Ion Fury teszt

Az Ion Fury végre a konzolokra is ellátogatott, mi pedig szépen befizettünk egy nosztalgiamenetre, amely egy pillanatra sem engedett a tempóból. Egy klasszikus stílusú lövölde, amely bőven elfér a mai kínálatban!

Az Ion Fury tulajdonképpen egy klasszikus FPS, amelyet a Duke Nukem 3D-t hajtó Build engine egykori moddereiből álló csapat, a Voidpoint készített, és a 3D Realms adott ki. Főszereplőnk, Shelly “Bombshell” Harrison így leginkább a közönségkedvenc Duke nyomdokain lépdel, a keménységi faktort és nagydumát is beleértve. Habár őt már láthattuk korábban a kifejezetten rosszul sikerült, Bombshell néven futó twin-stick shooterben, azt javaslom, adjatok még egy esélyt a hölgynek, az előzményként debütáló Ion Fury ugyanis rengeteg mindent jól csinál! A helyszín a neonfényben fürdő, cyberpunk Washington D.C., a nemezis a transzhumanista Dr. Heskel, a náspángolást kívánó ellenségek pedig a jó doktor különböző színű köpenyeket viselő kibernetikus csatlósai és egyéb robotikus teremtményei. 

 

Mivel a kilencvenes évek közepének lövöldéi gyerekkorom szerves részét képezték, bevallom, egy kicsit féltem, hogy most, 2020-ban, konzolon, kontrollerrel van-e értelme egy ilyen játéknak, az anyagot elindítva viszont azonnal mosolyogni kezdtem, amint pedig elindult a darálás, vigyorrá szélesedett a mosoly, szóval erre a kérdésre gyorsan választ kaptam. Az Ion Fury az utóbbi évek lövöldéihez képest elképesztően pörgősnek és folyamatosnak érződik – több okból is. A játékmenetre talán a sallangmentes a legjobb szó, megyünk, lövünk (oké, lőszert, páncélt meg életerőt felszedünk), és ennyi. Az ellenségek egyébként simán agyonlőnek messziről is, szóval ha megállunk óvatoskodni, az felér egy halálos ítélettel. Mivel nem igazán kell semmivel sem szöszölni (maximum titkos kamrákat keresni), nyaktörő a sebesség.

Az Ion Fury viszont megtartott egy rakat dolgot a régi FPS-ekből, legyen az az ellenségek fix elhelyezkedése, a színes kulcskártyák vadászata, az elsősegélycsomagok, vagy az egysorosok puffogtatása az életünkre törő szörnyeknek. A voidpointos srácok mindezt kellemesen vegyítik a modern világ csodáival, mint az automatikus mentés, a lehetőség az instakillt jelentő fejlövésekre, a töltés nélküli átmenet a pályák közt, ami tovább növeli a hajmeresztő tempót, vagy akár a korunk játékaira utaló easter eggek.

A játékmenet és a cél tiszta, a sebességet megszokta a szemünk, az ellenségek adottak, de mivel győzzük le őket? Bombshell alapfegyvere a revolver, melynek másodlagos funkciójával belockolhatjuk a célpontot, és egyszerre engedhetünk bele egy tárat (ez mondjuk repkedő drónok esetén egészen jól jöhet). Szinte minden FPS alappillére a jó öreg shotgun, amely itt képes gránátvetőként is viselkedni, a monsztákat felgyújtani képes SMG-ből pedig akár kettővel is nyomulhatunk egyszerre. Lépegetőről leszedett gépágyút is találunk, ennél a chain gunnál viszont várnunk kell valamennyit, mire megfelelő sebességre felpörög a halálszóráshoz, így közelharcra nem ajánlott.

Az eldobható bowling bomb megkeresi az ellenséges erőket, és felrobban, a clusterpuck pedig azonnali detonációt idéz elő, amint valamilyen kiberdög keresztezi a röppályát. Közelharci fegyverként egy sokkolóval keresztezett gumibotot alkalmazhatunk, amellyel egyrészt pályán elszórt generátorokat tölthetünk fel, másrészről a robotpókok közt tehetünk hatékonyan rendet. A precíz távolsági fegyvereket kedvelőknek pedig az Ion Bow áll rendelkezésre. A felhozatal valahogy nem hozott lázba annyira, de a klasszikus pisztoly-shotgun-SMG trió azért itt is stabil alapot nyújtott.

Annak ellenére, hogy a grafika egyértelműen a már sokat emlegetett 90-es éveket tükrözni, a dizájnerek éltek a lehetőséggel, a pályákat részletesen kidolgozták, akad egy csomó titkos szoba, és van annyi tereptárgy, hogy a régebbi címekhez képest sokkal kevésbé kell a fantáziánkra hagyatkozni, hogy kiegészítse a kopár térképet. Az Ion Furyban a pályáknak nem csak az elrendezése komplex (gyakran visszakanyarodunk korábban lezártnak hitt részekre is), de a művészeti stílusra sem akadt sok panaszom, a szokásos szürkésbarna lövöldözősjáték-filter mellett azért a művészeti részlegen bátran nyúltak a színekhez is.

Az Ion Fury kellemes színfoltja a palettának, bőséggel kikapcsol az agyatlan darálással és a hipersebességgel. A Duke Nukem régi motorja most valami olyat hajt, ami egyszerre régi és új, látszik, hogy az engine-hez aprólékosan értő kezek rakták össze Shelly legfrissebb kalandját. A kevés ellenféltípus és a limitált fegyverek miatt ugyan sajnos repetitívvé válik a játék - bár sokat segít rajta, ha csak elő-elővesszük, és kis adagokban toljuk -, így is simán hozza a nosztalgikus hangulatot, amit elvártam tőle, ráadásul pont annyi életminőséget javító funkciót tettek bele, hogy nem lóg ki bármelyik mai játék közül.

Az Ion Fury eredetileg tavaly jelent meg PC-re, idén májusban pedig PlayStation 4, Nintendo Switch és Xbox One konzolokra is megérkezett. Mi az utóbbi platformon teszteltük.

6.
Ooorky
#4: Akkor próbáld ki a Blood-ot is, az volt a klasszikus 3DRealms fps-ek csúcspontja.
5.
Kawada
#4: Engem lenyűgöz, hogy mit hoztak ki ebből a motorból. Teljesen máshogy látom gyönyörűnek mint egy modern cuccot, de pont úgy lenyűgöz ez, ahogy egy csodás pixel art és ahogy egy TLoU2 szintű látvány.
4.
Neotechtr
Ezt a játékot valamikor ki akarom próbálni és szerintem be is fog jönni. Érdekes, hogy ahogy az ember szeme rááll a grafikára (pl egy óra játék után) elkezd feltűnni, hogy ahhoz képest egész jó az összkép. Meg ez a klasszikus pályadizájn is bejön. Minden élethűnek néz ki, de nem cső, hanem labirintus és ez engem nagyon le tud kötni.
2.
Ooorky
Nagyon nem Duke Nukem motorja, már előtte is megjelent 2 legendás Capstone játék a Build engine-nel, William Shatner's Tekwar és Witchaven, amikhez hasonló minőségű szoftvert még a bethesda-nak sem sikerült azóta készítenie.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...