Werewolf: The Apocalypse – Earthblood teszt

A francia Cyanide a húszéves pályafutása alatt egyszer sem tudott kitűnni a középszerből, és sajnos a World of Darkness-univerzumban játszódó vérfarkasos címük sem fogja elhozni az áttörést.

Vannak játékok, amiknek már a kedvcsináló előzetese sem sikerül éppen túlságosan kedvcsinálóra. A Werewolf: The Apocalypse – Earthblood trailerei ebbe kategóriába estek, ugyanis a játékmenet-videókat nézegetve sokunkban felmerült, hogy a fejlesztők talán elfelejtették, hogy már nem 2010-et írunk. A francia Cyanide az elmúlt húsz évben a legjobb esetben is közepes játékokkal örvendeztette meg a nagyérdeműt, és bár a Werewolf sem lett egy játszhatatlan borzalom, az sajnos hamar egyértelművé válik, hogy az ajánlott kategóriától is messze esik.

 

Tesztünk alanya a World of Darkness-univerzumhoz tartozik, melyet nagyrészt asztali szerepjátékokon keresztül ismerhettünk meg eddig, de egyébként ebben a világban játszódik a Vampire: The Masquerade, valamint a Wraith: The Oblivion címen futó VR-horror is. Az univerzum fő jellemzője, hogy a modern világ elemei keverednek különféle misztikus lényekkel, így vámpírokkal, vérfarkasokkal és lidércekkel is találkozhatunk a World of Darkness szerepjátékaiban.

A Werewolf középpontjában természetesen a vérfarkasok állnak, akik egyfajta ökoterrorista szervezetként tevékenykednek, törzsekbe verődve. A játék elején főhősünk, Cahal és klánja az Endron nevű nagyvállalat ellen indít egy nagyszabású akciót, mely sajnos katasztrofális véget ér. Cahal felesége odaveszik, egy szerencsétlen csata során pedig saját klántársát is megöli hősünk, ezért úgy dönt, hogy lányát is hátrahagyva önkéntes száműzetésbe vonul. Pár évvel később azonban hatalmas veszély leselkedik a törzsre, így Cahal visszatér, hogy megvédje egykori klánját, valamint lányát az új ellenségtől.

Nos, igen, a cselekmény nem éppen nevezhető eredetinek, és sajnos a fent vázolt első óra után sem fogjuk kapkodni a fejünket a nem várt fordulatok láttán. Ami a történetben érdekes, vagy felkelti a játékos figyelmét, az is inkább köszönhető a World of Darkness-univerzumnak, nem pedig a fejlesztőcsapat íróinak. A párbeszédek borzasztó unalmasak és sablonosak, és ezen sajnos az ingerszegény körítés sem segít.

A karakterekkel való beszélgetéseink során itt-ott van lehetőségünk a szerepjátékokhoz hasonlóan irányítani a beszélgetést, de elég kidolgozatlanra sikerült a funkció. Egyrészt a választásainknak tapasztalataim szerint nincs egyáltalán tétje, másrészt az amúgy is unalmas cselekmény mellett nem igazán volt kedvem még felesleges szövegelésbe bonyolódni.

A Werewolfra sajnos jellemző ez a félkész miliő, valahogy az első pillanattól kezdve olyan érzése van a játékosnak, mintha egy nagyobbnak és összetettebbnek szánt cím alfaverziójába szorult volna. Bár bugokból is akad pár, természetesen nem ezekkel van a gond, hanem magukkal a félkész játékelemekkel. Az előző bekezdésben tárgyalt párbeszédeken például érződik, hogy nagy eséllyel sokkal nagyobb hatásunk lehetett volna a történetre, de idő- vagy pénzhiány miatt nem lett teljesen kidolgozva. Egyes átvezetőknek olyan, mintha le lenne vágva a vége, és a cselekményen is érződik, hogy hiányoznak belőle események.

A játékmenet hasonló csapdában vergődik: működőképes és funkcionál, de érezhetően sokkal több funkciót terveztek a fejlesztők. A Werewolfban megválaszthatjuk, hogyan szeretnénk elbánni az ellenfeleinkkel. Emberi formánkban maradva elsunnyoghatunk mellettük, akár a kiiktatásuk nélkül is, vagy vérfakassá változva szó szerint cafatokra szedhetjük őket. Ez papíron jól hangzik egyébként, de sajnos a balansznak és a béna lopakodásnak köszönhetően teljesen felborul az egyensúly.

Hiába csinálta az egészen kellemesre sikerült Styx-sorozatot a Cyanide, a sunnyogás borzalmasan bénára sikerült. Természetesen ellenfeleink mögé osonva egy gombnyomásra kiiktathatjuk őket, valamint kapunk egy automata headshot-módra kapcsolt számszeríjat is, de nem tudunk például a sötétben meghúzódni vagy fedezékbe vonulni. Nehéz igazából meghatározni, hogy az ellenfeleink mikor fognak kiszúrni, valamint a Dishonored vagy Deus Exből ismerős kerülőutakat is elfelejthetjük. Elvileg farkassá változva bemászhatunk szellőző nyílásokba, de erre elég kevés értelmes lehetőség adódott.

Marad tehát, a vérfarkas formában rendezett ámokfutás, mely a játék legjobban sikerült része. A harcrendszer, ha nem is tökéletes, de legalább élvezetes és látványos – már amennyire ilyen grafika mellett annak nevezhetjük. Ellenfeleink között pillanatok alatt rendet tehetünk vérfarkasként, többféle képesség és két támadási mód gondoskodik arról, hogy minden típusú ellenfélre legyen hatékony megoldásunk. Ha a fejlesztők erre a módra összpontosítottak volna, és elhagyták volna a lopakodással való bohóckodást, valamint a történettel való komolykodást, határozottan jobb cím is lehetett volna a Werewolfból. Ahogy mondtam, szerencsére szinte mindig megválaszthatjuk milyen módon akarunk elbánni az ellenséges egységekkel, így a béna lopakodást akár teljesen mellőzhetjük is.

Az audiovizuális élményről még nem írtam: az előzetesek már elég árulkodóak voltak, hogy nem ez a játék lesz, amivel a negyedik generációs Unreal-motort reklámozni fogják, de szerencsére nem olyan rossz a helyzet, mint az elsőre tűnik. Xbox Series X-en a 4K és a 60 fps legalább megvolt, így a teljesítménnyel nem akadtak egyáltalán gondok. Az emberi karakterek viszont borzalmasan néznek ki - talán még PS2-n is kinevettük volna őket -, ezt aláírom, de a környezet egészen tűrhető. A legnagyobb probléma itt is, hogy befejezetlenek a pályák, rengeteg spórolás figyelhető meg. Ismétlődő pályaelemek, sőt komplett szekciók, a tereptárgyak pedig csak le vannak hányva valahova, egyáltalán nem keltik egy valós környezet érzetét. A zenék nem lennének rosszak csak gyakran ismétlődnek – megfigyelésem szerint a nyugis pillanatokra egyetlen dallam jutott.

A béna lopakodást teljesen mellőzve, csak egy elég fapados brawler marad a Werewolfból, rengeteg kiaknázatlan lehetőséggel és több generációval ezelőtti funkciókkal. A vicc az, hogy még így is tök jól el lehet vele lenni, mert a harcok a maguk módján egész élvezetesek, a béna részek vagy az idegesítő párbeszédek pedig szinte teljesen átnyomhatóak. Csak hát ugye ki vágyik ilyen szórakozásra - főleg ennyi pénzért -, mert végül is sakkozni is szórakoztató egyedül, mert mindig mi nyerünk. Bár mostanában elég kevés az új megjelenés, egyáltalán nem ajánlom a Werewolfot, inkább vegyetek elő valami régi címet, és azt toljátok, ezt a játékot meg hagyjuk eltűnni a süllyesztőben.

A Werewolf: The Apocalypse – Earthblood PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series-konzolokra, PS4-re és PS5-re jelent meg. Mi Xbox Series X-en teszteltük, a tesztkódot a játék hazai forgalmazója, a Magnew biztosította a számunkra.

7.
BloodyDeath
Hát eléggé szerencsétlen egy játék. Mind grafikailag, mind karakter modellezésig. A lopakodás egyszerűen félelmetesen gagyi a farkassal. Nem lehet átváltozni amig pofázik a karakter. És még csomó hibát feltudnék sorolni. Az iszonyatosan hosszú töltési időről már nem is beszélve. Viszont!! Valamilyen perverz beteg módon engem kilóra megvett. Nagyon élvezem. A harcok annak ellenére, hogy 3-4 különböző mozgásra van kalibrálva, plusz a képeségekre, én tényleg élveztem. A hangok is elmennek benne, viszont a zene! Na az ami igazán élvezetessé teszi számomra. simán jó az 5.5 pont egy alsó középszerű játék. Nekem simán megérte az 50 €-t.
4.
crytek
#3: Majd ki fog. De addira beteszik a game passba is ez 100% :) Várom ezerrel
3.
Extol
2.
pgaboo977
Ennek a játéknak nem kellett volna megjelenni.
Csináltak volna inkább valami 2d-s farkasemberes akció játékot.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...