A Blizzard nem, a Namco támogatja a DRM-et

Olivier Comte, a Namco Bandai Partners vezetője a CVG-nek a napokban adott interjújában a DRM-mel kapcsolatos állásfoglalását is kifejtette.
Olivier Comte, a Namco Bandai Partners vezetője a CVG-nek a napokban adott interjújában a DRM-mel kapcsolatos állásfoglalását is kifejtette.


Elmondása szerint nem tartják a legjobb megoldásnak a Ubisoft másolásvédelmi megoldását, de mivel ennél "jobb" nincs a piacon, "kénytelenek" ők is átvenni. Nekünk játékosoknak ez azt jelenti, hogy a sok bosszúságot okozó eljárás most már nem csak az Assassin's Creed 2 és a Settlers 7 sajátja, hanem a Test Drive Unlimited 2-ben illetve a Witcher 2-ben is fel fog tűnni. (A Namco Bandai Partners az Atari európai régiójának kirendeltségéért felelős tavaly óta.)

Frank Pearce a Blizzardtól a VideoGamernek adott interjújában elmondta, hogy ők teljesen más véleményen vannak,  ez a DRM már egy eleve vesztésre ítélt csata. A StarCraft 2-ben is ahelyett, hogy ráerőszakolnák az emberekre, hogy legyenek online, inkébb plusz szolgáltatásokkal próbálják őket hálózaton tartani. A DRM-et hiába csiszolják, a megjelenés pillanatában már rengeteg kalózcsapat ugrik rá a forráskódra, minek folytán szinte biztosra vehető a törés sikere.

Ezek is érdekelhetnek

12.
ATi0021
Azért ez egy nagyon érdekes, hír.



Főleg, hogy a TDU2 producere szerint nem kell állandó netes kapcsolat a játékhoz. Ok lehet egy regisztráció erejéig kell.
11.
vuliem
Én is remélem, hogy a Witcher 2-t kihagyják ebből, bár én konzolra akarom beújítani.



De azért a PC-s játékosokkal ez az új drm igencsak nagy kibszás (amint látom, ezzel nem csak én vagyok így). Nem játszok sokat gépen, szinte semmit, viszont minden héten 5 napont töltök kollégiumban, és szobatársamnak van laptopja. Mivel a kóternet köztudottan fos (legalábbis nálunk), így arra semmi esélyünk nem lett volna, hogy AC2-zni tudjunk. De azért a tört verzió szépen muzsikált...
10.
weektour
Hát én is bízom benne a Witcher 2 tényleg kimarad ebből!

2 gamma megvétel volt betervezve nálam: az egyik a W.2 a másik TDU2.....gyáááááá
9.
-T0ng-
Witcher 2-ben nem lesz DRM, pontosabban nincs még eldöntve, ugyanis a CD Projeckt-nek is van beleszólása és miint köztudott ők gyűlölik a DRM-et.
8.
bledzer
már támogathatják, ha egyszer megvan a módszer a DRM megkerülésére akkor már rutinná válik a feltörése
6.
Tshunin
#3: 1 esetről tudok, ahol már a konzolokat is elérte ez az agyament drm. Igaz, nem Namco, hanem a Capcom Final Fight: Double Impact ps3 verziója kapott ilyet. Persze titokban. Lett is belőle botrány, hogy internet hiányában nem lehet játszani.





A DRM-hez meg csak annyit, hogy meg kell nézni az elmúlt hetek eladási toplistáit. Sehol sincsenek az AC2, SCC vagy Settlers 7 PC-s verzió. Első két játék esetén persze lehet, hogy a nagy többség a konzolos verziókat választotta. Viszont Settlers 7 se nagyon került fel a TOP10 tetejére.



Bár valamit elértek, mert akadtak olyanok, akik letöltés helyett megvették. Viszont a fórumok és egyéb portálok tanulsága szerint kb kétszer annyi potenciális vásárlót riasztottak el. És bár időbe telt, ezt a védelmet is maradéktalanul feltörték.



Ergo megint csak azok jártak jobban, akik letöltötték. Vagy megvették és megvárták a crack-et. De akkor meg nem lehet rendesen frissíteni a játékot. Ha meg neten akar játszani, akkor rakhatja vissza az eredeti fájlokat. Csak macera az egész.
5.
Gubi
Ha nem lenne kalózkodás akkor kíváncsi vagyok mire fognák azt, hogy kevés a bevételük. Mert hogy nem torrent, nem a warez tehet róla az tuti. Az előző hozzászólásokban is már le lett írva és igaz is hogy új, érdekes tartalom kell, de ez ne új védelem legyen :D



A Starcraft 2-t sajnálom, hogy már megjelenés előtt emelték az árát. Várok majd amíg lejjebb megy, mert nem nagyon akarok 13-14k-t kiadni rá :S
4.
Maxxer
" DRM-et hiába csiszolják, a megjelenés pillanatában már rengeteg kalózcsapat ugrik rá a forráskódra, minek folytán szinte biztosra vehető a törés sikere." --Pontosan ,ez a kalozcsapatnak is nagy hírnév....Jó játékokat kell csinálni ,és érdekes tartalmakkall teletömni .. Nempedig itt ilyen drm ló...al ba#&@kodni.. SOHA nemfogok olyan játékot megvenni amin DRM lesz.. 2hét múlva költözök ,kb + 2hétig nemlesz netem ,játszani meg akarok ,ilyenkor mitcsináljak ezekkel a DRM köteles játékokkal???? nézzem a dobozát?? a nagy sz.art
3.
vuliem
Ez a konzolokat is érinti, vagy csak a PC-t?
2.
Speper
Blizzardnak igaza van. Nem ezt a DRM-et kell erőltetni, hanem a játékot kell érdekessé tenni. Nekem szerintem az SC2 és a Cataclysm is tuti vétel lesz, mint ahogy az eddigi majdnem összes blizz játék ...
1.
Raziel 88
A DRM csak azoknak okoz fejtörést akik tényleg megveszik a játékokat és játszani szeretnének vele. A megoldás a kalóz másolatokra csak az lenne ha lejjebb vinnék a játékok árait, de ez soha nem fog bekövetkezni. :(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...