Cyberpunk 2077: Phantom Liberty teszt

Link másolása
Három év foltozgatás után megérkezett a Cyberpunk 2077 kiegészítő csomagja is, a Phantom Liberty. A DLC mellett a 2.0-ás patchet is megkapta a játék, mely talán az utolsó komolyabb javítás.

Elképesztő, milyen gyorsan telik az idő: két hónap híján három éve annak, hogy megjelent minden idők egyik legjobban várt játéka, a lengyel CD Projekt RED által fejlesztett Cyberpunk 2077. A cím már a megjelenés előtt bezsebelt jó pár díjat, és sokan látatlanban megelőlegezték neki nemcsak az év, de talán az évtized legjobb játékának járó képzeletbeli trófeát is. Valahol érthető volt mindannyiunk lelkesedése, hiszen a The Witcher III-mal bankot robbantó és részben műfajt reformáló stúdiót ritkán látott bizalom övezte a játékosok részéről. Aztán bekövetkezett az elképzelhetetlen: a Cyberpunk félkész állapotban került a boltok polcaira. A PC-s változat – amit a tesztelőknek is mutogattak a megjelenés előtt – technikai szempontból még úgy ahogy rendben volt, így a rajongókat „mindössze” az otromba bugok és játékmechanikai hiányosságok hátráltatták a szórakozásban. A konzolos változatok és azon belül is az előző generációs kiadások viszont annyira ramaty állapotban jelentek meg, hogy hosszú hónapokra még a digitális polcokról is száműzték a címet. A lengyel csapat rengeteget dolgozott az elmúlt években, hogy rendbe szedjék a játékot és azzal együtt a megítélésüket is. Ennek a rengeteg munkának a megkoronázása a Phantom Liberty, mely a 2.0-ás javítással karöltve próbálja a hányattatott sorsú címet végre befejezetté nyilvánítani.

Mert bizony a Cyberpunk 2077 nemcsak technikai szempontból nem állt készen a megjelenésre 2020. decemberében, hanem a játék szó szerint nem volt befejezve. A történet és a küldetések – a cím és a stúdió erősségei – nagyrészt a helyükön voltak, játékmechanikai szempontból azonban rengetek funkció csak lógott a levegőben vagy teljesen hiányzott. Az elmúlt pár évben mindent megtettek a fejlesztők, hogy a címet kipofozzák, így rengeteg javítást és átalakítást eszközöltek. A leglátványosabb ezek közül a tavaly év elején megjelent 1.5-ös javítás volt, mely által natívan támogatottá váltak az „új” konzolok, valamint számos olyan funkciót is pótoltak a fejlesztők, amiket anno az alapjátékra ígértek (pl.: apartmanok vásárlása) – nem mellesleg végre játszható álapotba került a cím PS4-en és Xbox One-on is. A 1.6-os Edgerunners animéhez kapcsolódó patch csak tovább javított a játékon, és végre az elbaltázott perk-rendszert is úgy-ahogy kikupálták.

Így jutunk el tehát a 2.0-ás változathoz, mely a frissen megjelent Phantom Liberty című kiegészítő csomaggal debütált. Aki nem vásárolta meg a DLC-t, az is belekóstolhat az újdonságok egy részébe: átalakították például a fejlődési rendszert, emiatt a régi mentéseink esetében újra el kell osztani az addig megszerzett skillpontokat. Kukáztak jó pár felesleges perket megint és a kissé átláthatatlan pókháló szerű skillfát is átalakították. Határozottan jobban működik az új megoldás, azt azonban továbbra sem merném bátran kijelenteni, hogy szórakoztató a karakterünket fejlesztgetni. Valahogy még mindig nem elég kiforrott, rengeteg a töltelék, így sosem rohantam a menübe a pontjaimat elkölteni. Azok a képességek, amiket a kiberver fejlesztésével szerezhetünk be, rendkívül hasznosak, a skillek azonban továbbra is csak egyfajta hasznos kiegészítőként funkcionálnak.

A másik mindenki által élvezhető újdonság a rendőri jelenlét átalakítása. Sok-sok csúfos, bugos és vicces rajongói videót nézhettünk végig az elmúlt években, melyekben bemutatták, mennyire gyengén teljesítenek a rend őrei Night Cityben. Az NCPD egységei igazából eddig inkább csak egyfajta placeholderként funkcionáltak a játékban, hogy azért mégis legyen valaki, aki rátámad a játékosra, ha elkezd az utcán lövöldözni. A javítás után egészen ötös szintig fokozhatjuk az őrületet, az új egységeknek és járműveknek hála pedig GTA-szerű pusztítást okozhatunk, ha elegünk van a csendes kalandozásból. És ha már járművek: a korábban trailerekben is mutogatott autós üldözések is bekerültek a játékba, jó három év késéssel. Habár elég fapadosan működik a dolog, a funkcióját ellátja, sőt, nemcsak kézifegyverekkel, de járműre szerelt rakétákkal és gépfegyverekkel is felvehetjük a harcot. Az más kérdés, hogy a rendőrös mókán és a kiegészítő egyik megküldetés-sorozata mellett nem nagyon lesz értelme az autóból lövöldözni.

Bár már magával a javítással érkezett újítások is visszacsalhatják Night Citybe a játékosokat, a fő attrakció egyértelműen az új történettel és városrésszel operáló Phantom Liberty kiegészítő. A DLC-csomag egyfajta ezüsttálcán kínált, tökéletesen elkészített, díjnyertes desszert a fejlesztőktől egyenesen a játékos asztalára. A kiegészítő végre benépesíti az alapjátékban teljesen hanyagolt Pacificát, és a volt NUSA-katonák által ellenőrzött Dogtownba helyezi a cselekményt. Egy rendkívül összeszedett, árnyalt karakterekkel teli és komoly döntésektől sem mentes kémsztorit kapunk, amiben amellett, hogy megismerkedhetünk egy raklap zseniális új karakterrel, még a régi szereplők történetét is kiegészíti itt-ott a cselekmény. Nem szabad elmenni szó nélkül az új városban felvehető mellékes küldetések mellett sem. Az alapjátékban is volt pár szórakoztató darab, a minőség azonban itt is hatalmasat ugrott. Konkrétan kihagyhatatlan az összes, semmiképpen se felejtsétek el letakarítani a térképről a zöld ikonokat! A simán 15-20 órásra is felhizlalható játékidő alatt a Cyberpunk a legjobb arcát mutatja a játékosnak, teli olyan történetekkel és küldetésekkel, amiből az alapjátékban is csak pár darab akadt.

Habár már Night City is elképesztően részletes, látványos és ötletes volt, az új városrész még erre is rátesz egy lapáttal. Az új posztapokaliptikus városrészt már nem kellett előző generációs masinákra elkészíteni, így végre szabad(abb) kezet kaphattak a dizájnerek, ami meg is látszik a végeredményen. A fejlesztőcsapatban ezúttal már nem kellett a játék alapmechanikáival bíbelődnie, így teljes erővel a történetre és a környezet kidolgozására koncentrálhattak. Dogtown méret szempontjából alig nagyobb, mint a belváros, részletesség tekintetében azonban köröket ver a legtöbb open world címre. Bizonyára nem véletlen, hogy a fejlesztők Unreal Engine 5-re váltanak, hiszen a Phantom Liberty tökéletes példája annak, hogy mit tud a CD Projekt, ha nem kell annyit dolgozniuk a technikai megvalósíthatóságon, és azzal foglalkozhatnak, amiben a legjobbak.

Hiába azonban a kiegészítő majdnem tökéletes cselekménye és miliője, sajnos ezúttal is akadnak hibák, amik belerondítanak az összképbe. Az új funkciókkal és városrésszel természetesen új bugok is érkeztek, így az relatíve hibamentes 1.7-es alapjáték után komoly visszaugrás a 2.0-ás patch ilyen szempontból. Visszatértek a véletlenszerűen, orrunk előtt vagy éppen a fejünk tetején felbukkanó parkoló autók, a recsegő, ropogó hangok és a beakadó hullák és karakterek is. Volt, amikor a mentésemet betöltve véletlenszerűen megadott a játék 5 achievementet (köztük kifejezetten ritka, nehezen megszerezhető darabokat is), máskor pedig a radar őrült, rossz irányba küldve a labirintusszerű helyszíneken. Konzolokon ráadásul a teljesítménnyel sincs minden rendben. Hiába a Digital Foundry által mért magas fps-szám, a játék sajnos meg-meg akad, ami számomra elviselhetetlenné tette a performance módot Dogtownban kocsikázva. Emellett szinte biztos vagyok benne, hogy a látóhatáron is csökkentettek, ugyanis korábban nem voltak ennyire feltűnőek az orrunk előtt felbukkanó tereptárgyak.

Habár ez már nem a CD Projekt RED sara, de a kiegészítő csomag magyarítása is hagy némi kívánnivalót maga után. Az alapjáték sem volt ilyen szempontból tökéletes – a dalcímekről elnevezett küldetéseket egyszerűen bűn lefordítani -, a Phantom Liberty során azonban sokkal többször találkoztam félrefordításokkal. A „biztonságos ház”-ként fordított ügynökségi „safehouse” kifejezetten fájdalmas, de Dogtown is maradhatott volna inkább az eredeti nyelven a kissé magyartalan Kutyaverem helyett.

A Phantom Liberty gyönyörű koronát helyez a hányattatot sorsú Cyberpunk 2077-re, bennem azonban ott motoszkál a kérdés, hogy mennyire értékelhetjük pozitívan a játékot, hogy közben úgy teszünk, mintha az elmúlt három év meg sem történt volna. Egyértelmű, hogy a Cyberpunk az utóbbi 10 év egyik legfontosabb címe, így kár is vitatkozni azon, hogy érdemes-e a megvásárolni vagy sem, nem ez a kérdés. Azonban állva tapsolni, és megdicsérni azért a fejlesztőket, hogy kipucolták a bugokat és rendbetették a félkész produktumukat, nem biztos, hogy helyes – még ha ezért nem is kértek extra pénzt (igaz, a Phantom Liberty már fizetős). Nem helyes, mert ezzel ugyanakkor azoknak a játékkészítőknek a munkáját is lebecsüljük, akik precízen, pontosan a megjelenés napján működőképes játékkal állnak elő, anélkül, hogy megvalósíthatatlan ígéretekkel keltenének feltűnést. Habár jár az elismerés a lengyel csapatnak, hogy megalkották ezt az elképesztő játékot, azért reméljük legközelebb nem kell három évig bétatesztelni, hogy végre késznek nyilvánítsuk.

A Cyberpunk 2077: Phantom Liberty PC-re, PlayStaion 5-re valamint Xbox Series-konzolokra jelent meg. Mi Xbox Series X-en teszteltük.

Kapcsolódó cikkek

2.
2.
Chdz
#1: Egy komolyabb vason a bugokon kívül nem volt vele gond, konzolokon annál inkább. 2 éve sejteni lehetett már, hogy lesz majd 2.0, de nem is értem miért nem lehetett valami hasonlóan kezdeni.. Annak ellenére 300 órát elvoltam vele, modokkal, kezdtem egy új karit a kiegben.. Kb újat, csak a Liberty fog mutatni. Aki most vág még bele komolyabban, annak nagyobb élmény lesz.
1.
1.
Feri899
A megjelenés után pár héttel, a lesújtó kritikák ellenére, alap PS4-en kezdtem neki a játéknak. Szaggatott, a grafika finoman szólva sem volt acélos, de játszhatatlannak közel sem neveztem volna. Azonban a hangulata, a története, a karakterek stb, szóval az egész atmoszférája teljesen beszippantott, ezért gond nélkül végigtoltam. Tavaly PS5-ön is nekiveselkedtem, ugyanazt az élményt hozta, de immáron szebb grafikával és sokkal jobb futásteljesítménnyel. Örülök, hogy a Phantom Liberty-ről csak pozitív kritikákat lehet olvasni, és hogy három év elteltével végre sikerült úgy megcsinálni a játékot, ahogy a megjelenésekor kellett volna. Mindenkinek ajánlom, hogy tegyen vele egy próbát!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...