Nintendo Switch Sports teszt

Megújult formában, végre Switchre is ellátogatott a Nintendo egyik legmeghatározóbb és egyben legsikeresebb exkluzív szériája, mely ezúttal is pont olyan bulis és bugos, mint másfél évtizede volt.

Nagyjából mindenki tisztában van azzal, hogy a Wii Sports tizenhat évvel ezelőtt milyen meglepően sikeres játék volt, ám a konkrét adatok tényleg hajmeresztőek; a Wii-re tervezett játék 82 millió eladott példánnyal a legsikeresebb konzolexkluzív cím, amit valaha látott a világ. Igaz, a brutális eredményhez hozzá kell tenni, hogy a játékot a konzol mellé csomagolták, ami nyilván elképesztő mértékben megdobta az eladásokat, ám még így is érthető, hogy mire fel a fokozott izgalom a játék switches iterációjának érkezése kapcsán. Szigorúan technológiai oldalról nézve talán pont a Wii Sports volt az a cím, ami a legerőteljesebben befolyásolta, hogy mivé is vált manapság a Nintendo, hiszen a mozgásérzékelőkre építkező játékipar a Wii Sports segítségével volt képes betörni a mainstream piacra olyan alapokkal, melyek a mai napig relevánssá tették a technológiát.

Mindebből már sejthető is, hogy a Nintendo Switch Sportsnak esélye sincs megismételni a Wii Sports sikereit, hiszen a mozgásérzékelősdi aligha fog 2022-ben az újdonság erejével hatni. Ugyanakkor igazán szórakoztató party sportjátékokkal nem nagyon vagyunk eleresztve, mint ahogyan a nosztalgiafaktor sem elhanyagolható tényező, úgyhogy a Switch Sportsnak bőven van mire építkeznie. Szerencsére – a kisebb-nagyobb hibáktól eltekintve – hozza is azt a szintet, amit a rajongók elvárhatnak tőle, de fontos leszögezni, hogy ennél többre, illetve bármiféle csodára senkinek sem érdemes számítania.

Induláskor egyelőre csak hatféle sportot kaptunk, melyek közül több ismerős lehet a korábbi epizódokból, de azért akadnak újdonságok is. A két legfajsúlyosabb visszatérő egyértelműen a tenisz és a bowling, a vívás ezúttal chambara címszó alatt fut, de mellette még van tollaslabda, foci és röplabda is. Általánosságban a Joy-Conokban rejlő lehetőségeket egészen jól használták ki a fejlesztők, és bár azért érezni, hogy hiányzik a térbeli pozicionálás, az irányítás még így is szórakoztató.

Igazából talán pont ez, a szórakoztató és nagyjából kiszámítható irányítás a legnagyobb erénye a játéknak. Az ismerősöket, a barátokat vagy a családot ugyanis gyakorlatilag pár másodperc alatt be lehet vonni a szórakozásba, hiszen a szabályok rémegyszerűek, az irányítás mikéntje pedig igencsak magától értetődő. Az pedig külön bravúr, hogy a felszínen egyszerűnek tűnő szabályrendszer még jó pár óra játék után is tartogat meglepetéseket és új trükköket, vagyis hiába látjuk át pár pillanat alatt a teljes játékot, ahhoz, hogy igazi mesterei legyünk egy-egy sportnak, sok-sok óra gyakorlásra van szükségünk.

A tartalom fényében ugyanakkor mégiscsak szomorú, hogy az egész játékot tényleg egy pillanat alatt átláthatjuk. A hat sport kevés, és rajtuk kívül konkrétan nincs semmi más a játékban. Semmi szabadon használható gyakorlószoba, vagy valamilyen stadionon kívüli küldetés, esetleg extra nehezítésre építkező arcade játékmód. Noha Spocco Square hangulatos, a maga sportaréna-, pláza-, turistaközpont- és egyetemi kampusz-hibrid atmoszférájával, a teret betöltő számtalan NPC-vel és a Wii-s érát idéző zenével tökéletesen teszi a dolgát, ám a játékmenet túlságosan is kötött, és kizárólag a meccsekre korlátozódik. Egy lobbyként funkcionáló free-roam mód olyan magas labda, amit döbbenet, hogy a fejlesztők nem csaptak le.

Ami a sportokat illeti, nagyjából konzekvens a színvonal, mindegyiket van okunk imádni és egyben utálni is. Programozói szempontból talán a foci a legnagyobb dobás, focistánkat külső nézetből irányítva kergethetünk egy óriási labdát, ami a 4v4-es felállásban gyakran a Rocket League hangulatára hajaz. Az irányítás is ennél a sportnál a legösszetettebb, mindkét Joy-Conra szükségünk lesz, sőt, aki a játékot dobozos formában veszi meg, az még egy combra erősíthető Joy-Con tartót is kap, mely segítségével a futás és rúgás mozdulatát imitálhatjuk… inkább kevesebb, mint több sikerrel. Csapatmunka szempontjából talán itt élhetjük át a legintenzívebb pillanatokat, de a játékmenet sok ponton kiforratlannak tűnik.

Nem úgy a tenisz esetében, amit gyakorlatilag már tökélyre fejlesztettek a Nintendo szakemberei. A kontrollerek tökéletesen képesek átvenni az ütők szerepét, az ütéseknél pedig nem csak a megfelelő időzítés és a precíz célzás a hangsúlyos, hanem hogy a labdát meg is tudjuk csavarni, illetve a négyes felállású meccsek során karakterünk pozicionálására és a csapattársunkra is fontos odafigyelnünk. Az animációk viszont egy-egy gyorsabb lecsapás vagy nagyobb vetődés esetén furcsák, a játékosok métereket csúsznak a lábukon egy szempillantás alatt, illetve a lassítások során sem találják el mindig szépen a labdát.

A teniszhez igen hasonló tollasban már csak egy az egy elleni felállásban játszhatunk, és habár ugyanúgy egy ütős labdasport áll a főszerepben, mégis teljesen más a meccsek dinamikája. Az egész sokkal gyorsabb, és még inkább igénybe veszi villámgyors reflexeket, ám a gyorsaság gyakran a precizitás rovására megy; míg a tenisznél az ütések szinte mindig koordinálhatóak, addig a tollas során sokszor nehéz követni, hogy az adott pillanatban miért ütöttünk tökéleteset, vagy éppen miért estünk hasra a nagy próbálkozások közepette.

A legnagyobb káoszt a chambara tartogatja, melynek lényege, hogy két játékos egymással szemben állva addig üti a másikat karddal, míg valaki le nem esik a pálya széléről a vízbe. Az ütések irányát a Joy-Con segítségével szabhatjuk meg, mint ahogyan a hárítást is, melynek lényege, hogy kardunkat derékszögben tartsuk az éppen érkező támadás irányával szemben. Vagyis ha fentről csapnak akkor vízszintesen, ha oldalról, akkor pedig függőlegesen kell tartanunk a pengénket. Elméletben ez jól hangzik, a gyakorlatban azonban ritkán találunk olyan játékost, aki „tisztán” játszana, a legtöbb ember csak vakon csapkodva próbál szerencsét.

A bowling gyakorlatilag pont ugyanazt hozza, mint amit már megszokhattunk a franchise korábbi részeiben. Sokat hozzátesz az élményhez, hogy egyszerre tizenöt játékos társaságában vághatunk bele a gurításokba, illetve hogy offline többjátékos meccsekben osztott képernyős funkciót is kapunk, de a multiban például a speciális nehezítési opciók nagyon is hiányoznak.

Személyes kedvencem a röplabda lett, melyet kétfős csapatokban játszhatunk; a labdák felütése majd lecsapása igazából pont olyan mozdulatsor, ami egész egyszerűen Joy-Conért kiált. Itt meg kell jegyezni, hogy ugyan a teljesítménnyel nincs különösebb baj, a töltési idők nem vészesek, az animációk és a játékmenet is egészen folyékony és zökkenőmentes, a felbontás viszont sokszor vészesen alacsonynak tűnik. Ez leginkább pont a röplabda meccsek során zavaró, ahol az alacsony pixelsűrűség és a villámgyors mozdulatokhoz illeszkedő távolabbi kameranézet miatt gyakran nehéz átlátni, hogy mi is folyik a távolban a háló környékén, osztott képernyős üzemmódban pedig még rosszabb a helyzet.

Szóval összességében bőven akad okunk a játékot szeretni és kritizálni is. A szabályrendszer egyszerű, az irányítás intuitív, és a multis meccskeresés hibátlanul pörög, ráadásul egy gépről akár ketten is nekiállhatunk az online multinak. Viszont hiányosságok akadnak bőven. A multis meccseket nem szabhatjuk személyre, a jutalomként érkező ruhák és egyéb vizuális kiegészítőket pedig offline módban nem lehet megszerezni. Az pedig különösen bosszantó tud lenni, hogy minden meccs után a képünkbe nyomja a játék, hogy Nintendo Switch Online-előfizetés nélkül csak heti két ajándékot szerezhetünk meg. Ugyanígy hiányzik a korábbi részekből megszokott számtalan mennyiségű statisztika, illetve úgy általánosságban a Nintendo-alkotásokra jellemző játékos szabadság.

A legnagyobb hiányérzetünk viszont a sportágak száma kapcsán lehet. A jelenlegi hat sport túlontúl sovány egy 40 eurós cím esetében, úgyhogy nagyon sok múlik azon, hogy mi várható majd a jövőben. Egyelőre csupán az biztos, hogy a hetente frissülő vizuális kiegészítők mellé ősszel érkezik ingyenes DLC-ként a golf, ám hogy utána mi lesz a menetrend, az még rejtély. Ha tippelnem kéne, akkor eléggé gyanús a Spocco Square térképén látható használaton kívüli baseballpálya, illetve a hatalmas csónakkikötő, szóval ki tudja, még még milyen izgalmakban lesz részünk. Annyi viszont biztos, hogy ha megvan a kompatibilis társaságunk a játékhoz, akkor már jelenlegi formájában is remek élményeket zsebelhetünk be a Nintendo Switch Sports formájában.

A Nintendo Switch Sports kizárólag Nintendo Switchen érhető el.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...