Lost Words: Beyond the Page teszt

A halál nem egyszerű téma. Annak ellenére, mennyire elkerülhetetlen része az életünknek, többnyire mégis tabu; ha szembekerülünk az elmúlással, sokan nem tudjuk, mit kellene vagy illene tennünk, mondanunk, azt pedig főleg nem, hogyan kezeljük az érzéseinket, amelyek ezerfélék lehetnek. Szerencsére számtalan nagyszerű műalkotás van, ami ezzel a témakörrel foglalkozik, megvilágítva annak különféle aspektusait, esélyt adva arra, hogy más szemszögével azonosuljunk, és így navigáljunk az óhatatlanul zavaros érzelmek között.

Nyilván a videojátékok sem maradnak le, ha a halálról, a mások elvesztéséről szóló diskurzusokat nézzük. Megannyi játék (köztük is sok indie) tűzte zászlójára, hogy így vagy úgy körbejárja a gyászt, gyakran a lehető legkreatívabb vagy legváratlanabb eszközökkel élve. A tavalyi Spiritfarer egy menedzserjátékba csomagolva mesél a távozó lelkekről, a The First Tree félig egy róka szemszögébe helyez minket, míg a That Dragon, Cancer nagyon valóságosan és szívbemarkolóan prezentálja a szülői gyászt – hogy néhányat említsek. A Sketchbook Games szintén az elmúlásról kívánt beszélni a Lost Words: Beyond the Page-dzsel, amelynek a történetét egyébként Rhianna Pratchett, Terry Pratchett lánya írta.

A Lost Words: Beyond the Page két síkon játszódik, de elsődleges főszereplője Izzy B. Cooke, egy életvidám, fiatal lány, aki írónak készül. Ezt tudja jól róla imádott nagymamája is, aki egy naplóval ajándékozza meg. Mi akkor csatlakozunk be a történetbe, amikor Izzy először kinyitja a könyvet, tollat ragad, és megalkotja Estoria világát, benne egy másik fiatal lánnyal, aki falujának reménybeli őrzője.

A kislány által írt mese főszereplője – aki nálam a Grace nevet kapta, de két másik közül is választhatunk – élete fenekestül felfordul, amikor az otthonát megtámadja egy sárkány, az őrszellemek feladatát ellátó szentjánosbogaraknak pedig nyoma vész. Átveszi a stafétát idős mesterétől, és varázskönyvével az oldalán útnak indul Estoria legkülönfélébb vidékeire, hogy megtalálja a szentjánosbogarakat és megmentse a világot.

A naplón kívül sem egyszerű az élet: Izzynek szembe kell néznie azzal, hogy a nagymamája kórházba került. A kislány világa darabokra hullik, szomorúsága, kétsége és fájdalma pedig Grace történetén keresztül talál utat magának. A két szálon mindig szakaszosan haladunk, hol az egyiken, hol a másikon jutunk kicsit előrébb, miközben egy lélekig hatoló, érzelmes és nagyon őszinte alkotás bontakozik ki előttünk.

A készítők látvány szintjén elválasztották egymástól a szálakat. Amikor Izzy történetében haladunk, akkor az íróasztalán vagyunk. A nyitott könyvben egy aprócska, rajzolt figurával mozgunk, aki az Izzy által leírt szavakon és mondatokon egyensúlyozik – itt ezek adják a platformer játékelemeket, amiket gyönyörű rajzok egészítenek ki. Grace világa ellenben 2,5D-s kialakítást kapott, ahol nemcsak ugrálnunk kell, hanem a szómágia varázslatos szavait használva feladványokat is megoldunk, meg persze a szentjánosbogarakból is igyekszünk minél többet megtalálni.

A szavak visszatérően nagy jelentőséggel bírnak ebben a játékban. A naplóban többféle módon is használhatjuk őket. Csak a szövegdobozban lévő szavakkal léphetünk interakcióba, ám azokból építhetünk lépcsőt vagy megvalósíthatjuk a rájuk írt cselekvéseket: az „opennel” például kinyithatunk egy zárt ajtót, míg a „rememberrel” elővarázsolhatjuk Izzy emlékeit.

Ezzel szemben Estoriában van egy varázskönyvünk, amely a kaland során összegyűjtött szavakat tartalmazza, azokat pedig egy kattintással bármikor előhívhatjuk, hogy a könyv lapjairól levéve őket hatást váltsunk ki a tündérmese világában. A „rise” segítségével a levegőbe emelhetünk dolgokat, a „brake-kel” összetörhetjük az akadályokat, a „repairrel” pedig helyrehozhatjuk, ami tönkrement. Néhány szó, mint a „hope” vagy a „silence” csupán egyetlen szakasz idejére érhető el.

Grace-nek szüksége is van a szómágiára, hiszen veszélyes vidékeken vág át a sárkányt követve. Megjár egy dzsinn által őrzött sivatagot, szembenéz egy dühös tűzóriással a barlangjában, de még a víz alá is lemerészkedik. Időnként a játékos is esélyt kap arra, hogy beleszóljon a történet alakulásába: nemcsak azt dönthetjük el mi, hogyan hívják a főszereplőt vagy hogy milyen színű ruhát viseljen, de azt is kiválaszthatjuk, hogy milyen lehetett a dzsinn népe vagy miért őrjöng a tűzóriás. Rossz opció nincs, hiszen ez nem feladvány, csupán egy kis lehetőség, hogy a kedvünkhöz, a személyiségünkhöz igazítsuk a sztorit.

Azt fontos megjegyezni, hogy a Lost Wordsben a történet, az élmény az elsődleges. Ezzel nem azt mondom, hogy játéknak rossz lenne, mert nem az – minden játékbéli mechanika tökéletesen működik, a gördülékenysége pedig folyamatos játékra csábít. Négy óra alatt simán végigjátszható, tehát igazán falatnyi, veszteni nem lehet, de kihívást sem találunk benne. Az akadályok (akár a naplóban, akár Estoriában) könnyűszerrel legyőzhetőek, a fejtörők nem bonyolultak – annyira nem, hogy még különböző színű fények is jelzik, milyen mágikus szót kell használnunk az adott helyen. Nincsenek összetett puzzle-ök (hogy több szót kombinálva alkalmazzunk, az is csak egyszer-kétszer fordul elő), angolul érteni viszont muszáj hozzá.

A játék szíve tényleg a történetében rejlik. Izzy összezavarodott érzelmei megható módon kelnek életre a napló oldalain, a fejlesztők nagyon kreatívak voltak a megvalósítás terén. Egyes mondatok idővel elhalványulnak, esetleg a szavak teljesen összekeverednek vagy darabokra hullanak – rezonálva arra, ahogyan a kislány keresi a kapaszkodót. Izzy fél, reménykedik, dühöng, ahogy tenné azt bármelyikünk, ha azzal szembesül, hogy elveszítheti egy szerettét.

A mese Grace-szel értelemszerűen ennek a gyászfolyamatnak a leképződése, és igazán nem kell nagy logikai bakugrás ahhoz sem, hogy egyes fejezeteiben a gyász stádiumaira (tagadás, harag, alkudozás, depresszió és elfogadás) ismerjünk. Ahogyan Grace utat talál a sárkányhoz, ahogy túllép saját kétségein és erőt talál, úgy sikerül végül Izzynek is elfogadnia saját érzéseit.

A cselekmény nagyon finoman zongorázza végig a felmerülő témákat, egyszer sem érződik kényszeredettnek vagy erőltetettnek, végig őszinte és hiteles marad. Izzyn keresztül olyan érzelmeket érint, amelyek mindannyiunknak ismerősek lehetnek, különösen ha magunk is átéltük már. Olykor kicsit átmennek szerencsesütisbe a játék bölcsességei, de fontos és okos gondolatokat fogalmaz meg az elmúlással és az emlékezéssel kapcsolatban.

A szívmelengető történetet narráció, mesés látványvilág és hangulatosra komponált zenék teszik teljessé. Estoria vizualitása és a dalok enyhe Ori-utánérzetet hagynak bennem – a tündérmese világa hasonlóan bűbájos, mint a Moon Studios játékaiban, míg a felcsendülő dallamok már önmagukban a játékos megríkatására utaznak. A narráció az egyetlen, ami nem működik tökéletesen: mivel a mesélő hang olyan ütemben olvassa fel a szöveget, ahogyan mi előre megyünk, több helyen ritmustalanná, szakadozóvá válik. Ha pedig leesünk Grace-szel, és elölről kell kezdeni egy szakaszt, a különböző sorok össze is kavarodhatnak.

A Lost Words: Beyond the Page egy kedves mese egy félelmetesnek és sötétnek tetsző témáról. Érzékenyen járja körbe a halált és a gyászt egy gyermek őszinte gondolatain keresztül, és biztosan könnyet is csal sokaknak a szemébe egyszer-kétszer. Igaz, hogy különösebb kihívást nem tartogat, de akkor is több szimpla interaktív filmnél. A szavakra épülő mechanikái jópofák, és szinte minden eleme tökéletesen működik együtt ahhoz, hogy megtámogassa Izzy és kis írott főhősnőjének egymásba fonódó, gyönyörű meséjét.

 A Lost Words: Beyond the Page PC-n, Xbox One-on, PlayStation 4-en, Nintendo Switchen és Google Stadián is megjelent. A teszt PC-n készült.