Mario Party Superstars teszt

Habár remek konzol a Nintendo Switch, számomra továbbra is egy kicsit átlengi a gépet egy zenekar Greatest Hits albumjának a hangulata. Nyilván nem lehet ezért hibáztatni a kiotóiakat, hiszen ha a hibrid konzol tulajdonosai nagy kanállal zabálják a remastereket, akkor melyik nagy cég cselekedne másképp a helyükben? A Mario Party Superstars pedig szintén – kicsit megúszósan – erre a kitaposott ösvényre lépett rá három évvel a Super Mario Party megjelenése után.

A teljesség kedvéért álljon itt egy gyors összefoglaló az előző részek tartalmából, amennyiben valaki még csak most ismerkedne a szériával: a koncepció szerint a játékosok (amiből egyszerre négyen lehetnek jelen, ha ez nem teljesül, akkor a gép tölti be a kieső helyeket) egy társasjátékhoz hasonló táblán kockadobásokkal haladnak előre, és érméket gyűjtenek. Az összeharácsolt zsetont csillagokra válthatjuk be Toadette-nél, amiből a menet végén a legtöbbet birtokló versenyző lesz a győztes. Egyszerűen hangzik? Meglehet, gyakorlatban azonban már jóval nehezebb helytállni a körök közt felbukkanó minijátékokban, illetve elkerülni a többi játékos csillageltulajdonító próbálkozásait.

Az olasz vízvezeték-szerelő és barátainak legfrissebb partijátéka ezúttal jó pár olyan újdonságot feláldozott az egyszerűség oltárán, amiket az előző switches illesztésben ismerhettünk meg. Eltűntek például az egyedi dobókockák - és ezzel együtt kevesebb karakter áll a rendelkezésünkre is -, illetve a Joy-Conok rezgő és mozgásérzékelős funkciói sem lesznek kiaknázva az idei epizódban. Vígaszdíjként viszont ezúttal kaptunk száz minijátékot (amiket a Nintendo 64-es érától egészen a Wii U-ig bezárólag mazsoláztak össze a készítők) és öt közönségkedvenc pályát az első három Mario Party-részből.

Olyan klasszikus térképek részesültek így ráncfelvarrásban, mint a Yoshi’s Tropical Island, a Peach's Birthday Cake és a Space Land, de szerencsére a komplexebb pályák, mint a Horror Land vagy a Woody Woods is szerepelnek a repertoárban. Ennek köszönhetően pedig garantáltan talál majd mindenki az aktuális társaság képességeihez passzoló darabot. A Mario Party-játékok ugyanis mindig az egész családnak szóltak, és nincs ez másként ezúttal sem, sőt, számos apró lehetőséget kaptunk a régi-új részben, hogy kedvünk szerint finomhangoljuk az adott meccset. A handicapek és a minijátékok stílusának a beállítása mellett külön kiemelném, hogy a körök számát ezúttal akár már menet közben is növelhetjük, ha esetleg nagyon elkapna minket a boogie.

A minijátékok összeválogatásánál már akadtak problémáim, mert hiába szép nagy szám a százas, valahogy így is kevésnek érződik a felhozatal - vagy csak a randomgenerátor volt tréfás kedvében. Valamint azért ezt nem hívnám a top százas listának, de nyilván ez egyéni ízlés kérdése is. Mint már említettem, a fejlesztők törekedtek a teljes autentikusságra, ami a feladatok irányítását illeti, ezért nem babráltak a Switchben rejlő lehetőségekkel. A jótékony vonzata ennek egyúttal, hogy így legalább az utóbbi két Mario Party-cím nem kannibalizálja egymást, és habár hasonló, mégis más-más élményt nyújt a két játék.

Extra játékmódok tekintetében szintén jól megfér egymás mellett a két partijáték, hiszen sajnos a Mario Party Superstarsban a táblás társasjáték mellett maximum a minijátékokat pörgethetjük megszakítás nélkül a Mt. Minigames menüpontra bökve. A kalandok alatt gyűjtött pénzünket Toad boltjában költhetjük el zenékre, leírásokra és matricákra, amikkel játék közben spammelhetjük tele a kijelzőnek a karakterünk számára fenntartott szegletét. Sőt, még egy ingame achievement-rendszer is került a játékba, ami távolról sem olyan fajsúlyos, mint az xboxos vagy a playstationös játékok esetében, de az erre fogékonyak biztosan örömüket lelik majd a csillagképek kirakásában.

A látvány egyébként szintén a Super Mario Partyt idézi, ami fenomenálisan jól sikerült a zenével együtt: a Nintendo által megbízott NDcube csapata kellő eleganciával varázsolta a képernyőre a régi favoritokat. Természetesen a legerősebb hatást azoknál éri majd el a játék, akiken ezzel együtt átgázol a nosztalgiavonat is, de a többieknek szintén érdemes a YouTube-on belelesni egy "ilyen volt-ilyen lett" típusú videóba. A grafika mellett pedig szerencsére a játék teljesítményével sincs gond, ami mind a TV-re kikötve, mind handheld-módban sziklaszilárd, illetve bugmentes. A technikai részletekkel kapcsolatban érdemes azt is megemlíteni, hogy a Mario Party Superstarst már az indulás óta nyüstölhetjük akár online is az ismerősökkel, és nem kell erre több évet várnunk.

A Nintendo tehát - az idei WarioWare-hez hasonlóan - a Mario Party Superstars esetében is biztonsági játékot játszott, amit nem feltétlenül bánunk, hiszen már csak keveseknek figyel manapság a nappaliban egy GameCube és/vagy egy Nintendo 64, de azért reméljük ez már tényleg az aperitif a következő teljesértékű Mario Party-folytatás előtt. Addig pedig a visszatérő rajongók és az újoncok is nyugodt szívvel ruházzanak be rá (akár a Super Mario Partyval karöltve), ugyanis garantáltan nagy sikere lesz a családi összejöveteleken és a házibulikon egyaránt. Én speciel már alig várom, hogy idén karácsonykor bejgligőztől habzó szájjal üvöltsön és mutogasson egymásra az egész család, hogy “az az én csillagom volt te utolsó...!!!”

A Mario Party Superstars kizárólag Nintendo Switchre jelent meg.