Battlefield 2142

  • Írta: Daks
  • 2006. augusztus 14.
Link másolása
A Battlefield 2 tavaly július végén robbant be a játékosok lemezmeghajtóiba. Azonnal átvette az uralmat a multiplayer játékok felett és a GameSpy felmérése szerint még máig tartja vezető pozícióját. Egy bő fél év és jó néhány kiegészítés múlva az EA - DICE páros úgy gondolta, hogy ideje bejelenteni a sorozat következő részét, mely a játék profiljától eltérően ezúttal egy távoli jövőbe repíti el az egérzsonglőr gamereket.
Az E3-on sétálgatva ez volt az első, kifejezettem multiplayer mókára kihegyezett játék, mellyel találkoztunk. Később persze hasonló alkotások garmadája fogadott minket, de amit az EA kivetítőin láttunk, az messze lekörözte az összes többi versenyzőt. Dióhéjban összefoglalva a 2142 minden BF2-es finomságot megtartott, és még hozzá is adott ahhoz, amire azt hittük, hogy már felül sem lehet múlni. A taktikai csapat akció, az izgalmas játékmenet, a látványos összecsapások, a tömegeket vonzó élmény, a mindenkit lenyűgöző multiplayer ficsőrök királyával állunk szemben ezúttal is, de a világháborút és a Közel-Keletet most az egyszer elfelejthetjük. Irány vissza a jövőbe!


A játék 136 évet öregít rajtunk, elkalauzolva egészen pontosan 2142-be, az „új jégkorszak" előfutárának karmaiba. A politika és az olaj már rég nem elég indok egy háború kitörésére, ezúttal valami komolyabb dolog miatt toboroznak katonákat. A részleges jégkorszak hatására a Föld nagy része örök kárhozatra van ítélve, egyedül egy kellemesebb klímával megáldott területen van esély a túlélésre. Ezért a maroknyi földért dúl ezúttal a csata, melyet az Európai Unió (EU - European Union) és az Ázsiai Koalíció (PAC - Pan-Asian Coalition) is kiszemelt már magának. Az amerikaiak ezúttal kimaradnak a csatából, így a konfliktus kicsiny kontinensünkre és keleti szomszédunkra fókuszál, nem kis feladatot gördítve elénk. A küldetésünk az, hogy közkatonaként harcoljunk meg a területért, ahol gyermekeink új otthonra lelhetnek majd, megmenekülve a zord hideg örök álomba szenderítő lágy fuvallatai elől.


A BF2-höz hasonlóan a 2142 is kizárólag multiplayer módban lesz játszható. Erőteljes, nagy lélekszámú, látványos csatákra számíthatunk ezúttal is, ám most a legmerészebb sci-fi írók által megálmodott high-end fegyverek vannak a középpontban. A játék a BF2-ből importálta és sértetlenül meghagyta az összes imádott ficsőrt, melyet egy szebb vizuális körítéssel csomagolva elénk fog nyújtani egészen pontosan 2006. október 10-én. Az új epizódban természetesen korhű felszerelések, stukkerek és járgányok lesznek, melyet még feldobtak egy új játékmóddal is, a Titan-nal. A Titan egy hatalmas katonai bázis, egy lebegő fegyverekkel körülvett parancsnoki állomás, egy koponya, mely az egész hadsereg irányítását tartja a kezében.


A Titan játékmódban az EU és a PAC csapatai harcolnak egymás ellen, a feladatuk pedig a stratégiailag fontos pontok védelme és a Titan körbebástyázása, avagy bevétele. A mód hasonlít a sakkhoz, de itt a Titan a „király", melynek elpusztítása a játék végét eredményezi. A stratégiai állomások elfoglalása mindig egy-egy lépéssel közelebb visz a Titan-hoz, mely még ráadásul egy erős pajzzsal is körbe van véve. A központ elfoglalásához ICBM rakétákkal hatástalanítani kell az aktív védelmi berendezést, majd az APC-k segítségével be kell vonulni a belsejébe, átváltoztatni azt egy úgynevezett berlini összecsapás színhelyére. Itt már az abszolút közelharcon lesz a hangsúly, úgyhogy a megátalkodott snipereknek is fel kell állniuk és be kell ugraniuk a tömeg közepébe. A Titan főépülete négy nagy toronyból áll, melyet egyenként ajánlatos lerohanni. Ha mind a négy torony felrobbant, akkor a meccset lejátszottnak lehet tekinteni és be lehet zsebelni a nagy összecsapásért járó többszörös pontokat.


Mint már említettem, a taktikai és dinamikus játékmód nagyban hasonlítani fog a Battlefield 2-höz, egy-két apró változtatással. Az eddig választható hét specializáció ezúttal négyre csökken, de ne ijedjetek meg, természetesen nagy kedvencünk, a sniper megmarad itt is, beépülve a felderítők közé. Bár az osztályok négyre csökkentek, gyakorlatilag az összes eddigi kategória megtalálható itt is, csak rendezettebben. Egy másik említésre méltó változtatás, melyet érdemes megismerni, az a drag-and-drop rendszer. Ez gyakorlatilag abból áll, hogy bármikor meg lehet változtatni a felszerelésünket, mely a következő respawn alkalmából fog frissülni. Ez rendkívül hasznos lehet például akkor, ha közeledve a Titan-hoz megválnánk a harcmezőn szolgált gránátokról és C4-et vennénk magunkhoz. Összesen 40 felszerelés lesz majd, melyek egy nagy részét csak ranglépésekkel tudunk elérhetővé tenni.


A rangrendszer (ranking system) az előző részből már jól kiismert és imádott módon tér vissza itt is. Ezúttal 43 szint van, lehetővé téve ezzel, hogy a veteránok és hardcore gamerek tényleg a megérdemelt státuszt birtokolják. A felső szintek elérése nagyon nehéz feladat és ezúttal még több csatában kell annak részt vennie, aki a ranglétra tetején szeretné tudni magát. Rich Briggs, az Electronic Arts producere elmondta nekünk, hogy a játékba való csatlakozás után fél órával már elérhetjük a 2-es szintet, de utána folyamatosan egyre nehezebb lesz továbblépni. Az E3-as demó tesztelésekor nagy szomorúság követte felfedezésünket, miszerint ismét nem lehet majd sprintelni és lőni egyszerre. Most biztos van aki örül neki, van aki pedig nem, de bele kell törődni, ezúttal is csak legfeljebb kocogva lehet majd tüzelni. A célkereszt egy kicsit modernebb lett, de a HUD és annak ikonjai maradtak a megszokottak.


Vérfrissítés a játékba, hogy beépítettek egy úgynevezett aktív álcázási ficsőrt is, mellyel majdhogynem láthatatlanná tudnak válni a magas rangú játékosok. Ez csak akkor lesz majd használható, ha közel akarunk lopakodni valakihez és le akarjuk szúrni, máskülönben a torkolattűzzel elárulnánk magunkat. Ehhez kapcsolódik az új dögcédulás érdekesség is, mely minden bizonnyal nagy sikert fog majd aratni a játékosok körében. Ha megölünk valakit, akkor oda lehet hozzá menni és eltenni a dögcéduláját emlékbe, hogy később nosztalgiázhassunk azokat böngészve. A dögcédulákat a medálokkal, rangokkal és csillagokkal együtt tárolja majd a gép, így bármikor mutogathatóak, hogy „hé Pisti, én már hatvanötször megöltelek, te meg még csak nyolcszor engem - na ki a király". Apró szösszenet még, hogy a BF2142-ben is lesz részletes statisztika és logolás, úgyhogy ismét kerek képet kapunk majd teljesítményünkről.


A fegyverek nem lesznek annyira jövőbeliek, szinte megmarad az összes eddigi finomság, csak új köntösbe öltöztetve. A puskákat, gépfegyvereket nem váltják fel lézer vagy photon ágyúk, hatalmas hála érte az Úrnak, még mindig az acélgolyók fogják uralni a játékot. Az E3-on próbált változat állítólag már nagyon közel állt a véglegeshez, melyet remekül mutatott a jól kidolgozott balance rendszer is és a teljes vizualizálható megjelenés. A Battlefield 2142 rendkívül élvezetes volt, melyet az ellenem LAN-ban harcoló 31 expo látogató is alá tud támasztani.


Ha bárki húzná a száját, hogy ez már nem is igazi Battlefield, meg eltávolodtak már a régi koncepciótól, azt megnyugtatom, hogy még csak most kezd igazán megérni a sorozat. Amit az E3-on láttunk és tapasztaltunk, az egy nem mindennapi élmény volt, és biztosak vagyunk benne, hogy még október 10-ig, a megjelenésig nem is fogunk hasonlóval összefutni. Marcus Nilsson, a DICE producere lehűtött minden elégedetlenkedőt a Battlefield sátorban és egyenként a szavát adta mindenkinek, hogy biztosan nem fognak csalódni a munkájukban. Úgy legyen, kedves Marcus, minket már sikerült meggyőznöd!


3.
3.
vektor2
Szerintem nem röhelyes mert nem minden jatekban van a kocsiknal műszerfal.De a grafika az megérdemli az elismerést.A fegyverek is a járművek is.
2.
2.
alex3310
Ez röhelyes a battlefield be meg tudják csinálni a kocsik muszerfalas belsö nézetét de a legtöbb autios játékba nem:D!!!!!!!Minden elismerésem EA and Dice
1.
1.
fmilan
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...