Vampire Rain

  • Írta: Daks
  • 2007. július 23.
Link másolása
Los Angeles utcáit vérszomjas vámpírok özönlötték el. Az Éjjeljáróknak nevezett szörnyek nem kegyelmeznek senkinek és semminek – ideje hát rendet tenni!

John Lloyd egy különleges osztag tagja. A kormánynak dolgozik, feladata pedig, hogy kiderítse, mit keresnek vámpírok LA-ben, és megállítsa az egész államot fenyegető inváziót. Vajon honnan jöttek ezek a szörnyek? Van bárki is, akit felelőssé lehet tenni? Vagy csak úgy megjelentek maguktól? Fogós kérdés, de ő a legjobb, és tudja, most nem hibázhat!




Helyezzük is be gyorsan a lemezt kedvenc Xbox 360 konzolunkba. Rövid töltés, majd felvillannak a készítők logói. Megtudjuk, hogy a játékot az AQ Interactive és az Artoon készítette, most jöjjön az intró. Trampli szöszi pincérnőcske sétál éjszaka az utcán, de érzi, hogy valaki vagy valami figyeli őt. Hátra-hátra tekintget, majd elkezd rohanni. Beér egy sötét sikátorba (hova máshova rohanna egy megszeppent lány), majd pár másodperc múlva megjelenik a vámpír, és kampec a szöszinek. Néhány pillanat, és máris egy titkos kormányépületben vagyunk, a monitorokon mindenféle adat pereg, nevekkel, életrajzokkal, fájlokkal, dossziékkal. Néha beugrik egy-egy mikroszkópos vérkép, majd megjelennek a vámpírok – teljes életnagyságban. Eddig egész jó a játék, lépjünk át gyorsan a menübe, hogy indíthassuk az első missziót!




Úúúristen, mi fogad itt minket. A menü egy ócska monitor, Mulder ügynök az X-Akták első, 1993-as évadjában is komolyabb technikán törte fel a földönkívüliek rejtjeleit. Zöld háttér, jobbra valami kormányügynökség bugyuta címere, pedig a nagy, zöld, Times New Roman betűkkel kiírt menüpontok. A háttérben valami fénymásolócsík mozog, azt a hatást keltve ezzel, mintha tényleg egy 30 éves monitor előtt ülnénk – ami ugyebár igencsak cinkes lenne egy ügynökségnek. Borzalmas az egész, a hányinger kerülget, ez már tényleg szánalmas. Indítsuk a missziókat.



A különleges kommandósokból álló csapatunk elindult, kezdődnek a bemelegítő küldetések. Megtanuljuk lenyomni a gombokat, és forgatni a stickeket. Ha belejöttünk, akkor indulhat a bevetés, már ha annak lehet nevezni ezeket. Legalább 10 perce toljuk a megbízásokat, de vámpírt még nem láttunk, egyelőre csatornákban és háztetőkön mászkálunk. És most jöjjön az első pofon, kapaszkodjatok meg jól. A sarkon ott vár az első ellenség, egy csöcsös, rohadó bőrű vámpírlány személyében. Mit csinál ilyenkor a jó ügyök? Elő a fegyvert, és mehet a tánc! Ja, hogy meg se lehet ezeket ölni? Én kérek bocsánatot. Sam Fisher klónunk vagy öt golyót beleereszt a csaj fejébe, mire annak lemegy két milliméter élete, neki ront, és egy pofonnal kinyírja kommandósunkat.



Második próbálkozás, most legyünk okosak! Eresszünk meg egy távoli lövést, majd folyamatosan hátrálva szedjük szét a kis lotyót. Nem, ez is lehetetlen. A csajszi olyan gyors, hogy száz métert lesprintel pár másodperc alatt. Újabb pofon, újabb halál, újabb restart. Akkor lőjük ki őt a tetőről. Egy erkélyről sorozom előtte az aszfaltot, három tár után észre is vesz. Rohan egyet, majd helyből felugrik a tizedikre, és ismét megöl. „Kis rohadék. De akkor is jobb vagyok. Nem törhetem szét a lemezt, kölcsönbe volt. Vésni is kell a játékról. Megcsinálom, ha bele döglök is!" És mi a megoldás? Nem találjátok ki soha. Meg kell várni, míg a csaj megunja a bámészkodást, és megfordul, ilyenkor gyorsan el kell osonni mögötte. Már bocsika, de milyen vámpíros horror játék az, amiben settenkedni kell, és legyilkolhatatlanok az ellenfelek?



Élménybeszámolóból több is volt, mint elég, koncentráljunk inkább a lényegre. A Vampire Rain tehát egy settenkedős akciójáték, amolyan Splinter Cell, Metal Gear Solid és Resident Evil keverék. Jó helyről loptak, de nem jött be. Főszereplőnk Sam Fisher klónja is lehetne, felszerelései és kinézete kajak olyan, mintha őt irányítanánk. A játékmenet Metal Gear Solid-os, mindig sunyulni és ügyeskedni kell, míg a várost elözönlő szörnyek tiszta Resident Evil hangulatot árasztanak.




A játék két részből épül fel. Legtöbbször csak sunyulni és lopakodni kell, feladatunk eljutni A pontból B-be. Ebből áll a 90%-a a játéknak, akció nincsen. A pisztoly semmire sem jó, még magunkat se tudjuk vele megvédeni, nem hogy kinyiffantani a vámpírsereget. Ha észre vesznek minket, akkor csinálhatunk bármit, tuti meghalunk. Egy unalmas pillanatomban kipróbáltam, hogy le tudom-e lőni a két házzal arrébb lévő tetőn lődörgő vámpírt. Rálőttem, az meg azonnal leugrott az utcára, elszaladt az én épületemig, felugrott hozzám, és egy pofonnal kinyírt. Mindezt öt másodperc alatt. Amúgy lehet harcolni is persze, sőt vannak főellenségek is, akiket muszáj kinyírni. Két használható stukker van, a shotgun és az elektromos sokkoló, bár ezek is hamar kifogynak. A legjobb, mikor a főellenségnek is shotgunja van – nem elég, hogy két pofonnal ki tud nyírni, még lő is. Fantasztikus.



Jó nehéz tehát a játék, ami még nem is lenne baj, de idegölő minden küldetés. Húsz megbízásból áll a kampány, bár már az első küldetésnél azt mondja az ember, hogy kész, neki elege van az egészből, 15000 forintot így még nem dobott ki semmire. Persze végig lehet csinálni a játékot, bár arra számítani kell, hogy küldetésenként legalább tízszer ki fognak minket nyírni, és akkor még ügyesek voltunk. A lopakodós rész amúgy jópofa, sokat kell trükközni és sunyulni, ez még szórakoztató is néha. Bár itt sem számít, hogy fénybe, vagy árnyékba állunk, esetleg egy nagy tócsán gázolunk át, a lényeg annyi, hogy ne menjünk közel a vámpírhoz, mert akkor megtámad.



A grafika nem kifejezetten csúnya, de sok olyan részlet van, ami totál elrontja azt. A HUD ocsmány neonzöld, a házak ritka rondák, és mind ugyanolyan textúrával borítottak, a vámpírok pedig kidolgozatlanok, és elhanyagoltak. Jól sikerült viszont a főszereplők modellje, ők vagányul néznek ki, igazi Splinter Cell hangulat tör elő, ha rájuk nézünk. Jó lett még az eső is, a pocsolyák szépen türköződnek, és látni az aszfaltra lecsöpögő vizet is. Sőt, ha karakterünkre ráközelítünk, akkor láthatjuk, ahogy az esőcseppek ráesnek a testére, majd csorognak lefele a ruháján. Ez igencsak klafa lett!



A hangok érdekesek lettek. A játékban a vámpírok emberi testet mutatva lézengenek, és úgy is beszélnek. Ha észrevesznek, akkor emberi hangon felkiáltanak, hogy „who's there?", majd gyorsan átváltoznak hörgő vadállattá, és azonnal megtámadnak. A támadások alatt felcsendül a zene is, ilyenkor azonnal tudjuk, hogy meg fogunk halni.



Mesterséges intelligencia nincs, a vámpírok be vannak programozva, hogy akárhol is vagyunk, nekünk kell rontaniuk. Bezzeg a shotgunos főellenség. Ha bebújunk az ajtó mögé, akkor áll egyhelyben, és lő tovább a semmire, majd mikor újratölt, akkor ki tudunk nézni, és megsorozni. Ez a boss fight, ha szerencsénk van, máskor a biztos halál vár ránk.



Bőven elég volt ennyi, látni se akarjuk a Vampire Rain-t. A játék pocsék lett, az egész úgy szar, ahogy van. Szánalmas ötletlopások, idióta ellenfelek, lehetetlen küldetések, és még sorolhatnánk. A Microsoft helyében nem engedtem volna a játék kiadását, csak az Xbox 360-at alázzák meg vele. Nem hiszem el, hogy van olyan ember, aki élvezné ezt a játékot!


8.
8.
ppgabesz
én most megveszem ezt a szennyet :P mert kb 1000 ft újonnan!

De nyilván nem várok tőle semmi jót... achievement hunting for cheap..
7.
7.
KD
az én jó tanácsom: ha egy 15000- es játékot akarsz venni, várd meg míg olcsóbb lesz.
6.
6.
Dentis 360
Én megláttam az első képet a játékról és azt hittem valami Splinter Cell vámpír mod...
5.
5.
rafik
A cikk tényleg "klafa"!!A gammától én sokkal többet vártam a trailer alapján.De sajna ez is bizonyítja, hogy a szemet, hogy át lehet verni, egy rossz játékkal!
4.
4.
SugarSyrup
Csípem a cikk stílusát, nagyon hangulatos lett!
2.
2.
VID993HUN
nekem már a borítótól elment a kedvem :D:D:D:D olyan gagyin néz ki.....gondoltam a játékól se lehet többet várni ezért még a demójját se töltöttem le :D Fantasztikus cikk Daks !!!!!! Jót röhögtem rajta :D:D:D:D:D



még 1 jó tanács. Ha egy 15ezres játékot akarsz megvenni akkor elöbb inkább tölsd le a demóját és utána gondolkozál azon, hogy érdemes-e megvenni :)
1.
1.
Sörivó
1 Jó tanács ! Meg ne vegyétek eszt a szennyet ! Én kidobtam érte 15 ropit de kár volt ! Amit leír a teszt írója az 1-től 1-ig sajnos igaz ! Még könnyű fokozaton is annyirra gyorsan kinyírnak ,hogy az felháborító ! Én úgy kb a 6. küldetésnél feladtam mikor 1-más után 20 x kinyírtak easy fokozaton , Pedig nem akarom magam sztárolni de tudok játszani azért szerintem pl őket végig toltam gond nélkül : Gears of War, Dead Rising, Resident Evil 4, Dark Messiah, sztem 1-ik sem 1 szerelmes regény ,de a Vampire -ral nem birtam !
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...