Eiyuden Chronicle: Rising teszt

Az Eiyuden Chronicle: Rising egy sikeres Kickstarter-kampány eredménye, de korántsem úgy, ahogy azt elsőre gondolnánk, hiszen a készítők nem erre, hanem a jövőre érkező Hundred Heroesra igyekeztek összekalapozni a pénzt.

Ez lenne jelen tesztünk alanya, tehát egy amolyan kísérő cím, ami ugyan az első pár órában egyáltalán nem érződik rajta, azonban ahogy haladunk előre a történetben, úgy bukik ki egyre több csontváz a szekrényből. A kezdeti csodálatos pillanatokat ugyanis idővel felváltja a tömény unalom, valamint a rácsodálkozás, hogy a különféle játékelemek egyáltalán nincsenek elmélyítve, minden túlságosan felületes és egyszerű, mintha csak olyanoknak készítették volna, akik még életükben nem fogtak a kezükben kontrollert.

Erre a legjobb példa a harcrendszer, ami szimpla, egy gombos püfölésként indul, és bár idővel bővülni fog a lehetőségeink tárháza, az összetettsége sosem haladja majd meg azt a minimum szintet, amit elvárnánk egy oldalra scrollozós hack and slashtől. Ez talán abból adódik, hogy az idővel háromfősre duzzadó partink szereplői külön dedikált gombbal támadnak, az X-szel például főszereplőnk, CJ csapkod, a B-vel Garoo, az egyszemű kenguru osztja a sebzést, míg az Y-nal Isha varázsolgat. Ennek hála elég kevés kombinációt hozhatunk be a csaták közben, és bár tudunk összefűzni támadásokat, erre nem igazán lesz szükség, mivel a játék szinte egyáltalán nem tartogat semmilyen kihívást.

A különféle dungeonok percek alatt kipucolhatóak, az ellenfelek alig sebeznek valamit, ráadásul már jó előre jelzik, ha támadni szeretnének, így könnyedén kijátszhatóak. A folyamatos és aránylag egész gyors fejlődés okán pedig szinte mindig az adott terület szintje fölött leszünk, ennek hála pedig a pálya végi főellenfelek sem okoznak majd igazán gondot. Ugyan több az életük, de van vagy fejenként két-három támadásuk, amiket pillanatok alatt lehet memorizálni, aztán pedig üthetjük azokat a részeket, amik felett hatalmas villogó „WEAK” felirat díszeleg. Nem igazán lehet elrontani semmit, ha viszont mégis meghalnánk, a legutóbbi mentés helyéről indulhatunk újból szerencsét próbálni.

Egyedül a fapados animációk miatt szívhatjuk a fogunk, mivel sokszor nem lehet majd eldönteni, hogy a kitérésünk valóban sikerülni fog-e, vagy pont belevetődünk az ellenfelek sűrűjébe. Itt jegyezném meg, hogy eme képesség kizárólag CJ ismérve, azaz ha mi éppen a másik két karakterrel akciózunk, akkor nem igazán tudunk elvetődni az érkező sebzések elől. Pont emiatt érdemes gyakran váltogatni közöttük, ráadásul az sem hátrány, hogy míg az egyiket terelgetjük, addig a másik kettő eltűnik a képről, ezáltal pedig nem tudják őket sebezni - nem mintha ez olyan sűrűn előfordulna egyébként.

A folyamatos hőscserélgetésre a harcokon kívül is rá leszünk majd kényszerítve, mivel kapunk egy minimális metroidvania-vonalat, azaz bizonyos helyeken csak egy adott karakter képességével juthatunk át. Emiatt a 2D-s pályákon nem nagyon tudunk majd eltévedni, mivel ezek a „falak” folyamatosan a jó irányba terelnek minket, ha viszont mégis megakadnánk, akkor a térkép vagy a küldetések listája mindig segít rajtunk. Idővel pedig már ezekre sem lesz szükség, mivel olyan szinten van jelen a backtracking, hogy betéve tudni fogjuk a fontosabb helyszínek felépítését. A folyamatos oda-vissza futkosást egyébként a meglepően sok helyen elérhető teleporttal sem igazán tudjuk kiváltani, szóval ajánlott felkészülni a folyamatos ismétlődésekre.

Ez utóbbi nemcsak a helyszínek tekintetében érhető tetten, hanem a küldetéseken is, melyek nagy része sima fetch quest, azaz hozzunk valakinek ebből ennyit, vagy abból még többet. Emiatt nagyon hamar kiéghetünk a folyamatos, szinte ugyanolyan tennivalók sűrűjében, és akkor még a mellékes feladatokra rá sem néztünk. Ez bizony egy véget nem érő grind fest, amire azonban rá leszünk kényszerítve, mivel a központi helyként szolgáló városkát csak így tudjuk felfejleszteni abból a letargiából, amiben rátalálunk.

A játék története szerint ugyanis a fő feladatunk a kincskeresés mellett az egykor szebb napokat megélt New Nevaeh városka felfejlesztése. Sajnos a korábban még virágzó települést egy földrengés alaposan helybenhagyta, így aztán most ránk hárul a feladat, hogy eleinte egymagunk, majd később a társainkkal kiegészülve egyesével felépítsük a romba dőlt épületeket. Ezek pedig nemcsak esztétikai szempontból fontosak, ugyanis ezeken keresztül nyithatunk meg magunknak új lehetőségeket is. Az étteremben főzethetünk magunknak bónuszokat biztosító ételeket, a kovácsnál fejleszthetjük a tárgyainkat, míg otthonunkban kipihenhetjük a kalandozásaink során szerzett sebeinket.

Ezeket a szolgáltatásokat persze nem feltétlen ingyen vehetjük igénybe, sok esetben ugyanis adott hozzávalókat kell szereznünk. Ilyenkor nincs mit tenni, irány vissza a már ezerszer látott helyszínekre, hogy aztán ott újbóli farmolások árán megszerezzük a hőn áhított összetevőket. Unalmasan hangzik? Nos, az is, főleg annak tudatában, hogy ezen tárgyak limitált számban férnek el nálunk, és ha betelt a táskánk, akkor irány vissza a kezdőpont, ahol leadhatjuk őket, majd pedig folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk. Ember legyen a talpán, aki ezek után nagyobb adagokban képes fogyasztani az akár 15 órás kalandot, főleg annak tudatában, hogy az első félórában megismert játékmenet szinte semmit sem fog változni a történet végéig.

Azért szerencsére a városkánk fejlesztésének lehetősége nem az egyetlen olyan dolog, ami kellemes pillanatokat okozhat a tömény unalom közepette, de ez gondolom, már átjött a cikkben látható képekről. Az Eiyuden Chronicle: Rising ugyanis valami hihetetlenül jól néz ki, a 3D-s hátterek nemcsak jól kidolgozottak, de változatosak is, az ezek előtt mozgó pixelart-karakterek pedig mesebeli hangulatot kölcsönöznek az egésznek. Egyszerűen öröm ránézni, és miközben felfedezzük ezt a csodaszép világot, gyönyörű dallamok kényeztetik a hallójáratainkat. A hangszekció azonban a zenén kívül bőven felejthető, és sajnos a szinkronról is le kell mondanunk, de őszintén szólva, ezen már meg sem lepődtem.

Mindezért pedig összesen 15 eurót kérnek el, ami mindenképpen baráti és talán emiatt, valamint a „csak egy Kickstarter-célos játék” titulus okán nem igazán tudok haragudni az Eiyuden Chronicle: Risingra. Persze lehetne kidolgozottabb, jobban átgondolt, valamint kevésbé monoton és unalmas, de mindent egybevetve itt nem neki kell megváltani a világot, hanem majd a jövőre érkező nagytestvérnek. Ettől függetlenül tiszta szívvel nem igazán tudom ajánlani senkinek, mert bár gyönyörű, és van benne pár jó ötlet, az első néhány órát követően ellövi minden puskaporát, és onnantól kezdve nem marad más, csak a folyamatos ásítás. Ha viszont mégis belekezdenél, akkor szigorúan csak kis adagokban fogyaszd, mert a hosszabb etapokat követően nagyon könnyen lefejelhetjük a billentyűzetünket, rosszabb esetben az asztalunk sarkát.

Az Eiyuden Chronicle: Risingot mi PC-n teszteltük, de emellett megjelent még PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X-re, valamint Nintendo Switchre is.

3.
3.
Májkül
#2: Alapjában véve nem zavarna, hogy nincs szinkron, de itt nagyon hiányzott, mert így még üresebbnek érződik a világ.
2.
2.
Heldengeist
Az miért negatívum, hogy nincs szinkron?
1.
1.
Jarl Balgruuf
Szép a grafika, de minden más annyira...semmilyen.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...