A tavalyi nyár végén boltokba került The Settlers II: The Next Generation kellemes meglepetés volt számunkra. Nem vártunk tőle sokat, mégis sikerült felelevenítenie egy kissé a jó öreg Settlers-sorozat hangulatát, ráadásként talpra is állította az időközben hanyatlani kezdő szériát.
A tűrhető harmadik és negyedik rész után megjelent Heritage of Kings alcímet viselő „ötödik epizód" ugyanis bebizonyította: nem lesz mindenből arany, amihez a közkedvelt Ubisoft keze ér. Félreértés ne essék! A maga nemében remek stratégia volt a 2005-ös játék, csak éppen hangulata nem volt és újítani sem nagyon tudott. A sorozat történelmében tehát igazi mélypontot jelentett az ötödik Settlers, azonban a készítők szerencséjére a második részt feldolgozó The Next Generation remek szereplése után esélyt adtunk nekik, hogy a hatodik felvonással helyrehozzák hibáikat.
A The Settlers: Rise of an Empire fejlesztését újfent a Blue Byte végzi, a kiadásért pedig ismételten a Ubisoft felel: jobb esetben valószínűleg a játékosok szemében már ez a párosítás elvinné a hátán a játékot, azonban az ötödik rész után erre vajmi kevés esély van. A cím végleges változata szeptemberben kerül boltokba, addig is pedig elérhető egy nyilvános béta, melyben az oktatóküldetés mellett négy térkép segítségével tehetjük próbára a játék többjátékos módját. Fontos megjegyezni, hogy a játék már körülbelül 90 százalékos készültségben áll, így már tényleg csak az utolsó simítások vannak hátra a munkálatok befejezéséig: a kisebb bakikon kívül mégis jól játszható, kezelhető és problémamentesen futó tesztverziót kapunk – egyedül a Ubi.com-os hozzáférésünk megkeresése jelentett nagy gondot tesztelésnél.
Elsőként fog szembetűnni talán a káprázatos grafika: történelmi stratégiák közül az egyik legszebb darab a Settlers VI. Pontosítanánk: nemcsak szép, de látványos is. Az embert totálisan elvarázsolja a lélegző települése, a banditák táborai, a farkasok falkái vagy a kóborló vadállatok. Vaddisznók, őzek, szarvasok és medvék: hihetetlen hangulatos, higgyétek el, pláne mikor feléjük közelítve felmordulnak vagy vonyítanak egyet! A fák lengedeznek, vízesések zaja is hallatszik olykor. Az épületeket, a karaktereket, mindent aprólékosan kidolgoztak a készítők, s leginkább ott érhető ez tetten, mikor a végtelenségig közelítünk a kamerával a föld felé. Az árnyékok dinamikusan változnak, szinte elképzeljük, amint az iszonyatos hőségben bevonulunk a házak oldalába a kemény munka után egy jól megérdemelt pihenőre. Minderre tesz rá egy felpúpozott lapáttal az időjárás változása: télen szállingózik a hó, szép fokozatosan borul fehérbe a táj, a tavak befagynak, mi pedig alig várjuk, hogy tavaszodjon, mert ugyebár annak rendje-módja szerint ez is megtörténik: zöldellni kezd minden, visszatér a regényekbe illő élet a természetbe.
Sokan kritizálták az ötödik Settlers grafikáját, amiért az túlságosan is komoly hangvételt adott a játéknak, eltűntek a pufók telepesek és a meseszerű hangulat. Félő volt, hogy megtartva a háromdimenziós motort (az első négy rész izommetrikus grafikát kapott) az új részből is elvész minden, ami jó volt a korábbi epizódokban. Talán sikerült kicsit az előző bekezdésben átadni a megnyugtató érzést, miszerint nem kell félni, a játék rendkívül hangulatos lett. „Kár, hogy a régi jó dolgokból már nem maradt semmi?" Ugyan már! Komoly katonák és megtépázott telepesek helyett a karakterek mindegyike ezúttal duci törpékre emlékeztet, így elég Gimlire gondolni a Gyűrűk Ura-filmből, s az asszociáció máris mosolyt csal az arcunkra. A látványra összességében ráillik a meseszerű jelző, melyet már csak a nagyszerű zenei aláfestés tetéz: a háttérzene olykor nyugtatóan aranyos és szép (igazi középkori téma), de ha csatára kerül sor, idegfeszítő muzsikát hallhatunk. Régi recept ez, de itt mindennél jobban beválik!
A játékmenet az elődökhöz képest egyszerűbb lett (persze elképzelhető, hogy csak a többjátékos módban), így a jól ismert gazdasági rendszert is néhol megcsonkították. A Settlersek egyik fontos ismérve volt a különleges szisztéma: az addigi stratégiákban látott két-három nyersanyag bányászását vagy termelését jelentő gazdaságot felváltotta a többlépcsős módszer, mely szerint például a kenyér nem „csak úgy lett", hanem meg kellett termelnünk hozzá az alapanyagot, a gabonát, majd azt elvinni a malomba, s végül liszt formájában a pékhez szállíttatni. Az új részben ez utóbbinál egy lépcsőfok kimaradt: a gabona kitermelése után kapásból a pékségbe került az alapanyag, ami kenyér formájában távozott onnan. Nem lesz szükségünk kútra sem, a vizet maguk beszerzik telepeseink a piactér közepéről (bár ez a játékban nem jelenik meg konkrétan, de egyedül ott található kút az egész játék során). Minden játék elején három alapépülettel kezdünk: a kastéllyal, a raktárépülettel és a templommal, továbbá egy piactérrel, mely a közélet helyszíne lesz. A kastély mérete határozza meg a katonák számát, továbbá itt tudunk tolvajt felbérelni, aki segítségével – ha ügyesek vagyunk – nyersanyagot lophatunk ellenfeleinktől, s szemmel is tarthatjuk őket. A raktárban értelemszerűen kitermelt javaink találhatóak: fontos, hogy fejleszteni kell ezt is rendszeresen, különben telepeseink nem tudják hova hordani termékeiket. A katedrális fejlettségétől függően tarthatunk telepeseket – ezúttal nem kell lakóházakat építenünk, mint más hasonszőrű játékokban.
A pénz mellett fontos szerepe lesz a nyersanyagoknak, hiszen fa és kő nélkül nincs építkezés, fém nélkül pedig nincsenek fegyverek, melyek nélkül tehetetlenek a katonák. Élelemre is szükség lesz: a legegyszerűbb, ha vadállatokra vadászunk, azonban hosszútávon az nem elég, így érdemes lehet még teheneket tenyészteni a tej, illetve a leendő sajt érdekében, illetve halászhatunk is, továbbá a már említett gabonát is hasznosíthatjuk. Fontos megjegyezni azonban, hogy az időjárás ezúttal minden eddiginél jobban hatással lesz telepeseink életére: télen például értelemszerűen a gazdaság egy része állni fog, hiszen havazás közben nem lehet gabonát termelni. Telepeseink szükségletei nem merültek még ki az élelmezés megoldásával: szükségük lesz ruhákra, tisztaságra, szórakozásra – lesz tehát dolgunk bőven a játék során, és akkor még nem is beszéltünk olyan fontos dolgokról, mint a harcászat vagy a terjeszkedés.
Gazdaságunk fejlesztésekor oda kell figyelnünk a honvédelemre is, ugyanis ha védőkatonák nélkül támadnak meg minket, nincs kire számítanunk: a telepesek nem irányíthatóak, velük nem mehetünk harcba. Ismételten kis osztagokba tömörülnek katonáink, de túl nagy választékra nem számítsunk: lesznek karddal és íjjal felszerelt bakáink, továbbá olyanok, akik az ostromgépeket kezelik. No igen, a hadakozás sosem volt a Settlers-játékok erőssége, igaz nem is ez a lényegük. Van pár apró érdekesség azonban, amit bármely harcokra kihegyezett stratégia megirigyelhetne cikkünk alanyától. Egyik az ötödik részből ismert, fagyott vizeken történő harc. Remek stratégiai lehetőség, miszerint az időjárás változásával és a hőmérséklet leesésével a természetes vizek befagynak: ilyenkor ellenfeleink elveszítik a természetes védővonalként szolgáló folyót, hiszen míg addig csak egy gázlón keresztül fértünk hozzá bázisukhoz, a fagy beálltával bárhonnan megtehetjük ezt. További „finomság", hogy szimplán íjászokkal és más harcosokkal lerombolni épületeket – ostromgépek nélkül persze – nagyon sok időnkbe fog telni. Katonáink ugyanis mindössze annyit tehetnek majd meg egy-egy csata alkalmával, hogy a náluk lévő egyetlen fáklyát ráhajítják az épületre: nincs tehát folyamatos kaszabolás, komolyabb szerkezetek nélkül egyetlen lehetőségünk marad: megvárni, míg az ellenfél épületei leégnek.
A csata egyébként legtöbb esetben a teljes káosszal egyenlő, formációkba nem állhatunk, így többnyire mindig az nyeri a csatákat, akinek több egysége van – igazi stratégiai lehetőségek nincsenek. A terjeszkedés is változáson ment keresztül: az első részekben fix határa volt településünknek, amit különféle őrtornyok építésével tolhattunk ki. Az ötödik epizódban ez megszűnt, az őrtornyoknak szimplán védelmi jelentősége volt. A hatodik epizódra a két megoldás egybeforrt: a pálya kis darabokra van szeletelve, melyeket egy-egy őrtoronnyal tudunk elfoglalni. Kicsit Rizikó szaga van a dolognak, de azért még mindig valós időben mozgunk. A pályákon elszórva találhatók barátságos népek, akik hajlandóak velünk kereskedni, amennyiben kisebb feladatokat teljesítünk nekik – érdemes szövetkezni velük, hiszen viszonylag jó áron juthatunk nyersanyaghoz, aminek olykor igencsak híján leszünk. Összefuthatunk banditákkal is, akik állandóan támadni fognak bennünket, amennyiben nem fizetünk nekik adót rendszeresen – amennyiben fizetünk (ha elég erősek vagyunk, le is gyűrhetjük őket), zsoldosokat bérelhetünk náluk.
Lesznek hőseink is mindenféle különleges képességgel: tulajdonképpen az ő előléptetésükkel fejlődik településünk is. Fejlesztésükhöz a várost kell fejleszteni: turbózni épületeinket, növelni az életszínvonalat is így tovább – kicsit komplikáltnak hangzik, s az is: egyik bétatesztelő társam szerint „jó a játék, csak bonyolult". No igen, a Settlers-játékok már csak ilyenek. Éppen ezért eshet meg egy ilyen összetett játék esetében, hogy a fejlesztők valamit elszúrnak, s az egyensúly felborul. Ez itt maximum a csatáknál érhető tetten: a játékosok egy részének biztosan nem fog tetszeni, hogy nem lesz lehetősége igazi stratégiázásra és akkor fog győzni, ha sok egysége van. További negatívumként említhetjük meg az útépítés okozta hajtépéseket: jó időbe tellett megszokni ezt a funkciót, de legalább most nem kötelező, csak ajánlott: az utak ugyanis nagyban gyorsítják telepeseink járását. Akadtak grafikai bugok, de csak csekély mértékben, a kivitelezés már most első osztályú – egyedül a töltőképernyő hiánya zavart minket, de persze ez még bekerülhet a végleges változatba. A játéknak kellően alacsony a gépigénye, azonban a minimális rendszerrel senki nem elégedjen meg – a beállítások nem éppen jól skálázhatóak, így vagy tényleg csúnya játékkal fogunk játszani, vagy nagyon széppel.
Akit e cikk megindított, regisztráljon gyorsan a Ubi.com-on és látogasson el a GameSpot.com-ra a bétakliensért, mert még neki is lehetősége lehet kipróbálni a játékot megjelenés előtt. A teljes verzióra váróknak sem kell sokat aludniuk a The Settlers VI: Rise of an Empire boltokba kerülésig. Azoknak, akik még mindig szkeptikusak a játékkal szemben, kijelentjük: ha szeretik a stratégiákat, ezt a címet nem hagyhatják majd ki, mivel nem csupán szebb és hangulatosabb sok társánál, de olykor realisztikusabb is. Várjuk a végleges változatot!
A The Settlers: Rise of an Empire fejlesztését újfent a Blue Byte végzi, a kiadásért pedig ismételten a Ubisoft felel: jobb esetben valószínűleg a játékosok szemében már ez a párosítás elvinné a hátán a játékot, azonban az ötödik rész után erre vajmi kevés esély van. A cím végleges változata szeptemberben kerül boltokba, addig is pedig elérhető egy nyilvános béta, melyben az oktatóküldetés mellett négy térkép segítségével tehetjük próbára a játék többjátékos módját. Fontos megjegyezni, hogy a játék már körülbelül 90 százalékos készültségben áll, így már tényleg csak az utolsó simítások vannak hátra a munkálatok befejezéséig: a kisebb bakikon kívül mégis jól játszható, kezelhető és problémamentesen futó tesztverziót kapunk – egyedül a Ubi.com-os hozzáférésünk megkeresése jelentett nagy gondot tesztelésnél.
Elsőként fog szembetűnni talán a káprázatos grafika: történelmi stratégiák közül az egyik legszebb darab a Settlers VI. Pontosítanánk: nemcsak szép, de látványos is. Az embert totálisan elvarázsolja a lélegző települése, a banditák táborai, a farkasok falkái vagy a kóborló vadállatok. Vaddisznók, őzek, szarvasok és medvék: hihetetlen hangulatos, higgyétek el, pláne mikor feléjük közelítve felmordulnak vagy vonyítanak egyet! A fák lengedeznek, vízesések zaja is hallatszik olykor. Az épületeket, a karaktereket, mindent aprólékosan kidolgoztak a készítők, s leginkább ott érhető ez tetten, mikor a végtelenségig közelítünk a kamerával a föld felé. Az árnyékok dinamikusan változnak, szinte elképzeljük, amint az iszonyatos hőségben bevonulunk a házak oldalába a kemény munka után egy jól megérdemelt pihenőre. Minderre tesz rá egy felpúpozott lapáttal az időjárás változása: télen szállingózik a hó, szép fokozatosan borul fehérbe a táj, a tavak befagynak, mi pedig alig várjuk, hogy tavaszodjon, mert ugyebár annak rendje-módja szerint ez is megtörténik: zöldellni kezd minden, visszatér a regényekbe illő élet a természetbe.
Sokan kritizálták az ötödik Settlers grafikáját, amiért az túlságosan is komoly hangvételt adott a játéknak, eltűntek a pufók telepesek és a meseszerű hangulat. Félő volt, hogy megtartva a háromdimenziós motort (az első négy rész izommetrikus grafikát kapott) az új részből is elvész minden, ami jó volt a korábbi epizódokban. Talán sikerült kicsit az előző bekezdésben átadni a megnyugtató érzést, miszerint nem kell félni, a játék rendkívül hangulatos lett. „Kár, hogy a régi jó dolgokból már nem maradt semmi?" Ugyan már! Komoly katonák és megtépázott telepesek helyett a karakterek mindegyike ezúttal duci törpékre emlékeztet, így elég Gimlire gondolni a Gyűrűk Ura-filmből, s az asszociáció máris mosolyt csal az arcunkra. A látványra összességében ráillik a meseszerű jelző, melyet már csak a nagyszerű zenei aláfestés tetéz: a háttérzene olykor nyugtatóan aranyos és szép (igazi középkori téma), de ha csatára kerül sor, idegfeszítő muzsikát hallhatunk. Régi recept ez, de itt mindennél jobban beválik!
A játékmenet az elődökhöz képest egyszerűbb lett (persze elképzelhető, hogy csak a többjátékos módban), így a jól ismert gazdasági rendszert is néhol megcsonkították. A Settlersek egyik fontos ismérve volt a különleges szisztéma: az addigi stratégiákban látott két-három nyersanyag bányászását vagy termelését jelentő gazdaságot felváltotta a többlépcsős módszer, mely szerint például a kenyér nem „csak úgy lett", hanem meg kellett termelnünk hozzá az alapanyagot, a gabonát, majd azt elvinni a malomba, s végül liszt formájában a pékhez szállíttatni. Az új részben ez utóbbinál egy lépcsőfok kimaradt: a gabona kitermelése után kapásból a pékségbe került az alapanyag, ami kenyér formájában távozott onnan. Nem lesz szükségünk kútra sem, a vizet maguk beszerzik telepeseink a piactér közepéről (bár ez a játékban nem jelenik meg konkrétan, de egyedül ott található kút az egész játék során). Minden játék elején három alapépülettel kezdünk: a kastéllyal, a raktárépülettel és a templommal, továbbá egy piactérrel, mely a közélet helyszíne lesz. A kastély mérete határozza meg a katonák számát, továbbá itt tudunk tolvajt felbérelni, aki segítségével – ha ügyesek vagyunk – nyersanyagot lophatunk ellenfeleinktől, s szemmel is tarthatjuk őket. A raktárban értelemszerűen kitermelt javaink találhatóak: fontos, hogy fejleszteni kell ezt is rendszeresen, különben telepeseink nem tudják hova hordani termékeiket. A katedrális fejlettségétől függően tarthatunk telepeseket – ezúttal nem kell lakóházakat építenünk, mint más hasonszőrű játékokban.
A pénz mellett fontos szerepe lesz a nyersanyagoknak, hiszen fa és kő nélkül nincs építkezés, fém nélkül pedig nincsenek fegyverek, melyek nélkül tehetetlenek a katonák. Élelemre is szükség lesz: a legegyszerűbb, ha vadállatokra vadászunk, azonban hosszútávon az nem elég, így érdemes lehet még teheneket tenyészteni a tej, illetve a leendő sajt érdekében, illetve halászhatunk is, továbbá a már említett gabonát is hasznosíthatjuk. Fontos megjegyezni azonban, hogy az időjárás ezúttal minden eddiginél jobban hatással lesz telepeseink életére: télen például értelemszerűen a gazdaság egy része állni fog, hiszen havazás közben nem lehet gabonát termelni. Telepeseink szükségletei nem merültek még ki az élelmezés megoldásával: szükségük lesz ruhákra, tisztaságra, szórakozásra – lesz tehát dolgunk bőven a játék során, és akkor még nem is beszéltünk olyan fontos dolgokról, mint a harcászat vagy a terjeszkedés.
Gazdaságunk fejlesztésekor oda kell figyelnünk a honvédelemre is, ugyanis ha védőkatonák nélkül támadnak meg minket, nincs kire számítanunk: a telepesek nem irányíthatóak, velük nem mehetünk harcba. Ismételten kis osztagokba tömörülnek katonáink, de túl nagy választékra nem számítsunk: lesznek karddal és íjjal felszerelt bakáink, továbbá olyanok, akik az ostromgépeket kezelik. No igen, a hadakozás sosem volt a Settlers-játékok erőssége, igaz nem is ez a lényegük. Van pár apró érdekesség azonban, amit bármely harcokra kihegyezett stratégia megirigyelhetne cikkünk alanyától. Egyik az ötödik részből ismert, fagyott vizeken történő harc. Remek stratégiai lehetőség, miszerint az időjárás változásával és a hőmérséklet leesésével a természetes vizek befagynak: ilyenkor ellenfeleink elveszítik a természetes védővonalként szolgáló folyót, hiszen míg addig csak egy gázlón keresztül fértünk hozzá bázisukhoz, a fagy beálltával bárhonnan megtehetjük ezt. További „finomság", hogy szimplán íjászokkal és más harcosokkal lerombolni épületeket – ostromgépek nélkül persze – nagyon sok időnkbe fog telni. Katonáink ugyanis mindössze annyit tehetnek majd meg egy-egy csata alkalmával, hogy a náluk lévő egyetlen fáklyát ráhajítják az épületre: nincs tehát folyamatos kaszabolás, komolyabb szerkezetek nélkül egyetlen lehetőségünk marad: megvárni, míg az ellenfél épületei leégnek.
A csata egyébként legtöbb esetben a teljes káosszal egyenlő, formációkba nem állhatunk, így többnyire mindig az nyeri a csatákat, akinek több egysége van – igazi stratégiai lehetőségek nincsenek. A terjeszkedés is változáson ment keresztül: az első részekben fix határa volt településünknek, amit különféle őrtornyok építésével tolhattunk ki. Az ötödik epizódban ez megszűnt, az őrtornyoknak szimplán védelmi jelentősége volt. A hatodik epizódra a két megoldás egybeforrt: a pálya kis darabokra van szeletelve, melyeket egy-egy őrtoronnyal tudunk elfoglalni. Kicsit Rizikó szaga van a dolognak, de azért még mindig valós időben mozgunk. A pályákon elszórva találhatók barátságos népek, akik hajlandóak velünk kereskedni, amennyiben kisebb feladatokat teljesítünk nekik – érdemes szövetkezni velük, hiszen viszonylag jó áron juthatunk nyersanyaghoz, aminek olykor igencsak híján leszünk. Összefuthatunk banditákkal is, akik állandóan támadni fognak bennünket, amennyiben nem fizetünk nekik adót rendszeresen – amennyiben fizetünk (ha elég erősek vagyunk, le is gyűrhetjük őket), zsoldosokat bérelhetünk náluk.
Lesznek hőseink is mindenféle különleges képességgel: tulajdonképpen az ő előléptetésükkel fejlődik településünk is. Fejlesztésükhöz a várost kell fejleszteni: turbózni épületeinket, növelni az életszínvonalat is így tovább – kicsit komplikáltnak hangzik, s az is: egyik bétatesztelő társam szerint „jó a játék, csak bonyolult". No igen, a Settlers-játékok már csak ilyenek. Éppen ezért eshet meg egy ilyen összetett játék esetében, hogy a fejlesztők valamit elszúrnak, s az egyensúly felborul. Ez itt maximum a csatáknál érhető tetten: a játékosok egy részének biztosan nem fog tetszeni, hogy nem lesz lehetősége igazi stratégiázásra és akkor fog győzni, ha sok egysége van. További negatívumként említhetjük meg az útépítés okozta hajtépéseket: jó időbe tellett megszokni ezt a funkciót, de legalább most nem kötelező, csak ajánlott: az utak ugyanis nagyban gyorsítják telepeseink járását. Akadtak grafikai bugok, de csak csekély mértékben, a kivitelezés már most első osztályú – egyedül a töltőképernyő hiánya zavart minket, de persze ez még bekerülhet a végleges változatba. A játéknak kellően alacsony a gépigénye, azonban a minimális rendszerrel senki nem elégedjen meg – a beállítások nem éppen jól skálázhatóak, így vagy tényleg csúnya játékkal fogunk játszani, vagy nagyon széppel.
Akit e cikk megindított, regisztráljon gyorsan a Ubi.com-on és látogasson el a GameSpot.com-ra a bétakliensért, mert még neki is lehetősége lehet kipróbálni a játékot megjelenés előtt. A teljes verzióra váróknak sem kell sokat aludniuk a The Settlers VI: Rise of an Empire boltokba kerülésig. Azoknak, akik még mindig szkeptikusak a játékkal szemben, kijelentjük: ha szeretik a stratégiákat, ezt a címet nem hagyhatják majd ki, mivel nem csupán szebb és hangulatosabb sok társánál, de olykor realisztikusabb is. Várjuk a végleges változatot!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.