PlayStation Vita - a kevesebb RAM sem probléma

  • Írta: InGen
  • 2011. július 29.
  • Érdekesség
Link másolása
Legalábbis a Novarama stúdió fejese úgy gondolja, hogy a kevesebb RAM nem feltétlenül jelent katasztrófát a fejlesztők számára, ők teljesen fel vannak készülve rá. Mindazonáltal még mindig nem tudjuk, hogy a hír a Vita memóriájának csökkentéséről igaz-e.

Pár hete kezdett terjedni a hír, miszerint a Sony megfelezi a PlayStation Vita központi memóriájának méretét, ami így 512 MB-ról 256 MB-ra csökkenne. Mindezt főként azért, hogy olcsóbban tudják adni a gépet, ami így árban versenyképessé válhat a Nintendo 3DS-sel. Azt persze nem látták előre, hogy a Nintendo tegnap bejelentette: máris árat csökkent a 3DS-nél, az ugyanis közel sem fogy úgy, ahogy azt szerették volna.


A memória méretével kapcsolatban a Novarama stúdió fejese, Dani Sánchez-Crespo nyilatkozott: "Még jót is tesz a fejlesztőknek, hogy némileg korlátok közé vannak szorítva. A Vitánál maradva egyébként meg kell jegyezni, hogy még így is éppen elég mozgásterünk van, már ami a GPU és a CPU erejét illeti, de mellesleg a RAM sem kevés."

Habár még mindig nem tudni, hogy valójában megfelezik-e a Vitába kerülő memória mennyiségét, úgy tűnik, hogy a "nem zörög a haraszt" esete áll fenn, s a pletykák végül igaznak fognak bizonyulni.

21.
21.
genius95
hát sztem egyáltalán nem kéne ezt felezni hisz az xbox 360-ba és a ps3-ba is 512mb ram van és én ugy tudom hogy épp az lett volna a céljuk(vagyis nem lett hanem lesz:))hogyegy olyan hardwareral jöjjenek ami a ps 3 és a xbox 360 ba is van csak kézikonzol formájában!
19.
19.
The Lone Drow
#9: Részben egyet értek veled. Mondjuk engem vonz ez a Vita cucc, ha megfizethető árban forgalmazzák majd. Én igazából azért döntenék az okostelefonok mellett, mert nem kell még egy plussz dolgot magamnál tartani, hogy játszhassak utazás alatt. Ez pláne akkor jön elő. ha nincs az embernél táska. Habár én speciel Android párti vagyok.
18.
18.
Mortis
Erkeznek ezek a hirek, hogy gyengebb lesz, egy potencialis vasarlo elgondokozik, *kell ez nekem? Vegulis, annyi jo kis hordozhato cucc van, miert ragaszkodjak a Sony termekehez, ha mar megint a memoriaval akrnak cs*szegetni, ami amugy sem volt erosseguk soha? Inkabb vasarolok egy okostelefont, az amugy is hasznalhato tobb dologra!* S igy fordul a kocka. :)
17.
17.
Andy Lightning
#16: Tudod ízlések és pofonok. Van aki így gondolja, van, aki úgy. Én például sokkal jobban szeretek kis képernyőn játszani, mint nagyon.
Amúgy abba azért gondoljatok bele, hogy a Vitába minden kicsi, ezért pl. lekicsinyített RAM kell bele, ami drágább, mint a sima méretű. Vár akkor is hülyeség, hogy felezik a Ramot...
16.
16.
XDannyL
#13: Épp ez az, hogy azoknak a játékoknak ott a PS3. Utazás közben, meg nem nagyon akarok belebonyolódni játékokba... pláne nem ilyen kicsi képernyőn. Lehet, hogy csak nekem nagyonk az elvárásaim, de 100-120cm-es TV után kicsit gagyi érzés olyan "mini" képernyőn játszani.
15.
15.
Raam989
A PS3 is a kevés RAM miatt haldoklik, nem értem miért szopatják így a sanyiék magukat, a fejlesztőket és a felhasználókat...
14.
14.
steve 18
hülyeség lefelezni!! téleg más áll itt a hátérben mint az árcsökkentés.....
13.
13.
simon 555
#10: szerintem meg igenis van értelme.
igaz nekem nincs de majd ha kjon ez akkor tuti veszek és méghozzá azért,hogy ne csak otthon tudjak játszani rendes konzolos játékokkal hanem máshol is.Mert mond 1 másik olyan hordozható kütyüt amire ugyan ugy kifog jönni minden multiplatform játék ami PS3-ra is?(természetesen nem olyan szintű grafikával de ki fognak jönni)
12.
12.
#9: Ott a pont. A Nintendo azért szív, mert nem adott kellő tartalmat az új verziós kütyüjéhez. Ráadásul emlékeztek, talán múlt héten volt hír egy DS-es Aliens játékról, ami csak DS-re lesz, nincs 3D-s támogatása...a helyett, hogy lenne 3D-s verziója is, hogy nyomják az új változatot. Kihagyott ziccer...A Vita pedig tényleg olyan közegbe érkezik, ami már eléggé telített. Gyakorlatilag azok fognak venni az új PSP-ből akiknek már amúgy is van, és akik szeretik ezt a megkülönböztetést, hogy nekik van ilyenjük...
9.
9.
Bármit tud is majd a vita, komoly játékhoz túl kicsi és a HD monitorhoz képest nem alternatíva. Ügyességi, flash verekedős és egyéb innovatív nem grafika függő játékot (amire én használnék elsősorban egy ilyen kütyüt) pedig nem feltétlen méreg drága erős hardwaren fogok játszani, mert minek fizessek érte ha olcsóbban is ugyanazt az élményt kapom.

Szerintem a Nintendónak saját maga a konkurenciája és a játékfelhozatal, a Sonyt meg az okostelefonok fogják lenyomni, vagy valamelyik "i-akármi" (és nem véletlen :) Egyikre sem költenék egy fillért sem, még ha lenne is rá, inkább egy teló, vagy ha kellően sznob vagyok, vagy csak sodródom a hype-al és a divattal akkor "i-akármi" .
6.
6.
Sun9us
Szerintem, sem kéne felezni a RAM-ot, mert nem most kell legyőzni a Nintendot, hanem akkor, amikor már mindkét kütyü legalább 3 éve a piacon van. + az okos telefonokkal, is számolni kell, 3 év múlva mi lesz?
(Amúgy akkor is a játékfelhozatal fog dönteni.)
5.
5.
Speper
#3: Mai okostelefonokban is 512MB RAM van. Szerintem elég gáz lenne megfelezni a Vita RAM-ját, csak hogy egy ötössel olcsóbban tudják adni! :D Ahogy krisz195 is mondta, szerintem is más áll a dolgok hátterében, mert ha annyira le akarnák nyomni a Nintendot, akkor azért a hardver, vagy másképp fogalmazva a gép ereje inkább szempont egy vásárlónál. Lehet ki kell nyögni azt a pár ezer pluszt, de 2x annyi rendszermemóriával izmosabb is a vas! :D
4.
4.
XDannyL
Hááát... a Nintendo 3DS-el "ár párbajba" szállni... az kemény dió. A PS Vita egyértelműen többe fog kerülni, arról nem is beszélve, hogy a 3DS árát most fogják csökkenteni. Kizárt dolognak tartom, hogy árban versenyképes lesz a 3DS-el. És ez már megint azt fogja eredményezni, hogy az emberek, inkább Nintendo-t vesznek, mert nincs pénzük. Mondjuk én nem szeretem a kézi konzolokat, de ha muszáj választanom, akkor egyértelműen Nintendo. Ha egy ilyen kicsi izén játszok akkor nem akarom Full-HDben nézni a képet és nem arra fogok koncentrálni, hogy hány ránc van a karakterek homlokán. Miközben zötykölődik velem a vonat, vagy az autó nem foglalkoztat milyen szép a játék. Csak legyen ötletes és szórakoztató... és persze minél olcsóbb ;)
3.
3.
bernyi
Lehet hülyeséget mondok, de 512mb memóriával kicsit túl erős lett volna házon belül. Pl.: a ps3-ban is 512mb memória van, és ki venne ps3-at, ha már hordozható kütyün is van ugyan olyan minőségű játék.
1.
1.
p3ti
Inkább vették volna le azt a simogató felületet a hátuljáról , mint hogy a hardware-t csonkítják ..
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...