Évente jöhetnek az új Forma 1-es játékok

  • Írta: fojesz
  • 2010. szeptember 27.
  • Érdekesség
Link másolása
A Codemasters a "FIFA-hoz hasonlóan" jelentetné meg a Forma 1-es játékokat a jövőben: annyi ötletük van, hogy hiába zsúfoltak bele egy csomó mindent a múlt héten megjelent részbe, még bőven van mit megvalósítaniuk, meg aztán a versenyzők listája és istállója is frissítésre szorul majd olykor.

A Codemasters Forma 1-játéka eddig szépen vette az akadályokat: az első tesztek elismerően nyilatkoznak róla és a játékosok is viszik, mint a cukort - Angliában például kapásból a heti toplista élén nyitott a játék, és több példány kelt el belőle, mint a második Halo: Reachből és a harmadik Dead Rising 2-ből.

Ennek tükrében jó hír lehet a rajongóknak, hogy a készítők folytatnák a sorozatot, mégpedig évente. Steven Hood dizájner és Paul Jeal producer szerint, ha lesz rá lehetőségük, akár szezononként is új résszel fognak előrukkolni, hisz ötletből van bőven, a cél pedig az "igazi" F1-es játék elkészítése.

Bár minden erejükkel azon voltak, hogy minél több érdekességet pakoljanak az idei részbe, valamire egyszerűen nem jutott idő, így a kimaradt dolgokat jövőre pótolnák be - a Codemasters még a jövő évi licensszel is rendelkezik, jelenleg pedig a 2012-es szezon jogairól tárgyalnak az illetékesekkel.

A kérdés az, hogy nem fog-e akaratlanul is idő előtt elfáradni a sorozat?

32.
32.
XDannyL
Hááát nem is tudom hogy most ennek örülni kéne e...
Annak örülünk hogy gyakran adnak ki újabbat és újabbat, de annak már nem igazán, hogy ezek könnyen lehet hogy összecsapott munkák lesznek.

Ami meg a toplista élét illeti, ez nem csoda. A Codemasters csinálja a legjobb autós játékokat (Legalábbis egyenlőre, aztán majd megáltjuk milyen lesz a Sony GT5-je)
27.
27.
zsilvolgyi
26.
26.
Rapid
#25: Hosszú-hosszú évek óta nem jött PC-re F1 játék, csak idióta mod-ok voltak. Persze, hogy örülünk, hogy végre van és aránylag szép is, meg jó is. Azzal meg ne jöjjön senki, hogy akkor miért nem veszek konzolt! Nem fogok súlyos pénzekért (50e-70e-90e) venni egy olyan dolgot, ami nem jó másra, csak játékra!
25.
25.
gamezz
nemtudom mitől vagytok elájulva, ez csak egy pénz játék mint a többség szóval semmi emberi nincs benne, az esős vezetés nagyon gagyira sikeredett, az eső ahogy esik az meg borzalmas hosszúkás vonalakat látni, ezek se láttak még kamerán kersztűl esőt, nevetséges! a duma hogy miket hagytak ki belőle persze direkt csak ti mindent megesztek tisztelet a kivételnek, vegyétek a szart mert csak erre van igény és ráadásul meg is kérik az árát, ennyi pénzért ultra realisztikus játékot lehetne csinálni... na mindegy nem fikázni akarom mert szarnak tökéletes
22.
22.
soap mactawish
élethűbb box!!ra gondoltam!!amikor betolják a gépsárkányt!!az valahogy kicsit sivár!!4-5 ember,semmi szerszám,szárnyak,gumimelegitő paplanok!!
21.
21.
soap mactawish
nagyon komoly a játék!!bár egy pár dolog hiányzik belöle.sc,díjátadó,box.ezek kellenének bele!!
19.
19.
Rapid
#17: Nekem még 1 gumim sem durrant el, max akkor lett baja, mikor falat fogtam Monacóban. :) Viszont attól függ az élettartama, hogy hány %-át futod a valós futamnak. Tehát, ha 20%-át, akkor a gumi is a valós idő 20%-át fogja bírni. Vagy kikapcsolod a gumiszimulációt. A büntetések valóban gagyik. Glock nekem zúzott a box-ból kijövet a Maláj Nagydíjon és én kaptam büntit. XD

Elismerem, hogy vannak hibái és hiányosságai, de ez az első F1-es játék, amiben professional szinten alázom a nagyokat. Első szezonomban 2 pole pozíció, 2 első hely, 2 harmadik és 1 kilencedik egy BMW-Sauber-rel. :D Persze kormánnyal, mert bill-lel például Monacó teljesíthetetlen.
18.
18.
arshavin23
Amúgy ha azt nézzük,hogy hülyén adják a büntetéseket,az igaz,de nézd meg az igazi F1 et.Ott is mindig hibáznak a bírák,valamikor rossz döntést hoznak valamikor jót..:)
17.
17.
Quent1n
A trófea átadás kihagyása elég nagy baki volt azért... Küzdök mint állat, hogy egyet nyerjek valahogy erre nem kapok semmit mehetek interjút adni azt kész... Aztán ugye kéne safety car, át kéne dolgozni a szabályrendszert mert a büntetések igen idióták. Nomeg ottvannak az olyan goldok, hogy kerékcsere után két körrel eldurran a gumim és nem egy futamon, hanem 2-őn 3-on is akár. De említhetném a boxkiállást is, vagy a sisakminták szegényes választékát. Az interjús móka meg jó de az pl. gagyi, hogy minden csapat egyformán utál, vagy kedvel a válaszaid szerint, és bizony amit jónak gondolunk az sokszor pont visszafele sül el. Továbbá én hiányolom a kerekek kopásának grafikai megvalósítását, valamint az esőben lehetne nehezebb is vezetni.

Egyébként meg remélem senki nem veszi be ezt a nyálas szöveget, hogy mennyi ötletük van még meg mien kevés idejük volt... Nyilván már rákészültek, hogy minden évbe kiadnak egyet, így sok dolgot szándékosan kivettek, hogy jövőre könnyebben lehessen még pénzt kihúzni a játékosokból, olyan dolgokért amiket már most meg lehetett volna oldani. Sima marketinghúzás nem több.
16.
16.
Gubi
Imádom a játékot, de a Microsoftnak a Games for Windows LIVE rendszerével most találkoztam először és már most utálom. Regnél USA volt bejelölve, regisztráció után mint kiderült átállt Magyarországra, ezt nem vettem észre és beregeltem a játékot. A serial már foglalva van de multizni nemtok. Legalább jó hír hogy elméletileg néhány héten belül Magyarországon is lesz GFWL.

Maga a játék viszont iszonyatosan jóra sikerült. A grafika, az irányíthatóság, a hangok, nagyon tetszetős. És legnehezebb játékmódban legalább tényleg nem az van hogy első kör alatt utolsó helyről felmászol 1. helyre és megnyered a futamot. Engem megizzasztott rendesen :) Várom én is a GK véleményezését a játékról :)
15.
15.
simon 555
jöjjön csak minden évben ez azért más mint egy fifa,hogy mindig ugyan az csak raknak bele valami uj játékmodot stb.(mert ugyebár ott frissiteni lehet netről az átigazolásokat is)mert itt azért változnak a szabályok uj pilotak jonnek mennek uj csapatok esetleg és még jovore jonnek uj pályák is.és ezek csak az évtől fuggő aktualitások ezek mellett még johetnek az ujitások mint a SC vagy a bemelegito kor a boxbol verseny elott kiállás a rajthoz,trofea átadás kis pezsgős minijátékkal:D
és még lehetne sorolni szóval jojjenek csak.
14.
14.
hakydakillah
1. konzolon meg a lenti irány gombok, szóval kritika előtt ismerd meg a játékot :-)

Én nagyon örülnék, ha jönne évente, főleg ha azt a Codemasters csinálná.. Ha az első próbálkozásuk felül-múlta az eddig kiadott összes F1-et, akkor el se merem képzelni, hogy egy-két év tapasztalat után mennyire tökéletes lesz az általuk kiadott játék
13.
13.
krami
Ha nem az EA-t veszik követendő példának (lásd: fifa, sims), akkor nem lesz ezzel gond.
12.
12.
GammaShock
#10 ALT+ENTER! :D Nekem legalábbis ez használt! :D
11.
11.
Kruspe
igen...futam közben is változtathatsz hogy kint mijen gumikal várjon a csapat, ha elkezd esni válthatsz esögumit
pár kör megtételvével pedig ha szárad a pálya akkor ujra bemehetsz és száraz aszfaltra valot , söt még szárnyálitást is eszközölhetsz és motoreröt is lehet álitani hogy erösebb v éppne üzemanyag kimélö legyen!
ÉS MIND EZT A FUTAM KÖZBEN! Én kormányal nyomom oda van beálitva bill.-en nem tom pontosan a gombokat de nézz utánna tuti hogy belehet ezeket álitani
10.
10.
renato999
thx, ja és véletlen letettem a tálcára a játékot, azóta ablak módban van, letöröltem, meg minden , de semmi nem használ ! Valami ötlet, hogy hogyan csináljam meg ?
9.
9.
p.balou
8: Zoenn báttyánk már kész vele!
8.
8.
GammaShock
OFF: GK-s teszt mikorra várható? :O

ON: Ez jó hír, nekem nagyon tetszik a játék, pedig nem is vagyok F1 rajongó.
7.
7.
Top Secret
NE NE NE én inkább várok 2 évet csak ne legyen összecsapott munka.
6.
6.
Sasy07
#1 PC-n meg a Num 2 4 6 8-al lehet változtatni
5.
5.
renato999
#4: melyikek a quick menu gombok ?
4.
4.
SityiSXT
#1: pedig lehet a quickmenu gombokkal (X360 konrollerrel a d-paden le, majd a gumitípustól függően valamelyik irány)
3.
3.
arshavin23
Kíváncsi leszek,jövőre hogyan oldják meg a Safty cart :).Idén még kimaradt az nem baj,mert ez az első nekik,de jövőre már legyen ! És remélem jövőre visszajön Kimi,mert akkor ő is benne lesz. :)
2.
2.
N360
Talán érdekesebb lesz az F1 játék sorozat, mivel a szabályok sűrűbben változnak, mint pl. a fociban. Ezért meglesz az aktualitás minden évben. Kiderül!:)
1.
1.
renato999
ja pl azt is beletehették volna, hogy gumit tudj váltani verseny közben, pls intermediet ről Wet re, de mivel nem lehet, vizes pályákat bukom, bár lehet én vagyok olyan balfasz, hogy nem tudom hogyan kell
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...