Bonfire Studios - A Halo Wars készítőinek új cége

  • Írta: Ghost
  • 2009. február 20.
  • Bejelentés
Link másolása
A felbomlott Ensemble Studios munkatársainak egy része ma megalapította a Bonfire Studios névre keresztelt céget, amely új játék fejlesztésébe kezdett.
A felbomlott Ensemble Studios munkatársainak egy része ma megalapította a Bonfire Studios névre keresztelt céget, amely új játék fejlesztésébe kezdett.


Mikor az Ensemble Studios a végét járta, az akkori főnökök elmondták, hogy két új céget szeretnének létrehozni a stúdióból, s ez a minap meg is történt. Néhány nappal ezelőtt beszámoltunk arról, hogy megalapították a Robot Entertainment névre keresztelt céget, akik elkezdtek egy teljesen új játékon dolgozni, ma pedig örömmel jelenthetjük, hogy a Bonfire Studios is megnyitotta kapuit. A cég elnöke David Rippy, a Halo Wars vezető producere lett. Az úriember elmondta, hogy az Ensemble Studios azon kevés fejlesztők közé tartozott, ahol házon belül két nagyszerű csapat munkálkodott, akiknek most elváltak az útjaik. A Bonfire Studios munkatársai egytől egyig dolgoztak a Halo világában játszódó stratégiai játékon, most pedig belekezdtek egy teljesen új cím fejlesztésébe, ám olyan korai szakaszban tartanak még a munkálatok, hogy semmi konkrétumot nem volt hajlandó közölni. Reméljük, hogy az új cégek is tudnak majd olyan remek játékokat készíteni, mint tette azt az Ensemble Studios.
6.
6.
LonGleY
Az Age of Empires óta nincsenek is remek játékaik, pedig az egy csapat mégse egy.
4.
4.
Mathia$
Remélem jó gammákat láthatunk viszont...
2.
2.
Chavez
Aztán optimalizált játékokat a népnek!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...