Márciusban már tettünk egy próbát a Misterial Games bemutatkozó alkotásával, ám másfél óra után még jobban kiéheztünk az eldritch-i lidércnyomásra. Egy hónappal később már a Stygian: Outer Gods korai hozzáférésű változata landolt a kezeim között, így végre tovább gyűrűzött a szövevényes rémtörténet. A Stygian-játékok nyilvánvalóan H.P. Lovecraft munkásságából merítenek, szám szerint kettő van belőlük: az első még egy körökre osztott cRPG volt Reign of the Old Gods alcímmel, a második pedig már a belső nézetes túlélőhorrorok között próbál meg újat mutatni.
Nagy elvárások nélkül, felszabadultan vetettem bele magamat a játékba, ismerve a piac változó minőségű próbálkozásait, ám a Misterial srácai alaposan beleásták magukat a mester univerzumába, tudták mitől működik az egész ebben a formában, még úgy is, hogy végül egy újonc csapat számos gyerekbetegséggel küzdő játéka lett belőle. Utálni nem lehet, hiszen a Resident Evil: Village-re emlékeztető körítés, és a relatíve használható RPG-mechanika, és nem utolsó sorban a tisztességes sztori miatt így is érdemes nekiugrani.
Az új verzió szerencsére ott folytatódott, ahol abbamarad, egy rémisztő kastély kapujánál, de azért nem árt dióhéjban elmesélni, mi történt eddig. Hősünk, Jack már kapásból egy rémálom kellős közepén találja magát, mintha egy másik dimenzióba került volna, tele kristályos sziklákkal és furcsa szerkezetekkel, hogy aztán apja dolgozószobájában ébredjen fel. A tükörnél beállíthatjuk főbb attribútumainkat, majd meglátogat egy ismerős hölgy, Victoria, aki tud egy tuti tippet eltűnt apánkról, és azt is sejti, hol találhatjuk meg. Így hajóra szállunk, de még el sem érjünk Kingsport partjait, amikor hajótörést szenvedünk. A szárazföldön sem éppen rózsás a helyzet: boszorkányszerű falusiak tiltott imákat kántálnak az utcákon, és rögtön a torkunknak ugranak - sehol egy békés emberi arc, csak pusztulás és szenvedés nyomai mindenhol.
Lassan átverekedjük magunkat a ködbe és fagyba burkolózó városon, ahol lezárt ajtók kulcsát keresgéljük, időnként fejtörőket megoldva, vagy éppen ládákat pakolgatunk, hogy alternatív útvonalakat keressünk. Mindezek ellenére a navigálás nem mondható régimódinak, kicsit emlékeztet a souslike-játékok pályatervezésére, ahol rövidítéseket nyithatunk meg, csak éppen sokkal egyszerűbb formában. Korábban nem tudtam mire vélni az izzó tövisekkel elzárt járatokat és ajtókat, ám később olyan képességre tettem szert, amivel kissé lassan, de fel tudtam perzselni az akadályokat. Az így megnyíló rejtett helyiségben extra nyersanyagokat találtam - érdemes tehát újra meglátogatni a korábban már látott pályarészeket.
Most már világossá vált, mennyire mély RPG-mechanika dolgozik a Stygian: Outer Gods alatt. Egészségünket, állóképességünket, elménk épségét ugyanúgy számszerűsíti a program, ahogy a zárfeltörési képességünket, harci tudásunkat és beszélőkénket is. Utóbbival tudjuk meggyőzni az NPC-ket, extra párbeszéd opciók jelennek meg, ám ha az okkult tudományokra gyúrunk rá, az itt-ott előforduló csontokból álló totemekből is extra kincseket nyerhetünk ki. Ugyanúgy működik a zárfeltörés is: hiába 4-es szintű egy zár, ha nekünk csak 2-es képességünk van, így nagy eséllyel beletörik a tolvajkulcsunk, ám ha később tarot kártyákkal fejlesztjük ezt a skillt, nem fognak gondot okozni a ládák, vagy legalábbis nagyobb eséllyel pattan ki a lakatjuk.
Mint minden valamirevaló lovecrafti játékban, itt is fontos a józan eszünk megőrzése. Ha túl sok időt töltünk el olyan helyen, ahol meggyalázott hullák vannak, véres rítusok, suttogások, vagy természetfeletti jelenségek történnek, másodpercek alatt megőrülhetünk. Ha pedig ledobja a láncot az agyunk, életerőnk is fürgén fogyni kezd. Nem árt minél gyorsabban elhagyni ezeket a pontokat, még szerencse, hogy nem sokszor futunk bele ilyen helyzetekbe (pedig itt is vannak elrejtve értékes holmik, csak hogy kísértsük a sorsunkat). Ha túl nagy sokkot kapnánk, és nincs kéznél pia, akkor sincs gond, nyomás vissza a biztonságos szobába, kapcsoljuk be a gramofont, és hallgassunk egy kis zenét, máris megnyugszik a lelkünk. Hasonlóan szednünk kell a nyúlcipőt, amikor hirtelen fagypont alá süllyed a hőmérséklet, tehát időnként elementális hatások is érik Jacket, de a toleranciánkat is fejleszthetjük ellenük.
Idővel rengeteg fa-, szövet- és vasdarabot harácsolunk össze, nem beszélve a gyógyító alapanyagokról sem, amiket a munkapadoknál kombinálva kötszereket, lőszereket, lélekbalzsamként szolgáló gint készíthetünk. Eszköztárunk kapacitása viszont véges, ráadásul a küldetésekhez nélkülözhetetlen tárgyak rengeteg rácsot elfoglalnak, és ezen az sem segít, hogy az övünkben tárolt dolgokat külön kezeli a program. Még jó, hogy a biztonságos zónákban találunk egy személyes utazóládát a feleslegnek, és ugye a mentéshez szükséges tükröt is, amihez illik gyakran visszatérni, mivel akár egy órás játékidő mehet a levesbe. Ha nem vagyunk óvatosak, a zakkant falusiak gyorsan a vesénkbe mártják rozsdás sarlójukat.
Ha már harc, még mindig elég egyszerű és olykor kontrollálhatatlan, mint a korábbi verzióban. A fejlesztők nem nagyon erőltették meg magukat, mert továbbra is agyatlan vagdalkozás az egész, gyenge és erős támadásokkal, valamint egy blokkolással. Minden egyes csapás az állóképességünket fogyasztja, talán túl gyorsan is, amivel nem lenne gond, csak épp a hitbox rettenetes. Az okos gamer mit tesz ilyenkor? Rágyúr a lopakodásra (ha már az ellenfelek mesterséges intelligenciája csapnivaló), és hátulról, egyetlen nagy suhintással ártalmatlanítja a kiszemelt őrültet. Később már olyan lőfegyverekre is szert tehetünk, mint a revolver, a karabély és a sörétes puska, amikbe a muníció mindig kevés, de legalább gyárthatunk mi is magunknak hozzá. A Stygian: Outer Gods-ból soha nem lesz shooter, mert a lövöldözős szekvenciák suták, az ellenfelek pedig nyelik a golyót rendesen.
Térképünk van, de jelen formájában nem elég informatív, csak a küldetésekhez fontos helyszínek és mentési pontok láthatóak rajta, semmi más. Pedig illő lett volna kiemelni a rövidítéseket és az érdekesebb pontokat, vagy mi magunk szórhattuk volna tele markerekkel, mert e nélkül csak az emlékezetünkre hagyatkozhatunk. Persze ne gondoljunk annyira szövevényes pályatervezésre, ám így sem nehéz eltévedni. A pályák viszont elég sokszínűek, a halászfalu mellett egy gótikus kastélyban, sötét bányában, kísérteties temetőben, valamint egy sűrű rengetegben is megfordulunk, tömve kultistákkal. Már kezdtem megijedni, de feleslegesen: Jackkel egy hiányozhatatlan régi világítótornyot is meglátogatunk.
Ami viszont tagadhatatlan, hogy a Stygian: Outer Gods olyan nyomasztó atmoszférával bír, ami miatt mindig is imádtam a zsánert. Nem visz túlzásba semmit, a jump scare jeleneteket is ignorálja, helyette óvatosan adagolja a hátborzongató dolgokat. Nem lesz sose ijesztő, de a bőrünk alá tud férkőzni, amiért a sekélyes harcrendszert is meg tudom neki bocsájtani. Befejezetlen verzió révén, a framerate sem stabil, egy-egy effektekkel teleszórt nyitottabb területeken simán benéz 60 fps alá a teljesítmény, még bekapcsolt DLSS mellett is. Unreal Engine 5 révén elég érzékeny a VRAM mennyiségére, a stabil és tükörsima futás jelenleg még utópiának tűnik, de bízom benne, hogy a Misterial Games nem felejti el optimalizálni az 1.0-s változatot. Addig csak a műértőknek ajánlott, de nekik nagyon!
A Stygian: Outer Gods 2025. április 14-én jelent meg korai hozzáférésben a Steamen, de később PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is kijön.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.