Black Geyser: Couriers of Darkness próbakör

Mint oly sok minden más, a nosztalgia is termék – manapság kifejezetten népszerű is. Újra és újra megpróbálják eladni nekünk a gyerekkorunkat, de a szándék gyakran kimerül üres, kicentizett gesztusokban. A nosztalgia ugyanakkor ihletforrás is lehet, amit ráadásul sok független játékfejlesztő csapat fel is vállal. Így született meg például a Cris Tales, ami büszkén hirdette, hogy a klasszikus JRPG-k előtt adózik tisztelettel, és ilyen a GrapeOcean Technologies alkotása, a Black Geyser: Couriers of Darkness is.

A magyar stúdió nem titkoltan az olyan szerepjátékok szellemi örökösét szeretné elkészíteni, mint a Baldur’s Gate, az Icewind Dale vagy a Pillars of Eternity (ami már önmaga is afféle főhajtás volt). Az ötletet három évvel ezelőtt vitték Kickstarterre, amit kimagasló érdeklődés övezett, és nemrég végre oda is eljutottunk, hogy a Black Geyser korai hozzáférésben is tiszteletét tegye a Steamen. Mi ennél az eggyel korábbi verziót próbálhattuk ki, tehát aki most felkeresi a játékot, az már valamivel több működő funkciót és több küldetést találhat ott.

A Black Geyser Yerengal távoli, varázslattal és véres háborúkkal teli földjén játszódik. A halandó fajok egykor a kegyetlen Rothgor isten támadásaitól szenvedtek, ám az ő száműzése után béke és jólét köszöntött be. Ezt a békét fenyegeti Deron-Guld lázadása, aminek a bányászai fegyvert ragadnak Isilmerald kapzsi királya ellen. Mi ebben a polgárháborúban kerülünk kereszttűzbe.

Jó szerepjátékhoz híven a kalandunk a karakterünk elkészítésével veszi kezdetét – már ha nem állapodunk meg valamelyik előregyártott figuránál. Öt fajból választhatjuk ki hősünkét, amelyek között a klasszikus fantasy fajok (ember, törp, tünde) mellett megtaláljuk a feldegugokat, akik a tündék északon élő rokonai, illetve a dzsinnektől származó rillow-kat is. Összesen tizenhárom kasztot találunk a játékban (bár nem mindegyik fajjal választható mind), illetve egyszerre kettő mellett is letehetjük a voksunkat, ha multiclassolni szeretnénk.

Látványos rajzok és érzékletes leírások segítik a döntésünket, és festménynek is beillő karakterportrékat is választhatunk a hősünkhöz – amit aztán vagy megfeleltetünk az általunk testre szabott modellnek, vagy nem. A 3D-s karaktermodell már hagy némi kívánnivalót maga után, de ez az izometrikus nézetű játék közben (pláne páncélba öltöztetve) igazán nem feltűnő, leszámítva némi aránytalanságot. Mozgás közben azért produkálnak néhány furcsaságot a modellek, különösen lopakodás közben.

A történetünk az Espen-kúrián veszi kezdetét: viszonylagos békében éltünk itt szolgaként, amíg a deron-guldi lázadók meg nem támadják. A támadás után egy erdei kunyhóban térünk magunkhoz, onnan pedig elindulunk nagy küldetésünkre, amely során új társakat szerzünk, az isilmeraldi király elé járulunk, és valahogy nyilván ránk marad majd a világ megmentése is.

A próbaverzióban az első három főküldetést játszhattam végig, ami még csak az út eleje. Néhány mellékküldetésbe így is belekóstolhattam, de a történet java még hátra van, arról így sokat nem nyilatkozhatok. A GrapeOcean ígérete alapján akár hatvanórányi játékidőre is számíthatunk a teljes változatban, a demó azonban alig volt három óra.

Azt azonban már ennyiből is le lehet szűrni, hogy az írással nem lesz probléma. Azt nem jósolhatom meg, hogy a történet mennyire lesz klisés, de azt tapasztalhattam, hogy a párbeszédek viszonylag lendületesek. Ha a küldetéseket követjük, akkor lényegre törőek, nem csaponganak, ellenben a különböző beszédopciókon keresztül esélyünk nyílik érdeklődni a világ felől, ha szeretnénk. A válaszadáskor választhatunk a hagyományosabb, pátoszosabb és a kicsit modernebb, vagánykodóbb reakciók között, ami a Black Geysert kortársabbá teszi az ihletet adó alkotásoknál. A főbb karakterek hangot is kaptak, ami egyelőre néha-néha kihagy, de alapvetően nem érheti panasz a szinkront sem.

A cselekedeteink kihatnak a világ alakulására, azonban nem csak egy-egy beszédszituációs döntéssel. Yerengalt ugyanis egy szörnyű átok sújtja, méghozzá a kapzsiságé, ennek a súlyosbodásához pedig mi magunk is hozzájárulhatunk. Azon túl, hogy a saját megítélésünket befolyásolja, mennyire vagyunk anyagiasak (például a tetteinkért több pénzt követelve), a globális kapzsiság helyzetén is ronthatunk, az pedig idővel magasabb árakhoz, barátságtalan polgárokhoz és a zsákmányunkat elorzó fosztogatókhoz vezethet. Jól fontoljuk meg, hogy érdemes-e kifosztani azt a rengeteget hullát!

Ez a kapzsiságmechanika az egyik érdekes és egyedi vonása a Black Geysernek, de sok másik téren is jól teljesít a játék. Yerengal világa mutatós, még úgy is, hogy a grafika nyilván nincs egy AAA-játék szintjén, de a jól eltalált, területenként változó háttérdallamok kárpótolnak ezért. Már a demóban is helyet kapott többféle környezet is: járunk egy pókok lepte erdőben, a fővárosban, Isilbrightban és a lerombolt Espen-birtokon. Nap-éj ciklust is kapunk, így az egyes területeknek több arcát is megismerhetjük.

Harc terén nem a manapság gyakoribb, körökre osztott rendszerrel találkozunk, hanem a „pause-unpause”-félével, azaz minden valós időben történik, de bármikor megállíthatjuk az eseményeket, hogy átnézzük a csatateret, és új parancsokat osszunk kalandorainknak. A kisebb ellenfelek ellen talán nincs szükségünk rá, de a bonyolultabbakkal szemben már sokat fogjuk nyomkodni a Space-t, felügyelet nélkül ugyanis hamar elhaláloznak a karaktereink. A menük elsőre nem a legátláthatóbbak, de hamar bele lehet rázódni, a UI általában kellően beszédes.

Mindenkinek megvannak a sajátos képességei, amelyeket okosan kombinálva győztesen jöhetünk ki a küzdelmekből (a varázsló bűbájokkal segíthet, míg a harcos ellenállóbbá teheti magát és hasonlók), szükség van tehát az átgondolt tettekre és a jó időzítésre. Ha bajba kerülnénk, a gyógy- és bájitalokat is könnyűszerrel használhatjuk, a karakterek eszköztára között villámgyors az átjárás, legrosszabb esetben a meneküléssel is meg lehet próbálkozni. A lopakodás is lehetőség, de erre nem minden kaszt képes.

A Black Geyserben is a felfedezés is szerepet kap, és érdemes is átkutatni, amit lehet – ezeket a TAB megnyomása körvonalazza is. Szerezhetünk nyersanyagokat a különféle főzetekhez (ezeket aztán magunknak ki is száríthatjuk, és össze is őrölhetjük, hogy előkészítsük őket), találhatunk varázstekercseket, amiket felhasználhatunk vagy megtaníthatunk a varázshasználóinknak, és persze a jól kiérdemelt zsákmányra is ráakadhatunk. Csak ugye ne felejtsük el, hogy a kapzsiságunk idővel vissza is üthet ránk! Ebben a játékban a mértékletesség erény.

A GrapeOcean egy ígéretes játékot hozott össze, ami ha akarná, sem tagadhatná le a gyökereit (annyira, hogy még a gombkiosztás is hasonló, mint mondjuk a Pillars of Eternityben), de szerencsére nem is akarja. Egyszerű másolás vagy nosztalgiázás helyett azonban el is indul egy saját irányba, amit az érdekesnek tűnő világ és a kapzsiságmechanika is jól mutat. Animációs téren gyengélkedik ugyan, de cserébe kapunk gyönyörű illusztrációkat és töltőképernyőket – mondjuk az utóbbiakat egyelőre túl sokáig kell nézni. A valós idejű harcrendszer kicsit biceg, de alapvetően jól működik, ellenféltípusból és hősből is akad már néhány, így minden adott egy epikus kalandhoz.

A Black Geyser: Couriers of Darkness PC-re fog megjelenni, jelenleg Early Accessben játszható.