Eriksholm: The Stolen Dream teszt

Link másolása
Értékelés 7.5
Mi az: majdnem olyan, mint a Commandos vagy a Desperados, csak sokkal lineárisabb taktikázással, kevés képességgel; cserébe viszont bámulatosan szép és hangulatos világgal? Ez bizony az Eriksholm!

Amikor bemutatták az Eriksholm: The Stolen Dream című taktikai, lopakodós kalandjátékot, majd előkerültek a szebbnél szebb képi és videós anyagok róla, egy dolgot biztosan mindenki meg tudott állapítani: káprázatosan gyönyörű lesz. Szerencsére ez a megállapítás be is igazolódott a kész játékkal kapcsolatban, de kénytelen-kelletlen árnyalnom kell a képet a későbbiekben.

A svéd, gothenburgi fejlesztőcsapat, mely a River End Games névre hallgat, egy 18 fős, apró, de lelkes stúdió. Az Eriksholm az első játékuk, úgyhogy ennek a sikerén kifejezetten sok múlhat a készítők életében. A litván kiadó, a Nordcurrent pedig eddig főleg csak mobilos és indie produkciókat adott ki, vagyis egy nagyobb volumenű, konzolokra és PC-re is megjelenő játék nekik is komolyabb meló lehetett.

Nyomott árcédulájához és indie létéhez képest egyébként egészen tartalmas játék lett az Eriksholm, kb. 10-15 óra játékidővel - ami nem mellesleg nagyban függ a játékos ügyességétől. Én speciel olykor elég bénának éreztem magam egy idő után...

Mivel egy történetközpontú játékról van szó, érdemes rögtön górcső alá venni a sztori ívét, a cselekményt és a karaktereket. Alapvetően a fő konfliktus egyszerű, az események folyásában semmi eget rengető újdonság nincs, viszont a szereplők és a világépítés miatt összességében szép és varázslatos a történet.

A fejlesztők nemzetisége okán a háttér a skandináv, 1900-as éveket idéző városokból merít, ami kifejezetten hangulatosra sikeredett: lakónegyedek, ipari és tiszta, gazdag környezet váltakozik a pályák (ill. fejezetek) során. Az Art Nouveau, avagy a szecesszió kacskaringós, gyönyörű formái visszaköszönnek az épületeken, a menün, a betűkön, a játékbeli plakátokon stb. Az Unreal Engine 5-nek köszönhetően pedig mindez abszolút magas minőségben jelenik meg a szemünk előtt (de a grafikára később még visszatérek). A világépítés részletei egyébként azáltal is jobban kibontakoznak, hogy különféle leveleket, iratokat és plakátokat is gyűjtögethetünk. Ez az achievement-vadászoknak is tetszeni fog, a többiek pedig valóban érdekességeket tudhatnak meg ezek által a világról és annak társadalmáról.

Áttérve a karakterekre: a főszereplőnk, Hanna egyszerűen csodálatos, a szinkronhangja (Rosie Day) pedig telitalálat! Ez a fiatal lány, aki egy komoly betegségből (a fiktív Heartpoxból) felépülve, a valami értékeset eltolvajló öccse nyomába ered, energikus, érzelmes, vad és bájos is egyszerre. De Alva és Sebastian, a két idősebb, irányítható mellékszereplő is érdekes figura, saját érdekekkel és fel-felderengő érzelmekkel a gyerekek iránt.

Viszont nemcsak a triumvirátus hangjai remekelnek, igazából a legapróbb szereplőkig minden szinkron profi. Nekem kifejezetten tetszettek az akcentusok is, még ha semmi közük nincs is a skandinávokhoz (inkább skótnak vagy írnek hatottak.) Emellett pedig muszáj kiemelnem a rendkívüli zenét és úgy en bloc a játék teljes hangzásvilágát is. Ráadásul ha PS5-ön játszunk, akkor hatalmas nagy bónusz, hogy még a hangok terén is remekül kihasználták a DualSense kontroller adta lehetőségeket.

Visszatérve a grafikára: mivel van lehetőség a játékban kicsit elszakadni a kamerával a karaktereinkről, át tudtam pásztázni mindent, és el kell ismernem, itt tényleg mindent kihoztak az UE5-ből. Persze sajnos sok olyan terület is van, amik tulajdonságukból fakadóan nem különösebben káprázatosak (ipari részek, szegénynegyed, csatorna), de a városi látképek áll-leejtősen néznek ki.

Azonban muszáj kitérnem a feketelevesre is, az átvezetőkre: sok helyen említették, hogy ez a játék az elsők között használja a MetaHuman arcmodellezési technológiát, ami tök jó, de… kizárólag pre-renderelt átvezetőkben. Azokból pedig egyrészt kevés van, másrészt alacsony bitrate-en, mintha 720p-ben néznél egy filmet a másfél méteres tévéden, ami sajnos eléggé lelombozó élményt tud adni.

Magáról a játékmenetről röviden az mondható el, hogy van benne bőven kihívás, viszont nincs túlbonyolítva. Ha valaki Desperados vagy Commandos szintű taktikázásokat remél, azt ki kell ábrándítsam: három játszható hősünknek összesen egy-egy saját képessége van. Valószínűleg a játék fokozódó, durvuló nehézsége is részben ebből fakad, hiszen nem áll a játékos rendelkezésére több tucat opció a menekülésre és/vagy az ellenfelek likvidálására.

A nehézség másik oka pedig abban keresendő, hogy fájdalmasan lineárisak a pályák, fájdalmasan lineáris lehetőségekkel a továbbjutásra. Egyszer, amikor valaminek már túl sokszor álltam neki újra és újra (miközben szörnyen idegesített a lebukáskor sokadjára felhangzó hangeffekt), belenéztem pár végigjátszásba, és akkor vált egyértelművé: szinte mindig csak egyetlen megoldás működik. Vagyis mindig csak egyetlen módja van annak, hogyan juss előre, hogyan altasd el a genyó fickókat Hanna köpőcsövével; hogyan tereld el a figyelmüket Alva kődobálásával; vagy hogyan fojtsd meg őket a böhöm Sebastiannal.

Ha ezen túl tudjuk magunkat tenni, akkor végeredményben az Eriksholm egy egészen kellemes, gyönyörű és megható élmény lett, amit a linearlitás és a MetaHuman kihasználatlansága árnyékol csak be. Sokat is gondolkodtam rajta, milyen pontszámot lehet adni egy ilyen játékra, de végül nem lettem túl szigorú vele, tekintve, hogy a stúdió első játéka, amit kevés ember fejlesztett, viszont érezhetően sok szívvel.

Az Eriksholm: The Stolen Dream 2025. július 15-én jelent meg PlayStation 5, Xbox Series X|S és PC-n Steam és Epic platformokra. Mi PlayStation 5-ön teszteltük. Ha csak ki szeretnétek próbálni, Steamen letölthető egy ingyenes demóváltozat.

Kapcsolódó cikk

1.
1.
Doomsayer
Amint BadSector is írta a minap, ez a játék ahhoz képest, hogy eléggé jó, egy rétegjáték, vagyis rétegstílus és ráadásul kb senki nem tud róla. Ennél sikeresebb és jobban eladott címek készítői is bezártak már a kilátástalanság miatt.

Ehhez meg sokan úgy állnak hozzá, bár nem feltétlenül pont a rajongók és a célközönség, hogy egy ilyen hosszú single player játék, ahol sokszor a feladványokra egy megoldás van, tehát nem is feltétlenül újrajátszható, nem ér meg 40€-t. Ezt még megfejeli az, hogy csupán(?) 12-15 órás a játék és a hozzászólók az ilyet eleve úgy emlegetik, mint "6-8 órás egyszer játszós, aztán kuka" játék. Persze az ilyeneknek nem kell hinni, mert csak neten látott szövegek alapján próbálnak okosnak és menőnek tűnni.

Minden esetre ezen cím esetén a történet a fő húzóerő és lényeg, nem pedig a fullos mega stratégia és a lehetőségek tárháza.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...