Ian Livingstone nyomdokain - lapozgatós könyvek hazai szerzőktől Vol. 1

A Kaland, játék, kockázat könyvek sikere után hazai szerzők is megpróbálkoztak játékkönyvek írásával, melyek jórészt a megboldogult Cherubion könyvkiadó égisze alatt jelentek meg. Ugyan jó pár érdekes mű született, melyek simán megállták a helyüket a Fighting Fantasy-sorozat mellett. Gondoljuk csak A fenevad nyomában című kötetre Kornya Zsolttól, vagy épp a Monarakh titkára Garry Hamilton álnéven alkotó, amúgy grafikus vénával megáldott Zubály Sándortól, sajna a Harcos Képzelet-sorozat az ezredforduló után nem sokkal kifulladt. Utolsó darabjai már a Káosz Világán, Worlukon játszódtak, és a minőségük sem volt az igazi. Szerencsére napjainkban sem tűntek el Ian Livingstone magyar követői, akik kitartó lelkesedéssel, nem ritkán új szabályokkal kísérletezve leheltek életet a lapozgatós könyvekbe, olykor igazán felnőtt hangvételt megütve. 

Mivel nagyobb részük magánkiadás, amit pár száz példányban nyomtak, fennáll annak veszélye, hogy nem kapnak kellő figyelmet az amúgy népes olvasótábortól, pedig igény lenne rájuk. Most egy új sorozatot indítunk a GK hasábjain, ahol bemutatjuk a magyar írók munkáit, hiszen van élet a Fighting Fantasy-n kívül is. Elképesztő világokat építettek fel hozzájuk a szerzők, de ahogy egy friss kiadás is bebizonyította, a magyar irodalom remekeit már interaktív kalandregény formájában is átélhetjük. 

A szabadság íjásza - Tell Vilmos

Írók: Nagy Ádám, Szélesi Sándor, Vancsó Éva
Kiadó: Chameleon Comix
Kiadás éve: 2026
Fejezetpontok száma: 260
Megrendelhető a kiadó webáruházában

Amikor megláttam a makk felső kártyalapról mintázott borítót, Szűcs Gyula barátom, a Chameleon Comix tulajdonosa győzködött, látva az értetlenkedésemet: “De hát ez is játékkönyv”. Való igaz, elment mellettem az Athenaeum kiadó 2020 óta létező kalandkönyv-sorozata, melyben olyan kötelező olvasmányok interaktív változatait hozták el, mint A kőszívű ember fiai, az Egri csillagok vagy épp a Rómeó és Júlia. A legújabb részben a híres svájci hőst, Tell Vilmost irányítjuk, aki Habsburg-ellenes szabadságharcát vívja a festői szépségű országban. A Klasszikusok Kalandkönyvben szériát tehát a Chameleon Comix vette át. 

Egy nagyalakú, puhaborítós kiadással van dolgunk, rajta az ismerős magyar kártyalappal, és bár a számszeríjas harcos legendáját csak részben ismerem, maga a történet azonban kellően kibontott, a fejezetszámok akár egy oldalasok is lehetnek, szóval a három író adott teret és időt a narratíva kibontásának. Élénk tájleírások és párbeszédek tarkítják a sztorit, amely Tell Vilmos fiatalkorától követi az eseményeket. A pontok végén akár három választási lehetőség is lehet, azaz többféle elágazás létezik, habár maga a fő esemény - érthető módon - lineáris. Apropó írók, nekem csak Szélesi Sándor neve az ismerős, ő írta Anthony Sheenard álnéven a magyar fantasy irodalom egyik legjobb regényét, az Egy ghoul vacsoráját még a cherubionos időkben, de számos sci-fi és thriller könyv született már a Zsoldos Péter-díjas szerző kezei között. 

Maga a kaland roppant könnyed, a középkori kegyetlenkedéseket csak részben érinti, mégis képes lebilincselni jó pár délután erejéig. A sztori három svájci kanton, Schwyz, Uri és Underwalden veszedelmes világába kalauzol, az Alpok meredek lankái közé, a fenyőerdőkben megbúvó falvakba, tiszta vizű források mellé. Érdekesség, hogy harc nincs benne, mármint nem olyan, amit dobókockákkal kell megvívni, mégis az adott kiélezett helyzetnek többféle megoldása is lehet - rajtunk áll, hogyan döntünk. Még az sem biztos, hogy az ország sorsa úgy alakul, mint az ismert legendában.

Persze azt a bizonyos fejtetőre helyezett almát is célba vehetjük vesszőnkkel egy ponton, hiszen vannak olyan dolgok, amik egyszerűen nem maradhatnak ki. Lehet nem is leszünk olyan ügyesek, mint Vilmos, de ballépéseinkért csak magunkat okolhatjuk. Lakatos István részletgazdag és beszédes illusztrációival új értelmet nyer a történelmi kaland, ami nem csak a lapozgatós könyvek kedvelőinek lehet csemege, hanem a számtalanszor megénekelt hőstörténetek rajongóinak. Felkészül: Odüsszeusz!

A Bíbor Úrnő Árulása

Író: Czicza Ádám
Kiadó: Szlobodnik Gábor magánkiadása
Kiadás éve: 2025
Fejezetpontok száma: 450
Megrendelhető a Vindgardia honlapján, ahol a könyv ingyenesen letölthető PDF formátumban is

A Vindgardia Játékkönyvek sorozat 2020 tavaszán indult azzal a nem titkolt szándékkal, hogy felidézze a ‘80-as, ‘90-es évek lapozgatós kiadványainak hangulatát tehetséges, de amatőr szerzők tollából. Ami leginkább megfogott bennük, hogy nem követik szigorúan a KJK szabályait, kísérleteznek új mechanikákkal, alternatív útvonalakkal, társkarakterekkel és befejezésekkel. A rövid fejezetpontoknak is búcsút inthetünk: hosszabb, irodalmi stílusú szövegekkel találkozunk, ahol a történetmesélésre is alaposan rágyúrtak. Mindegyik könyvet alapos tesztelésnek vetették alá a kiadásuk előtt, nincsenek elírt fejezetszámok vagy legyőzhetetlen ellenfelek, így az “amatőr” jelző nem is nagyon állja meg a helyét. Az évek során a Vindgardián belül három alsorozat is indult, a Vindgardia Hőseibe tartozó A Végzet Prófétái és a Karavánkísérők, valamint a Távoli Világon Krónikái - benne a Viszályok idejével és a jelen cikkünk tárgyával - a könnyedebb, epikusabb fantasy vonalat képviselik, melyek közelebb állnak Livingstone-ék műveihez. Ellenben a Vindgardia Árnyai igazi karakterközpontú dark fantasy történetek - ilyen a rajongói körökben nagy kedvencnek kikiáltott Gyíkbőrben is, valamint a Vihar és vágy, amiről lentebb olvashattok bővebben. 

Czicza Ádám bemutatkozó műve egy vérbeli labirintusos történet, amely az író saját világán, Brillián játszódik, melynek háttérsztorija hmm… valami briliáns. Az áhítatosak azt beszélik, hogy Agaiosnak, a Hegyhátak Megroppantója teremtette, az északi dalnokok azonban egy ősi, irdatlan sárkányról beszélnek, amely az idő kezdetén egy pusztító csata után gyógyulást remélve összegömbölyödött és végtelen álomra hajtotta a fejét. A mindenség pora a testére tapadt, ebből született a bolygó. Mi egy olyan kardforgatót irányítunk, akit már kisgyerekként a Vasharang Rendházba küldtek, ahol gyakorlott mesterek tanították a bajvívásra. A felkészülés után zsoldosként tengettük az életünket, csengő aranypénzekért cserébe minden megbízást elvállaltunk, ám az Elveszettek Erdejében durva sérülést szereztünk, ezért az ott zsákmányolt gyógyital felét felhörpintve immunissá váltunk a gyilkos kórságok ellen. Ám sokáig nem örülhetünk a szabadulásunknak, mivel az említett rengeteg veszedelmes ura a fogdmegeinek élén az életünkre tör. Csupán a szerencse és egy megidézett térkapu ment meg minket a slamasztikából, de sokáig nem örülhetünk, hiszen egy sötét törpe bánya mélyén találjuk magunkat. A halálos veszedelmekkel teli tárnák nem véletlenül emlékeztetnek Móriára, ahol csak úgy juthatunk ki élve, ha szembenézünk a félelmetes Bíbor Úrnővel és átverekedjük magunkat élőholt seregén. Szép kis kilátások!

És akkor az átdolgozott rendszerről is illik szót ejteni. A csatákhoz és a jellemzőpróbákhoz (az ügyességpróba itteni változata) nincs szükség dobókockákra, hanem csak a Végzet Kockáira, melyek a könyv lapjainak alján kaptak helyet. Három kocka szimbólumról van szó koponyával vagy karddal, változó leosztással, a dobás pedig az oldalak gyors pörgetésével és megállításával történik. Kicsivel bonyolultabb, de még lightos RPG-rendszert használnak ezek a könyvek, hiszen az életerő, szerencse és ügyesség értékeinken kívül találunk küzdőértéket és gyorsaságot is. A kaland kezdetén a meglévő 15 karakterpont felét oszthatjuk el közöttük, a fennmaradókat további különleges képességekre fordíthatjuk. Ezek a fanatizmus, a harci láz, az aljas trükkök és a villámgyors reflexek. Mondanom sem kell, így számos build építhető fel, összetettebb a rendszer, de csak annyira, hogy ne legyen szigorú. Szerencsére az egész élesben is jól vizsgázik, több lehetőségünk lesz, kiforrott az egész. A Kalandlapunkra felvezethetjük a barátokat és ellenségeket is, a cél az, hogy utunk során minél több szövetségest is magunk mellé állítsunk. 

A sztori teljesen lebilincselő és igazi régivonalas dungeon crawler, annak minden pozitívumával és hátulütőjével. Többféle működő útvonal lehetséges, noha a végkifejlet mindig adott. Persze ismét rengeteg fontos tárgyat kell felszednünk az utunk során, melyek nélkül biztos kudarcra leszünk ítélve, és igen, helyszínnek megfelelően egy marcona törpe harcos is mellénk szegődik, egyfajta Gimli-alteregó, de a sztereotípiák már csak ilyenek. Látszott Ádám igyekezete, hogy a szereplőket jellemekkel akarta megrajzolni, ami sikerült is, mindenkinek egyedi háttérsztorija és motivációja van, még akkor is, hogy nem sokáig keresztezik az utunkat. A későbbi csatákba sikerül némi trükköket is belevinni, nem csak elénk vetik őket, hogy “nosza, adj neki, ha győztél lapozz ide és ide”, a fentebb vázolt képességek és varázstárgyak nélkül esélyünk se lesz ellenük. Egy szó mint száz, igazán korrekt debütálás A Bíbor Úrnő Árulása, amely se nem jobb, se nem rosszabb a klasszikus FF-történeteknél. A kidolgozott világ és az emlékezetes szereplők miatt jár a piros pont. És igen, remélem visszatérhetünk még Brilliára. A kissé puritán borító nem az igazi, de Szabó Csaba belső illusztrációi tényleg kényeztetik a szemet, és maga a kiadás is hófehér papírt használ, minősége kifogástalan. 

Vihar és vágy

Író: Mannász Viktor
Kiadó: Szlobodnik Gábor magánkiadása
Kiadás éve: 2025
Fejezetpontok száma: 230
Megrendelhető a Vindgardia honlapján

Lényegében a Gyíkbőrben előzményével van dolgunk, ahol főhősünk ismét Karóbahúzó Varefard, a Morsgard-ház hírhedt főmágusa, kinek küzdelmes élete nem volt mentes intrikáktól és drámai elemektől sem. Megismerhetjük benne, hogy milyen volt Varefard, mielőtt egy kérges szívű, megkeseredett végséggé vált volna. Ehhez pedig egy elhúzódó és véres háború kiváló táptalajt biztosít, melyben a Morsgardok ádáz küzdelmet vívnak a délvidéki elfekkel, ám a győzelem még elérhetetlen. Az uralkodó parancsára egyre több varázslónak kell a frontvonalra vonulnia, köztük Varefardnak és tanítványainak, hősünket ráadásul gyengéd érzelmek fűzik a szélboszorkány Faryssához, de felelősséget kell vállalnia a rábízott tanoncokért is. Megannyi fontos kritérium, amire figyelnünk kell a kimondottan felnőtteknek szánt történet során. 

Persze Varefard itt még kellően lelkes és buzgó volt, ám az események hatására jelleme sokkal sötétebbé válik. Sajna nekem még nem volt szerencsém a Gyíkbőrbenhez, ám nyugodtan kijelenthetem, hogy a Vihar és vágy is egy kellően érett felemelkedés (lesüllyedés?) történet. A viszonylag kevés karakterszám tudatos, elvégre az író mesél és csak mesél, gyakran oldalakon keresztül, a döntések száma is kevés, ami egy sokkal feszesebb és fókuszáltabb történethez vezet. Nem botlunk harcokba úton-útfélen, az események lineárisan követik egymást, de amikor választanunk kell, annak súlya lesz a karakterekhez fűződő kapcsolatainkban és népek sorsára nézve is. A többféle befejezés itt is adott, a legkedvezőbb végkifejletet elérve pedig továbbvihetjük hősünk statisztikáit a Gyíkbőrbenbe, azaz kettő könyv így együtt is játszható. 

Vindgardia világa pedig megérdemli, hogy hosszú szakaszokon csupán megfigyelők legyünk. Feljebbvalóink sem éppen tiszta lelkűek, itt nincsenek tisztán jó vagy rosszfiúk, megváltás senkinek sem jár és Varefard sem éppen a hősiesség bajnoka, csúszik is le a lejtőn rendesen. Igazi politikai játszma bontakozik ki előttünk, ahol több frakció esik egymásnak nem éppen tisztességes eszközökkel. A szabályrendszer itt már dobókockákra épül, noha az életerő, támadás, szerencse mellett a védettségünket és a zörejnek hívott átkunkat is számszerűsíti a könyv. Ez utóbbinak van egy olyan hatása, amivel érzékeljük mások gondolatait és hangulatát, bár eközben az őrületbe kerget minket. A mechanikát több résztvevős csaták is színesítik, nem csak egy-egy elleni küzdelmek, lévén fiatal mágusok csoportja dolgozik a kezünk alá. A megvalósítás okos és reméljük, a jövőben is meghonosodik. 

Kellően érett történet elevenedik meg a lapokon, és ennek megfelelően azoknak ajánlható, akik kevesebb tündérmesét, de annál több nehéz döntést és mondanivalót várnak egy játékkönyvtől. Ráadásul mindennek súlya van a későbbiekre nézve, és hiába próbálunk meg az erkölcsösség talaján mozogni, előbb-utóbb úgyis megtörünk - a kérdés csak az, hogy megfelelően tudunk-e egyensúlyozni az események fonalában, hogy a lehető legkevesebb áldozattal és kibékíthetetlen ellentéttel haladjunk tovább. A dark-vonalnak hála megnyugtató végkifejletre ne is számítsunk, azt hiszem, a magyar lapozgatós műfaj ezzel a könyvvel szintet lépett, noha ez picit a játszhatóság rovására ment - ez az ára a mélyebb narratívának. Veres Máté borítófestménye határozottan minőségibb a korábbi kiadásokénál - a fejlődés itt is tetten érhető a vingardiás srácoknál -, Juhász Ernő belső illusztrációinak pedig sikerült megragadnia a könyv komor hangulatát, csak az arcok túl makulátlanok benne. 

Első merítésünk ezennel véget ért, ám a piac tartogat még meglepetéseket! Ezúton bátorítunk mindenkit, hogy ha te is rendelkezel hasonló játékkönyvvel, ne tartsd meg a szűk olvasótáborodnak, írj nekünk és bemutatjuk. A folytatásra sem kell sokat várni, a Vol. 2-ben elmerülünk a Halhatatlanok világában - addig jó játékot kívánunk mindenkinek, és ne feledjétek: az életerőpontjaitok soha ne fogyjanak el!

További könyvajánlóink a témában: 

• Visszatértünk a Végzet erdejébe
• Sötétség Arkham felett 
• Bajnokok próbája
• A varázsló kriptája
• Skorpiók Mocsara
• Haláltalizmán
• Viharkristály
• Allansia bérgyilkosai
• Budapest Comic Con 2026 - exkluzív interjú Ian Livingstone-nal
• A Vér-sziget labirintusa
• Magic Realms: Varázsbirodalmak - A Fighting Fantasy képi világa