyak tanulmányozásával bővíthetjük ismereteinket. Építhetünk házakat, erődítményeket, szentélyeket, amiket aztán kicsinosíthatunk, ugyanígy készíthetünk a túléléshez szükséges tárgyakat, fegyvereket és páncélt is. Hagyományos küldetések nincsenek a játékban, csupán homályos jelzések, hogy mit kéne tenni, hova kéne eljutni és kivel kéne beszélni. Már ezek is sokat jelentenek a Conan Exiles általános szigorát ismerve.

Az első tíz órában bőven beérjük azzal, hogy felhúzunk egy nagyobb házat magunknak, körbe vesszük védőfallal, így az időnként szélsőséges időjárástól is védve leszünk. Az építkezés relatíve simán megy, bár a felhúzni kívánt elemek nem mindig illeszkednek pontosan egymáshoz elsőre. Később megtanuljuk a fém készítésének módját, kovácsműhelyünk is lesz, ami után rendes acélfegyvert akaszthatunk az övünkre. Végre bőrből készült ruhákban pompázhatunk, elraktározzuk a nyersanyagokat és élelemben is dúskálhatunk.

Csak ezután vághatunk bele a saját településünk felvirágoztatásának. Meglasszózott rabszolgákat szerzünk a közeli falvakból, akiket ha félelemben tartunk, besegítenek az építkezésbe, és fegyveres őröket toborzunk a bázisunk védelmére. Hogy miért is? Ha már túl jól megy a sorunk, előbb-utóbb a szörnyek ostromaival is szembe kell néznünk. Sajnos a gépi társak nem a leghatékonyabbak, elég gyatrán vetik bele magukat a harcba, viszont, ha valódi társakat szerzünk magunknak a PvE is izgalmasabbá válik.

A Funcom srácai a végleges változatra teljesen lecserélték a korábbi, jóval egyszerűbb harcendszert egy modernebb, kielégítőbb megoldásra. Tényleg érezzük a brutális erőt minden egyes csapásunk után, a vér ömlik mindenfelé, csak ugye a darabos animáció ront bele az összképbe. Viszont ne számítsunk gyors csépelésekre, a Conan Exiles csatái taktikusak, ahol a megfelelő helyezkedésre és időzítésre is figyelni kell, egy nehéz csatabárd meglendítése nem kis feladat. Van egy erősebb és egy gyengébb támadásunk, blokkkolás és kitérés is, minden megmozdulás apasztja az állóképességünket. Ne lepődjünk meg, hogy az esztelen vagdalkozástól úgy kifáradunk, hogy még a pajzsunkat sem tudjuk megemelni és kiszolgáltatottak leszünk. Számos fegyver, íj és minden más helyet kapott a programban, a repertoárunkat a saját stílusunknak megfelelően állíthatjuk össze.

Ha több tíz óra után már jól kiismerjük magunkat a Conan Exilesban, kipróbálhatjuk magunkat a (dedikált) PvP-szervereken is. Itt más játékosok is fosztogathatják településünket, de bárhol összeakadhatunk velük, és mi is indulhatunk ostromra. Szépen feloszthatjuk a világot magunk között, társulhatunk a szomszédjainkkal és növelhetjük dominanciánkat. A játék lényege itt mutatkozik meg a leginkább, szó szerint mindenhol veszély leselkedik ránk, elvégre akár 70 játékos is lehet egy világban egyidejűleg. Biztosak lehetünk abban, hogy az előrehaladásunkba egy különösen ravasz játékos belerondít majd.

Ha pedig már mindent megszereztünk, és hatalmas rabszolgasereget vezetünk, többszintes erődítmény gonosz uraként tetszelgünk, sikeres klán tagja vagyunk, endgame-ként ott vannak az elhúzódó raidek. De mire eddig eljutunk, beleőszülünk a rengeteg grindbe. Egyedül mindez hatványozottan igaz, a világ sivár, NPC-ből kevés van, nagyon hiányoztak a sztorialapú küldetések is. A falunk cicomázása nem kevés időt emészt fel, a fejlődés lassú. Az online rendszer fogaskerekei néha-néha megcsikordulnak, nem elég felhasználóbarát a játék, olyan, mintha tíz évet visszamentünk volna az időben. Gyorsan bele lehet fásulni az egészbe, mert hiába jó a sikerélmény egy-egy régóta készülő épület befejezése után, vagy egy győzelemmel végződő ostrom után.

Ugyanaz érvényes a játék többi részére is. A kezelőfelület barátságtalan, a craftolni kívánt tárgy kiválasztása kontrollerrel nehézkes - ezt más címek sokkal kényelmesebben, gyorsmenükkel kiegészítve megvalósították már. A kellemetlen akadások indokolatlannak tűnnek a nem túl meggyőző látvány mellett. Tény és való, az alrendszerek működnek, minden mechanika egyben van és illeszkedik egymáshoz, de a Conan Exiles jelenlegi formájában még mindig kiforratlan, tömve van buggal.

A játékra még a csiszolatlan gyémánt jelzőt sem süthetjük rá, lévén nem sok mindent tesz hozzá a műfajhoz. Esetleg „a csiszolatlan kő, amely egyszer talán jó lesz valamire” sokkal inkább helytálló. A mindenhol jelenlévő bumfordiság miatt nem tudtam szeretni a Conan Exilest. Hiába van ott a kietlen világa, a tesztoszterontól csöpögő hangulata és a kiélezett harcai, az igazi mélysége csak hosszú tanulás után mutatkozik meg. Ilyen szegényes körítés mellett nem kevés kitartás ajánlott a játékhoz, egyedül és pláne konzolon még annál is több. Talán fél év múlva érdemes visszanézni Conan világába, ám addig csak az elvakult játékosok lelnek benne gyönyört.

A Conan Exiles PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re jelent meg. Mi a Sony konzolján teszteltük, mégpedig a sztenderd modellen.