Pokémon: Let’s Go! és Poké Ball Plus teszt

A Nintendo az év végén törlesztette adósságát, hiszen a Switch már közel két éve a piacon van, ideje volt hát egy Pokémon-játékkal előrukkolnia. A Let’s Go kétféle kiadásban érkezik - attól függően, hogy Pikachut vagy Eevee-t választjuk kezdőszörnynek -, a helyszínünk pedig Kanto, a mesék és az aranyos lények birodalma. A világ elrendezése pont olyan, mint húsz éve, ami nem véletlen, hiszen a Pokémon Yellow remake-jéről van szó, de a játék mégis frissnek és modernnek hat, főleg, hogy olyan funkciók kerültek bele, amelyek 1998-ban Game Boyon még elképzelhetetlenek lettek volna. Szóval a Game Freak csapata nem csupán a nosztalgia húrjain játszik, hanem szinte észrevétlenül ragadja nyakon az újoncokat is.

Így például egy olyan kiegészítőt is megvásárolhatunk a Let’s Góhoz, mint a Poké Ball Plus, amit a Pokémon Go Plus utódjának is felfoghatunk. Ez viszont már nem egy karperec, hanem az edzők igazi fegyvere, egy pokélabda, amely követi mozgásodat, amikor egy lényecske elfogásához használod. Ha létezik tökéletes hardver egy Pokémonhoz akkor ez az, ráadásul remekül érzi magát a Niantic-féle Pokémon Góval, így magaddal viheted bárhova némi könnyed szörnyvadászatra. Kérdés, hogy egy 15 ezer forintot kóstáló kütyü megéri-e a befektetést? A veteránoknak nyilván igen, de mi a helyzet az átlagos játékossal?

Először is, a promóképek némileg túloznak, a ketyere alig nagyobb egy pingponglabdánál, könnyen elveszik az örökifjú játékosok (mint én) tenyerében. Viszont kézbe véve masszív kis cuccnak tűnik, csúszásgátló lágy műanyag borítást kapott, így ha véletlenül leejtjük, akkor sincs feltétlen gond. Az állapotjelző LED-gyűrű az analóg kart öleli körül a labda közepén – ez utóbbi az A-gombnak felel meg. A Poké Ball Plus piros felének tetején még egy láthatatlan gomb kapott helyet, ami B-ként működik. Ez a két input bőven elég arra, hogy a Let’s Gót irányítani tudjuk, tehát a hagyományos Joy-Conokat kiválthatjuk vele, mert ugye ez volt a cél. Viszont a játék menüjében vannak olyan opciók, amihez nem használható, szóval a hagyományos vezérlőket se tegyük túl messzire, ha játszunk.

Ilyen eszközzel pedig könnyedén fedeztem fel Kanto világát, hiszen a Switchcsel való párosítás pár pillanat alatt létrejön – ilyenkor nyilván dokkolva kell lennie a konzolnak. A városok tele vannak élettel, rengeteg NPC-vel beszélgethetünk el, minden egyes díszlet a helyén van – komolyan, öröm ránézni a játékra és élvezet felfedezni a legapróbb részleteket is. A történet ugyanakkor nem egy nagy durranás, hiszen mindent a lények gyűjtésére húztak fel. A ranglista legaljáról indulunk a helyi Pokémon Ligában, a sikeres harcok után XP és Gym-jelvények ütik a markunkat, a kihívás folyamatosan nő, de a lényeink is egyre erősebbek lesznek. A cél az, hogy bajnokká váljunk, hiszen már pici gyerekkorunk óta ez volt az álmunk.

Már maga a Switch jellegzetességei miatt sem úgy működik a pokémonok elkapása, mint a Góban. Már nem elég szimplán az adott állatka felé dobni a labdát, mivel a szörnyecske előtt egy színes gyűrű jelenik meg, amely azt mutatja, milyen nehéz befogni őt (a zöld könnyű, a piros nehéz). A gyűrű idővel folyamatosan zsugorodik, ilyenkor kell dobnunk, és minél kisebb a gyűrű az elkapás pillanatában, annál több bónusz jár érte. Persze fizikailag nem kell a képernyőbe hajítani a Poké Ball Plust, azért van rajta egy csuklópánt, és egy karika, amit az ujjunkra húzhatunk, inkább úgy kell elképzelni, mintha vízszintesen jojóznánk. Az irányra csak úgy-ahogy kell figyelni, a Let’s Go eléggé szabadon kezeli a művelet sikerességét, a játék elején nincs nagy kihívás, később már inkább lutri, hogy megszerezzük-e a lényt, vagy nem, hiszen kiütköznek az irányítási rendszer hátulütői.

Az erősebb állatkák később nem restek jobb vagy bal oldalra ugrálni, kicselezve az edzőt. A megoldás az lenne, hogy az adott irányba kell dobnunk a labdát a lehető legjobb időben, alkalmanként csavarva, ami nem mindig jön össze, mert egyszerűen a program rosszul regisztrálja a dobást - nem az történik, amit szeretnénk, és sokszor a mozdulatunk csak késleltetve jelenik meg a képernyőn. Bizony, az input lag miatt nem egyszer búcsút mondhatunk a Perfect-dobásnak.

Nem tagadom, hogy a befogás egy sima Joy-Connal is kivitelezhető, de a pokélabdával egy szinttel könnyebb az irányítás. Nem túlzottan, de éppen észrevehetően. Oké, az analóg kar lenyomásával aktiválható A-gomb nem a legkényelmesebb a menüben való kotorászáshoz, mivel olyan pici a kar, hogy könnyen félrenavigálunk. Másrészt a piros felének illik felül lennie a kezünkben, és mivel gömbölyű az egész, folyton irányba kell raknunk a csaták előtt. Tehát jópofa dolog igazi edzőnek lenni, de nem kevés kompromisszummal jár. Idővel persze minden megszokható, soha nem válik frusztrálóvá, de a betanulási időszak alatt mindenre fel kell készülni, ha ezt a kiegészítőt preferáljuk. (Érdekes, hogy ezek a hiányosságok – beleértve az elfogás folyamatát is –, egy csapásra eltűnnek, ha kézi módban játszunk a Let’s Góval, mindenféle kiegészítő nélkül.)

Nem tudom egyértelműen kijelenteni, hogy a hardcore játékosok számára is kellő kihívást tartogat a Let’s Go – a kampány végéig semmiképp. Látszik rajta, hogy a fiatal korosztályt szólítja meg, viszont a már beígért új RPG megjelenéséig el lehet ütni vele az időt. Sőt, a játékból teljesen kigyomlálták a szerepjátékos elemeket, ami részben dicsérendő, így az XP-farmolással nem kell törődni. Akkor sem kell megijedni, ha egy olyan fifikás lényre bukkanunk, aki rendre elhárítja a támadásainkat – kis gondolkodással, vagy Kanto lakosainak kifaggatásával könnyen rájöhetünk a működőképes taktikára ellenük. Ügyes adalék, hogy egy barátunk bármikor becsatlakozhat hozzánk – ehhez elég megrázni egy másik Joy-Cont. Kooperatív módban rögtön dupla eséllyel szerezhető meg a kiszemelt lény, illetve a csaták során a társunk egy második lényt irányíthat, amivel a játék végi húzósabb összecsapásokat megkönnyíthetjük.

A fejlődés magától értetődő, egyszerűen lehetetlen hősünket rossz irányba elvinni, és nem véletlen az sem, hogy milyen pokémonokkal futunk össze. Lehet taktikázni nem is keveset, és könnyen előfordulhat, hogy a kiszemelt lény egy újbóli találkozás alkalmával már jobb statisztikával rendelkezik, mint a kudarcba fulladt korábbi akciók során. Emellett a fő történet teljesítése után is van még tennivaló a játékban. Az endgame során felkereshetjük a világ 151 mesteredzőjét – mindegyikük egy adott 75. szintű pokémon gazdája. Ellenük csak akkor állhatunk ki, ha mi is ugyanazt a lényt küldjük harcba, ami nem lesz könnyű, összetett taktikát és nem kevés játékórát igényel, de minden egyes győzelem durva jutalommal kecsegtet. Ha ezekre vevő vagy, hosszú hónapokra elegendő szórakozással gazdagodsz.

Érdemes megjegyezni, hogy a Let’s Gót összeköthetjük a Pokémon Go-fiókunkkal, így oda-vissza néhány extra funkcióval és pokémonnal gazdagodunk, illetve néhány elhanyagolható minijátékot is megnyithatunk. És azt tudtátok, hogy a pokélabdában csapdába esett Mew? Őt is megnyithatjuk bármikor! Online és helyi multi is van, azaz a játékosok összemérhetik tudásukat egymás ellen, és még kereskedhetnek is. A partnerkeresés gyors, pár másodperc alatt találunk maguknak ellenfelet, és hiába tűnik egyszerűnek a játékmenet, a többjátékos módban mutatkozik meg igazán, hogy milyen mély az egész rendszer, és milyen változatosak a pokémonok erősségei és gyengeségei.

Szóval ha abba az 1 százalékba tartozol, aki komoly karriert lát a játékban, bizonyára nem is érdekelnek majd a Poké Ball Plus megmosolyogtató extra funkciói, hiszen már évtizedekkel korábban kezdted a szakmát. Ha lenyomod az analóg kart, a LED világítani kezd, és ha megrázod, a benne lakozó apró lény hangját is meghallod, a beépített rezgőmotorok miatt pedig úgy tűnik, mintha tényleg mocorogna benne valami. Elsőnek tényleg mókás a dolog, de később inkább kockázatos, főleg, egy tömegközlekedési eszközön véletlen felcsendül a hátizsákodban a lény fülsiketítő nyafogása – tutira szörnyülködő tekintetek kereszttüzébe kerülsz! Az akkumulátora annyit bír, mint a sima Joy-Coné, a töltés pedig a mellékelt USB-C típusú kábellel történhet. A csatlakozó észrevétlenül el van rejtve a burkolat alatt, de körömmel könnyen kipattintható a fedele.

Azt hihetnénk, hogy a Poké Ball Plus egy nélkülözhetetlen kiegészítő a Pokémon-rajongók számára, de a gyakorlat azt mutatja, hogy bizony vannak hiányosságok. Főleg a Let’s Go alatt, mert számomra a hagyományos vezérlők jobban bejöttek. Ha viszont kisebb kezű vagy, a kényelmetlenségek egy része megszűnik, és csak a késleltetett mozgáskövetés megmarad. A baj akkor van, ha nem kevés időbe telik, mire megtaláljuk az általunk preferált irányítási rendszert.

A játék viszont simán teljesíti azt, amit megígért: könnyed stílusban tálalja a lényvadászat és a harc izgalmát, mindezt parádés körítés és stabil framerate mellett, így tökéletes belépő lehet a zöldfülűek számára, vagy azoknak, akik a Pokémon Gónál egy kicsit komplexebb élményt szeretnének, anélkül, hogy kimozdulnának otthonról. A vaskalapos fanok számára pedig megnyugtató, hogy az új switches RPG megjelenése sincs már messze!

A Pokémon: Let's Go, Pikachu és Eevee! kizárólag Nintendo Switchre jelent meg. A pontszám csak a szoftverre vonatkozik.