FIFA 23 teszt

Link másolása
Megjelent a FIFA 23, az EA utolsó focis játéka ezzel a címmel, mielőtt EA Sports FC-re vált. Lássuk, sikerült-e maradandót alkotniuk búcsúként!

Minden évben menetrendszerűen érkeznek a FIFA-epizódok, a szokásos csapatösszeállítások aktualizálásán túl pont annyi újítással, ami picit mássá és jobbá teszi az unalomig ismert játékot. Ez hol bejön a készítőknek, hol kevésbé, mindenesetre évről évre fejlődik a sorozat, többnyire a jó irányba. Ez az utolsó rész az EA égisze alatt, amely a FIFA címet viseli, és bár óriási újdonságokra ezúttal sem kell számítanunk, a FIFA 23 így is szép búcsú a márkanévtől!

Az Electronic Arts üzletpolitikáján két dolog figyelhető meg: ami működik, ahhoz nem kell nyúlni, ami pedig nem hoz sok pénzt, ahhoz pedig nem érdemes. Ez a FIFA 23-ra levetítve annyit tesz, hogy a játékban fellelhető legfőbb újítások elsősorban a FUT játékmódot érintik, míg az olyan klasszikus játékmódokat, mint a karrier, alig.  Ez így leírva nem hangzik túl jól, viszont ez nem azt jelenti, hogy ne érkezett volna az egész játékmenetet befolyásoló változás a játékba.

Kezdésként máris itt van a HyperMotion 2, mely a tavaly bevezetett HyperMotion továbbfejlesztett változata. Lényege, hogy a játékosokat motion capture segítségével vették fel játék közben, majd a rögzített mozgásfázisokat gépi tanulás segítségével sokkal valósághűbben fűzték egymáshoz a játékon belül. A HyperMotion nagy csavarja, hogy nem egyénileg veszik fel a játékosok mozgását, hanem teljes meccseket, teljes csapatokkal rögzítettek a pályán: ennek hála több mint 6000 animációt figyelhetünk meg a játék során, mely minden eddiginél pontosabb passzokat, labdaátvételt, cselezést és rúgásokat eredményez. Továbbá a labdát éppen nem birtokló játékosok mozgása is sokkal természetesebbnek hat ennek a technológiának hála.

Ezenkívül minden eddiginél több focista arcát rögzítették a játékhoz, mely nagyon sokat hozzátesz az élményhez. Ugyan még most is találunk számtalan AI által generált arcot (akár topcsapatokban is), ám ezen a téren is fejlődött a játék. Ha már a körítésről beszélünk, érdemes megemlíteni az új gyepfűfizikát: most már a szerelések, becsúszások és gólörömök mind nyomot hagynak a pázsiton, amik kicsit autentikusabbá teszik a meccseket. Hasonló apró újítás, hogy a kapuk hálója is új fizikát kapott, így az góllövéskor szebben rezonál a labda találatára.

A meccsek előtti felvezetéseket is igyekeztek kicsit feldobni, így néhány új animációt is kaptunk, ám ezek általában csak egy montázsból állnak a csapat stadionja körül tömörülő szurkolókról és a játékosokról, és két meccs után szinte ugyanazt látjuk újra és újra, így ebből a szempontból nem alkottak maradandót a fejlesztők. Kicsit változott egyébként a szurkolók viselkedése is, most már jobban lekövetik a labda mozgását, ha éppen a nézőtérre tart egy rúgás, sőt, még el is kapják a labdát. Ettől függetlenül a már unalomig ismert hiányosságok továbbra is megtalálhatók a játékban, mint például a darabosan mozgó zászlók, vagy épp a nézőkre közelítve megfigyelhető élettelen arcok. Ugyan ennél jobb körítéssel még nem kaptunk focis játékot, és az elődökhöz képest fejlődött ebben is a FIFA 23, azért kijelenthetjük, hogy lehetne ennél sokkal jobb is az összkép.

A játékmenetet ért újítások is hasonlóan fontosak, és ezekből is akad néhány azért. Kezdésként megváltoztak a pontrúgások, nagyobb szabadságot kapunk ezekben a szituációkban a labdakezelésre. Megválaszthatjuk, hogy a labda mely pontját szeretnénk eltalálni, így az ívét, irányát és a rúgás erősségét is nagyobb kontrollal határozhatjuk meg. Bevezetésre került egy új lövési technika, a Power Shot, amivel ha a körülmények adottak (elég hely van körülöttünk, megfelelő szögben állunk, és van elég időnk előkészíteni a lövést), akkor látványos gólokat szerezhetünk, melyeket nagyon nehéz levédekezni - ugyanakkor kockázatos mozdulat is, hiszen az előkészítéskor a védők könnyen elvehetik tőlünk a labdát. Itt érdemes megjegyezni, hogy végre újra élhető opció a becsúszásos szerelés a meccsek alatt, amely még jobb védekezési élményt kínál majd. A Power Shot mozdulat egyébként csak az egyjátékos módokban érhető el, multiplayerben továbbra is a hagyományos lövési technikákra kell majd hagyatkoznunk.

Ugyan a női válogatott csapatok már a FIFA 16 óta jelen vannak a játékban, idén minden szempontból magasabb szintre lépett a FIFA ilyen téren is. Egyrészt a női játékosok meccseit is HyperMotion 2 technológiával rögzítették, továbbá most már a női klubcsapatok is szerepelnek a játékban, így az angol és francia női első osztály labdarúgó-bajnokságban szereplő csapatokkal is játszhatunk benne. Sajnos karriermódban továbbra sem választhatunk női csapatot, vigasztalásként viszont a női világbajnokságot is lejátszhatjuk majd a FIFA 23-ban egy ingyenes frissítés részeként.

A FIFA-játékok legtöbb bevételt hozó játékmódja, a FUT kapta talán a legnagyobb változtatásokat. Mind közül a legfontosabb az új kémiarendszer a játékosok között, melynek hála lényegesen nagyobb szabadságot ad a játékos kezébe annak érdekében, hogy minél változatosabb csapatösszeállításokat hozzon létre. Ez a gyakorlatban egyébként működik, simán lehetőségünk van teljesen más ligában játszó, más származású játékosokat is beépíteni a keretbe, viszont ezzel kicsit megborította a Squad Building-kihívások egyensúlyát az EA, ugyanis kicsit nehezebb lett teljesíteni azokat. A másik fontos újítás, hogy a PC-s és switches kiadásokat leszámítva egyesítették a FUT-piacokat, ahol a játékosok eladhatták a játékosaikat és felszereléseiket. Ezek a változtatások leírva nem hangzanak rosszul, és a gyakorlatban is működnek, viszont egyértelműen látszik, hogy azért kerültek bevezetésre, hogy még több pénzt húzzanak le a játékosoktól, így ugyanis minden eddiginél jobb befektetés FUT-csomagokat nyitni.

Természetesen a többi játékmód is kapott apró frissítéseket. A karriermódba bevezetésre kerültek az úgynevezett játszható kiemelt pillanatok, melyekben a meccsek kulcsfontosságú pillanataiban átvehetjük az irányítást a játékosok felett, hogy mi határozhassuk meg ezek kimenetelét - ilyen például egy szabadrúgás, egy kontratámadás vagy épp egy szöglet kivédekezése. Aki nem szokta szimulálni a meccseket, azokat viszont teljesen hidegen fogja hagyni ez a funkció. Nagyobb hangsúlyt kaptak a Pro Clubs és a Volta játékmódok is, ezeket valamilyen szinten egybe is mosták a fejlesztők: bármely játékmódban szerezzünk XP-t, azok összeadódnak, és közös fejlődési fán haladhatunk tovább. A szintlépések után különböző perkeket nyithatunk fel a játékosunk számára, melyek segítségével abszolút személyre szabhatjuk, hogy profi befejezőcsatár, intelligens játékmester vagy gyors és laza szélsőjátékos legyen belőle.

Minden játékmódot érintő változás, hogy most már lehetőségünk van különböző kihívásokat teljesíteni a meccsek alatt az extra jutalmak reményében. Ezeknél sem kell világmegváltó dolgokra gondolni, például sikeresen hajtsunk végre tíz egybefüggő passzt, hosszú indításból szerezzünk gólt, vagy végezzünk el három tiszta szerelést. Továbbá a különböző minijátékok és gyakorlópályák száma is lényegesen megnőtt. Jó hír, hogy minden eddiginél nyitottabb lett a cross-play lehetőség a játékban, a Stadia-, a PC-, az Xbox Series X/S- és a PlayStation 5-játékosok, valamint a PlayStation 4- és Xbox One-játékosok szabadon játszhatnak egymással. Továbbá nemcsak a platformok, hanem az egyes játékmódok között is jobb lett az átjárhatóság. Bónusz öröm a PC-s játékosoknak, hogy a FIFA 23-mal végre ők is megkapják az újgenerációs fejlesztéseket, így a jobb fizikát, a HyperMotion 2-animációkat és a szebb grafikát is.

Összegezve a leírtakat, a FIFA 23 nem rossz játék. Sőt, játékosberkekben még sosem láttunk ennél jobb prezentációt a sportághoz, továbbá az elődökhöz képest egy lassabb, kellemesebb játékmenetet, rengeteg új animációt, szebb grafikát és minden eddiginél több tartalmat kaptunk. Ugyanakkor a nap végén továbbra is egy FIFA-játékról van szó: hosszú sorokat lehet írni a fejlesztésekről, de a felszín alatt minden maradt a régi, a veterán játékosoknak nem is kell ecsetelnem a frusztráló hibákat és hiányosságokat, melyek továbbra is jelen vannak. Ehhez még hozzájön a mérhetetlen mennyiségű mikrotranzakcióval teletűzdelt FUT, és hogy minden eddiginél jobban rákényszerítik a játékosokat arra, hogy extra pénzt költsenek ebben a játékmódban. Hiába a FIFA 23 az utolsó játék az EA és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség partnerségében, a világmegváltó újítások ezúttal is elmaradtak, mindenesetre az utóbbi évek FIFA-játékai közül abszolút a jobbak közé esik az idei rész: a kétkedőket nem hiszem, hogy meg lehet győzni az ellenkezőjéről, a FIFA-játékosokat pedig már nem is kell, hiszen vélhetően már rég játszanak vele!

A FIFA 23 már elérhető PlayStation 5-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PC-re és Nintendo Switchre. Mi PlayStation 5-ön teszteltük.

Kapcsolódó cikk

7.
7.
Stig
Sima single playerben a jatek nagyon élvezetes, baromi jókat lehet benne menni. Multiban viszont valami borzalom, úgy szivat a jatek (nem az ellenfél) hogy ideggorcsot lehet kapni. A játékosom direkt vár a passzal mire rossz lesz a sávja, az üres kapura nem hajlandó belőni a nyamvadt labdát, a jól befutó játékos pont abban a pillanatban áll meg mikor bepasszolom neki, a játékosom elfelejt futni és még sorolhatnám. Borzalmas és frusztralo az egész élmény. Cserébe olyan gólokat kapok hogy a kapusom visszahúzza a kezet a levegőben :D meghat van 1-2 sztarcsapat aki ellen igazi élmény játszani. Egy Vincinus Jr kb méterenként ver 2ot bármelyik jatekosomra, teljesen mindegy kivel vagyok. Egyszerűen hihetetlen hogy ezt így ki merik adni, tényleg nem értem hogy ez kinek élvezetes? Ja mielőtt megkapnam hogy gyenge vagyok, eddig 10 meccsből egy vereségem van a többit mind nyertem. De egy undor volt az egész élmény, borzalom. 20 támadásból egyet enged úgy végigvinni ahogyan normálisan mennie kellene.
6.
6.
delphijos
Még annyi pozitívumot vettem észre játékos karriernél, hogy nem olyan “agyatlanok” az elvárások. Egyelőre legalábbis. 22-ben simán volt olyan hogy csereként álltam be a 70-80 percben, és mondjuk 2 gól volt az elvárás….. Ja, 10 perc alatt tök reális egy cserétől 2 gól….
5.
5.
Norbiii
Szerintem fejlődött és jobb lett, viszont maradtak rossz dolgok is. Ami pozitív, hogy több a váratlan dolog.

Ami nekem nagyon rossz, hogy nálam évek óta szinte kezelhetetlen, '' lassu'' késik, és amikor Constant pressuerbe teszem, onnantól iszonyat szenvedés az irányítás. Nem fut időben, nem fordul gyorsan, még a labda is olyan degradáltan megy át soksor, a játékmenet nem pörgős hanem SZENVEDÉS lesz! Minél több az animáció, annál rosszabb.

A játékosaim maguktól mennek előre és ez offline is jelen van. Amikor offline a jobb analóg karral embert váltok és egy csík húzódik a pályán, akkor kicsit megakad a kép.

Nem értem mi van nálam már évek óta!!!!

Amikor ps5 fifa góljaimat rögzitem és utólag visszanezem akkor furcsán játssza le. Mintha kicsit megakadna vagy nem lenne folyékony a lejátszás.

A ps5-öm eléggé forró. Erre is gondoltam.

PS5 online meccseimet szokott lenni PACKET LOSS piros színben, de nem mindig.

Jó játékos vagyok, szép eredményeim vannak de rossz így játszani már évek óta!
2.
2.
delphijos
Ez a minden évben full áras FIFA elég genyó dolog, fura módon viszont mégis ez az a játék -annak ellenére hogy távolról se vagyok Pro - amiből bőven “kijátszom” az árát még egy év alatt is. Ez van
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...