Wii-re is megjelenik a Modern Warfare 3

  • Írta: fojesz
  • 2011. augusztus 4.
  • Bejelentés
Ahogy az várható volt, a Call of Duty: Modern Warfare harmadik része a Nintendo konzolján is tiszteletét fogja tenni, mégpedig ugyanakkor, mint a többi platformra megjelenő változat. Bár részleteket nem tudtunk meg a Wii-s verzióról, az biztos, hogy ezen a gépen némileg szerényebb látvánnyal kell beérnünk majd.

Ha minden jól megy, a Call of Duty: Modern Warfare 3 még jobban szerepel majd, mint a 25 milliós eladásokkal büszkélkedő Black Ops: az Activision a mai pénzügyi jelentése kapcsán említette meg, a játék előrendelései felülmúlják a tavalyi részét, ráadásul a Modern Warfare 3 nem kis hátszelet fog kapni a szintén november 8-án rajtoló Call of Duty Elite nevű közösségi szolgáltatás révén.

Az Infinity Ward által fejlesztett játékot eredetileg PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra jelentették be, ám a minap az Activision megerősítette, hogy lesz Wii-s verzió is - no, nem mintha ezen meglepődnénk. A Call of Duty 3 óta előbb vagy utóbb az összes rész megjelent a Nintendo konzoljára is, s bár a Modern Warfare 3 Wii-s változatából még nem láttunk semmit, az a korábbi tapasztalatok alapján borítékolható, hogy némileg gyengébb grafikával és szerényebb játékmenettel kell majd beérnünk ezen a platformon.

Kis szerencsével egyedi funkciókra számíthatunk majd (mozgásérzékelés például valószínűleg csak itt lesz), illetve mivel nagy eséllyel külön csapatot állítottak rá erre a verzióra, nem feltétlenül kell összecsapott porttól tartanunk.

21.
CJgabor
itt pofáznak hogy a PCnek nem túl nagy a tábora, ezért nem fejlesztik annyira, valszeg megint matchmaking lesz dedikált szerók helyett, stb... De wii-re b@xxameg ki tudják adni, mert annak óriási tábora van, arra van kereslet, nem? idióta baromarcú állatok. Hülye Activision. Valószínűleg azért csökken a tábora mer SZART fejlesztenek PC-re. a Cod4et kéne példának venni.
20.
#18: Várj, akkor mindjárt jön a 20 years edition valamelyik COD-ból, minden platformra :D
19.
Quent1n
#16: Tökmindegy kb. :) IW-ből elég sokan leléptek, Treyarch meg "szereti a játékosokat" és itt ki is fújt. :)

Vopesz: Azért még ma is készülnek olyan játékok amiken érezni, hogy igen ezt a játékosokért IS csinálják. Csak a játékosokért már valóban nagyon régen csináltak játékokat és akkor se sokat. :)
18.
Vopesz
#9: Ööö... Mikor is csinálták a játékosokért és nem a pénzért? Kb 20 éve annak már...
17.
Kumite
#5: Persze, amint a PS Move -höz kijön még úgy kb 500 játék...

A Kinect meg teljesen más dolog. Az csak casual dolog, míg a Wii casual ÉS nem casual is! Azzal nem tudsz sem Mariozni, se FPS-t játszani, se ez, se az, se amaz. Balance boardot se tudsz rákötni stbstbstsbtsbtsbtsbtsbstbstbtb megannyi 1000 másik játék / dolog.
16.
RECh
Ne felejtsétek el, hogy nem az Infinity Ward, hanem a Treyarch csinálja Wii-re.
15.
jorgika
#14: hát igen jó lene nekem van xbox 360 om meg wiim is szóval nincs mit veszitenem :D
de remélem jó leszz
14.
benjo6
Remélem frankó lesz és nem csapják össze:D akkor talán még meg is veszem
13.
Quent1n
#3: Amíg a bevétel a konzolos eladásokból jön addig így járnak a PC-sek. Majd ha elmegy egy CoD-ból PC-n is 10 millió akkor más világ lesz. Addig marad az, hogy a konzolport játékok megeszik a gépet, mert a hardvergyártók máskülönben nem tudnák eladni az új 32 magos procijaikat. A konzolokkal nincs semmi baj, produkálják a bevételt, technikailag ugyan elavultak de ez nem igen izgat senkit, amíg Unchartedekkel meg Gears of Warokkal lehet játszani. A PC-s eladások zuhantak hatalmasat.

A Wii-s kiadás pedig érthető a Black Ops-ból Wiin elment 1 millió, PC-n meg 1.15 (plusz mondjuk 300ezer Steames). Ha azt nézzük, hogy Wii-re is van warez és hogy egy átlag Wii-s mennyire FPS játékos akkor ezek a számok nem túl hízelgőek a PC-re nézve.

Én annak örülnék, hogy az Activision egyáltalán még kiadja PC-re a CoD-ot. Kíváncsi lennék kap-e és ha igen mennyi, pénzt a hardvergyártóktól.
12.
Csokolade
#11: valoszinu bena vagyok igen :)
11.
MoRT2195
#9: Ez egyén probléma... Érdekes én a klánommal waroztam MW2-ben (ott nem olyan jó). BO-val még mai napig warozunk. Szóval szerintem túl béna vagy azt nem kellesz senkinek :D
10.
Gotham123
engem addig nem érdekel amíg ps3-ra és 360-ra kijön :)
9.
Csokolade
#5: de itt mar nem a jatekosokert icsnljak a jatekot hanem a pénzért... megvettem az MW2-öt mondom na majd warozok semmi teamet nem talaltam...... meg vettem BO-t semmit teamet nem talaltam warra.... most ezzel se lesz maskepp sztem
8.
lukaka
#7: Sajnos ,tényleg csak az maradt.
7.
falselight
#5: a mario kart-ot még nem vették el a nintendotól.:)
6.
A Wii tulajok pedig azt mondanák nektek, kapj.tok be! :D

De most nem? Tökre bejött nekik a 007, a Black Ops, Conduit 2..miért ne játszhatnának MW3-at is a Wii-sek? Pénz, pénz, pénz, és? Csak mert ti lehúzásnak tartjátok, már rögtön csak a PC, PS3, X360-osok nyomhatják? Hagy húzzák már le a wii-seket is! (félig ironizálva..:)
5.
Necreon
#4: Problem problem problem? Én is rühellem az Actit a lehúzásai miatt, de egy újabb platformra való kiadás, ezáltal többekhez eljuttatás nem lehúzás.

Egyébként a Wii, mint komoly odafigyelést jelentő platform (üzleti szempontból) nem halt már ki réges rég? PS Move és a Kinect szerintem elvett tőle mindent, amiért érdemes lenne megvenni egyáltalán a Wii-t a jövőben.
3.
kharami
Nem rosszmájúságból de ha a szoftverfejlesztők tudnának összpontosítani egy adott hardverre akkor okés lenne! De igy az erősebb vasak tulajai sínylik meg! Ki kell mondani sajnos, hogy manapság a konzolok a szűk keresztmetszetek annak ellenére, hogy bitang jól el lehet velük szórakozni!
2.
Bisur1996
#1: Azt már csak Chuck Norris tudhatja.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...