Belenyúlt az EA az Origin EULA-jába

  • Írta: fojesz
  • 2011. augusztus 28.
  • Érdekesség
Link másolása
Megváltoztatta az Electronic Arts az Origin végfelhasználói szerződését, eszerint a rendszer továbbra is gyűjthet adatokat, de a személyes információk nem adhatók ki harmadik félnek, és marketinges célokra sem használhatók fel - a kiadó csak a szolgáltatás fejlesztéséhez vetheti be az infóit.

A múlt hét egyik legérdekesebb hírének alapanyagával gyakorlatilag egy véletlen felfedezés szolgált: egy fórumozó átnyálazta a hetekkel korábban elrajtolt Origin letölthető kliensének végfelhasználói licencszerződését (EULA), amiből az is kiderült többek között, hogy a telepítéssel a felhasználó jóváhagyja, hogy az Electronic Arts adatokat gyűjtsön a számítógépéről, a szoftverhasználati szokásairól és a hardveres perifériáiról többek között.

A módszer nem ismeretlen, a Valve Steamen keresztül gyűjt infókat, azonban míg ők csak a saját termékeik kapcsán teszik ezt meg, az EA mindent figyel, ráadásul a szerződés szerint még arra is jogosult, hogy az infókat továbbadja, illetve marketinges célokra használja fel. Bár nem mondhatnánk, hogy nem figyelmeztettek, ez a kitétel sokakat felbosszantott, s ugyan az EA nyilvánosan nem reagált a hírverésre, azóta szépen, csendben megváltoztatta az EULA-t.

A szerda óta hatályban lévő módosítások szerint a kiadó ugyan továbbra is jogosult adatgyűjtésre, hogy a szolgáltatásai és a termékei minőségén javítani tudjon, de kémprogramot nem telepíthet, és a személyes információkat nem adhatja ki senkinek azokat a kivételes eseteket leszámítva, ha például a hatóságok követelik őket tőlük. Az új EULA-ból még egy lényeges rész kimaradt: a kiadó már egyáltalán nem említi meg a marketinget a szerződésben, tehát reklámcélokra nem használhatja fel az összegyűjtött infókat.

13.
13.
hedzsooo
#9: Inkabb csak ha ILLEGALIS, FELTORT jatekkal probalkoznal a STEAM-szerveren. Ugy kaphatsz tenyleg szep acc-bant. ;D

Multit felejtsd el ilyeneknel es akkor nem lesz hiba..., v. meg jobb ha megveszed Steam-en es akkor sincsen para...


Szerintem zsiiir a Steam, kivancsi vok, h az Origins mikor no fel majd hozza, kepes-e lesz 1atlalan utolerni, netan megelozni a Steam-et. :-)
12.
12.
Optimus Prime
A heti csokoládé adagot 25g-ra emelték!
11.
11.
Teuton
#8: Tudom én hogy kik mit művelnek és milyen mértékben, ne félts :P
10.
10.
elite_hun
#5: Én játszottam úgy splinter cell convictionnel úgy hogy hozzáadtam steamhez és semmi sem lett...
9.
9.
abydos
#7: Szerződésben ez áll, hogy ezt mikor és hogyan használják fel, az más kérdés, de Gabe Newell is büszke ezen szolgáltatásukra, több interjúban is közölte már...
8.
8.
Netsu
#2: Örülj, hogy ők legalább beleírják. ;) Biztos lehetsz benne, hogy nem az EA az egyetlen, amely látja az adataid. :D
7.
7.
Darox
#5: Ez megkérdőjelezhető.
5.
5.
abydos
Azért a Steam sem olyan kedves ilyen téren. Ha bármi olyan játékot talál a gépeden, ami illegális és Steamworksot használ (legyen az Warhammer 2, Left 4 Dead, terraria vagy bármi, amihez kötelezően kell steam, csak feltörted) akkor a visszafordíthatatlan accountbant megadja neked lelkiismeret furdalás nélkül, hiába van 100 eredeti játékod rajta.
3.
3.
givi6
nekem oly mindegy mit csinálnak az origninnel, szval, a steam sokkal népszerűbb, és tuti nem dönti meg a népszerűségét,
az még oké, hogy a coddal szembe száll, de a team ellen semmi esélye
2.
2.
Teuton
Direkt írták meg úgy a feltételeket, tudják hogy soha senki nem olvassa végig őket.
Így nyugodtan, engedéllyel lophatnak adatokat a júzertől, elvégre az beleegyezett a dologba. Ha meg valaki mégis ráakad a turpisságra, akkor se kell dollármilliókat kipengetni kárpótlásnak vagy bírságra, hanem elég egy bocsánatkérés és egy szövegátírás.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...