Lemondott az ausztrál anti-játékos főügyész

  • Írta: InGen
  • 2010. március 22.
  • Érdekesség
Link másolása
Michael Atkinson, az ausztrál főügyész, aki a felnőtt besorolású játékok elleni küzdelméről volt híres, lemondott posztjáról. Helyét más veszi át a pártból.
Michael Atkinson, az ausztrál főügyész nem tartozott éppen a Gamekapocs kedvencei közé, főként azért, mert foggal-körömmel küzdött a szigetország megvédéséért az erőszakos játékok inváziójától. Ő volt az, aki megakadályozta, hogy a felnőtt besorolással ellátott anyagok ne kerülhessenek be az országba, még a felnőtteknek se legyen lehetőségük a megvásárlására.


Később aztán még azt is elejtette, hogy a játékosok rosszabbak, mint az Ausztráliában nagy számban működő illegális motoros bandák. A lényeg: emberünk nem volt egészen normális, valószínűleg egy ablak mellett sem tudott úgy elsétálni, hogy ne törjön ki rajta a kontrollálhatatlan szükséglet arra, hogy megnyalogassa azt.  Ám furcsa módon erre vagy rájött, vagy valaki megértette vele, ugyanis lemondott posztjáról, s helyét átadja egy fiatalabb, tehetségesebb egyénnek. Nem tudjuk, hogy az utód követi-e Atkinson politikáját, ám az ausztrálok reménykednek a változásban.
7.
7.
bledzer
Jack thompson-tól megszabadultunk már, most itt a következő, szóval haladunk:D s mekkora egy segg, nem engedi be az ország polcaira a gammát, ilyenkor meg mindenki lewarezolja... ágyőő don quijote
4.
4.
elite_hun
''...szigetország megvédéséért az erőszakos játékok inváziójától...''

Ennél a sornál már tudtam hogy InGen írta a hírt :D
3.
3.
weektour
Gerincvelőtépdeső gyilkos múvikat az ausztrál kölköknek. Silent Hill H.C. úúúúúúúúú neeem, hááá nem szabad, hátha a kölök piramisfejnek képzeli magát! Barmok!!!
2.
2.
Skyer
#1: Hasonlóan érzek..
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...